Szatmári Hírlap, 1919. január-március (28. évfolyam, 1-12. szám)

1919-01-30 / 5. szám

XXVIII. évfolyam. gzatmáp-Németi, 1919. január 30. 5. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI L AP ELŐFIZETÉSI ARAK: Egén érre 14 K — f. Félévre — 7 , — . Negyedévre — 8 K 60 t. Egyes szám éra 20 fillér. Laptulajdonoa i SZATMÄR• EGYHÁZKEGYEI IRODALMI KÓR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes külde- mények, pénzek, hirdetések stb. FAzmény.sajté (Iskola-utca 5. sz.) cimre küldendők. Pályázat! blrdotós.k ogyaaart kSiléH !• korosa ---------------- Nyilttér .óra 40 fillér. --------------— Me gjelenik minden cifltSrlRkSi. A felekezeti kérdés a kér. szociális néppártban. — Egy megértő szó jóbaráthoz és ellenséghez. —■ .Alighogy megalakult a kor. szociális néppárt városunkban, mellének szegeztek egy óreg, ósdi, rozsdás fegyvert. Hogy lehet manapság felekezeti alapon szervezkedni ? Hogy lehet ezt az ezer sebből vérző hazát még felekezeti viszály rémének is kitenni ? Nem elóg választó viz már maga a politika, mire abba még egy újabb választó, bom­lasztó elem? így a józanabbak. A bujtoga- tók, a gyújtogatok még tovább mentek. Antiszemitizmusról fecsegnek. Hogy a zsidó- gyűlölet már a város kapuit fenyegeti; hogy a lembergi ghetto velőtrázó jajja ide hallik; hogy a pogrom, a rémek reme sötét árnyé­kát városunkra veti. A gyujtogatókhoz nincs szavam. Nekik puha, fehér cipó, édes, lágy szőlő az ilyen cselszövés. De a józanak, a belátók — ke­resztények, zsidók — ha tiszta bort szeret­nek a pohárban látni, álljanak meg egy őszinte szóra 1 Ha valaki politikailag felekezeti alapra helyezkedik, az még távolról sem jelenti, hogy a régi világ felekezeti harcát, tüzót, vasát, kínzó kamráit, harmincéves háborúit akarja a világba beledobni. Hogy politikai programmjában más célt nem ismer, mint minden emberi és politikai szabadság elle­nére saját felekezetét diadalra vinni, annak törvényeit, szokásait az egész országra rá­erőszakolni, Nem ! Távolról sem I Az egyéni, a leikiismeretbeli szabadságot gúzsba kötni, bilincsbe verni, de még vérbe fojtani sem lehet. Kitör az, mint a dagadó ár a parti gátakon vagy a láng a fojtogató dróthálón. A világból államilag vagy vallásilag egy akolt csinálni, — hiú ábránd, lepergett szá­zadok összeomlott kártyavára. Emberi erő ehhez nem elégséges, ide valami magasabb erő, isteni beavatkozás szükséges. Mit jeleni hát felekezeti alapon szer­vezkedni ? Azt, hogy felekezetűnket szeret­jük, unnak érdekeit, anyagi és szellemi ér­dekeit körömszakadtáig védeni akarjuk. Hit- cikkeiveinket — különösen, ha másokéval ellenkeznek — nem tesszük törvények alap­jává, az állam szellemét nem akarjuk egy felekezet számára monopolizálni, de viszont küzdünk minden ellen, ami saját vallásos kötelességeinkkel elleni.-».ősben állana, lel­kiismeretünkkel konfliktusba hozna. Hogy ilyen felekezeti politika nem tar­tozik az álmok világába, annak eklatáns bizonyítéka Hollandia. A parlament legna­gyobb pártjai világnézeti, sőt felekezeti ala­pon állanak. Van ott liberális, katholikus és protestáns párt. És mégis mit látunk ? Csen­des, békés politikát űznek. |Felekezeti harc­cal nem kiabálják teli parlamentjüket, or­szágukat és a világ sajtóját. Közös erővel dolgoznak az ország jólétén. Ha tehát a kér. szociális néppárt ilyen felekezeti alapon állana, még akkor is min­den jó polgárnak tisztelettel, becsülettel kel­lene meghajolnia ’zászlaja előtt. De a dolog nem igy áll. A mi pártunk nem ilyen fele­kezeti párt. Bár katholikus érdekek hozták létre annak idején a pártot, a későbbi idők folya­mán észrevette, hogy együtt találja magát mindazokkal, akik a pozitív hitért küzdínek. Hogy a nagy harc, melynek riadói az egész országban megharsantak, már