Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-24 / 4. szám

Azt hinné az ember, hogy ezt a nagy koncepciójú tervet örömmel fogadja e hazában minden hivő kathólikus. Úgy kellene lennie, de nem úgy van. Mi sajnos nem tudunk úgy csinálni, ahogy odaát cselekszenek, ahol máról-holnapra összeadnak egy pár százezer, vagy millió koronát (amennyi kell) ós egyszerre kipattan, mint Zeus koponyájából Pallas Athéné, az uj lap. Mi éveken át szavalunk, magyarázunk, pepecselünk ; mikor végre elkészülünk az ellenséggel, akkor előállanak a jóbarátok, a testvérek, akiket a lényegben sommi sem választ el tőlünk, csak a módszerben, a taktikában nincsenek velünk egy véleményen és nem mondjuk, hogy féltékenységből, de teljesen felesleges, mert indokolatlan aggályoskodásból gyengíteni próbálják az uj akciót. Féltik ettől a meglevőt, amit a kevés kathólikus megértés eddig létrehozott; féltik a kath. néppártot és annak meglévő orgánumát. Szerintük a kath. lap, ha nem pártlap, nem erősítheti, hanem csak gyengíti a keresztény politikai pártot.

Pedig hogy mennyire nincsen igazuk, azt az ellenséges világnézet sajtója napnál világosabban bizonyítja. Odaát jól tudják, hogy egy nagy lap, bár kimondottan semmiféle politikai párthoz nem tartozik, hatalmas erővel tud olyan politikai irányt szolgálni, amely neki megfelel. Gondoljunk a Pesti Hírlapra, az Estre, a Pesti Naplóra, a Világra. Ezek soha, még véletlenül sem támogatják a néppártot, a keresztény irányú mozgalmakat, a kongregációkat, Apponyit, Zichy Jánost. Pontosan tudják, ki az a Bar- kóczy, az a Nagy János, az a Dsida Ottó. Irodalomban,|művészetben, az ipar és kereskedelem ügyeiben, iskolai és választójogi ügyekben soha félre nem lépnek. Bródy Sándort sohasem bírálják le, Harsányi Kálmánt, Shik Sándort soha nem látják meg. A mi hibáinkról, gyengéinkről az egész világot telekürtölik, de az ő embereik szeny- nyesére a hallgatás ós feledés jótékony takaróját borítják. És ha ellenünk kell fordulni, akkor egységesek ós tervszerüek, mint a porosz hadsereg.

Miért félünk mi attól, hogy ez nálunk másként lesz ? Meg vagyunk győződve, hogy ha valami, hát ez a nagy keresztény sajtó orgánum fogja erősíteni ós jogaiba helyezni a keresztény tudományt, irodalmat, művészetet, világnézetet, ez fog uj előfizetőket szerezni kath lapjainknak, még az Alkotmánynak is, és ez fogja gyarapítani a néppárti szavazók számát is.

Mi hívei vagyunk a néppártnak s az ő sajtójának és azok is maradunk. De azért, sőt épen ezért lelkesen támogatjuk az uj sajtóvállalatot.

2

Károlyi Mihály grófnak a fejéhez mázsás gorombaságokat vágott Károlyi Imre gróf. Minden felelősségérzés, minden lelkiismeretesség és minden jóhiszeműség nélküli, szélhámos politikai kalandornak, a béke lehetőségét ellenségeinkkel való kacérkodás által elodázó félhazaárulónak mondja Károlyi Mihályt, aki — szerinte — elveit csak hazug szájával hirdeti.“ — Hát Imre grófnak eme vádjai kétségtelenül túlzottak, de azért van valami alapjuk. Nagyon megtudjuk érteni, hogy őt kihozta türelméből Mihály grófnak több, mint különös politikai szerep- láse. A józan magyar közvélemény eleinte fejcsóválással, egy idő óta pedig fokozódó bosszankodással nézi a demokrata grófnak pacifista és szocialista esinytevéseit. A becsületes magyar gyomor sehogyan sem veszi be a Károlyi-féle pontozatokat, hogy: a magyar hadsereget épen most, nem kiván„SZATMARI HÍRLAP“

