Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-10-11 / 41. szám
.SZATMÁRI HÍRLAP“ ben s el kell fogadnia a vitás ügyekben a választott bírósági eljárást. A békének a háború utáni időre biztosítani kell minde- nik fél részére a gazgasági tevékenység szabad folytatását. Mezőssy Béla föídmivelésügyi miniszter ügyében öt tagból álló választott bíróság Ítélt; két tagot Mezőssy, két tagot a Világ főszerkesztője és Magyar Lajos, a támadó cikkek Írója, választottak; a választott négy biró elnökké Wiassic9 Gyulát, a közigazgatási bíróság elnökét választotta. A bíróság a felek meghallgatása és bizonyítékaik megvizsgálása után egyhangúlag kimondta, hogy a Világ cimü lap szeptember 21., 22., 23., 25. számaiban felsorolt összes ügyeiden Mezőssy Bélát egyéni haszon célzata semmiképen tnem vezette egyéni tisztessége teljesen érintetlenül áll. Megállapítja a bizottság azt is, hogy a cikkek Írója, Magyar Lajos, bár egyoldalúan összeállított adatok felhasználásával, de jóhiszeműen járt el. Á háttérben átló ugratok ez eljárás mellett szárazon vitték el bőrüket. Ausztriában nagy kavarodást okozott a csehek azon követelése, hogy Kramarz és társai a Reichsrat üléseire bebocsátassanak. Már már kormányválság állott be, melyet egyelőre azzal odáztak el, hogy az üresedésben lévő mandátumokra időközi választást rendeltek el. Ezzel azt akarják elérni, hogy a mentelmi bizottságnak ne kelljen a Kramarz és társai ügyében Ítélni, s igy megeshetik, hogy a hírhedt Kramarz és társai uj választás utján mégis viszakerülnek a Reichsratba. Németországot kancellár válság fenyegette e héten. A parlament többsége, mely a szo- ciálistákból és a centrum tagjaiból áll, ujjabb bókenyilatkozatot követeltek a kancellártól, olyan bókenyilatkozatot, mely nagy határozottsággal jelentse ki az annexió nélküli békekötésre való hajlandóságot. A kancellárnak sikerült a nvugtaiankodókat lecsilapitania. A harctereken élénk tüzéri csatározás folyik. Jelentősebb esemény sehol sem történt. Területet sem nem nyertünk, sem nem vesztettünk. A tengereken a buvárhajók október 2-ától október lO.-éig ismét sok hajót sülyeztettek el; ellenségeink vesztesságe ez idő alatt hajótérben 102.000 registertonna. A légi harc e héten is sok kárt tett Londonban és környékén. Dünkirchent, mely az angol hadtápszolgálatnak támasztópontja, szerfölött megrongálták a német repülők bombái s ezáltal megnehezítették a hadtápszolgá- latot. Ember is nagy számban pusztult el. Mi is kaptunk a légi harcból. Az olaszok Polát bombázták, de feltűnő kárt nem okoztak. Egyházának legfontosabb ügyét szolgálja az, ki a kath. sajtóra adakozik. Szociálista terror. A múlt hét folyamán sokszor olvashattunk fővárosi lapokban az óbudai dohángyárí munkászavargásokról, majd a gyár üzemének beszüntetéséről. A felfordulást a gyár munkásai között az okozta, hogy a munkásnők egy tekintójes csoportja vonakodott a kereszlényszociálista szervezet elhagyásával a szociáldemokrata szakszervezetekbe lépni. Ezen aztán annyira feldühödtek a szocialista kolomposok, hogy előbb sztrájkba hajszolták embereiket; mikor pedik ezzel nem értek célt s a gyár nélkülök, tisztán a kér. szocialista munkásnőkkel folytatta üzemét, a legbrutálisabb erőszakoskodással akadályozták meg a dolgozni akaró munkásokat kenyérkeresetükben. A rendőrség, érthetetlen módon, nem birt a verekedőkkel s a dolognak az lett a szomorú vége, hogy az állami dohánygyárat bezárták. — Az emberben felháborodik a vér e komiszság hallattára. Rakoncátlan elletnek kicsinyes pártérdekből utonnállók módjára garázdálkodhatnak, jóravaló emberek egész tömegét megfoszthatják kenyérkeresetüktől s a kincstár felbecsülhetetlen károsodására megakaszthatnak egy nagyarányú gyárüzemet! Ez a felháborító eset jellemzőeu világítja meg a magyarországi