Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1918-07-04 / 27. szám

XXVII. évfolyam. Szstmár-Németi, 1918. julius 4. 27. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Bgéiz évre Félévre 10 K 5 „ f. Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám árt 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő Dr. Czumbel Lajos. Laptulajdonos A SZATMA8 - EGYBAZilftYEI IRODALMI KÓR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes külde­mények, pénzek, hirdetések stb. Fázmány.sajté (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri Itdzlóse 10 korona ----------------- Nyílttá«» sora 40 fillér. ----------------­me gjelenik, minden csütörtököm. Pro re Christiana. Irta: Prohászka Ottokár. Még álmcmban sem remáltem volna oly nagy sikert s nem vártam volna azt az álta­lános rivulgást, mely „Pro juventuíe catho- lica“ cimíi Cikkemet kísérte. Hogy estek nekem, mintha tisztára hazugságból s rága­lomból szőtt Nessus-inget húztam volna a Macchabeusok testére! Pedig én a takács­mesterséggel nem foglalkozom s annyira sze­retem s élvezem sz igazságot, hogy rá sem hedeíitek, ha az egész zsidó sajtó kigyót- békát f iáit reám 1 A néma becsület siősebb, mint Jericho faia; azt lármával ledönteni nem lehet! Sőt a néma becsület homlokáról a jerichói lárma visszapattan, hogy vissz­hangozzák minden beesüleíes magyar szív­ben s felverje bennük a türelem s néma megadás csendjét s a kiabálók torkára for­rassza azt a szót, mely közvéleményt, akar csinálni, holott érzi magáról s tudja róla az egész világ, hogy nincs igaza. De hát úgy látszik, azt gondolták a „magyar“ sajtóban, hogy jobb pörölynek lenni, mint üilőnak, hát neki a keresztéay ifjúság szószólójának, kalapáljuk, majd meg­puhul, vagy elhallgat. Azonban in is ismerem a Göthe-i verset: „Du musst steigen oder sinken, leiden oder triumphieren, Amboss oder Hammer sein“, s nincs okom rá, hogy üllő legyek, legkevésbbé üllője azoknak, kik nem a fronton állnak, hanem honmaradtak az igazsága szókimpr.dás koporsószeg ková­csainak. Felesleges külön kiemelnem, hogy én soha semmiféle tisztességes embert, legyen az magyar vagy rác vagy zsidó, nem bántok s még kevésbbé rágalmazok meg valakit. Nem bántom a derék zsidót sem. Aki ilyen, az örüljön neki; de arról tudom azt is, hogy nem azouositja magát semmiféle gazsággal s hogy jól vigyáz magára főleg oly kérdé­sekben s érdekekben, hoi a faji szimpátia öntudatlanul is kísérletbe hozza a jól nevalt embert is, vad, tajtékzó dühbe pedig a ne­veletlent, ut figura docet. Tudok tisztelni egyeseket az előbbi brancsból s van alkalmam ámulni a tömege­ken az utóbbi fajtából. S ugyan miért zug a tönffeg? Mi volt az a bomba, mely a méltatlankodás s a düh tölcséreit szaggatta bele a froDt mögötti har­cias falanxba? Nem más, mint az a köz­meggyőződés, „hogy minél közelebb jutunk a frontok gyürüdésein a tűzhöz, annál több ott a keresztény nép s minél hátrább kerü­lünk, annál több ott a zsidó.“ Erre azt mond­ták, hogy hazudom s hogy az ezredes, aki nekem a százalékot bemondta, az is hazudik ; azután meg írtak nekem leveleket, melyek­ben azt olvasom, bogy X. Y. zsidónak há­rom fia van a fronton, hogy egy másik, aki doktor, a fronton szolgál s hogy két fia is ott harcol. De hát mily furcsa cáfolatok ezek ?! Hisz nekem nincs kifogásom azok ellen, kik a fronton vannak, hanem azok el- len, kik hátul vannak I S ezért kérem, ne azok jelentkezzenek, kiket tisztelek s dicsé­rek, hanem azok, kik itthon lebzselnek s bizonyítják, hogy ez a háború is nem %% egyenlő teherviselés háborúja. De ezek lapulnak s az emberne^ ma­gának kell őket kipiszkálnia. Ez sem nehéz, hisz lépten-nyomon beléjük ütközünk s min­denki meggyőződhetik a saját lakóhelyén, hogy mily arányokban védik a hanát a zsi­dók otthon. Magam is érdeklődtem s meg­tudtam teljesen hiteles forrásból, hogy pél­dául a 17. honvédgyalogezred székesfehérvári segédszolgálatra beosztott hatvan-hetvsn ka­tonája közt most is ötvenhat zsidó van. Ez már csak szép percent? Akármilyen banknak becsületére válnék. Hát még