Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 25/2. (2008)
A. Istorie
Forstenheizler Csilla eszközt és nem utolsósorban befolyást latba vetve, végül is sikerült elérniük Bécsben az erre vonatkozó privilégium megerősítését. Bár Szatmárnémeti országgyűlési követeinek és a végre kedvező körülményeknek köszönhetően megkapta óhajtott státusát, nagy elkeseredésére a két főúri kocsma felszámolását nem sikerült elérnie. Hiába fogadta meg a város , a szepesi és magyar kancelláriai és kamarai hivatalok 1715-ben adott, azon vigasztaló tanácsát, ami valójában az egyedüli védekezési mód volt a számára kedvezőtlen határozat ellen, hogy a lakosait tiltsa el a kocsma szolgáltatásainak igénybevételétől.74 Amint az alábbiakban látni fogjuk, az egyre ismételt és szigorú intézkedések hatása valahogy elmaradt, s a 19. század első felében minden tiltás és óvintézkedés falrahányt borsó maradt, vagy esőcseppként pergett le a lakosokról. A 18. század végén a visszaeső bűnösök elcsípése szándékával a Károlyi-ház elé „vigyázó boltot” építetett a magisztrátus s a rajtakapott tilalomszegők számára a következő büntetést helyezte kilátásba: „aki ott bort iszik, vagy onnan bort hoz, ha czívis, 12 forintra, ha nem az, 24 pálczára blintettetik, ha pedig nőcseléd követte el a tilalomszegést, azt hozzá illő módon korbáccsal fenyítették.” Továbbá „a város hajdúi szigorúan utasítattak, hogy a Károlyi-háztól bort szállító csuprokat, tettenkapás esetén, azonnal földhöz verjék irgalmatlanul.” A csuproknak tényleg nem kegyelmeztek a hajdúk, de a tartalmukat előbb kimenekítették, s ennek következménye az lett, hogy „a hű hajdúk elvégre maguk is a csuprok cserepei közé a földre terültek”. A hatóságok kijátszása érdekében, a Károlyi-ház borára szomjazó polgárok, hogy észrevétlenül eljussanak a kocsmába s így megússzák a büntetést, a szomszédos kerteken át törtek rést. Gyanú árnyéka esett a város egyes elöljáróira is, s hogy legalább őket megfékezzék elrendelik, hogy: „amely tisztviselő a Károlyi háznál való mulatozáson kapatik, hivatalát azonnal elveszíti, mint a város iránt hűségtelen.”75 A következő években, bár a kiszabott mind pénzbeli, mind pálca segítségével kirótt büntetések egyre csak növekszenek, a vétők kedvét nem sikerül elvenni a tilalmas kocsmajárástól. A választott hites közösség precízen előírja, hogy ki. hányszori rajtakapás után, milyen büntetést érdemel: „mint Polgári Hitet szegők, bé bizonyosodván ellenek a fel adás, ha civilek elősször ugyan 60 írtra, ha nem civilek pedig 60 pálczákra; másod ízben kapattatván pedig rajta 120 írtra, vagy annyi pálczákra bíintettetnek, harmadszor pedig javaikból ki becsülletvén, mint Hite Szegettek, és a Közönségnek Tolvajai, a városból örökösön ki fognak csapattatni.” Azért, hogy ez a büntetési mechanizmus hatékony legyen, a feljelentőknek megígérik jutalomként a beszedett büntetés felét. 6 Pár hónappal később, annak ellenére, hogy a rendelkezések kihirdetettek dobszó által a piacon és minden utcán, sőt még ki is ragasztanak a „szokott helyen”, az erdődi számtartó aláírásával fémjelzett írás kiragasztására lettek figyelmesek „egynéhány hellyeken” a város vezetők. A hamis közhírdetmény arról szólt, hogy a Károlyi-házról való „Bor Ital vagyonnak ittzénként való hordatása a felsőség engedelme szerént szabados volna a városi Polgároknak”. Válaszul nem tehettek egyebet, minthogy elrendelik, hogy a téves információt hordozó hirdetéseket vegyék le és ismét ragasszák ki a tiltó intézkedéseket, az ellenőrzést pedig vegyék komolyabban.7 Alig telik bele ismét pár hét, a városi tanácsnak jelentik, hogy még mindig vannak a Károlyi-kocsmához szokott megrögzött tilalmas kocsmajárók, akik különböző magánügyeik intézésének leple alatt szegik meg a parancsot. Most azonban már a területre való belépést is megtiltják, történjen az bármilyen okból kifolyólag: „Tapasztaltatván, hogy némely nyakas, engedetlen, és ezen város kárára szembe tűnőképpen járó emberek a szoros tilalom többszöri kihirdetése után is, a Károlyi Ház Kocsmájához vissza menni bátorkodván, magok cselekedetét azzal kívánják igazítani, hogy oda nem ital, hanem napszámos fogadás, ottan le tett vas vásárlás, vagy egyéb magános dolgaik végezése végett mennek azon Károlyi Házhoz; azért ezen bévehetetlen, és meg nem állható Kopasz mendség is meg előztesen, a nevezett Károlyi Házhoz, akár mely szín alatt való bé menés a ki szabott büntetés terhe alatt világosan meg tiltatik.”78 Az 1810-es esztendőben a városi ítélőszék elé idézik Blaskovits Jánosnét, özv. Horváth Istvánnét és Boros Istvánt, akiket vétkesnek találtak abban, hogy a „tudva lévő Károlyi Ház tilalmas Korcsmájáról a sokszor ki hirdetett városi Pál Judit: i. m. 219 p. 75 Jenei György : i. m. 21 p. 7<’ KI.: Tanácsi Jegyzőkönyv. 1807 / 150 79 p. 77 KL: Tanácsi Jegyzőkönyv 128 p. 78 Uo. 158 p. 62
