Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-11-01 / 44. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1917. novembér 1. Nevezetesebb politikai események. állapotokra, a rendőrség újjászervezésének szükségességére s mindjárt csatolja is az uj szervezési szabályzattervezetet. Ez eddig jól volna, hiszen a képviselő- testület minden tagja tudja, vagy legalább is sejti, hogy közbiztonságunk ma olyan, hogy csak a rablók, tolvajok jóvoltából nem történik lopás, rablás, gyilkolás s igy valamennyi készen áll egy egészséges, célravezető, uj szervezeti szabály létesítésére. De van ám egy nagy bökkenő ! Az évtizedeken át nem fejlesztett intézmény modernné, megfelelővé tétele óriási összeget követel. Ha lassan ugyan, de évtizedeken át fejlesztettük volna rendőrségünket, úgyszólván meg sem éreztük volna a teher-többletet; természetes tehát, hogy most zúgolódással fogja fogadni a polgárság a nagy megterhelést. Ezt a zúgolódást azonban, bár az jogos, nem szabad irányitóul venni. A polgárok vagyon és élet biztonságáról gondoskodni kell minden áron. Tennünk kell. Meg kell alkotnunk a rendőrségi uj szervezeti szabályt. A főkapitány szervezeti szabálytervezetében felsorolt állások betöltése, a tervezett újítások végrehajtása 150 ezer koronánál is nagyobb, uj terheket róna az adózókra. Ily nagy teherrel, mig újabb jövedelmi forrásokat nem talál a város, nem szabad egyszerre megterhelni az adózó polgárokat. Mit kell hát tennünk ? Meg kell alkotnunk feltétlenül a célszerű, modern rendőrségi szabályzatot s mindjárt az 1918. évi január 1-től kezdődő- leg be kell tölteni annyi állást, mennyit pénzügyi helyzetünk a polgárok elviselhetetlen újabb megterhelése nélkül elbir. Aztán két-három óv alatt be kell tölteni az összes állásokat. Látva pedig azt, hogy terheink rohamosan szaporodnak, uj bevételi forrásokról kell gondoskodnunk ; — egy már is van, a szeszfőzós — s lassanként apasztanunk kell polgárok egyenes hozzájárulását, a pótadót. r. Ne feledkezzünk meg halottak napján a József kir. herceg szanatóriumban cipóit tüdőbetegekről. A lefolyt hét bővelkedik szenzáeiószerü eseményekkel. Itthon az országgyűlés működése állott az előtérben. Megszavazták az indemnitást, azaz felhatalmazást kapott a kormány az államháztartás továbbviteléhez szükséges költségek utalványozására. Elfogadták vita nélkül a horvát pénzügyi egyezményt. A tisztviselők megsegítésére szolgáló törvényjavaslat általános rokonszenvet keltett s változtatás nélkül elfogadtatott. Ezen utóbbi törvényjavaslat tárgyalása közben izgató incidens történt. Tisza István sürgős interpellációt intézett a belügyminiszterhez azért, mert a bácsmegyei főispán a megye alispánja és főjegyzője ellen súlyos mulasztás címén vizsgálatot rendelt el. A belügyminiszter válaszát nem fogadta el, szavazást provokált s a munkapárt leszavazta a belügyminisztert, ki ennek következtében felajánlotta a miniszterelnöknek a tárcájáról való lemondást. Az ezen ügyben tartott miniszteri tanácskozás nem fogadta el a belügyminiszter lemondását, hanem szolidaiitást vállalt eljárásáért. Erről az ügyről bővebb tudósítást talál az olvasó lapunk más helyén. Németországban kancellár-válság merült fel. Michaelis kancellár beadta lemondását s a császár a lemondást elfogadta. A kancellári állás betöltése rövid időn belül várható. Oroszországot a németeknek Pétervár elleni támadásától való félelem izgatja. A kormány elhatározta, hogy Péterváron marad s Pétervárt a legvégsőkig védelmezteti. A polgári lakosság elhagyja a várost. Olaszországra ütött a