Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-11-08 / 45. szám
45. szám XXVI. évfolyam. SssatmáF-Németi, 1917. november 8. a o ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 „ — „ Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám árs. 20 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Felelős szerkesztő: Ratkovszki 3?ál. Laptulajdonos í SSATMáK ■ EGYMÁZMEüYfíl IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küide- mények, pénzek, hirdetések stb. Fázmány-sajt' (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati htrdotáa.k egyszeri közlése 8 korona ---------------- Nyílttól- sora 40 fillér. ---------------me gjelenik minden csütörtökön. Á „Kathoiikus Karitász“ alakuló gyűlése. Oröpitől dobog a szivem, magasztos érzelmekkel van tele a lelkem, midőn e sorokat irom. Nem kenyerem az érzelgő, virágos jirásmód, de ma szeretném teleszórni tudósításomat illatos virágokkal, aranyzománccal s tudom is ón mi minden ragyogással. A Kath. Karitász születés napjára kibocsátott meghívók fényes közönséget gyűjtöttek a a városháza tanácstermébe. Nem hiszem, hogy vala is szorongott volna e teremben ennyi szépért, jóért lelkesülő nő és férfi, mint ezen a gyűlésen. S fényes volt a gyűlésen résztvevők csoportja 1 Fényes nem azért, mert ott volt a főpászfor s kíséretében a kanonokok és a papság, nem azért mert az elnöki széket a főispán ur ö méltósága foglalta el, nem azért, mert ott volt a kathoiikus társadalom hölgy és férfi előkelősége, de fényes volt azért, mert a közönségben ott volt a kathoiikus társadalom minden rétege. Fényes volt azért, mert a szegény és gazdag, földmives, iparos és az értelmiséghez tartozó arcáról egyaránt ott ragyogott az öröm, hogy végre egymásra találtunk, hogy végre nemcsak a templomban, de a munkaterén is találkozunk. Találkozunk s a krisztusi szeretet össze fog forrasztani bennünket Vízió. Rapszódia. Irta: Benyovszky Pál Vili. o. t. Csillagsugáros már az ég. A tiszta hold ragyogva ég. Csend mindenütt. Nincs semmi zaj. A lombsugás lassan kihal. . . Csak engemet kerül az álom. A szent nyugalmat nem találom . . . Agyam tüzel; remeg a testem. A láz gyötör. Kínokba’ fekszem . . . Szemem, miként a nap, fénytüzzel ég . . . A láz emészt . . . elég a kín . . . elég . . . . . . Egy óriás küzd, harcol most velem ! . . . Amott a rém!. . . Ne hagyj el Istenem! . . . Nézd, nézd !. . . közéig egy vijjogó madár . . . A szárnyait arcomba csapta már . . .' Sikolt, sivít, sövölt!. . . Ah száll. . . magam [vagyok . . . Köröttem zúgnak a komor, sötét habok . . . Az ég derül. Sirály repül'? Fejem felett megnyílt az ég palástja, Mint ágyutüz előtt a büszke bástya. s a nemes, embertársaink javát munkáló fáradozásunk könyiteni fogja a saját ter- heinket. Fenségesen szép volt a Kath. Karitász születésnapja, ilyenné tették a gyűlésen elhangzott komoly, mélyen szántó beszédek, az egymás megértésének, az együttműködés szükségességének fejtegetése. Vajha azok a felemelő benyomások, melyek 8 gyűlés lefolyása alatt lelkűnkben támadtak, állandóak maradnának, vajha a magasztos felbuzdulás állandó lakója maradna lelkűnknek. A gyűlés igy folyt le: A gyűlés megkezdésének kitűzött idejére, d. u. 4 órára az érdeklődők a tanácskozási termet, annak karzatát s a kis tanácstermet teljesen megtöltötték. A dignitárius és szereplő férfiakon kivul egyetlen férfinak sem jutott ülőhely, ezeket mind a nők foglalták el. A gyűlést egybehívó Benkö József apátkanonok indítványára a főispán ur meghívására öt tagú küldöttséget választott a gyűlés. Ezek meghívásának engedve, ólónk éljenzéssel fogadva megjelent a főispán ur s s elfoglalta az elnöki széket. A főispán ur ő méltósága kijelentvén azt, hogy a Kathoiikus Karitász szervező bizotttságának megkérésére szívesen vállalta az elnökséget egy olyan emberbaráti egyesületnek megalakítására, mely a szatmárnémeti kathoiikus társadalomban az együvé tartozás érzetét a keresztény kultúra terjeszDe ott a Monte San Michel feleit, S odébb, ahol vér öntöz réteket Riadó csatakürt Szava tölti az űrt; S rohanó paripák robogó zaja kél. Dübörög a mező. Patakokba’ a vér . .. A magasba’ lebeg a magyar lobogó. Tova surran a víz, tova tér a folyó. A magyarnak a víg dala csendül. S a parancs szava szállá keresztül A sóhajba merült levegőn S tova száll, tova tér lebegön: „Node rajta, előre! Magyaroknak az őre ! . . .