Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Istorie
364 Maria Ormos valósult meg. Egészen jól végrehajtották az elrekvirálás szintjéig, ott azonban a dolog láthatóan megrekedt, és országos elosztásról nemigen lehetett beszélni. Mondani is felesleges talán, hogy e helyi rekvirálásra senki sem rendelkezett felhatalmazással, a szereplők mégis azt gondolták, hogy a kényszerhelyzet, amint több NT- vezető kifejezte magát: a kormány „tehetetlensége“ és a politikai bölcsesség egyértelműen felhatalmazza őket erre. Zömmel egyetértettek e felfogással a helyi hatóságok képviselői is. Több olyan eset ismert, mindőn a NT velük egyeztetve vagy egyenes felkérésük alapján járt el, de ahol ez nem is állt fenn, a hatóságok legalább hallgattak, és bár szaporodtak a panaszaik a NT-ok „hatalmi túlkapásai“ miatt, a rekvirálást, az élelmiszer- vagy fűtőanyag-osztást általában véve nem kifogásolták. A panasztevők azok voltak, akiknek az áruját, készleteit a NT-ok lefoglalták. E panaszokat hatalmas mennyiségük miatt lehetetlen, de talán nem is érdemes ismertetni. Ehelyett inkább az akciók tárgyát sorolom fel, Ott volt közöttük a gabona, a birka, a marha, a disznó, továbbá a fa, a bőr, a bor, a petróleum. Rendelkezünk egy kimutatással azokról a jogtalan foglalásokról, amelyeket a vidéki NT-ok hajtottak végre a vasútállomásokon veszteglő vonatokon. Tették és tehették ezt annak ellenére, hogy több helyen már vasútőrség is működött. Egy hónap alatt (november 29-ig) a MÁV felmérése szerint 37 állomáson fordult elő ilyen eset, és 4 kivételével a NT-ok számlájára volt írható. A kivételek a következők voltak: a budapesti városparancsnokság, amelynek utasítására a nyugati pályaudvaron található összes élelmiszert elvitték, mit sem törődve azzal, hogy mi volt a szerelvény célállomása: a kisújszállási elöljáróság, amely tűzifát „vételezett“ ezen a módon: a hajdúszoboszlói városi hatóság, amely 7 vagon gabonát rekvirált, és végül a nagyváradi hatóság, amely egy tartálykocsi petróleumot fejtett le. A többi 34 állomáson a NT-ok voltak a tettesek, méghozzá egyes esetekben folyamatosan. Soltvadkerten előbb tűzifát szereztek e módon, de a sikeren felbuzdulva november vége felé már az állomáson áthaladó valamennyi kocsit felnyitották és kiürítették. A kecskemétiek zsíron és boron kívül elsősorban a folyékony fűtő- és világító-anyagokra specializálódtak, a szolnokiak a vármegye egész területén, minden állomáson kifosztották a Németországba, Ausztriába és Horvátországba irányított szerelvényeket, és ugyanezt tették a külföldi szállítmányokkal a szegediek is. A kiskunfélegyháziak finnyásak voltak, és miután átvizsgáltak minden átmenő szerelvényt, csak azt pakolták ki, ami véleményük szerint szükséges volt a község számára. Karácsony előtt néhány helyen nagy érdeklődés mutatkozott a mák iránt. Az MNT természetesen minden esetben, amikor a „rekvirálás“ tudomására jutott, — és az esetek száma százakra tehető — , tiltakozott, figyelmeztetett, óvott, de többnyire csak azt érte el, hogy a helyi NT-ok vezetői megsértődtek és büszkén kijelentették, hogy legelemibb hazafias kötelességüknek tettek eleget, amikor igyekeztek ennivalót vagy egyebet biztosítani a nincsteleneknek, és e célból lefoglalták és felosztották — mondjuk — a malmok egész őrleményét, függetlenül attól, hogy kinek vagy minek a gabonájáról volt szó. Az MNT szemrehányásaira érkező válaszok között volt olyan is, amely szerint a NT voltaképpen csak a „teljesen tehetetlen állam“ helyett cselekedett, nehéz lenne azt állítani, hogy e szavakban nem volt igazság. Míg a rendteremtés .és a rekvirálás kérdésében a helyi hatóság a NT-okkal vagy együttműködtek, vagy legalább nem ütköztek össze, más volt a helyzet, ha a NT a helybeli kereskedők és iparosok árait akarta letömi, illetve amikor ugyancsak helybeliektől próbált
