Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1918-07-04 / 27. szám
2 magyar szivü főkapitányának hivatalos Ítélete arról a inunkássztrájkrói, mely a napokban meg akarta bénítani a magyar állam szive verését. És ez az Ítélet minden igaz magyar ember szivéből jött: valóban hazaárulást. követ el az, aki ma nem dolgozik, hanem a betegségnél is rosszabb orvossággal akarja meggyógyítani a magyar nemzet vérző testét, jobban mondva : saját felmentett bőrét és azokat a magyar vérből, munkából árdrágítással, áruelrejtéssel kisajtolt aranyakat. Önkéntelenül elénk áll a kérdés: Miért épen most? Miért nem a háború elején? Kiknek érdeke ma a zavarosban való kalászás? És e kérdésre megfelel Popovics pénzügyminiszter a főrediházban mondván: „A munkásmozgalom tulajdonképen politikai és hatalmi kérdés.“ Tehát hatalom kell valakiknek I Kiknek? A magyarnak? Elmélkedjünk erről egy kissé. * * * Négy év előli még sok volt a magyar: az a becsületes hazaszerető magyar, akinek nem kellett a szociáldemokraták nemzetközi maszlagja; a mozgó, guruló arany helyett a mozdulatlan földhöz tapadt szive-lelke. A magyar nép szorosabban ölelte magához a földet, mint a magyar mulató zsonlri. Ez sehogy sem tetszett a hazátlanoknak, mert éresték, hogy a magyar állam ereje a magyar föld magyar népében van. De négy év nagy idő! Megváltoztatta a föld sziuét. A magyarnak el kellet szakadnia földjétől a szabadkőmives Narodna Obrana, a szabad- kömives angol, francia diplomácia jóvoltából. S ruig a hazaszerető magyar vérzett, pusztult, alóla úgy rángatták a földet, mint a haldokló alól szokták a lepedőt, a haldoklóról a ruhát a gonosz lelkű, kapzsi „rokonok“. A magyarság száma megfogyott nagyon, de nem fogyóit meg, eőt felburjánzott az az elem, amelynek sziik a „haza“ fogalma, többre vágyik: az egész világot minden vagyonával együtt szeretné „hazájának“ mondani. Az idő megérett. Pénz van, föld van, magyar nincs: soha alkalmasabb időt az „erőpróbára“ 1 És kitör a sztrájk: a szabadkőmives égisz alatt garázdálkodó radikális, keleti szociáldemokrácia erőpróbája. Persze van diadal, mert nem foroghat a magyar fokos, melytől körülbelül olyan „szaladhatnám“ ja támadna Buchinger Manónak, Weltner Jakabnak, Kunfi Zsigának és Árpád vszér többi társának, mint az ellenség fegyvere elől a többi Mórnak, Manónak, Jakabnak sfb. stb. Tehát ezeknek kell a hatalom. Ezeknek szolgálatában áll a nemzetközi szociáldemokrácia, melynek élet-érdeke a magyar állam ée a magyar faj eszméjének alá- aknázása. Szeretné eltüntetni az államot, mert neki nincs állama; szeretné a köztudatból kitörölni a feji eszmét, mert minden más fajnak van rokonszenves történelme; csak az ő homlokán sötótlik Káin bélyege: az a sötét bélyeg, mely mint a nyugtalan lelkiismeret kergeti hordozóit a szabadkőmives páholyok fekete termébe, szociáldemokrata szervezetek boszorkánykonyhájába. Ezeknek a hazaárulóknak kell a magyar hatalom, pedig a törvény súlyos bün- tstést szab reájuk. Csak az kérdés, kire kell kimérni. Azokra a szegény szociáldemokrata munkásokra-e, akiknek csak ígérték a boldogságot, de a boldogság helyett az elégedetlenség éhségét csigázták fel mérhetetlenül; vagy pedig azokra a „lelketlen izgatokra, akik a szegény, elvakitott magyar munkások heti tagdíjából arany láncot hordanak és kényelmesen lógatják a lábukat, mosolyogva a magyar jámborságon, mely ingyen épit nekik palotát ? Én a jelenlegi „különös esetbsn“ az értelmi szerző buchingereket, kunfiakat és jakabokat büntetném kőiéi általi halállal. K. „SZATMÁRI HÍRLAP“ _ A felhizlalt központok. Németországban állami tőkével és. hatósági apparátussal csinálják a központokat; Ausztriában szigorú állami ellenőrzés alatt állanak és körmükre a hatóság figyel; csak egyedül nálunk lett egyes üzleti csoportok zsíros üzletévé, busás jövedelmek forrásává a központ. Mikor megalakították, akkor azt magyarázták nekünk, hogy altruista alapon szervezik, és senkinek nem lesz egyetlen fillér haszna sem belőle, mert hogy a központokban nem lehet majd gsefleini, nem szabad nyerészkedni, csak a nagyközönség érdekeit kell szolgálni. És a vége mi lett? Az, hogy a központokba betelepedtek az illető branfhe nagykereskedői, mert itt biztos volt a iölmentés és milliomosokká váltak az — önzetlen üzleti tevékenységen. Sorra vehetnénk valamennyit és láthatnánk, kik és hogyan dolgoznak a központokon belül. Itt van például a Borközpont. Három zsidó uralja: Woifner, Stern és Machlup. Mielőtt megalakultak 40 korona volt a