juk, az entente imperialisztikus hadicéljai helyesek, ellenben a mi semmire redukált kívánságaink elviselhetetlenek és hogy a mi, megalázkodó, rimáokodásig menő békeajánlataink után. még mindig a békevágy mellett kell köztünk propagandát, sztrájkot, forradalmat csinálni. — De azért még sem tartjuk Károlyi Mihályt sem félhazaárulónak, sem politikai szélhámosnak. A jóhiszeműségét nem vonjuk kétségbe. Imre gróf nézetünk szerint, ott találta el az igazságot, mikor Károlyi Mihályt a „nemzetellenes irányzat látszólagos vezetőjének“ mondja. Károlyi Mihály egyszerűen naiv balek, akinek kiiencágu koronáját cégérnek, 40000 holdját pedig olajos hordónak használják a radikális ós catiliuáris exisztenciák. Hogy erre a gimpli-szerepre nem csupán az ő államférfim kiskaliberüsége juttatta Károlyi Mihályt, az valószínű .Része van ebben az ő hiúságának is. A régi, komoly politikusok táborában csak közlegény vagy aiiiszt lehetett volna, ő pedig vezér akart lenni. Ezért ment át azokhoz, akik még nála is alacsonyabbak. De ezeknél is csak látszólagos vezér lett; tényleg pedig az alvezérek ugratják és vezetik az orránál fogva ós maguk közt bizonyára ki is nevetik naiv hiúságáért. Az ő mostani alázatos hi vei egy szép napon majd megfogják látni benne a magyar grófot, zokon fogják venni, hogy a gróf ur a velük való érintkezés után mindig megmossa a kezét és — félredobják, mint a kifacsart citromot. De akkor már közlegényi rangra so igen számíthat a régi, komoly politikusok között. — Apropos 1 Városunk képviselője hogyan érzi magát a Károlyi Mihály pártjában ? Nem találja szimpatikusnak a Bállá Aladár példáját ?

Ratkovszki Pál búcsúja.

Szatmár-Németi egész táisadalmát fájdalmasan érintette a hir, hogy Ratkovszki Pál t. kanonok, nyug. főgim. főigazgató megválik városunktól. Alig volt valaki ebben a nagy városban, aki ne csodálkozott volna a köteles munkakör keresésén, a nagyon megérdemelt nyugalom napjainak feláldozásán, de aki ne kívánta volna a legősziutébb szívvel a távozó főigazgató urnák a legjobbakat, ne vett volna önmagára, társadalmi osztályára, kulturális intézményeinkre gondolva nehezen búcsút Ratkovszki Pál főigazgató úrtól. Ratkovszki Pál nagy űrt hagy maga után, és sokáig fogjuk őt nélkülözni.

De ha Eötvös báró szerint „a szívnek ünnepségekre van szüksége, hogy érzeménye- inek egész szinpompáját kitárhassa, a szombat estére közös vacsorához ült Szatmár város előkelő társadalmának szine java a Pannónia vendéglő nagytermében, hogy búcsút vegyen a távozó jó baráttól, a lelkes hivatal főnöktől. /

A pohárköszöntők sorát Bagossy Bertalan kir. kath. fg. igazgató nyitotta meg. 1914. szrpt. 17 -én mondott le a főigazgató úr igazgatói állásáról. Akkor a mozgósítás, a menekülés szomorú napjai miatt nem volt alkalma a tanárkarnak elbúcsúznia szeretett bölcs vezetőjétől. A mostani válás perceit használja fel annak a nyilvánítására, hogy Ratkovszki Pál főigazgató nem szakadt el a tanárkarától. Sokkal mélyebb a ragaszkodás, a szeretet, mintsem a tanárikar feledni tudná őt.

Yajay Károly dr. polgármester a város érdemekben gazdag polgáráról emlékezett meg, akinek itt kell teremteni munkakört, mert ő nélkülözhetetlen. Benkő József apátkanonok, plébános volt osztálytársához ós munkatársához, Bakcsy Gergely ref. főgimn. igazgató mint a példás egyetértést ápoló igazgató társához, Fölkel Béla ékes nyelven, meleg érzéssel a jó baráthoz ós atyai bölcs vezetőhöz intézte búcsúszavait.

Weisz Sándor dr. ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag megemlékezett a polgártársaiban az embert szeretni tudó városatyáról, Gőbl Alajos dr. az embertársai érdekeit tudással, önzetlenséggel szolgáló nagy egyéniségről, végre a Vármegyei takarékpénztár elismerését, búcsúját, jó kivánatait tolmácsolta Böszörményi Emil dr. ügyvéd.

Szatmár-Németi, 1918 január 24.

Ritka figyelem volt főispánunktól, hogy épen ezen az estén városunkba érkezve sietett felkeresni a bucsuvacsorán a városból távozó főigazgatót.

