Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-08-16 / 33. szám
2 A polgármesteri jelentés megemlékezett a 65-ös „Ludvig“ bakák üdvözléséről, a kalászos növények szomorú aratási eredményéről. A közellátás ügyében megnyugtató kijelentést tett a polgármester, hogy aug. 15-ével beálló uj gazdasági évre 22 waggon szükséglet meg lett állapítva és kiutalva. A Gömörmegyei Kér. rt.-től veendő 1820 hold erdőterület ügye keltett nagy vitát, mert a bizottsági tagok 'mindenáron kerülni akarták, hogy a vételár az avasi erdőből kitermelendő rönkővel fizettessék. Okot adott a vitára a szerződés hibás szövegezése is. -- A vita tulajdonképen Weisz Sándor és a polgármester között folyt, mig végre a szavazásnál a polgármester álláspontja győzött. Weisz Sándor biz. tagot mindenesetre elismerés illeti meg azért, hogy ezt a bonyodalmas ügyet alapos tanulmány tárgyává tette s feszóíalásával az ügylet helyes megoldását előmozdította. A tanonciskolák költségvetését a bizottság alaposabb előkészítés végett a tanácsnak visszaadta. Az alapok és alapítványok zárszámadásának elfogadása mellett utasította a tanácsot, hogy az Iparos Otthon tartozásainak rendezésére tegyen záros határidő alatt javaslatot. Gazdagok! Hol volna a ti vagyonotok, ha nincsenek hős honvédeink ! Söven adjatok a „Szúrmayalapra !“ A honvéd árvák legyenek a ti árváitok! Szabadkőmives áskálódás. A szabad- kömivesek hivatalos lapja azon kesereg, hogy a nagyvárady Orsolya rend apácái a Csucsö község határában levő nyaralóban néhány hetet pihennek. Gúnyosan teszi hozzá : „igazán milyen megható, hogy azok, kik a tanítás és nevelés munkájával rontják egész éven át szervezőtöket, erre a kies helyre jönnek megrongált egészségüket helyreállítani. Igazán ideális állapotnak kellene ezt tartanunk, ha nemcsak a zárdák, hanem az állam tanítóit és tanilnnőit is ide osztogatná ez az üdülőhely“. Az állami tanítók ügyét ennyire szivén viselő lap elfelejti, hogy az a kastély az Or- solya-rend tulajdona és a fenálló magyar törvények szerint annak használata kizárólagosan a tulajdonost illeti meg. Bár semmi köze sincs hozzá, de mégis megjegyezzük, hogy ez a használat nagyon dicséretes célra történt. Végre a tanítás nehéz munkájában még az is kifárad, aki apáca vagy papi ruhát hord és a pihenést attól senki sem irigyelheti. Ezt talán még a szabadkőmivesek sem merik kótségbevonni. Elismerjük : az állami tanitóira is nagyon ráfér a pihenés és őszintén kívánjuk, hogy abban része is legyen. Ehhez azonban szükséges volna, hogy az állam gondoskodjék megfelelő üdülőhelyről. Ha a cél elérésére a szabadkömivesség a tulajdonjog szentsége ellen irányított merényleteket tartja helyesnek, akkor miért nem hívja fel az állam figyelmét azoknak a nyaralóira, akik legföllebb a hadseregszállitás utján bezsebelt milliók összeszámolásában fáradtak ki, vagy akiknek az idegeit a háborús viszonyok anyagi előnyeinek kutatása viselte meg. Persze azokról nem beszél, mert azok nem kathólikusok, sőt éppen ellenkezőleg. Árvák Atyjának lelkipásztorai ! Hirdessétek a városban és a vidéken a honvéd árvák segítségét, küldjétek lapunkhoz a katholikusok adományait a „Szurmay-alapra!“ Legyen méltó az adakozás hozzánk ! „SZATMÁRI HÍRLAP“ Szatmár-Németi 1917. augusztus 16. Csütörtöki levél. 