Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)

Istorie

közigazgatás fölé rendelték. Igaz, hogy a szövegnek voltak korlátozó kitételei is, amennyiben óvta a NT-okat attól, hogy „beavatkozzanak“ a hatóságok dolgába, és figyelmükbe elsősorban a felvilágosítást, az önkéntes gyűjtést, valamint a hazatérő katonák ünnepélyes fogadásának megszervezését ajánlotta, a szövegben mégis csak ott állt az ellenőrzés kifejezés, és egyelőre nem lehetett tudni, hogy ez gyakorlatilag mit jelent. Jó idő telt el, amigg kiderült, hogy semmit sem jelent. (E feladatkör megnevezése egyébként jogi képtelenségre vezetett annyiban, hogy az első modellbe tartozó NT-ok, ahol maguk a helyi hatóság reprezentánsai ültek, végeredményben önmaguk ellenőrzésére voltak hivatottak).

Körülbelül három hétig tartott a bizonytalanság mint az MNT, mint a helyi NT-ok felhatalmazása körül, és ez egybeesett azzal a szakasszal a NT-ok életében, amikor — kisebb nagyobb súrlódások ellenére — az autonóm NT-ok is együtt tudtak működni a hatóságokkal. Ennek azonban nemcsak az emlitett bizonytalanság volt az oka, — még ha ezt talán döntőnek is tekinthetjük. További ok volt, hogy két kérdésben a hatóság és a NT szinte mindig egyetértett. Az egyik abban állt, hogy a NT-okban a hatóságok szövetségest véltek felfedezni a rend biztosítása vagy helyreállítása kérdésében. Hozzáteszem: egyáltalán nem alaptalanul. Bármelyik kategóriába tartoztak is, a NT-ok legfőbb feladatuknak valóban a rend megőrzését vagy helyreállítását tekintették. Többnyire azonnal felállítottak valamilyen őrző-védő alakulatot, amit hívhattak nemzetőrségnek, de máskor nép-, falu vagy polgárőrségnek neveztek, a dolog lényege az volt, hogy megóvják a várost, a községet, a falut az olyan cselekményektől, mint amilyenektől a már idézett Herédi József számolt be.

És a még rosszabbtól. A fegyveres rablás ugyanis ellenállás esetén nem ritkán vezetett a gyilkosságig. így például a Hajdú Tibor által is meghivatkozott Látrányban (Somogy vm.) — még mielőtt bárki bármilyen „megtorlásra“ gondolt volna — bizony hullák feküdtek az utcán. Szemben az MNT-hoz panaszt benyújtó fiatalember adatával, a NT elnöke a helységben távolról sem 150 lakosról tudott, akiket „állati módon agyonvertek és megpofoztak“ volna, hanem — legalábbis szerinte — 7 főről, akiket viszont nem megpofoztak, de részben felakasztottak, részben golyó által kivégeztek. Ezek az áldozatok azonban nem parasztok, nem földművesek, sőt még csak nem is helybeliek voltak, hanem Látrányban sosem látott katonák. A látrányi zendülés egyébként ugyanúgy zajlott le, mint a hertelendi és egy sor más. Leszerelőben lévő katonák kezdték, és csatlakozott hozzájuk néhány helybeli kocsmatöltelék, akik közül három ellen — megint csak a NT elnöke szerint — már a saját jó édesanyja is többször oltalmat kért. Az MNT az idézett panaszos (az egyik randalírozó testvére) adatai és feljelentése alapján megszidta a helyi NT-ot, Látrányból azonban, mint láthattuk, egészen más felvilágosítást kapott, a rendteremtő akciót vezető Lovass hadnagy pedig azt írta, hogy ők ugyan beszüntethetik tevékenységüket, ha az MNT úgy kívánja, de ha az anarchia ismét felüti a fejét, akkor jöjjenek a tett színhelyére maguk az urak.

Az akcidentális eseteket elhagyva és általánosítva valamelyest az egyébként végső következtetésekre e szempontból sem alkalmas anyagot, annyit mindenképpen meg lehet állapítani, hogy az október végi, november elejei mozgolódások és incidensek alapvetően különböztek a nemzetiségi, illetve a zömmel vagy egészen magyarok lakta területen. Az előbbiben a célszemélyek többnyire gazdag vagy annak hitt magyarok, nagyon gyakran

Câteva consideraţii despre situaţia juridică şi politică a Consiliilor

Naţionale în perioada noiembrie 1918-februarie 1919 361