Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1917-04-05 / 14. szám

2

Szatmár-Németi 1917. április 5.

ember élete lép, a tiszta élet, a tiszta nemzetiséget nemző család, a heta- irák helyett az anya és Szűz.

— Oh jövel föltámadott, dicsőségben ragyogó Krisztus ezzel a husvéttal! Támaszd föl az ősi, a hős keresztény Magyarországot, az első évezer leikével töltekezett nem- zetét az Arpádházi szenteknek, a Hunyadiaknak, a Rákócziaknak !

Jön, jön a mi husvétunk . . .

— Alleluja! Hála legyen az Istennek !

i

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank jubileuma. A Lánczy Leo bankja 75 éves fennállásának évfordulóján megnyitotta páncélszobáit a nélkülözéstől fogait csikorgató magyar közvélemény előtt, úgy az ablakon át, a vasrácsokon keresztül megmutatta az ámuló embermillióknak a maga mérhetetlen kincseit, mindez az enyém, — mondta —, de képzeljétek, hogy a tietek. Nézzétek, — mondta gőgösen —, mit szereztem hetvenöt év alatt. Ennyi száz millió az alaptőkém, ennyi száz millió a tartalékom, ennyi száz millió betét van a kezem között, ennyi száz millió hitellel vagyok ur az országon. Hát merje valaki mondani, hogy nem dolgoztam jól a 75 év alatt, hogy nem használtam ki az idő minden percét hatalmam növelésére. Igv fogunk dolgozni jövőre is, — jelentette ki ünnepi beszédében Lánczy Leo, — a kutyák ugathatuak, a bank-karaván tovább halad a maga utján s ha Isten is úgy akarja, negyedszázad múlva kiírhatjuk palotánk homlokzatára: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, azelőtt — Magyarország. — Pedig mi e hencegések helyett inkább szerettünk volna feleletet kapni egy pár nyugtalanító kérdésre, melyek az örömzaj alkalmából a rendesnél is nagyobb erővel tolakodnak fel az emberben. Szerettük volna megkérdezni például, hogy a Kereskedelmi Bank mit tett 75 óv alatt, amiből, a köznek is haszna volt, nemcsak a részvényeseknek s hogyan használta fel roppant hatalmát a magyar társadalom égető sebeinek gyógyítására. Szerettük volna megkérdezni, hogyan tudta ekkora hataiom birtokában tétlenül nézni, hogy egész Fslsőmagyarország és szinte egész Erdély a nemzetiségi pénzorganizáció hálójába kerüljön s az Albina, a Zsivnoztenszka és társai a nemzetiségi pénz erejével győzelmes hadjáratot viseljenek ezeken a vidékeken a magyarság és a magyar föld ellen. Szerettük volna megkérdezni, hol voltak a Kereskedelmi Bank millsárdjai ebben a küzdelemben? Hogy ott, ahol a köz rovására százmilliókat lehetett szerezni, pl. a vicináii- ákban, a hajóstársaságok üzleteiben, a kivándorlás fináncirozásában, élelmiszerüzletekben, stb. slb., a Kereskedelmi Bank mindenütt ott volt, azt tudjuk. De hol volt pénzével és hatalmával, mikor egyetemes magyar érdekeket kellett volna védelmeznie s azokért másutt gyűlt hasznából esetleg áldoznia is? — Hogy a Lánczy Leo bankja oroszlán- részt mondhat magáénak egy gyarmati sorban élő ország kapitalista és indusztriális kihasználásából, az tagadhatatlan. De ezzel dicsekedni s a maga hasznát az ország haszna gyanánt fitogtatni olyan dolog, mint mikor Tisza István gróf a munkapárt zártkörű jólétére és elégedettségére hivatkozva állapítja meg, hogy milyen boldog a magyar.

Á szövetkezet a mi mentsvárunk.

(*) A magyarság, a jobb, az igaz értelemben vett magyarság érvényesülése ellen nálunk kettős ellenáramlat működik. Az egyik Ausztriával szemben való gyarmati helyzetünk következménye. Ez abban jelentkezik, hogy a magyar közélet minden mezején immár négy évszázad óta el van zárva az érvényesülés útja azok előtt, akik a maguk magyar életét szeretnék itt élni. Hatalomhoz, anyagi javakhoz, tekintélyhez, utódok propa- gálásáhozA'nálunk 400 év óta csak azok jutnak,

„SZATMÁRI HÍRLAP“

akik bslenyugosznak a kizsákmányoló és kizsákmányolt viszonyába, vagy ezt a viszonyt épen ideálisnak is hirdetik. A magyar- akarat és a magyar tehetség, akár tudományos, akár politikai legyen, a legrettentőbb meddő küzdelemre van kárhoztatva, h í az önálló magyar egyéniség életét akarja élni.