bünhődés órája. Zavargások, forradalmi hangulat a nagyobb városokban az uralkodó. A Boselli-kormány- nak 314 szavazattal 96 ellenében bizalmatlanságot szavaztak; a kormány beadta lemondását. Megindult a 12. Isonzói csata, de most királyunk fővezérlete alatt mi vagyunk a támadók s győzelmes seregeink két front áttörése után a síkságra jutottak s Velence felé tartanak. E dicsőséges'támadásunkról és győzelmeinkről „Nem hiába“ kezdetű cikkünk számol be. A buvárhajók legújabban 73 ezer regisz- tertoDna hajótért sülyesztettek el. A légi harcokban az olaszok 26 léghajót vesztettek a múlt bét folyamán. — t. Olyan volt ott a park fenyves fái között, mikor apró kavicskákkal játszadozott, mintha kis angyalka szállott volna le az égből megmutatni szépségét... A foldesurék itt éltek hangos, tivornyás dáridók között egyetlen gyermekükkel a kavicsokkal játszó hat éves pötyöm Anikóval. Napjaik úri napok voltak: tivornyásak. A földesurék gyakran elutaztak hazulról a fővárosba avagy valami vidéki bálba. (Akkor még voltak a vidéken nagy, hangos, úri bálok.) S a kis Anikó ilyenkor rámáradt a bonnra, ki, egy a Németalföldről bevetődött magas s természetesen sovány hajadon volt. S ilyenkor a kis Anikó meséltetett magának sárkányokról, kiknek a Poloninán kacsalábon forgó váruk volt, a napról, kinek hót fia volt s mind a hót egy királyleányért halt meg: a hajnalcsillagért. Anikó nem tudott betelni a szép mesékkel. Csakhogy a bonn nem tudott annyi mesét, hogy Anikó megunja. A gyermek mindig újat és újat kívánt . . Történt pedig, hogy egy verőfényes délután a bonn addig beszólt, addig mesélt, mig elszunnyadt a lugasban, a kis Anikó pedig most igazán nem törődött ezzel a megszokott esettel, mert észrevette az udvarban a mesemondó juhász- fiut. Az tudott ám aztán sok mesét! — Juhász 1 juhász 1 integetett feléje Anikó, nincs idehaza se apuka, se mamuka, gyere a kertbe mesélni . . . cukrot kapsz. A juhászfiu pedig mesélt, mesélt s kísérte Anikót a kerti halastó felé. A napról mesélt, mely tele van arannyal, azért úgy fénylik. Mikor a tóhoz értek, Anikónak elfáradtak kicsr lábacskái, a pázsit pedig a szökő- kuttól nedves volt, a pásztorfiu hát beszaladt a verandára zsámolyért. Anikó pedig azalatt felállott s mereven kezdett nézni a tóba. Valamit észrevett. Valami fényes tányért. A kincs 1 ... a Nap beleesett a vízbe. S mintha valami húzta volna, lépegetett előre, már a tórdecskéi is vizbe voltak ... de ő csak ment a nap után . . . Mikor visszajött a juhász a zöld zsámoly- lyal, már csak a nap-foltot találta meg a tó sima tükrén, Anikó már valahol ott kocsiká- zott a tó fenekén hat fogatú aranybalas kocsikán. Elérkeztem a kastélyhoz, önkénytelenül felriadtam gondolataimból s fölnéztem. Egész köze) állott mellettem a kastély, amolyan régi nemesi kúria a pipáló hegy oldalán. Állott a kúria szomorúan, csendesen. A vörös pala- fedálzet sehogysem illet rá. Sátáni kacaj volt az a régi emlékekről, de különösen az a lej, mely az emeletről lenézett, merészen iveit orrával, melyen egy aranykeretü csiptető igyekezett eltüntetni gazdája szemeinek keleti jellegét. Mindent megértettem ... Itt is egy sirkő lett a régi kastély a magyar dzsentrik temető-kertjében. Politikai jegyzetek. (*) Két balkeze van ennek a Tiszának, az már szentigaz. Elront, felborít mindent, amihez hozzányúl. Most is csak meg kellett jelennie a képviselőházban, egyszerre vége volt a nyugodt, tárgyilagos tanácskozásnak. A szenvedélyek, a düh és bosszúvágy újra fellángoltak. Az ellenzék hazafias érzése két és fél éven át magába