“ ,_S tova nyargal az elleni had, Amiként a madár, ha riad . . . „Csak előre utána P — süvölti a szél. Riadót fú a kürt, csörgő ott az acél. Dübörögve dörögnek a gépek . . . A csaták zaja száll a nagy égnek . . . Elült a zaj ... Az éj ködfedte leple A harcoló vitézeteket befedte. Még cseng a víg győzelmi dal. . . Majd csendesen ez is kihal. S Velence büszke tornyai fölött Zászlónk lobog, elűzve a ködöt. . . . . . Csend mindenütt ... Az éj van itt jelen. S allelujára csendül énekem !. . . 1917. november, tésével fenntartani és fejleszteni; a jótékonyságot gyakorolni, a jótékonyság iránt való áldozatkészséget ébrentartani és nevelni, a kath. társadalom szétforgácsolt adományait egyesíteni lesz hivatva. Ezután a gyűlést megnyitottnak mondja ki s felhívja Benkő Józsefet, a szervező bizottság elnökét, hogy fejtse ki az alakítandó egyesület alapszabály-tervezetét. Benkő József kanonok a következő beszédet intézte a közönséghez: Mélt. és főtiszt. Püspök Ur, mélt. Főispán Ur, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Int az idő ; — figyelmeztet, hogy ébredjünk s cselekedjünk, nehogy a világfelfordulás után bekövetkező kialakulások készületlenül találjanak, mert a világ képe meg fog változni : a történelmi jogok és társadalmi berendezkedések helyét minden való- szinüség szerint a kivívott sikerek és elért eredmények fogják elfoglalni. — Nekünk tehát meg kell ragadnunk minden tisztességes eszközt, ha biztosítani akarjuk ama val- láserkölesi alapot, amely a történelem tanúsága szerint egyedül képes a családot és társadalmat s ezek által magát az államot fenntartani. Nemcsak a nagy zivatarok s fergetegek — melyek százados tölgyeket szakítanak le gyökereikről s óriási sziklákat sodornak a patak feldagadt, örvénylő hullámai közé — hanem a csendes és meleg eső is hagy nyomokat maga után a rétek megújuló szinpom- pás virágaiban s a csűrök és magtárak bőGyőzelmek nyomási. Már megadták a jelt az indulásra s az orosz sorhajó könnyedén siklik tova zajgó habok felett. A fedélzeten csend honol, az elhagyott tetőn csak egy ifjú alakja látható. Zömök, izmos testalkata elárulja, hogy kemény, edzett férfi az, ki a távolba tekint. Kenderszőke haját végig-végig simitja a szél, mely egyre erősödve keményen vág szomorú arcába. De ő ezt fel sem veszi. Lassan emésztő gondok gyötrik az amúgy is töprengésre, álmodozásra hajló ifjút. Ábrándos kék szeméből látszik, hogy a múltak emlékén mereng, a boldogabb időkre gondol .. . Amikor még kicsiny csolnakján merész társaival hálót bontott, amikor még a bőséges zsákmányszerzés után várta szive választottja, kedves szép arája ... De boldogságát szét- dulta a földkerekén végigvonuló vihar. Elszakította őt is szegényes falujától, szive választottjától s most az orosz hajó viszi messze- messze regényes hazájától. Vájjon láthatja-e valaha e földet, gyermek ifjúkori boldog emlékeinek tájékát ? Láthatja-e még valaha szőke mátkáját .. ? Gondolatban megy el hozzá utolsó búcsúra. Már ott jár lélekben a vörösre festett házak között, már feltűnik a fehérre meszelt ablakráma s most megáll a kőalapra fektetett, bárdolt gerendából készült faház előtt a finn ifjú. Dobogó szívvel megy fel a verandára. Bejárja lélekben a szobákat keresve azt, ki az övé talán már úgy sem lehet. . . S im a közös, nagy szobában megtalálja az
