Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1997 (1. évfolyam, 1-2. szám)
Stat
122 Páiffy Géza végrehajtásához, míg Báthory a Schwendi-féle hadjáratokban elvesztett családi birtokait, Szatmári és Németit kívánta visszakapni. Hosszú huzavona után -többek között a pápai megbízott, Antonio Possevino közvetítésével -- végül csak 1585-ben születhetett megegyezés a tiszántúli területek ügyében. Báthory Szatmár várának és uradalmának a magyar uralkodó fennhatósága alatt maradásáért kárpótlásul visszakapta Nagybányát és tartozékait, valamint a lerombolt szinyéri vár néhány faluját. Szatmár és vele a Bihar megyéig húzódó tiszántúli területek tehát továbbra is a királyi Magyarország részét képezték. S Báthory fejedelem hiába látta önmagában a beteges Rudolf császár és király magyarországi utódját, a magyar királysággal való egyesüléshez avagy a Keleti Magyar Királyság újjáélesztéséhez nélkülözhetetlen lett volna a tiszántúli és felső-magyarországi területek megszerzése, sőt aligha kétséges, hogy a fejedelemség külpolitikájába mindvégig beleszólást követelő török Porta jóváhagyása is. A lengyel király magyarországi tervei azonban a török kiűzésének gondolatával együtt hirtelen halálával 1586 után meghiúsultak. Utóda, a gyenge képességű és befolyásolható Báthory Zsigmond Erdélye pedig már nem jelentett olyan komoly veszélyt a felső-magyarországi területekre, mint Báthory Lengyelországa és időközben gazdaságilag is igen megerősödő Királyhágón túli fejedelemsége. Szatmár várának őrségét ezért már 1588-ra is csökkentette, majd a következő esztendőben egy zászlóaljnyi német 41 gyalogost ki is vont onnan a bécsi katonai vezetés. A Szapolyai János uralkodása alatt kialakult és Báthory István politikájának köszönhetően továbbra is élénken továbbélő Keleti Magyar Királyság eszméje azonban a 17. században végig meghatározta a Erdély legkiválóbb fejedelmeinek politikáját. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György Báthory Istvánnal szemben viszont már sokkal előnyösebb helyzetben foghattak hozzá magyarországi céljaik megvalósításához. A 17. század első felében ugyanis a Habsburgok és a bécsi katonai vezetés figyelmét már az európai nagyhatalmi politikai viszonyok formálódása és az ezek jegyében zajló harmincéves háború.kötötték le, ekként abban az időszakban a felső-magyarországi végvidék jelentősége messze volt attól a szerepétől, melyet az erdélyi fejedelem és lengyel király korában, aló. század második felében töltött be. 40 Gooss, 1911. 204-218.: No. 33.; Erdély története, 1988. 452. és Várkonyi, 1987. 646. 41 1588: Archiv Germanisches Nationalmuseums, Nürnberg. Weltliche Fürsten, Siebenbürgen ZR 7657. fol. 20-24.; 1589: “Nachdem bißheero dits Ortts Zwaij vnderschidliche Teütsche fändl gehakten worden, Solle das Ain teütsche fändl Knecht daselbst hinfüran abgethon.” ÖStA KA AFA 1589/9/ad 1. “S aggmari scher KriegsStatt, wie der von Neuem aufgericht werden soll.”