szociáldemokrata párt komolyságát és erkölcsi tartalmát. A kereszíónyszoci- álislák is a munkásérdekek védelméért harcolnak, csak úgy, mint a szociáldemokraták ; a külömbsóg közöttük csak annyi, hogy amazok becsületesen megvivhatónak tartják szociális küzdelmüket akkor is, ha megmaradnak vallásos hitükben és hazafias magyar érzésükben. Ezért üldözik, bojkotálják, kenyerüktől megfosztják őket a vallásukat, hazájukat megtagadó munkástársaik. A mi szo- ciálistáink szemében tehát előbbravaló a vallás és hazafiság üldözése, mint a munkások érdekeinek védelme; inkább veszítse el kenyerét az a munkás, mintsem hü maradjon hitéhez, hazájához. Ilyenek után lehet-e komolyan venni a szocsiálista apostolok nagyfelém : szeressétek egymást! Szeressétek egymást! Beszivtam a leikéből valamit. Keveset, az igaz. De ez a kevés dolgozott bennem. Átgyurta a magamszerezte anyagot. Kiformált belőle egy színes világot — a szeretet világát. — Es hirdetni kezdtem ... Ez volt a bűnöm — ami erényem volt. — Beszélj, Atyánk, beszélj! — zúgott fel a kórus. — Ajkadról, mint csepegő méz folyik a szép szavak árja . . . Beszélj tovább, beszólj! — És üldöztek érte és kerestek a megfeszítésig. Mert hittem a nagy Emberben; hittem a szavában, mely elferdítve bár elém- becsillant gyermekségem verőfónyében mestereim ajakiról. Égtem a tüzétől. Szerettem vele, benne, érte mindenkit. Azokat is, akiket a mi vallásunk gyűlöletünkre kárhoztat s megölni parancsol. .. Hittem, tudtam és szerettem. És járván faluról-faluról, felmérvén a városok köves, nagy utcáit tanítottam mindenkit, akit a sors elébem sodort. Felgyújtottam lelkűket szivem lángos szeretetóvel . . 1 És mondtam a népnek, mely számra figyelt: Isten a jóság, szelídség, Szeretet . . . Szeressétek egymást és — ha kell — szivetek égő gerjedelmében haljatok is meg egymás üdvéért ... 1 — Káromkodik, — zúgott fejemre az átok. Fogjátok el 1 Börtönbe vele .■. . ! És én futottam testvér, rokon, barát nélkül. De mégsem egyedül . . . Előttem járt a Mester .. . Láttam őt. Ruhája fénylett, mint a nap, arcán szelíd szeretet tündökölt. .. Oh hányszor epedtem utána néma vágyakozással! Oh hányszor szerettem volna lábaihoz ülni... Hallgatni halkan mézédes beszédét. . . ! Mert nem ismertem eléggé. De tudtam, hogy ki volt. Tudtam, hogy szeret . . . Varázsos, nyári éjjelek álmán megjelent sokszor ... és hivott magához . . . Most elmegyek. Tudom, hogy vár rám. Fiaim, óh oly nagyon vágyom, hogy csak egyszer a szemébe nézzek és meg- részegüljek édességének italától ... I Elhallgatott. Szeme az égbe kapcsolódott. Kitágult pupillával bámult a csillagfényes magasba. Hosszú életének tenger türelmével, epekedő vággyal fohászkodott fel. — Uram, hiszem, hogy megismerlek! Ijedt bánattal tapadt a tanítványok szeme mesterük átszellemült arcára. Ilyennek még sohasem látták. Lelke tüzesült ki az arcán, hite lángja lobogott szemében. Az istenség jelenléte izzott a közelben . . . Egy akarattal, egy szívvel fogadták meg a tanítványok akkor, hogy széles úttá tapossák a Mester-járta ösvényt. Kiépítik az ő szép, bennük is megkezdett világát . . . Szenvedni akarnak és fognak is a Mester példája szerint. Fogadták szent, erős fogadással . . . Mert még látták a Mestert; még megbuhattak köntöse árnyékában, mint a csirkék biztonságban ülnek anyjuk védő szárnya oltalmában. Fogadták szent, erős fogadássá,! . . . — És megszegték fogadásukat. Abdul Hamid, a nagy bölcselkedő, a virágnyelvek hallója, tudója ... a lánglelkü ember megtért az Úrhoz. Csendesen, türelmesen — nagyivelésü életéhez méltón. De ellenségei nem hagyták békén. Felrángatták emlékét a sírból is. Elrútították: teleköpdösték, bedobták sárral, undoksággal és igy állították Ki a nép elébe, mondván: — íme, az ember! A bölcs tanító, a lángész .. . ! Hol van a