1917. aug. 16, A „Szamos“ egyik első hire a hősök temetőjéről ir. Sérelmezi, hogy a hitközségek elvitetik onnan a zsidó hősök tetemeit és felekezeti temetőben hántolják el. Ha az eseményből levont következtetésekkel nem is értünk egyet a cikk Írójával, de teljesen egy véleményen vagyunk abban, hogy ez a rendszer helytelen és megengedhetetlen. Mindazok, kik ezt a szent hazát védelmezik, egyformán hősök, a mi sziveinkben egyformán különös szeretettel vannak befogadva, közöttük sem javukra, sem hátrányukra megkülönböztetést tenni nem áll jogában senkinek. A lövészárokban senkinek sem kérdezik a meggyőződését, a vallását, egyformán baj- társ mindenki, azok az emberek, kik a szenvedések iskoláját járják a föld gyomrában, egyformán szerelik egymást, ragaszkodnak egymáshoz, kegyelet sértést követ el az, aki ezt a bajtársi kapcsot a halál után szétszakítja. E sorok Írójának módjában volt a lövészárok „megtisztult emberét“ megismerni és látni, milyen átalakulást visz végbe a haza védelmének magasztos tudata és az az érzés, hogy ott lehullott az emberről minden anyagiasság, minden érdek, minden kicsinyesség s él a lélek a maga tisztaságában. Itthon nem is tudják ezt az átalakulást megérteni, képet sem alkothatnak róla, milyen ideálisan tökéletes a lövészárkok hősi népe. Az emberek között fennálló választó falak lehullanak az ágyudörgésben, a puskagolyó sivitasban, az egymás iránti szeretet és ragaszkodás megkétszereződik s olyan méretet ölt, amely meghaladja a vérszerinti összetartozás természetszerű érzelmeit. Ezt a szeretetet, ezt a ragaszkodást a halál csontos keze kovácsolja össze, ez nem csak egy életre szól, megmarad a síron túl is. Ne nyúljon tehát senki ezekhez a hősi tetemekhez felekezeti elfogultsággal, az osztatlan magyar nemzet oltárlépcsői lesznek minden időkön át, hova az utókor jár térdet hajtva imádkozni az egy igaz és jóságos Istenéhez. Es mikor e város magyar társadalma abban a temetőben imádkozni ;fog, nem fogja számadásba venni, hogy hány kereszt és hány fejfa van abban a temetőben, ekkora kicsinyességet senkiről sem szabad feltételezni. Az a hely szent, akik benne nyugszanak, a hazáért haltak meg és nem azért, hogy sirkeresztjőkkel a felekezeti villongáshoz arányszámöt adjanak. Az élet maga egy örökös harc — ez tagadhatatlan — egymás hibáinak meglátása és ostorozása létjogosultsággal bir, mert közérdeket szolgál, ámde bármilyen szélsőséges valamely elv, még sem mehet a hősök temetőjébe a fejfákat és kereszteket kihuzgálni kézbevaló dorong céljaira, az élő emberek éppen elég anyagot és adatot nyújtanak, nem szükséges a holtakhoz fordulni. De azt se feledjük el, hogy amint a támadónak nincs erre joga, úgy nincs a védekezőnek sem, mert a hősök erényei nem a gyengeség takarására valóki * * * A honvédelmi miniszternek a magyar társadalomhoz intézett, keresetlen szavakból álló, felhívását a hírek elején közöltük. „Adósok, meg ne feledkezzetek l Ez a szó minket szatmáriakat is illet. Emlékezzünk vissza az 1914. évi szeptemberi menekülésre! Nem beszélünk most felzaklatott lelki állapotról, nem az otthonnak keserű elvesztéséről, csak rámutatunk az anyagi veszteségek egy töredékére, melyet már egy kis oktalan ijedtség képes volt előidézni. Anyagiakat kérnek az elvérzett hősök itt- honmaradottainak s ekkor számot kell vetnünk az anyagiakkal is, hogy a haza védelmében mit mentettek meg nekünk. Gondoljunk