Porumbăcean, Claudiu et al. (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 29/2. (2013)
Istoria culturii
rivalizálása szociológiai okok folytán vált elkerülhetetlenné — költőink esetében ennek, többek között, származás-, illetve mentalitásbeli okai voltak. Páskándi Géza egy életen át cipelte magával a falusi gyermekkor szegénység-élményének megalázó nyomait, míg Szilágyi Domokos református neveltetésének problémáival küszködött éveken át. Páskándi sokáig „paraszköltőként” szerepelt, Szilágyira viszont túl hamar ráaggatták az „intellektuális költő” jelzőt.13 Ennek ellenére sokszor mégis kimondottan baráti légkörben éltek. Ami végül is nem meglepő, elsősorban azért, mert voltak közös érdekeik is. Mi több, meghatározó közös célértékük a romániai magyar költészet minden áron való korszerűsítése volt - ennek rendelték alá egész pályaépítésük. Közös, néha egészen baráti „gátfutás” volt ez — persze, közben féltékenyen figyelték egymás minden mozdulatát. Attól azonban igen távol állott ez a különben meglehetősen felemás viszony, hogy olyan közös értékeket termő és teremtő barátsággá válhasson, amilyen például Petőfi és Arany rendkívül célirányos, mindig fegyelmezetten a lényegre összpontosító együttműködése volt. Elsősorban talán éppen azért, mert míg Páskándi érzékelhetően a „nemzet költőjének” tekintette magát (erdélyi mivolta ellenére is), addig Szilágyi „az emberiség sorsát leképező egyén” lírai megszólalta tó ja kívánt lenni. Ezek pedig olyan „kemény” irodalomtörténeti tények, amelyekkel minden további rájuk vonatkozó kutatásnak pontosan számot kell verni. Még akkor is, ha átmenetileg érvényesülő irodalompolitikai stratégiák azt a benyomást szeretnék erősíteni, hogy a két költő munkássága és magatartása között sokkal több az összekötő, mint a szétválasztó vonás. Mi tehát Páskándi Géza és Szilágyi Domokos költői versengésének irodalomtörténeti tanulsága? A két versengő költői gondolkodás és magatartás egy-egy sajátos irodalomtörténeti paradigmát jelenít meg. Páskándi Géza a kollektivista, Szilágyi Domokos az individualista paradigma megjelenítője a posztmodern korszakot előkészítő, ellentmondásos, alkotót és embert egyaránt megpróbáló periódusban.14 Azzal, hogy az előbbi a neoavantgard betetőzője, az utóbbi pedig a posztmodern előhírnöke, mindketten egy „felhalmozási folyamat” csúcsán állnak. Életművük ezért inkább lezáró jellegű. Nagy művészi kezdeményezéseiket mégis, ha akaratianul is, sokan folytatják és folytatni fogják, hiszen kisebbségi irodalmunk (és egyben az egyetemes magyar irodalom) irányjelző életműveinek legjavához tartoznak. A S%ent és a S%ép... Kereskényi Sándor Muzeul Judeţean Satu Mare Satu Mare, RO kereskenyis@yahoo.com 13 Márkus Béla, Páskándi Géza „második születése”. Újrakezdés az Utunkban. In: Pécsi Györgyi (szerk.), im., 21-2)2 o. 14 Pécsi Györgyi, Az értelmezés zavara. In: Forrás, 2008/6, 27 o. 239
