Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Istorie
360 Maria Ormos azokban részt, kik és mik voltak a „célszemélyek“, és egyáltalán, mi volt a cél? Ki vagy kik voltak érdekeltek az úgynevezett „rend-teremtésben“, és az kikre irányult? A lehetséges elemzési szempontok közül e helyen csak egynek, a vidéki NT-ok jogi és politikai helyzetének vázolására vállalkozom. NT-ot a magyar vidéken sokféleképpen hoztak létre, de két alaptípus mégis elkülöníthető megalakításuk formáját és lényegét tekintve, ami azután behatárolta további működésüket is. Az egyik fő változatot az képezte, midőn a helyi — megyei, városi, községi, nagy ritkán járási — hatóság maga hozta létre a NT-ot, többnyire úgy, hogy a korábbi tisztviselői kar, illetve a helyi hatóság a helyén maradt, és legfeljebb csak enyhén egészült ki újonnan választott tagokkal. Történt ez egyébként az MNT november 1-i felhívásának szellemében, még ha hozzá is tehető ehhez, hogy egyúttal a régi vezetők érdekeinek megfelelően. Magától érthetődik, hogy ezt leginkább a megyékben és a nagyobb városokban lehetett keresztülvinni, míg a kisebb helységekben a helyi erőviszonyok, olykor pedig véletlenek döntöttek. Mindkét esetre bőven találni példát. Meggyőző minta az első változatra — többek között — Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának november 4—i ülése, ahol a precízen vezetett jegyzőkönyv szerint elfogadtak egy minden igényt kielégítő demokratikus határozati javaslatot, majd a NT elnökévé „egyhangú felkiáltással“ megválasztották az addigi főispánt, Széchenyi Aladárt. (Az eljárás annak ellenére is tipikusnak tekinthető, hogy Széchenyi közel állt a köztársasági politikához és személy szerint Károlyi Mihályhoz). Személyi vonatkozásban — szervezeti téren — a demokráciának mindössze annyiban áldoztak, hogy a korábbi alispán mellé még két alelnököt iktattak be: Gaál Gasztont és (nagyatádi) Szabó Istvánt. Mindketten tagjai voltak a korábbi alsóháznak. Számos példa található azonban az anyagban arra is, hogy a kisebb helységekben széles közönség döntött a NT megalakításáról vagy a helyi közigazgatási tisztviselők kezdeményezésére, vagy egy okos és agilis polgár jóvoltából. Az utóbbi folyamatot jól szemlélteti a horgosi (Csongrád vm.) eset, ahol a népgyűlés összehívása Herédi Józsefnek, amint erről szóló beszámoló levelében önmagát nevezi, Józsi bácsinak volt köszönhető. Nem említi, hogy tudott volna az MNT felhívásáról, és valójában nem is tudhatott, amikor november 1-én azt látta, hogy az állomáson veszteglő katonavonat „értelmetlenebbjei“ — akiknek egyébként vélhetően nem volt se enni- innivalójuk, se pénzük, hanem egyedül fegyverük volt — nekiálltak a helység közepén lévő boltok, raktárak, műhelyek és természetesen a kocsma szétdúlásának. Úgy látta, hogy a „legnagyobb borzalom“ elkerülése érdekében valamit tenni kell. Csakhogy a bíró azt mondta, hogy az általa javasolt népgyűlést nem lehet egyszerűen kidoboltatni, hanem ahhoz meg kell szerezni a főszolgabíró engedélyét. Herédi József már-már azt hitte, hogy mégis bekövetkezik a „ végső borzalom“, amikor megérkezett a főispán utasítása, hogy a népgyűlést igenis dobolják ki és tartsák meg. November 2-a volt, így tehát a főispán már tudott az MNT felhívásáról, és esze ágában sem volt, hogy szembehelyezkedjék a központi hatalommal. Tette ezt — sorstársaihoz hasonlóan — annál is kevésbé, mivel a szóban forgó felhívást a legjobb akarattal sem lehetett jól értelmezni. Ebben ugyanis a NT-ok legfőbb feladataként szerepelt a helyi hatóságok tevékenységének „ellenőrzése“. Józan paraszti ésszel, de még kiművelt politikai aggyal is ebből a legtöbben arra következtettek, hogy mivel az ellenőrzést mindig egy felettes szerv gyakorolja, a NT-okat értelemszerűen a helyi