a pár napos menekülésre, ha csak két ezer család egyenkint 1000 koronát költött, — egyéb kárt számba sem véve — ez a város már két millió koronát veszített. Most azok nevében fordulnak hozzánk, akik megvédtek a valódi menekülés gyötrelmeitől és az evvel járó kiadásoktól. Szatmáriak, adjatok abból, amit megtakarítottak e hősök nektek 1 Olvasóink a szatmári katholikus tábor, adjon magasztos lelkűidéről tanúbizonyságot, a nemes célra juttassa el adományait lapunk ki- adóhivatalához, hogy az összeget együttesen, mint az ö adományukat lehessük le a haza oltárára. Legyetek méltóak önmagátokhoz, és hitetek magasztosságához 1 (?) Tehetőséit,! Gondoljatok a Kárpátok védelmében elesett honvédekre, a ti vagyonotokért is áldozták életüket. Adjatok a „Szurmay-alapra Gazemberek a magy. Mr. posta véüszáriyai alatt. Mikor a vadászt a szenvedélye a mocsár nádasa közé hajtja, a felzavart szúnyogok százezrei körülröpködik, hogy egy kis embervórhez jussanak. A vadász tehetetlenül csapkod, üti a vérszopó hadat, hiába, a hitvány dögöket az éhség hajtja vakmerőén az embervér táplálék felé. Az ország nem hadakozó polgársága áll Hlyen tehetetlenül a vórszopó had közepette, csapkodunk jobbra-balra, védjük még azt a kis vérünket, ami megmaradt. — Hiába, újabb és újabb furfanggal odaférkőzik védtelen testünkhöz, belénk verik vórszopó csápjaikat. A magyar társadalom tehetetlenül, elgyöngülve, elfásulva, már-már alig is védekezik, nincs hozzá erő, védekezési berendezkedésünk csődöt mondott. Azok az intézmények, melyek hivatvák a magyar társadalomnak a kivételes állapotban jogvédelmet nyújtani, ezek adják lépten nyomon tehetetlenségüknek tanujelót. — Nem beszélünk most a háború szülte uj intézményekről, a különböző központokról és ezek működéséről, ezekről majd a következő kor Írói közgazdasági regényt fognak Írni. Mi most csak azokról a békében is fennállott, — intézményekről emlékezünk meg, — melyeket a háborús viszonyok magasabb szempontokból bírálandó feladatok elé állítottak 8 melyek a bürokratikus bilincsekben tehetetlenül állanak. — Ennek a tehetetlenségnek nem a hivatal szervezeti hiányosság — hanem a hivatali tevékenységet megszemélyesítő egyéni tehetetlenség az előidézője. Égy hivatásának magaslatán álló köz- tisztviselő, még a csapni való rossz hivatali szervezet mellett is tud a közönségnek jó szolgálatot tenni, ha nem a holt betű, hanem a józan megítélés irányítja az öntudatosan cél felé törekvő tevékenységét. Ezek előrebocsájtása után rátérhetünk az okra, mely belőlünk ezt a bevezetést kiváltotta. Lapunk több Ízben szóvá tette, hogy városunkban a lisztcsempészet ijesztő mérveket öltött s a mérték fokozásához elsősorban járult hozzá a különböző hivatali tehetetlenség. Nagyon sok métermázsára megy a kicsempészett liszt mennyisége, melyet csomagokban, postán továbbítottak és továbbítanak lelkiismeretlen bitangok. Ez valóságos üzletág lett. Kocsikkal vitték a posta elé, a mig végre — a hosszú időkön át a ragacsos kimondhatatlanon 'élő — publikumnak feltűnt és az arra illetékeseknek figyelmét felhívták. Az eljárás megindult, de eredménytelen volt azért, mert a postának van egy határozata, hogy feladott küldeményt lefoglalni nem lehet — Lapunkban már szóvá tettük, hogy ha ez a szabály fennáll, akkor a nyomozást a feladást megelőző időre kell kiterjeszteni. .