ha a hozzám érkező levelek­ből akarnák idézni! Csak n m. kir. 12. hon­véd pótzószlóaljat említem, mely Szatmár, Ugocsa és Máramaros vármegyék területéről egészitődik ki. Volt idő a háború alatt, mikor a pótzászlóaljnál a segédtiszt, a hozzá beosz­tott hárem liszt, a honvédállomássegédtiszt, a pótzászlóalj orvosfőnök, a feliiivizsgálaíos osztag parancsnoka, a lábbadoaó osztag pa­rancsnoka és orvosa, a gazdasági hivatal fő­nöke és a raktártiszt agyiől-egyig zsidók voltak. Jelenleg annyiban van változói, hogy a fsniiek közül a pótzászlóalj orvosfőnöke és a segédszolgálatos osztag parancsnoka nem zsidó. Aki a katonai viszonyokkal ismerős, az tudja, hogy a fonti tiszti állások a leg­fontosabb pozíciók a pótteeteknél. Nem is beszélek azután arról, hogy ott is a legény­ségi állományú egyének között az irodában minő állapotok vannak. Kint a gyakorlóté­ren s a menetszázadokban alig van zsidó. Hát mit akar ezek után az a „in luc* Hungáriáé“, Magyarország színe előtt levo- nagló düh s felhördülő lárma ? Talán bizony, hogy a sajtóban is végigszenvedjük a zsidó­ság terrorizmusát, melynek minden törekvése a saját maga bőrének biztosítása s a maffia igazságtalanságai ellen felhördülőknek az út­ból való eltávolítása ?! Vagy talán kifogásolják ezt az általam kimondott s hirdetett közvéleményt í Meg vannak talán győződve, hogy miután ezt a közvéleményt nem önök, hanem a tények csinálták, az talán téves? Helyes; akkor hát kívánjanak s kérjenek pontos vallási statisz­tikát a pótzászlóaljak irodáiban, a kórházak­ban, a központi ruhatárban s fegyertárban, a Bahnhofkommandóban, a Bergestelléken, raktárakban alkalmazott legénységről és tiei­tekről ! Megteszik, ugy-e? Ha pedig nem érez­nék magukat indíttatva ennek elkövetésére, akkor legalább hátra az agarakkal s a ma­gyar nép némán s hősiesen vívja majd to­vább s szenvedi végig háborús sorsát! De hagyjanak neki békét s ne vonják kétségbe érdemét. Az egész érdem az öve. El is visel minden hányittalást könnyen, csak ne lássa az égbtkiálló igazságtalanságot, mely aztán még hegyibe magának köveiéi »lismerést. Mi pedig, kik a keresztény újjászületés gondolatához kötöttük lelkesedésünket s mun­kánkat, örömünket s bánatunkat, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a maffia agyarko­dásától ; mi, akik az életet a maga csúnya s fojtogató valóságában öljük, tartsunk ki a nehéz időkben is a magyar eszményisóg mellett, s várjuk s reméljük, hogy ez orszá­gos szellőztetés után a négy év óta katonás­kodó állami éa vármegyei tisztviselők s csa­ládapák felválhassanak azokkal, akik eddig fel voltak mentve s hogy a Piave-fronton törjenek ki cs takiélíásba majd azok, kik jóllehet Doberdo szikláin már kétszázezren elestek, még vau belőlük elég a kivívandó győzelmekre. Kiknek kell a hatalom? „Mialatt az ország szinp, virága a harc­tereken vérét ontja a hazáért és páratlan vi­tézséggel aratott győzelmeivel az egész világ előtt erősbiii a nemzet hiréí-becsületét, az­alatt a munkásság egy része az ellenség segít­ségére siet azzal, hogy a gyárakban a munkát tömegesen abbanhagyja. Lelke,(len izgatok által félrevezetve elfelej­tik, hogy az, aki a mai súlyos időkben a munkát megszünteti, az ellenség érdekeit mozdítja elő és hazaárulást követ el. Megütközéssel látom az ellenség céljait szolgálóknak ezt a romboló munkáját és fe­lelősségem tudatában a törvény teljes szigo­rát fogom alkalmazni velők szemben. A magyar-munkásság hazafias és józan belátására hivatkozva ezennel felhívom az összes munkásokat, akik erre katonai pa­rancscsal még nem köteleztettek, hogy hala­déktalanul vegyék fel a munkál a közüze­mekben vagy a hadicélokra szolgáló üze­mekben. Azon munkások ellen, akik azon­nal munkába nem állanak, az állam hadereje ellen elkövetett bűncselekmény miatt a ka­tonai bíróság fog eljárni. A katonai büntető- törvény az állam hadiereje ellen elkövetett tette tiz évtől húsz évig terjedhető súlyos börtönnel, különös esetekben kötél általi halál­lal bünteti. “ így hangzik a magyar székesfőváros

Next

/
Thumbnails
Contents