Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 11-12. (1994-1995)
Cultură şi civilizaţie
5 Az értelmiségképzés műhelye a XIX. századi Szaimáron 321 sokan a családi és gazdasági kapcsolatokból függően egymás nemzetiségében kölcsönösen beolvadtak. 3.4. A források hiányossága folytán nyilvánvalóan nem nyújthatunk egészen pontos képet a diákság társadalmi eredetéről sem, de úgy érezzük, hogy az ismert adatokból megrajzolt kép a teljes anyag ismeretében sem módosulna számottevően. A tanulói rétegek közül a legszámottevőbb az értelmiségi családokból származóké. Az 1 176 ismert társadalmi eredetű tanuló közül 531 (45,1%) ilyen család gyermeke, őket a kisnemesi családok gyermekei követik (278; 23,6%), majd sorrendben a polgári származásúak (147; 12,5%), a földműves, gazdálkodó családból származó (120; 10,2%) tanulók következnek. Igen kevés a munkás származású (10; 0,85%), valamint a katona családból származó tanuló (6; 0,43%). Igen sok árva, félárva tanuló is tanult a líceumban. A fenti kép teljesebbé tételéhez hozzátartozik annak a ténynek az ismételt megemlítése, hogy az összes értelmiségi származásúak több mint 55 százalékát képezték a görög katolikus papi családok gyermekei. Az értelmiségiek másik számottevő csoportját a különböző tisztviselőcsaládok gyermekei alkották (97 tanuló, az értelmiségiek 18,3%-a; az ismert társadalmi eredetűek összlétszámának 5,5%-a). Óvakodnunk kell attól, hogy a kisnemesi származású tanulók magas számaránya téves következtetésekhez vezessen bennünket. Meg kell állapítanunk mindenekelőtt azt, hogy a XIX. századi Szatmár megyében a nemesek 12,4 százalékos számaránya messze meghaladta az országos (mintegy 4—5 százalékos)9 átlagot. S tudnunk kell azt is, hogy e jelentős számú nemesség túlnyomó többsége csak ún. hétszilvafás, bocskoros nemes volt, s életmódja nem különbözött a parasztokétól, aminek bizonysága az is, hogy a jobbágyfelszabadítás után ez a nemesi tömeg beolvadt a kisbirtokosok rétegébe. A kisnemesi származású tanulók nagy része és a város feudális függésben nem élő paraszti rétegéből származó tanulók életkörülményei közt valójában alig volt különbség. A kisnemesek más társadalmi rétegekkel való kapcsolatát, illetőleg velük való keveredését tanúsítják azok a bejegyzések is, amelyek a tanuló családja nemesi állapotának jelzése mellett közlik az apa „polgári“ foglalkozását is. Ezekből a bejegyzésekből is megállapítható, hogy nemesi lángot kaptak jegyzők, bírák, papok, tanítók, orvosok, uradalmi intézők és iparosok (mészárosok-, cipész-mesterek) is. Megkülönböztetésül a polgári vagy gazdálkodó családból származó orvos, mérnök, pap, tanító stb. neve mellett a társadalmi helyzetére utaló „cívis“ vagy „plebeius“ jelző olvasható. Adataink tanúsága szerint Szatmáron és a megyében a XIX. század első felében a gyermekek iskoláztatásának törekvése — számarányához viszonyítva — a polgárságot a társadalom többi osztályánál és rétegénél erőteljesebben jellemezte. A megye lakosságának megközelítőleg 8 százalékát kitevő polgárság gyermekei a gimnázium humanista osztályainak mintegy 28 százalékát (a polgárság társadalmi részarányának három és félszerese), a líceumi osztályokban viszont csak 12 százalékát (a polgárság társadalmi részarányának másfélszerese) alkották. !l Vö.: Orosz István: Szatmári népélet a XIX. században. In: Tanulmányok Szatmár néprajzához. Szerk. Ujváry Zoltán, Debrecen, 1984., 14£—144 p. 21 — Studii şi comunicări, XI—XII
