Virag, Paula et al. (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 28/2. (2012)
Cultură - Artă - Muzeologie
A szubjektum állandóságának illúziója és a „religio poetica” Ady Endre költészetében Kereskényi Sándor Egyre több elemző tulajdonít kiemelkedő jelentőséget Ady Endre istenes verseinek. Ezek legjava az életmű második alkotói korszakában keletkezett, és egyértelműen köthető egy új típusú lírai beszédmód kialakításához. Az istenes versekben ugyanis a stílus szimbolikus jellege szinte teljesen háttérbe szorul, és megjelenik egy sallangtalan, már-már kopár versbeszéd, amely az érett Kosztolányi és a panteista — szolipszista Szabó Lőrinc felé mutat. A szöveg poétikája még a képszerűség iránti igényt ébreszti fel, miközben a vers már nem nyújtja a szimbolizmussal szemben támasztott elvárásoknak megfelelő stiláris megoldásokat. A képiség háttérbe szorulása ugyanakkor nem hat zavaróan az olyan vers szerkezetekben, melyek a figurativításra összpontosító modelltől eltávolodva egy kevésbé látványszerű nyelv jegyében, egyre dísztelenebb, töredékesebb, fogalmibb beszédmódot honosítanak meg.1 A kései Ady lírájának számos poétikai problémáját, szövegei változatosnak látszó, olykor kiérleledennek tűnő megoldásait korábban a költői Én elbizonytalanodó pozíciójával hozták összefüggésbe. Az „istenülő” szubjektum önmagát a költői nyelv és az irodalmi mű fölé helyezve olyan versértelmezést alakított ki, amely egyáltalán nem kedvezett a szöveg primátusát kívánó alkotói műgondnak. (Ennek egyik következménye, hogy a kortárs közízlés által „érthetedennek” vélt Ady-versek ma, épp ellenkezőleg, túlságosan „áttetszőnek”, megmódoltnak látszanak: a hajdani profetikus pátosz ma költői nagyotmondásnak tűnhet.) Az istenes versek az Én pozicionálása szempontjából szerencsésebbek — a szubjektum állandóságának illúziója feloszlik egy „felsőbb lény” költői ontológiájának lehetőségében.1 2 Hangsúlyozni kell, hogy az Ady-költemények eme csoportját itt nem elsősorban tematikus kategóriaként fogjuk fel, hanem a lírai beszédmód egy jellegzetes változataként. Ezekben az Én és az általa beszélt nyelv mutat sajátos jegyeket. így azt az olvasási tapasztalatot, amely az Illés szekerén és A Minden-titkok versei közül elsősorban ezeknek a szövegeknek tulajdonít ma is eleven hatást, nem valamiféle „ideológiával” hozzunk összefüggésbe. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a nyelvi forma az Én előtérbe helyezése okán mutatott poétikai korlátozásai miatt pontosan jelzi, hogyan próbált a költő túllépni a religio aesthetica korlátain — lezárva ezzel a parnasszianizmustól a szimbolizmuson át a szecesszióig vezető eddigi művészi útját. Az önértelmezés új szpvegisége Ady istenes verseiben e szituáció két szereplőjének viszonyát látványosan fellazította, olykor akár blaszfémikusnak tetsző módon. Másrészt éppen ezekben a versekben adja fel korábbi énkultuszának rituális költőiségét, színpadias külsőségeit, tetszelgő gesztusait. Fontos ebben az összefüggésben az Én mitológiájának átértelmezése, illetve a szubjektum abszolutizálásával szemben ható nyelvi jelenségek előtérbe kerülése. Az egyik ilyen elem a párbeszéd gyakran megjelenő nyelvi szituációja: az Én a Másikhoz szól, tehát a te feloldja a korábbi stiláris monotóniát , s a monológ a dialógus felé mozdul el. Az isteni Másik alakjához a várakozás, a figyelem vagy éppen a vita gesztusaival kapcsolódik az Én. A hozzá való viszonyulás összefüggésébe helyezi magát, s új önértelmezését is ehhez mérten alakítja ki. (Ez már önmagában erőteljes szeceszszió-ellenes vonás.3) A lírai beszédmód szubjektivitását kinyilvánító poétikai önkényének másik ellenpontja a protestáns hagyomány nyelvének versbe íródása. Más az első istenes versekben is érzékelhető az olyan nagy tradíciójú műfajok intonációjára való rájátszás, mint az ima, a könyörgés vagy zsoltár. Am egyes műfajok megidézésén túl a szövegek általában is ráutalnak a biblikus hagyományra. Részben bibliai történetek és szereplők sűrű felidézésével, részben magának a nyelvnek szövegbe hívásával, esetleg (szó szerinti) idézetek beiktatásával. (A papi ősöktől megörökölt, ronggyá olvasott bibliája Adyt párizsi útjaira is elkísérte, s ott pihent gyakran váltogatott szállodai szobáinak éjjeliszekrényein.) 1 Kenyeres Zoltán, Ady Endre. Budapest, 1998, 126-154. o. 2 Kulcsár Szabó Ernő, „Az „Én” utópiája és létesülése. Ady Endre avagy egy hatástörténeti metalepszis nyomában”. In. Irodalom és hermeneutika. Budapest, 2000, 161. o. ' Kulcsár Szabó, i.m. 166. o. Satu Mare - Studii şi Comunicări, nr. XXVIII/II, 2012, p. 149-152