nem egy-két felekezetiek, hanem minden vallatnak és mindest hitnek siói. Azért hát mindenki, aki pozitív Istenhit alapján áll — legyen bár keresztény vagy zsidó — tisztéiül tel hajol­jon meg e párt előtt s a megvívandó nagy küzdelemben tekintse jóindulatú fegyvertár­sának. ügy ahogy Pesten történt azon a lélekemelő nagygyűlésen, ahol keresztény- szocialista ügyvéd, protestáns tanár, zsidó hitközségi elnök ezrek es ezrek tomboló ujjongása mellett tiltakoztak a vallásoktatás eltörlés« ell«n és tiltakozni fognak ismét együtt, ha arra szükség lenue, az iskolák államosítása vagy az egyházak beliigyeiba való beavatkozás ellen. S hogy e párt — bár tehát minden pozitív hitűben fegyverbarátot lát mégis keresztény szociálisnak nevezi magát, az a Rekviem. — Berenczei Kordts Sándorné halálára. — fekete gyász teng, viaszgyertyák égnek, fremplomáan sírnak ódon padsorok. — Jfönnyes szemeket emelve az égnek, j£pa s két árva halkan fetzokog. harangok zugnak pqnaszos szavakkal, DKár vége a Rekviem-misének; DKég egy könyörgést olvas a pap Halkan & zeng a szomorú Jji6era-ének. Dlyitva a siröolt, viszik a koporsót. Szenteltvíz kuli rá, füstölő teng, füstöt & ostyával angyal le6eg az égőé föl. Itres az oltár, nem térdet senki ott, f iséri öt az árva, 6ús csatád Kávét a mennyhen Isten nyújtja át. Bakkay Béla. Fel kell akasztani. Irta: I. Turganyev. Az alábbi eset 1803-ban történt, — beszélte régi ismerősöm — nem sokkal Austerlitz előtt. Áz ezred, amelyben mint tiszt szolgáltam, Morvaországban volt el­szállásolva. A lakosság nyugtaianitása vagy háborgatása szigorúan meg volt tiltva; azok anélkül is görbe szemmel néztek reánk, ha­bár szövetségeseik közé tartoztunk. Volt egy szolgám, akit otthon anyám is nagyon szeretett. Gergelynek hivt.tk. Csen­des, becsületes ember volt; gyermekkorom óta ismertem s úgy bántam vele, mintha ba­rátom lett volna. Egy alkalommal abban a házban, amely­ben szállásom volt, veszekedő zaj és lárma üté meg fülemet: a háziasszonynak két tyúkját elloptak s az asszony a lopással az ón szolgámat vádolta. A szolgám men- tsgetődzött s bizonyságul reám hivatkozott: — Hogyan, Avtamov Gergely s lopás, nem 1 Én bizonyítottam is az asszony slőtt Gergely becsületességét, de az nem hallga­tott semmire. Egyszerre csak az utón lódobogás hal­latszik : maga a főparancsnok vonult el ott egész tisztikarával. Lépésben lovagolt. Ma­gas termetű, kövér arcú, mogorva tekintetű ember volt s fényes vállrojtjai a mellét ver­ték. Amint a háziasszony meglátta a tábor­nokot, lova elé vetette magát s#magából tel­jesen kikelve, kibontott hajjal, nagy hangon el kezdett panaszkodni az én szolgámra s kezével feléje mutatott: — Tábornok ur, fenség! — orditá — tessék ítéletet tartani! Segítsen rajtam, ment­sen meg engem ! Ez a katona ungeui meg­rabolt 1 Gergely a küszöbön állott, sapkáját ké­zében tartotta, kidiillesztett mellel, feszes ál­lásban, mint egy őrszem, szótlanul. Megza­varta-e őt, hogy az ut közepén egyszerre csak ott termett az egész vezérkar, vagy kővé dermedt a reá váró büntetéstől — csak állott, pislogott, de egészen sápadtan, fehé­ren, mint a fal. A tábornok 'komor tekinte­tet vetett reá s haragosan rászólott : /— No ? Gergely állott, mint valami bálvány s fogát csikorgatta. Oldalról tekintve úgy lát­szott, mintha mosolygott volna. A tábornok most már mérgesen mennydörögte: — Fel kell akasztani! Ezzel megsarkantyuzta lovát s tovább haladt újra lépésben, majd lassú ügetésben. Az egész vezérkar nyomon követte; csak a segédtiszt fordult hátra néha-néha a nye­regben, futólag egy pillantást vetve Ger­gelyre. Nem engedelmeskedni lehetetlen volt. Gergelyt nyomban megfogták s vitték a vesztőhelyre. Egészen olyan volt, miut akiben nincs

Next

/
Thumbnails
Contents