Ehhez a kívülről ható kontraszelekcióhoz az utolsó negyedszázad óta egy másik, belülről ható kezd járulni, egyre erősebben és egyre szemmel láthatóbb mértékben. Ezt a belső, minden magyar egyéniséggel szemben ellenséges kontraszelekciót azok gyakorolják, akik a magyar politikai, közgazdasági és kulturális életben az utolsó 25 év alatt hegemonikus uralomra tettek szert s a modern haladás jelszavával egy uj faji géniusz szelleméhez és érdekeihez való alkalmazkodást teltek meg az érvényesülés feltételévé. Ez a belülről jelentkező nyomás épugy mel lőz, irt és eltipor minden magyar tehetséget, amely vele és céljaivá! szembehelyezkedik. Ez kezében tartja a magyar sajtó 90 százalékát, egyre újabb intézményeket létesít és hat át a maga szellemével és érdekhálózatával, immár mint közszeliem uralkodik Magyarországon, roppant anyagi erejénél és szervezettségénél fogva magához vonz minden értéket és tehetséget, eltartást és karri ért biztosit számukra, ha alkalmazkodnak. Nincs ma magyar tudós, ha szembe mer helyezkedni ezzel az áramlattal; nincs nagy magyar politikus, ha észre meri venni ez áramlat jelenlétét; nincs nagy író, ha nem mellette és neki ir, és nincs publicista, ha nem az 6 ideáljait dicsőíti.

Ezzel a kettős elnyomással szeftnben, amelynél rettenetesebb és veszedelmesebb soha nemzetet még nem sújtott s amely a modern, társadalmi, kulturális és gazdasági szervezkedés eszközeivel vetkőztet ki bennünket önmagunkból és használ ki bennünket önmagunk ellen, — a magyarság ma is elmúlt századok harcmodorában küzd.

Az Ausztriával való gyarmati viszony ellen a politikai „nemesi felkelóssal.“

A belső függőség, kizsákmányolás ellen a szellemi portyázó karc fegyvereivel.

Most csak ez utóbbiról essék szó.

A magyarság, látva, hogy mások, a milliók urai egyre-másra kivásárolják a földet a lába alól, megabkitják lassankint nem a magyar demokráciát, hanem a feudalizmus uj rendjét a történelmi arisztokracia romjain s az őslakók egyre jobban sülvednek vissza a jobbágysorba, — pató pálos élhetetlenséggel igyekszik magát megnyugtatni azzal, hogy a magyar nem való kereskedőnek, bankárnak, gyárosnak. És menekül a hivatalokba, a politikához, a vármegyére, a napszámosok és vasúti alkalmazottak közé. Hogy ez mire log vezetni, azt nem nehéz belátni. A magyarság maholnap se parasztja, se földesura nem lesz önmagának, csak rendőre, katonája, villamoskalauza és óhbóres hivatalnoka.

Magyarországon az őstermelés és az ipari gyártmányok terén lebonyolított mindennemű kereskedelmi forgalom közvetítői nyeresége, hozzávetőleges számítás szerint, megüti a három ős fél milliárd koronát. Belátod, ugye, hogy alispáoi, rendőri, bírói és villamoskaíauzi fizetésekből nem lehet ekkora jövedelmet produkálni s beláthatod, hogy tisztes szándék, mérhetetlen akaraterő és munka kell hozzá, hogy ez a 3 és fél milliárd ezután legalább oroszlánrészben magyar zsebekbe kerüljön s magyar céloknak adja át mindent megterményitö hatalmát és erejét. Ma ebből a 3 és lói milliárdból, — a többiről nem'is beszélve — tartják fenn ellened színházaikat, sajtót hizlalnak és terjesztenek ellened s nyakadra hizlalnak egy tudományt és egy irodaimat és egy egész kultúrát, amelynek, akarva akaratlanul, te is szegény, elkábitott fogyasztója vagy.

Nyilvánvaló, hogy ilyen fegyverekkel, ilyen készültséggel a mi harcunk ellenségeink ellen olyan, mint a középkori istenítéletben az ártatlan, meztelen vádlotté a hatalom képviselőjével, a talpig páncélos emberrel szemben. A magyarságnak, ha mint ilyen élni és uralkodni akar, meg kell tanulnia, hogy sikerre csak úgy számíthat, ha a szövetkezetekben megszervezkedik egész társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai életére. Nekünk

ott kell kezdenünk a felszabadító harcot, ahol ellenségeink kezdték a hóditó háborút: legyünk előbb krajzlerájosok, hogy azután minden egyebek lehessünk.

