Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)

Istorie

próbálta megszerezni — nyilvánvalóan nem egészen mellékesen — a mindennapi betevőjét. Ők lettek a mindenféle őrségek valamint a katona tanácsok tagjai, és úgy vélték, hogy szolgálnak, és védenek a haza és a rendszer érdekében. Csakhogy... Csakhogy a számításuk többnyire nem vált be. Igaz ugyan, hogy a kormány a nemzetőrségek tagjai számára megítélt egy nem is jelentéktelen zsoldot, ezt azonban általában nem tudták kifizetni, mert nem volt miből. így azután olykor maguk az őrségek is megbízhatatlanokká váltak. Mint említettem, Óbecsén maguk hajtották végre a rablásokat, de hivatkozhatom arra is, hogy az egyik helység nemzetőrsége agyba-főbe verte a szomszédos helység NT- ának tagjait, mert saját megbízói érdekében újra rekvirálni akart egy már elrekvirált holmit.

Nos, bárhogyan is, a helyi NT-ok minden ismert esetben rendpártiak voltak, és annak biztosítása érdekében ők is hajnaldóak voltak elmenni a „legszigorúbb“ intézkedésekig, vagyis a ki nem mondott, hanem csak látensen alkalmazott statáriális eljárásig. Csakúgy, mint a kormány. Ez volt tehát egyúttal az egyik oka annak, hogy a forradalmat követő első három hétben a helyi hatóságok együttműködtek nem csak a maguk szervezte ál-NT-okkal, de a valódi, autonóm NT-okkal is.

A másik ok viszont abban állt, hogy mindenki tudta: a nyugalom fenntartása csak úgy biztosítható, ha gondoskodni tudnak a közösség elemi szükségleteinek kielégítéséről. Nem volt titok, hogy az éhező, rongyos és nyomorgó ember jelenti a legnagyobb veszélyt a társadalmi békére nézve. Ebben pedig — úgy tűnt — a hivatali hatóság szintén rászorult a NT-ok segítségére. Márpedig a leszerelő katonák hosszú ideig nem láttak pénzt, miközben egy részüket hazafelé tartva ráadásul mindenükből kifosztottak, a hadiözvegyek és árvák nem kapták nem az őket megillető járadékot, az üzemek és malmok fűtőanyag, energiaforrás híján alig dolgoztak, vagy leálltak, az üzletek üresen ásítoztak, az áru néhány kilométeres szállítása a MÁV csődje miatt leküzdhetetlen akadályokba ütközött, ettől eltekintve pedig életveszélyes kaland volt, a parasztok már nem tudták etetni az állatokat, mert az állam minden úgynevezett „felesleget“ elrekvirált, de egy részük már maga is kétségbe ejtő helyzetben volt, mert ha ennivalója akadt is, már lekopott róla a ruha és a csizma vagy cipő. Ami pedig az úgynevezett „ellátatlanokat“ illette, ők már valóban nem jutottak hozzá a liszthez, cukorhoz, gyufához, petróleumhoz, hogy a húsról és a tejről ne is beszéljünk.

A NT-ok éppen azt tekintették legfőbb feladatuknak, hogy saját településük ellátásról gondoskodjanak. Oroszlánként védelmezték a falu, község, város érdekeit, és nem sokat törődtek az „országos“ érdekkel, de még a szomszédos település érdekeivel, mi több jogaival sem. A folyamatot, amely e feladat jegyében indult, a legjobb akarat mellett is csak nemzeti méretű zabrálásnak lehet nevezni, amelyben önállóan vagy csendestársként részt vettek a helyi hatóságok is, a legfőbb szervezők azonban a NT-ok, a végrehajtók pedig nemzet- nép- vagy falu-őrök voltak, ritkábban pedig csendőrök. Másként szólva: a már érintett spontán és éppen spontaneitása miatt szerfelett veszedelmes fosztogatási hullám mellett elkedzdődött egy szervezett, önmagát legálisnak tekintő fosztogatás is, amit többnyire rekvirálásnak neveztek. E helyi rekvirálási tevékenység voltaképpen válasz volt egyrészt a megelőző állami rekvirálásra (ami ráadásul folytatódott is), illetve arra, hogy az állami koncepció a javak összegyűjtéséről, majd igazságos szétosztásáról csak fele részben

Câteva consideraţii despre situaţia juridică şi politică a Consiliilor

Naţionale în perioada noiembrie 1918-februarie 1919 363