Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-05-17 / 20. szám
XXVI. évfolyam 20. szám Sxa$máF-Mémeti, 1917. május 17. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÖS TÄRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. | Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 „ — •„ | Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Polgfárliga. (?) A polgárliga hangzatos cime alatt országos mozgalom indult meg a városi polgárság megszervezésére. Bárezi István székesfővárosi polgármester a városok kongresszusában tette meg az erre vonatkozó indítványt, — ennek viszkangjaként Szat- máron is megtörtént az előzetes értekezlet. Bár valami nagy érdeklődést és lelkesedést nem láttunk ezen az értekezleten, és azt a benyomást szereztük, hogy inkább az együttes budapesti kirándulás kilátása, mint az ideáért való lelkesedés volt a vezető motívuma, mégis foglalkozni akarunk vele, mint egy ügyes, de nem elég jól leplezett politikai trükkel, melyhez a városi polgárságot öntudatlan statisztáknak akarják beállítani. A bevallott cél a városi polgárság országos egyesítése városi érdekek szolgálatában. Politika kizárva. Ha olyan naiv szemmel nézzük az ügyet, mint a milyent feltételeztek nálunk, akkor is látni kell, hogy az irányítóknak az egyesítés a fonFelelős szerkesztő : Dr. UHL KAL OLY. Laptulajdonos * S/AT1BAR - EGYBAZSSfctiYEl IRODALMI KÓR. tos, a bevallott cél csak elő van rángatva és a valódi programm csak az egyesítés után látna napvilágot. Hogyan képzelhető el ugyanis, hogy a politikai küzdelem kiküszöbölhető egy olyan országos párt működéséből, mely országos gazdasági kérdéseket politikai választójog reformot, államháztartási kérdések szabályozását tűzte ki feladatául ? Hogyan képzelhető el, hogy ilyen programmal éppen a városi polgárság, mely az ország választóinak politikailag is legérettebb csoportja, egyesíthető lesz és ez a szervezkedés elég kényszerhatást fog gyakorolni az egymással homlokegyenest ellenkező politikai meggyőződések szegreakasztása tekintetében ? Ha Bárezi István annyira szeretné a magyar városokat, hogy elfogultságában ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyta volna, akkor sem hiszem, hogy a háború utáni időt tartotta volna alkalmasnak a soviniszta városi célok előtérbe helyezésére azokkal az országos politikai feladatokkal szemben, melyek hivatva vannak Magyar- országot demohata állammá tenni. A városi polgárság is elsősorban Magyarország polgártársadalma, politikai jogainak gyakorlása tekintetében pedig vezető és irányitó felA kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir« detések stb. IPéisemáuiy-sajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázni! hirdetések egyszeri klizláse 8 koron. ----------------- Nylitter sora 40 Hiller. ----------------Me gjelenik, minden csütörtökön. adata van, ezen elhelyezkedése tehát kizárja azt a lehetőséget, hogy hazája újraépítésének munkájából kivonja magát és a lokális érdekek szolgálatába szegődjék. Ha Bárezi István ur, de főleg az ő megbízói ilyen naivnak tartották a városi polgárságot, mi nem tartjuk őket azoknak, és jól tudjuk, hogy a városi polgárság egyesítését nem a bevallott célok miatt kísérelik meg. Az erők egyesítésének első kísérletét az ellenzék Károlyi-párti része tette meg, mikor a választójog kivívása érdekében lefolytatandó harcokban a szociáldemokrata párttal fegyverbarátságot keresett. Ez nyílt és őszinte dolog volt! A polgárliga se nem nyílt, se nem őszinte, mert ez a meddő kísérlet a Bárezi Istvánt mozgató radikális szabadkőműves páholyok munkája, akik elérkezettnek tartják az időt a nemzeti munka félretétele mellett és hamis cégér alatt egyesíteni a városi polgárságot és öntudatlan segítségükkel becsusztatni képviselőiket az országsáéba. A városi polgársággal szemben szükségessé teszi a szervezést a törvényhatósági városokban előirt lityi mélység. — Harsányi Kálmán. — Szédítő mélység hívogat kevélyen, A legnagyobb, mit látnom adatott; Kutató szemmel fenekét nem érem, Talán az ősember gubbaszt mélyében, — Jó hinnem azt, hogy fölötte vagyok. Oh emberiélek, mélységek mélysége, Titkos, rejtelmes sziklaszakadék, E nagy világnak minden kínja, kéje Benned jajául föl s minden árnya, fénye Benned talál szót! — benned lét a lét! Hatalmas érzés így beléd meredni, Forró mámor, didergetö gyönyör! Megrezzen lenn a szürke, néma semmi, S egy rezdülés világgá tudja tenni, Száz színre-hangra bomlik s égre tör. Oh csodás mélység, nagyszerű rögöknek Kicsinyesen nagy omladéka te, Hol rózsák nyílnak s kősziklák görögnek, Paránya te az űrnek, az öröknek, Én sejtem titkod s szédülök bele. Holt rögbe téged Isten ökle vágott — Nagy czéllal — sebnek, mely fól-fólsajog, S átérez akkor minden, minden átkot, Bűnt, bűnhödést, gyönyört, kint: — a világot, Mely a vak űrben könnycseppként ragyog. Mi végre tetted, százszor bölcs Sebosztó, Hogy éljen, így hát fájjon ez a seb ? Az élet, e hangos, kaczagó jajszó, Mélyek mélyéből trónusodig hangzó, A holt anyag csöndjénél ugy-e — szebb ? A lét, a kapzsi, gyülölséges, átkos, Ordító, hörgő, vérpaskolta lét, A gőgicsélő, hősi s imádságos, Sátán és Isten álmával határos, A nagyszerűen rút, a csodaszép! Lélek mélysége, örvényedbe szállók . . . Hunyt szemmel nézlek, lát csukott szemem. Látom kristályos, bővizű forrásod, S a szomju port, sarat és sziklagátot, Mely fölemészti s útját állja lenn. Látom vasérczed, kis csillámpaláid; És csodaszép, színes giz-gaz között A kígyófészket; tört fenyvek sudárit; Görgő sziklát, mely tör, zúz s röggé mállik, 8 megül egy szétvert hangyaboly fölött. Látok fekete kőágyékod mélyén Beforrt és tátott szörnyű sebeket, Sok csorbaságot kőbütűid élén, S egy liliomot árnyaid sötétjén, Mit örvényedbe gyermekhit vetett. Hiszem, hogy nincs ily feneketlen mélység S a vége mégis Isten odalenn! Hiszem, hogy nincs rútabb keretben szépség, S az élő s dermedt mindenség egészét Csak te tükrözöd tökéletesen. Még lejjebb szállók, köröl-köre hágok . . . Fölzúg az örvény s egyre hangosabb. Zsolozsma, himnusz, hörgő sóhajtások, Zokogás haitik, vad riogás, átok, S gúnyos kaczaj, mely fojtva félszakad. Sziklák riannak s nyögve dőlnek össze Lesujtett ős fák . . . szisszen az avar, Míg útat vág a törzs, alágörögve, S a horhók méhe tátong rá hörögve, Hol tiszta forrást szennyessé kavar. Oh csodás mélység, Isten adta hinnem, Hogy mind e szín s hang, maga a világ ! A nagy mindenben te kicsinyke minden: Mélyedre értem, hová nézzek innen, Mit láthat még, ki legmélyédre hág ? Mit láthat még? A mennyek tiszta kékjét, Ha föltekint. A raqyogó azúrt, A napot, mint hullajt kévére kévét,