39 évi szatmári közéleti tevékenység, több mint 50 esztendő minden kedves emléke von szoros babért Ratkovszki főigazgató fejére és ragyogta be a szeretet, a hála, az elismerés fénysugarával ezen a bucsuvacsorán az embert, a munkást, az intézményt szerető egyéniséget.

A főigazgató meghatottan válaszolt a köszöntőkre. A bucsuestély a főigazgató ur lelkében, de Szatmár-Németi előkelősége körében is mindig igen kedves emlék marad.

R,

A métely-irodalom.

(*) A napokban 2 keskeny, bosszú szalagreklám jutott a kezünkbe. Mindkettő ugyanazt a könyvet hirdette a ma szokásos fontoskodó, félmüveit, hazug nyelven. Az egyiknek ez volt a szövege:

„Vágy az elérhetetlen után. Amiről Oscar Wilde irt ragyogó sorokat, arról a csodálatos vágyról, amelyet nem ismerünk s éppen ezért vágyakozunk utána, a jelenkor legszenzációsabb kérdéséről szól ez a regény.“

A másiknak szövege:

„Vágy a képtelenség után. Irta Ito-undranath Hirvána. A Nobeldij nyertesének rokonhangzásu neve alatt rejtőzik a szerző, akinek műalkotása szug- gesztiv erővel hat“ stb. stb.

Mindakettő beharangozója egy uj irodalmi förtelemnek s folytatása annak a szellemi rongyászatnak. amelynek élén ma a modern németek állanak. Ijesztő, hogy mit eresztettek ránk a szövetséges birodalomból. Akiknek Ízlése a korcsmák és lebujok gőzében még nem romlott meg, azok úgy látják, hogy a német, ha szellemes és modern akar lenni, buta ós mocskos. Akik félretesznek nagyképűséget, álszemérmet és nem törődnek azzal, hogy a kultursmokkok barbároknak neveznek bennünket, azok kimondják a mocsokirodalom gyöngyéről, az Alraune-ról, hogy ez becstelen, sarlatán munka, irodalmi szörny- szülött, valósággal szellemi fekély. Az ügyészség, mikor már a huszadik ezer fertőzte meg a gyanútlan lelkeket, akkor ébredt fel. Betiltotta, elkobozta a könyvet. Sokat ért vele. A Tevan nyomda, amely ezekot az irodalmi mocskokat szállítja a magyar közönségnek, legújabb kötete hátán hivalkodva hirdeti az Alraunet és a A Pók c. könyvbe téve egy nyomtatott lap figyelmezteti az olvasót, hogy az Alraune azért, hogy a hatóság betiltotta, kapható minden könyvkereskedőnél.

Átkos és becstelen munkát folytatnak most egyes könyvkereskedők a jövő eilen. Ez a mai emberfajta, amely a világ legnagyobb gazságát elkövette, mikor milliószámra gyil- koltatta le a szabadnak, jónak született és boldogulásra hivatott nemzedéket, ennek az emberfajtának öregei most azon dolgoznak, hogy a fiatalságot alkohollal, rémirodalommal, erkölcstelen prédikálással megmérgezzék és kevés anyagi haszon fejében elaljasitva tönkretegyék. A gerincvelőre megy a játék. Olcsó könyveket Nick Cartereket, Nick Fantomokat, Alraunét, A Pókot dobják a piacra. Érdemes csengő pénzért ijedőssé, félővé, ellenállásra képtelenné tenni ezreket ós ezreket.

Egész sereg Írót használnak fel alávaló céljaikra. Hajrá, a konkurencia nagy, a haszon kecsegtető, szállítják tehát az emberi szemérmet, az ízlés nemességét, a lelki keménységet terítéken ezek a borzalmisták, akik műveletlen, antikultur hangon mesélik el szörnyű, üzletes retteneteiket. „A borzalmak könyve“, „Kegyetlen mesék“, „Cudar gyönyörök“ kiabáló, vad, korcsmái címeken mérik ki elvetemült lelkek elvetemedett írásait.

Ha ez a társadalom nem csupán fitogtatná kultúráját és komolyan venné erkölcsi felelősségét, akkor összehívná azokat, akikben e hitványságok közölt is józan értelem és tiszta szív maradt az ur; odahívná a könyv- kereskedőket is és valaki azt mondaná:

— Nemsokára már a fejünk fölé emelkedik ez a kanális irodalom. Az utcát és a boltokat már ellepte. Gázolunk a szennyben