talpbőr; alakuló» után lögtön 150 korona lett, a borjubőr pedig 10 koronáról 30 koronára szökött fel egyszerre, mert hál a bőr öt hat központon megy keresztül, míg végre kikerül. Vagy tessék belenézni az Éleimisze-szállító Központba. Két millióval kezdte 1914-ben és tavaly már csak az egy esztendei tiszta nyeresége négy miliő volt. Az egyik legnagyobb hadseregszállitű, vasuíi' szállítási kedvezményeket, hütő vaggonokat és kiszállítási engedélyeket kap, hogy aztán az év végén óriási nyereséggel zárhassa mérlegét és Stern és Deutsch vezérigazgatók megelégedetten mosolyoghassanak és fogadhassák annak a nagy banknak elismerését, atuely tulajdonképen az egész Élelmiszersiáüitó mögött rejtőzködik és a nyereséget zsobrevágja. — Vagy mit írhatunk újat a Fémközpont munkájáról? Az igazgató egy régiségkereskedő, aki aligha érthet többet a rézbe*, mint az egyszeri hajdú a harangöntéshez. Ez a jeles izraelita egész családi vállalatot csinált a Femközpontból. Ahány rokona vagy ija-fija van, az mind ott ül benn felmentve, mint cégvezető, anyagbeszerző vagy kezelő. Hogy még jövedelmezőbb legyen az íizlst, átalakították ócskavasas zsidókból álló társasággá, amelynek tagjai a kövstkszők: 1. Kohn A. M. ócskavaskersskedő cég. 2. Keichenfeld és Társa ócskavas-, esont- és rongykeroskedő cég. 3. Leimdörfer és Vig cég. 4. Singer és Kalmár cég. 5. Abeles Bmil óoskafóm-kereskedő. 6. Waldhauser A. G. vaskereskedő. 7. Deutsch Ignác fómkereskedő. Nos, ez a társaság két év alatt három milliót profitirozott és ugyanakkor harminc- kétféle alcsoporton alakítottak, talán csak azért, hogy minél több fölmentettet dughassanak sl azokban a hivatalokban. Hogy miként dolgoztak, megmondjuk : A beküldött vörösrezet, mint sárgarezet számolták el, mert a sárgaréz olcsóbb, mint a vörösréz. Alumíniumot ás egyéb finomabb ércet és fémet, olcsó fémáron tüntettek ki, pedig elvették még a kések finom nyelét is, hogy azután mint közönséges fémet számolják el. A különbözeid, amely beállott az anyag ára és az általuk feltüntetett ár között, egyszerűen zsebre- vágták. A beszolgáltatott fémtárgyakat többször ismét eladták, de nem adtak cserébe helyettük más fémtárgyakat, holott ez kötelességük lett volna. Folytassuk-e tovább? Es elmondjuk-e, hogy a kávéközpont leszoritotla a pótlék nyersanyagának árát, ellenben a saját készitmé- nyü hadikávéját hallatlan magasra emelte. Rámutassunk- e, hogy a Burgonyaközpontnál a vigécek egész raja óriási összegeket keres. A Gyapjuközpont a gazdákat kényszeríti, hogy olcsón adják el a gyapjút, de ugyanakkor a posztógyárak milliókat kereshetnek ezen az olcsó gyapjún. A Kenderközpont beszedi a maximált ám kendert, de ő maximális áron nem szállít semmit. A Tojásiözpontban van egy esomó zsidó, d3 nincs tojás, a Pamutközpontnál pamut is van, zsidó is van, csak éppen, hogy a közönség nem juthat se pamuthoz, se cérnához. És ki tudná keserűség nélkül elősorolni ezt a sok bajt, amit a központok csináltak azzal a hazug mesével, hogy ők haszon nélkül, tisztára altruista alapon dolgoznak. Amig hittünk nekik, addig milliókat szerezhettek egyesek, de most, hogy a parlamentben szóvá tették visszaéléseiket, a közönség elemi erővel követeli, hogy üssön szét közöttük a kormány, vigyázzon a kezükre és nézzen s zsebükbe azoknak, kik itt. a közönség becsületes jóhiszeműségével visz- szaélve, gseftelésre használták ki a tájékozatlanok korlátlan bizalmát. U. L. _________Szatmár-Németi, 1918. julius 4. Ra bbiÜncts. A szabadság rokonszenves fogalom. Ha dalolva veszed ajkadra, aranyszáju énekes lesz belőled és a tömeg ünnepelni fog, lévőn neki csak fülo a hallásra, de nem lévén neki szeme a látásra és értelme az értésre. Amint a szociáldemokraták példája mutatja. Buchinger Manóék és Gut-manóók haladást hirdetnek és szabadságról dalolnak. A magyar munkás lelke elolvad ebben a különös keleti melódiában. Elfelejti, hogy színházban van, ahol pénzért énekelnek képmu- mutató színész emberek. Elfelejti, hogy a színpad mögött kulisszák is vannak, ahol röhög a nézősereg jóhiszeműségén a drámai hős, aki előbB a magyar szabadságért áldozá fel óletét ... a színpadon. És a te lelked, magyar testvér, le van bilincselve és szivedben láagol a szabadság- szerelem. Pedig aehol aem csörög úgy a rabbilincs, sehol sem táncolss olyan taktusra, mint a manók és jakabok között. Ha Manó, vagy Jakab meghúzza a csengőt: sztrájkba muszáj állanod, mert ha a sokszor hangostatott szabadságra hivatkozva máskép akarsz táncolni, mint ahogy a Manó
