Porumbăcean, Claudiu et al. (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 30/2. (2014)
Istoria culturii
A történelem templomai... A Margita élni akar dantei tercinái, ez a különös hármas tagolása a gondolatkifejtésnek, kiválóan alkalmas e provincia-élmény átpoetizálására.14 Csakhogy a „költői szembesülés” (Király István) mégis csupán „áttételes konfrontálódás” - ott áll, gőgösen vagy szerényen, ahol egyébként a „konkrét forradalomnak” már helye van. Ady számot vetvén családjának bajaival, óhatatlanul beleütközött a helyi társadalomnak azokba a problémáiba, amelyeket egy 8-10 éves gyermek is racionalizálhat. Az Ady-család hullásának élménye kéz a kézben járt a vidéki Magyarország válságának megtapasztalásával.15 Nem állíthatjuk, hogy Érmindszent (vagy Érkávás, netán Nagykároly és Zilah) a vidéki magyarság felőrlődésének csalhatatlan laboratóriumi demonstrációját szolgáltatta volna az értelemkereső ifjú számára. Annyit azonban bizonyosan megállapíthatunk - nemcsak a fentebb idézett verses regény alapján, hanem egyéb kortársi vallomások tükrében is -, hogy a Szilágyság észak-nyugati, a történelmi Szatmárral szomszédos sarkában hatványozottan jelentkeztek a „magyar ugar” agóniájának szimptómái. Nem csupán Érmindszent volt (sok más Isten háta mögötti településsel egyetemben) egyfajta „kísérleti terepe” a „nemzethalálnak”, hanem a gyermek és ifjú Ady is joggal érezhette-érzékelhette majd tudatosíthatta azt a tényt, hogy etnikai közösségének hajójával maga is süllyedőben van a népek történelmének hatalmas tengerén.16 Ezért közösségélménye (amint már jelzett tájélménye is) sajátosan krízis-központú és mindvégig pesszimista. A szülőföldet lakó közösség éppoly jövőtlennek tűnt számára, mint maga a szülőföldi táj. Az okot a társadalmi viszonyokban láthatta - a közösségi élet szervezetlenségében. Az a kérdés, hogy mindez kinek is az érdeke (azaz, hogy a haladás újbóli el-elnapolása voltaképpen kit is szolgál), Ady eszmélkedésének alapkérdésévé vált. Érdekes, hogy a századforduló Nagykároly szellemi élete olyanokat küldött a magyar világba - Jászi Oszkár, Kaffka Margit, Marchiş Otília vagy Popp Aurél személyében - akik később (etnikai, felekezeti vagy éppen társadalmi hovatartozásuktól függetlenül) folytonosan beleütköztek ugyanebbe a kérdésbe. A választ mindenki a maga módján adta meg - Ady és Kaffka az irodalom forradalmasításának nyelvén, Jászi és Marchiş közélet és kultúra ötvözési kísérleteivel, Popp Aurél pedig úgy, hogy végig magányra kárhoztatott vidéki értelmiséginek megmaradva próbálta szervezni a művészeti életet. Ady útja a faluból a városba vezetett. A menekülés útjára maga lépett, a visszavágyódás kínjait maga élte át ismétlődő kényszerűséggel. Az El a faluból és a Vissza a falumba című versek már harmadik kötetében jelzik ezt a kettősséget. Meghaladását csupán a modernitás eszmeiségének felvállalásától remélhette, amint a vidéki Magyarország számára is csupán a modernizációt vélhette igazán valós történelmi alternatívának. Kontempláció, meditáció, révület A legújabb kutatások Ady jellegzetesen kontemplativ magatartásának a kialakulását kapcsolatba hozzák beazonosítható gyermekkori depressziójának patogenézisével17. A magába mélyülő, elábrándozó, levert hangulatokkal küszködő Ady képét az irodalomtörténet sokáig a nagyváradi vagy a budapesti korszakra vonatkoztatta, és éjszakázásainak kezdetét is e két városhoz kötötte.18 Csupán a Kovalovszky Miklós által összegyűjtött visszaemlékezésanyag gondos átolvasása közben ötlött fel - főleg Kulcsár Szabó Ernő tabu-döntögető tanulmányai nyomán - az a feltételezés, hogy Ady már nagykárolyi középiskolás korában is „meg-meghúzta a demizsont” (Popp Aurél), és az egyelőre még mértékletes, ám rendszeres alkoholfogyasztás mindennapos szokásává vált. Ez Zilahon „rendszereződött” olyannyira, hogy több visszaemlékező szerint az érettségi előtt álló Ady az esti-éjszakai diáköszszejövetelek során gyakran esett hangulati végletekbe: ’’apatizmusából kilépve hirtelen agitált lett”, vagy ellenkezőleg, „élénksége levertségbe csapott át alig néhány perc alatt”. Napközben sokszor perceken át „mozdulatlanul tűnődött.”19 14 Király István, Egy forradalmi modell. Ady Endre: Margita élni akar. In: Hazafiság és forradalmiság, Bp., 1974,102-133. 15 u.o. 124. 16 Fülep Lajos, Ady Endre éjszakái és éjszakája. In: Művészet és világnézet. Bp., 1976.44-77. 17 Czeizel Endre, Ady Endre. In: Költők, gének, titkok. Bp., 2000. 107-120. A szerző szerint Ady kórfejlődésének jellegzetes ismérve, a visszatérő levertségi periódusok hátterében nem csupán genetikai mozzanatok álltak. Betegségének endogén jellegét súlyosbította a családi környezetében napi rendszerességgel megjelenő alkoholizálás hangulata (a „sírva vigadás”, anyai nagyapjának és nagybátyjának „Bachus-kultusza”), a gyermek félelemmel vegyes vonzódása a deviáns viselkedéshez. 18 Király István, Ady Endre I-II, Bp., 1970. II. 701. 19 Hoppál Mihály, Ady „sámánizmusa”. In: Ethnographia. 108. 1997. 1-2. 116-142. A tanulmány hangsúlyozza a költő népi misztikum iránti tüzetes érdeklődését. 167