szentsége ? Keresvén hangú frázisait a meggyőződés szabadságáról, a munkások egyenlő jogairól, a zsarnokság elleni küzdelemről ? — Mi lelkes hívei vagyunk a szociális gondolatnak, az igazi demokráciának, a jogok és kötelességek testvéri egyenlőségének. Mi tisztelettel* sok megértéssel tudjuk nézni még az olyan szociális küzdelmeket is, amelyeket világnézeti ellentétek választanak e! ugyan tőlünk, de amelyek komolyak és következetesek hirdetett elveik szolgálatában. A németbirodalrai szocializmust például becsült ellenfélnek tartanok, de nem gyűlölt és megvetett ellenségnek. A német szociáldemokraták pl. olyan komolyat! akarják a békét, hogy a pápa ezi- rányu törekvéseit is őszinte örömmel üdvözölték ; a lelkiismereti szabadságnak olyan meggyőződéséé hívei, hogy a jezsuita törvény eltörlése mellett szavaztak; s a muukásérde- keknek olyan következetes szolgái, hogy a pótválasztásoknál a kath. centrum jelöltjeit képesek győzelemre segíteni, mert ennek szociális programja közel áll hozzájuk. — Majd ha a mi szoeilistáink is felemelkedkednek az elvi meggyőződés, a következetesség és tárgyilagosság ilyen magaslatára, ha majd harci eszközeik megválasztásában nem fogják áthágni a köztisztesség genfi egyezményét, akkor az ő küzdelmüket is a tisztességes ellenfélt megillető lojalitással fogjuk elbírálni. Addig azonban vezéreiében csupán lelkiismeretlen vámszedőket, a munkásságban pedig gyűlölködő, félre vezett tömeget, az elfogultság s a pártkassza naiv áldozatait látjuk, akiknek törekvései számára se megbecsülésünk, se együttérzésünk nincsen. _____Szatmár-Németi, 1917. október 11. Bo tét g'oiadok, Franciaországban egy komoly, tudományos folyóirat meghúzta a vészharangot. Csak füstölgő csatamezőkön, hol temetetlen hullák hevernek, lehet ilyen a holló károgása. Arról van szó, hogy haldoklik a francia nemzet. Már csak négy-öt generátió kell s a nagy- multu, sok dicsőséget látott francia nép kidől az élők sorából. E szomorú haldoklásnak nem a háború az oka, gyökerei sokkal mélyebbre vezetnek. Régi bűnök sötét útvesztőin járunk, amiket józan keresztény emberek undorral kerültek el mindig, hol a levegőben egy bosz- szuálló Isten haragja zeng, hol az utak elején v^rös vórbetiikkel van följegyezve: családok kihalása, népek pusztulása, nemzetek, országok nagy temetője. A gyermekáldás megkeressétek és nem fogjátok találni. Hol van a szépsége . . . ? Mit szerettetek rajta? Lássátok be balgák, hogy tévútra tértetek ! Elvakultatok . . . Szépnek láttátok a rutát, erénynek a vétket. . . Tudása: homály, nem- tudás volt. így mondták. S ime! A hü tanítványok hallgatnak mélyen . . . Pedig ismerték a Mestert. Ittak a lelke tiszta forrásából. Fogadták is, hogy halálig hűek maradnak hozzá . .. íme, hol vannak, akiket legjobban szeretett? Nincs egy sem, aki elő merne állni, s letörülné a szennyes sárt a tiszta arcról. Nines senki, aki sorompóba merne állni erényes voltáért? Nincs senki, aki bele tudná dörögni a kétkedők fülébe: Ne higyjetek, atyámfiai emberek . . . Ne higyjetek a hazug szavaknak . . . ! Ő igaz volt, nagy volt. Csupa szeretet, tűz, tudás és lángolás . . . ! Atyámfiái, emberek, ne higyjetek nekik! Nekünk higyjetek, akik vele voltunk mindig; akik sütkéreztünk lelkének derűs világában ... Mert igaz a mi bizonyságtételünk . .. ! — Hol vannak ilyenek . . . merre . . . ? Bujkálnak csendben, félelemmel gyenge szivüköD. Minden kérdő szóra, gyanusabb nézésre elsápadnak. Nincs már a Mester köpenyege . . . Nincs mi alá bújni . . . A nép még zug . .. Átokkal veri fel a Mester sírja csendjét. A sátán kopói körülszaglásznak . . . Gyanús szagot éreznek. Megkérdeznek egy volt, buzgó tanítványt: — Nemde te is a tanítványai közül valál ... . ? És az esküszik égr8-földre, — boldogságára : — Nem ismertem azt az embert.
