Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 13. (1996)
Istorie
Dabolci falutörvények Balogh Béla A mai Szatmár megye északnyugati részén elterülő Dabolc az első világháború végéig a régi Ugocsa megyéhez tartozott Okleveleinkben nevének említésével első alkalommal 1323-ban1 találkozunk, amikor Domokos és Máté nevű itteni nemesek, több környékbeli előkellöséggei egyetemben bizonítják, hogy a szomszédos Bábony nevű falu és a hason nevű hegyen épült vár Tamás fia, János örökös tulajdona. Pár hónappal később a szóbanforgó vár már Tamás-váraként, az alatta létesült település pedig Tamásváralja néven szerepel újra és részét képezi annak a nagykiterjedésü birtoknak, mely előbb Bábony, majd Halmi központtal több jobbágyfalut foglalt magába. A szomszédos Dabolc azonban nem tartozott ezek közzé. Afenteb jelzett első említés után csaknem egy évszázaddal később datált okirat Dabolcot már a Tisza-háti s ezek peremén kialakult falvak között említi. A XV. századból már 15 dabolci családnév ismeretes, amelyek mögött ugyanannyi kisnemes család rejtőzik Az Avas hegység délnyugati lejtőiről feltöltödő Nagy- és Kiséger mocsárvilágától körülvett Dabolc a következő századokban elszigetelődve éite mindennapjait. A birtokukban lévő csekély földterület és az elég magas természetes szaporulat következményeként a XVI. század közepén a dabolci kisnemesi családok többsége alig fél vagy negyed jobbágytelek nagyságú földterülettel rendelkezett Jobbágyok, zsellérek megtelepítésére Így kevesen vállalkoztak. 1567-Den a faluban élt 29 nemes család közül csupán kettőnek volt egy-egy jobbágya. Két évszázad múlva a faluban ismét találkozunk ugyan egy jobbágyot és három, egyenként egy-egy széliért tartó nemessel, de a falu kisnemesi. későbbi szóhasználattal élve, kuriális jellegén ez mit sem változtat. A XVIII, század közepén szerzett nádori adománylevéllel a dabolci ármálisták kiváltsága újabb megerősítést nyert. Ezzel elkerülték több tiszaháti, régebben hozzájuk hasonló jogviszonyok között élő település lakóinak jogfosztását és megadóztatását. Gazgasági helyzetükön azonban az újabb adomány sem volt képes javítani, de elszigeteltségükön se sikerült általa rést űtniök3 A faluközösség zártságából, a „régi jó szokások“ konzerválásának óhajától fűtve születtek meg az itt közlésre kerülő falutörvények is. Az „Articulis Dabolciensis" nevet viselő gyűjtemény ma a Debreceni Református Kollégium Könyvtárának kézirattárában található3 Az utólag számozott 29 lapnyi (recto és verso) kézirat első kilenc lapja tartalmazza a kezdeti. 27 cikkelyt felölelő törvényeket. Ezek közül az első 25 cikkely rögzítésének időpontja ismeretlen, de mindenképpen a XVI- század utolsó vagy még inkább a XVII. század első éveiben Íródhatott. Erre utalnak az addigi szokások irásbafoglalásának szükségességét indokoló „az háborúságos időben veszedelmes állapottyá látván. .“ kitétel és az ezek után keletkezett első kiegészítés 1619. junius 30-i dátuma, valamint a most már 27 cikkelyre kiegészült „articuiusok"-at aláírok neveinek elemzése is4. 1698. novemberében a közösség újra magáénak vallja a cikkelyket. Ezután elkészül a több mint három oldalnyi „mutató tábla“5, 1718-ban pedig hozzáragasztanak még egy nagyon rövid függeléket és azonosulásuk bizonyításaként az egészet a falu közössége újból aláírja. Ezt az egész szöveget aztán 1728. áprilisa és 1741. január 12-e között újramásoltatják abba a kötetbe, melyben ma is megtalálható6. Az így kialakult falutörvény több mint egy évszázadon át még sokszor toldotákfoldozták és újra jóváhagyták. Az utolsó módosítást 1843. január elsején ejtették. Ismereteim szerint a történelmi Ugocsa területéről eddig csupán Tiszaújhely 1611- es falutörvényét közölték. A szomszédos beregi tájakról már több hasonnemű írásbeliség
