Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 25/2. (2008)
A. Istorie
Biserica de sat şi politica. Izvoare privind istoria greco-catolicilor maghiari din Satu Mare, 1940-1944 Turányi Miklós esperes Nagyméltóságú Püspök Úr, Kegyelmes Atyám! Mély tisztelettel jelentem Nagyméltóságodnak, hogy folyó hó 29-én tartotta a nagylétai esperesi kerület papsága rendes tavaszi papigyűlését a hosszúpályi parochián. Az ott letárgyalt ügyek hivatalos jegyzőkönyvét később bátorkodom majd benyújtani, azonban a gyűlés folyamán egy olyan megdöbbentő momentumról szereztem tudomást, melyről kötelességemnek tartom Nagyméltóságodat azonnal informálni. A papigyülésen jelen lévő lelkész testvérek ugyanis a leghatározottabban állították, hogy az erdélyi ügyek rendezetlensége miatt felizgatott híveink újabban Nagyméltóságod fennkölt személyét sem kímélik, és fenntartás nélkül hangoztatják, hogy a »püspök urunk erély'telensége és gyengesége is oka annak, hogy a románok erőszakos fellépésével szemben nem tud hasonló hatásos fegyvereket állítani, stb.« Kegyelmes Uram! Mi papok tudjuk a legjobban, hogy ez a sajnálatos beállítás mennyire igazságtalan, és hogy Nagyméltóságod milyen emberfeletti erőfeszítéseket tesz az erdélyi kérdés eredményes megoldása érdekében. De a felizgatott tömeghangulat hajlamos rá, hogy a sikertelenség okát közvetlen feljebbvalóira hárítsa át. Köztudomású, hogy annak idején az egész egyházmegye a legszebb reményeket fűzte Nagyméltóságod főpásztori működéséhez. A hívek tízezrei szinte gondviselésszerű intézkedést láttak abban, hogy a legnehezebb időben, midőn az erdélyi kérdés megoldására is sor kerülhetett, egy ilyen kiváló és apostoli lelkű, s amellett mozgékony, fiatal főpásztor került az egyházmegye élére. Most tehát csalódva a reményeikben, könnyen kimondják az ítéletet, hogy csalódtak Nagyméltóságodban is. Nagyméltóságú Püspök Úr! Mi az egyházkerület lelkészei a legőszintébben fájlaljuk felizgatott népünk hűtlenségét, és eskünkhöz híven mindent megteszünk, hogy híveink fenti sajnálatos álláspontját megváltoztassuk. Azonban kötelességemnek tartom, hogy a történteket leplezetlen őszinteséggel Nagyméltóságod magas tudomására hozzam annak bizonyítására, hogy népünk hangulatának lecsendetítésére a magunk erejéből nagyon kevés reményünk van már. Szentelő jobbjának csókolása mellet mély hódolattal vagyok Nagyiéta, 1942. június hó 30.-án Turányi Miklós esperes Kegyelmes Uram! Egy nemzeti és vallási szempontból rendkívül fontos dologban bátorkodom Nagyméltóságodhoz fordulni kérve, hogy az alább előadottakat meghallgatni és a szükséges intézkedéseket mielőbb megtétetni szíveskedjék. Szilágypér nagyközség a trianoni békeparancs előtt Nagyméltóságod püspökségéhez tartozott. Ä községet a bukaresti kormány valamelyik román szertartású görögkatolikus püspökséghez csatolta, s a község, bár 1940. szeptember 5-e óta ismét visszakerült a Magyar Szent Koronához, még ma is a román szertartású püspökség alá tartozik, és ennek folytán a község görögkatolikus templomában ma is román nyelven mondják a Szentmisét. Ha a község román anyanyelvű és nemzetiségű volna, talán érthető volna ez a dolog, azonban figyelembe véve azt, hogy a görögkatolikus lakosság túlnyomó részben magyar, akiket szándékosan románosítottak el, elsőrendű nemzeti érdek volna ezen az állapoton mielőbb változtatni. A jelenlegi plébános, ha jól tudom Serban Flavius, a hívei pedig Csutorás, Kozma, Juhász, Gál nevű magyar családokból adódnak. Ezek az emberek vagy megtagadják a magyarságukat és románnak vallják magukat, vagy pedig egy olyan lelki meghasonlás állapotába jutnak, amely sem egyházi, sem pedig nemzeti szempontból kívánatosnak nem mondható. Ezt a helyzetet aknázza ki a falu református többsége, sűrűn hangoztatva, hogy a görögkatolikusok nem 217