folytotta a háború előtt kiállott brutalitások minden keserűségét. Ezt a fenkölt önuralmat Tisza arra használta fel, hogy eme kritika és ellenőrzés nélküli években az őt támogató éhesek számára megteremtette a szabad portyázás Ó3 lelketlen kalózkodás diktatúráját. Most pedig, mikor ő került ellenzékbe, hajdani ellenzékének hazafias lojalitását alattomos és kicsinyes gáncsvetéssel viszonozza, amelyből kiordit, a hatalom elvesztése miatt támadt bosszúvágy. íme a Tisza hazafisága! Ő, aki kormányelnök korában olyan cézári pátosszal hivatkozott minduntalan a nehéz idők által követelt altruizmusra s valósággal kiuzsorázta az akkori ellenzék nemes fegyelmezettségét, most az első vélt kicsinyes pártsérelem miatt kész felrúgni a sokat hangoztatott magas nemzeti szempontokat és válságba sodorni az ország kormányzását. Tisza hazafias frázisait többé senki sem veheti komolyan. Ez az ember sohasem az országért, hanem a pártjáért dolgozott; a pártérdeknek feláldozott mindent: közjogot, parlamentet, köztisztességet, köz- és magán- vagyont. Most is azt teszi. A párfuralomnak ezt a fanatikusát, ezt a vakon, ész nélkül ha- donázó éles borotvát, skartba kell tenni. Internálják a harctérre. Pártját pedig seperjék el, bármibe kerüljön is. Nincs az az áldozat, amely sok volna, sem az a nehézség, amelytől vissza kellene riadnunk, ha ezek árán megszabadíthatjuk az országot a közveszélyes politikustól. * * * Felfordult világ ez a mostani, amikor a szemétdomb hősei tartanak erkölcsi prédikációkat. A sópénzből és pálinkagőzből született nemzeti munkapárt most a politikai elvek szabad érvényesülését hirdeti. A főispánok s a közhivatalok erőszakoskodásai ellen panaszkodnak azok, akiknek kormánya alatt még az utkaparói állás elnyerése is a munkapárti- sághoz volt kötve. Akik a nemzeti nyelvnek legszerényebb formájában való bevitelét a hadseregbe olyan sérelemnek tekintették, hogy emiatt karhatalommal dobatták ki a képviselőket a parlamentből, azok most a nemzeti hadsereget sürgetik. Ez a Tisza, aki a csehek- ről beszélni sem engedett, most napról-napra a csehekből táplálkozik. A háború előtt és annak kezdetén is még Tisza a nemzetiségi megértést hirdette, levelet irt Metianu érsekhez, külön választójogot ígért az oláhoknak, udvarolt az oláh nemzeti-komiténak; most pedig 5 is, pártja is, sajtója is egyebet sem tesznek, örökösen az oláh-veszedelemről s a nemzetiségek kemény megrendszabályozásá- ról zengik bus bonfidalaikat. — Hát hiszen szépnek — szép az a buzgóság, amellyel a hatalomtól elesett munkapárt a mostani kormány pozícióját igyekszik mindenáron megingatni. De a buzgóság magában nem elég; ahhoz még egy kevés okosság és némi erkölcsi máz is szükségeltetik. A mi közönségünk ugyan eléggé naiv balek, akit orránál fogva vezethet a sajtó. De a memóriája még sem olyan rövid, hogy a mai soviniszta kurucok- nak és kátói erkölcsbiráknak tegnapi labanc- ságát és panamáktól illatos közgazdasági tevékenységét már elfelejtette volna. Ha pedig a kormánybuktató fenegyerekek és közéleti purifikátorok arra az egyszerű fenyegetésre, hogy múlt heti szennyesüket ki fogják teregetni, tüstént megértő és békés ellenzékké szelídülnek, az már olyan nevetségesség, amely öl. Hiába, csak nem való a napon sütkérezés annak, akinek vaj van a fején. * * * Mi is történt azon a pénteki ülésen? A bácsmegyei alispán és a főjegyző a vármegyei közgyűlés egyik határozatát egyáltalán nem hajtotta végre, a másikat pedig csak hét hónap múlva. A két határozat tárgya olyan természetű volt, hogy ha valamikor, hát ebben
