Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1918-11-07 / 45. szám

45. szám

XXVII. évfolyam.

Szatmáp-Németi, 1918. november 7.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 _ — ,,

Negyedévre — 2 K 60 f. Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona

Laptulajdonos

SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÓR.

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pázmány.eajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri ItBzlése ÍO korona , ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me

gjelenik minden esiitörtökSn.

Fordulópont.

Klió követ hengerit a régi Magyarország sírjára s uj Magyarország felé tekintve, hófehér márványra rávésni készül a feltámadást. A ma gyermeke a régi és születendő uj világ között állva, a korszakalkotó események vulkánjára hág s mig lábai alatt dübörög a föld, feje fölött reszket az izzó levegő, kezében mmzetiszinü zászlót lobogtat s aggodalmai, szorongásai közepette, az átmenet nehéz óráiban e szót olvassa róla és kiállja hangosan mindenki fülébe : összetartás.

Ötvenegy hónapi véres háború után a történelem fordulópontjához jutottunk s mikor világok omlanak össze és világok születnek, maroknyi népünk, gyönyörű országunk megmentésére gondolunk, a nemzet összes erőinsk, minden értékének egyesítésére, mi ebben a szóban visszhangzik felénk: összetartás.

Semmi zavaró hang ne hangozzék, ellenakarat ne hangoskodjék, de fogjon össze mindenki s mint egy ember menteni induljon azt, ami ma még megmenthető, összetartás.

Rend, nyugalom és béke kell e meggyötört országnak. A harctérről visszaözönlő szenvedelem anarchiává nem fajulhat; gyújtogatva, fosztogatva rablóbandák nem garázdálkodhatnak, szennyes kezekkel érintvén a külső ellenségtől megvédett magántulajdont.

Összetartás, hogy a külső béke olajágat hozó galambja egy kiengesztelt nép virányos mezői fölött szállhasson, mely nép feledni tudja, hogy lábai vérözönben álltak a Montellók Ararat-csúcsain.

Összetartás, mert erőnk egyesítése által hazánk területi épsége megmenthető. A Száva hullámai és Erdély bércei felől a veszedelem elmúlik s a határvédelem biztosítva lesz. Egy élni akaró országot nem semmisíthet meg a a nemzetiségi ellenszenv szitása, mint negyvennyolcban a külső erőszak beavatkozása.

Összetartás, történeti hivatásunk fenséges érzete, magasztos tudata kell hogy meggyőzze a viiágot, hogy belső erőinkben le nem győzettünk; hogy nem indulván bomlásnak, Oroszország sorsára nem jutottunk. Anarchia, polgárháború nem ütheti fel fejét magyar és magyar közt. Szilaj lovak ragadják az ország szekerét uj utak felé s céltudatos elmével, izmos karokkal kell fogni a gyeplőt mindnyájunknak.

Összetartás, hogy a velünk tárgyaló s oiszágunkat talán raegétilló ellenség a Szózat nemzetét lássa maga előtt, amely létéért vérzett és jövőjéért most dolgozni »kar. Lássa, hogy nem vesztettük el jövőnkbe vetett hitünket s arra való jogunkat sem kint, sem bent el nem játszottuk.

Egy forradalmi párt megkezdett mozgalmát a milliók meghallgatása, erőinek, értékének latbavetése tartsa meg a helyes mederben s az elrendelt választások után a külső béke beköszöntésének hajnalán, az első aikotmányozó gyűlésen mondja meg, hogy mit akar ?

A ma gyermeke a korszakalkotó események vulkánjára hág, kezében nemzeti- szinü zászlót lobogtat és hangosan kiáltja mindenkinek: a belső rendért, országunk épségéért, a nagy átalakulás szent nevében — összetartás.

Uj idők felé.

Irta: PILCZ EDE.

Társadalmi, szociális, politikai életünk minden megnyilatkozásában az uj időket halljuk emlegetni s talán már holnap érvényesülni. A múlt többé vissza nem tér. Az utolsó négy év íüzforgatagatában századok jövője születik. A világ újjászületésének fordulópontja előtt állunk. Hatalmas, erős megnyilatkozások kiáltják, hogy az emberek világa megújhodás felé tör.