Amint a közvetítő kereskedelem terén sikerül magunkat kivonni az idegen zsarnokság uralma alól, amint a magyarság milliói rájönnek annak tudatára, hogy nem kell közvetítőhöz folyamodniok, nem kell magukon idegen, vérszivó osztályokat felhiz- lalniok, hogy önmagukat fentaríhassák, mert hiszen ha a szövetkezetekben vásárolnak, amellett, hogy olcsóbban jutnak becsületes szükségleti cikkekhez, egyben magasabb, egyetemes nemzeti célokat is szolgálnak: akkor ezek a milliók rá fognak erre jönni az élet minden vonatkozásában.

Mert az olyan szervezet, mint a szövetkezet, nemcsak anyagiakban érezteti hatását. Mindazok, akik kötelékébe tartoznak, egy nemzeti gondolat munkásai és részesei. A szolidaritás óriási hálózata fonja őket egy nagy egységbe s ez a szolidaritás öntudatot jelent s szakadatlanul érezteti tagjaival az egymásrautaltság, az erők összesítésének, az egymás segítésének megnyugtató és feiemelő érzését.

Aki a meglévő fogyasztási és hitelszövetkezetek eddigi munkáját nézi és igazán átérti, annak meg kell rázkódnia a tanulságok súlya alatt. Mi úgy érezzük e tanulságok fénye meilett, hogy az Ausztriával 'való nagy porunkét sem nyerhetjük meg és nem nyerhetjük meg az idehaza valót sem másképpen, mint azon az utón, amelyet a szövetkezetekben lélegző gondolat mutat számunkra. Ez a mi mentsvárunk.

Zsidók útja. Múlt számunkban már megemlékeztünk Ágoston Péter nagyváradi jogakadémiai tanárnak ily cimü könyvéről. Magát a könyVet — s ez nagyon érdekes — a mai napig nem sikerült felfedeznünk a szatmári könyvpiacon ; kezünkbe került azonban a „Világ“-nak mérges bírálata erről az „antiszemita“ műről és szerzőjéről. Ha Ágoston könyve újabb kiadást ér, úgy a szerző tanulságos adatként használhatja fel majd a Világ bírálatát annak illusztrálására, hogy miiyen a zsidók útja, eljárása, harcmodora. Aki őket szolgálja, arra a dicséretek özöne hull; de aki ellenük ir, azt agyonhallgatják, vagy agyonütik. Tehetik, mert a sajtó, a kritika a kezükben van. Amig Ágoston Páter jól viselte magát, azaz a holtkéz, a hitbizomány, a klerikaiizmus, meg a nacionalizmus ellen irt, addig a „Világ“ ilyen véleménnyel volt róla: „a meg nem alkuvók tiszteletreméltó csoportjába tartozik, azok közé, akik meg nem törtnek tekintik a háború előtti társadalmi fejlődés vonalát s akik a szocialista világnézetnek nemes plattformjáról beszélnek. Intmnzigens álláspontja az egyik legszebb magyar háborús jelenség.“ Da amint, — ugy- látszik hazafias lelkiismeretének nem tudván tovább ellentállani — megírta a „Zsidók útját“, a Világ merész hangtani lendülettel már igy énekel róla „A Zsidók útja nemcsak rossz könyv, de az Ágoston eddig hirdetett elvei útjáról érthetetlen szomorú eltévelyedése egy munkatársunknak, akit psdig, ha képességeiről nem is voltak egyek a vélemények, örömmel és megillető tisztelettel láttunk harcolni a szélső szárnyon.“ „Adatainak felületesége,megállapításainak ellentmondásai egyszerre kiszedik a tudomány pilléreit alóla annyira, hogy az avatatlanok szemében úgy jelentkezik, mint egy pamflettszerü antiszemita könyv. Sőt, ami feltűnő, sőt megdöbbenésre szolgáltat okot, a zsidóság háborús szereplését a mai viszonyok között olyan hangon bírálja, ahogyan azt idáig csak a naiv antiszemitizmus merészelte.“ — Annak feszegetésével, hogy a Világ mikor mondott igazat Ágoston Péterről, a Zsidók Útja előtt, vagy után, — most nem vesződünk; csak megjegyezzük magunknak a radikális urak igazságszeretetének és tárgyilagos elfogulatlanságának e klasszikus példáját. Csak két tanulságot akarunk levonni az esetből. Az egyik: hogy nálunk már nem az az antiszemita, aki a zsidókat gyűlöli és szidja; szép magyar hazánkban antiszemitizmus címén már azért is betörik az ember fejét, ha nem nézi el a szidok bűneit, hanem