S mi, akik a keresztény világnézet hívei vagyunk, megdöbbenve nézzük az élet forrongását. Minden megmozdult. Mindenütt eszmék, elvek, gondolatok törnek elő, keresik a beilleszkedést az uj világ köretei közé ; a gyors cselekvés életkérdés lett. Mi mégis a legnagyobb nyugalomban, csendes megNegyvennyolc órai ut a forradalomban,

(Egy katona naplójából.)

— A „Szatmári Hírlap" eredeti tárcája. —

Október barmincadikának estéje. Lassan döcögve, meggondoltan ér be a vonat a keleti pályaudvarra, mintha előre éreznó a bekövetkezendő nagy eseményeket. Első tekintetre még semmisem vehető észre a kezdődő forradalomból. Csak a kivülről behatoló tompa, de folyton erősbödő zaj jelzi a tömeg közeledését. Mint az áradat jön a bejáratokon át, elseperve magával mindent. Tenger az, amelynek ellenállani nem lehet.

Betódulnak a váró- és éttermekbe s felhangzik egy-egy harsány hang:

— Kérem a tiszturakat és a legénységet, hogy a sapkarózsát és a kitüntetéseket vegyék le!

Aki önként nem veszi le, leszedik róla erővel, mert ki tudna ellenállani a szabadságot ígérő eszmének, különösen ha nyomatékül két-három szurony is van a mellének szegezve ? Természetesen az én sapkám is egy-kettőre le volt szerelve.

Voltak ugyan csúnya esetek is. Tizennógy- tizenhat éves gyermekek durván támadtak rá például egy ezredesre, mert a rózsája még fent volt s lekapván fejéről a sapkát, leszakították a rózsát, földre dobták és rátapostak.

Közben a tömeg a szabadságáról harctérre visszainduló legénységet akarta rábírni arra, hogy menjen csak haza, mert a forradalom véget vetett a háborúnak s a katonavonatokat nem engedik ki a pályaudvarról. S kikre tudtak vájjon inkább hatni ? Az a jó öreg baka, aki már ötödször készült visszamenni, csak megcsóválta a fejét és szépen felült a vonatra, mig a fiatal, aki talán most volt első szabadságán, gondolkodás nélkül csatlakozott a tömeghez, éltette a Nemzeti Tanácsot és a köztársaságot. Vájjon tudta-e, hogy mi az ?

A pályaudvarról lassan kihúzódik a tömeg. Odajön hozzám egy őrmester s halkan jelenti:

— Ha tetszik utazni a frontra, tessék felszállni, mert parancsunk van, hogy minden magyar katonát, akit csak tudunk, vigyünk ki.

Beszállok a vonalba. A pályaudvar elcsendesül, de kívül néha puskaropogás és géppuska-kattogás hallatszik. Akkor még az az érzésem van, ki tudja-e vívni a győzelmet a forradalom, zavartalanul fog-e menni az ország belső átalakulása ?

A vonat elindult. Sötét éjszakában, vad bizonytalanságban mentünk, akkor még azt hittük, hogy a harctér felé. A Balaton-menti kis falvaknál halad reggel vonatunk. Itt teljes csönd és nyugalom, de tovább már ösz- szecsap az ár. Ahol csak megállunk, mindenütt katonák hirdetik a forradalmat és éltetik a köztársaságot.

Lekerül az állomásokon álldogáló katonák sapkájáról is a rózsa s helyette mint leghamarabb előkerithetőt, őszi rózsát tűznek oda.

Megérkezünk Nagykanizsára. Megáll a vonat s a pályaudvar-parancsnokság kiszállást rendel el. Érdeklődöm, hogy mi lesz velünk s azt a választ kaptam, hogy többet élelem és magyar katona nem hagyja el az országot. Ekkor már az az érzésem van, hogy győzött a forradalom.

Délután útban vagyok vissza Budapest felé. A szembejövő vonatokról százával lövöldöznek ki az ablakon fel a levegőbe a hazatartó katonák. A délelőtti kép egy pár óra alatt mennyire megváltozott 1 Az állomásokon izgatott arcok, kószahirek mindenütt, csak egyet tud mindenki bizonyosan, a Nemzeti Tanács győzelmét.

Székesfehérváron teljesen forradalmi a hangulat, mig Budapesten este már a legnagyobb rend és fegyelem uralkodik. A mozgalmas nap itt eltelt, a hatalom kicserélődése rendben, Bimán megtörtént. Mindenütt járőrök cirkálnak s a lakosság hirdetményeken van felszólítva arra, hogy a rend köny-