Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-04-05 / 14. szám
SzatmAr-Németi, 1917. április 5. ki meri mondani elitélő véleményét akkor is, ha zsidóról van szó. Nagyon helyesen írja erre vonatkozólag épen Ágoston Péter: „Á magyarság minden bűnét és hibáját szabad mindenkinek feltárni és javulásra ösztönözni. A magyar zsidónak is szabad minden veszély nélkül a magyarság hibáiról szólni; de senkinek sem szabad a zsidóság hibáiról, szólani.“ — Á másik tanulság: hogy Ágoston Péter a zsidókról ir, azokat támadja és ime — a szabadkömivesek dühödnek fel, nem a zsidó hitközségek 1 Tisztelt radikális urak, itt elárulták magukat, akárcsak az a mesebeli állat, — a hangjukkal. Vagy hogy egy ószövetségi (tehát stilszerü) idézetet travesztáljunk: a cégér ugyan radikális, hanem a hang, az a Jakaboké. Tisztviselői nyomor. Szatmár-Nómeti városi köztisztviselőit Vajay Károly dr. polgármester vasárnap értekezletre hívta össze. A városháza nagytermében össze is gyűltek a különböző közhivatalok tisztviselői s megtárgyalták a módozatokat, hogy a két és fél éves háború által okozott elviselhetetlen tisztviselői nyomorúságon miként lehetne enyhíteni. Az ügy előadója Figus Albert városi főszámvevö volt, aki rámutatott a közszükségleti cikkek áremelkedésére és hivatalos adatok alapján megállapította, hogy az átlagos áremelkedés 600°/o-nak felel meg s ezzel szemben a köztisztviselők 20, 25, 30°/o-os fizetésemelést élveznek. Ez alapon megállapítható, hogy egy köztisztviselő, kinek a békében a nélkülözhetetlen életszüksógleti beszerzései évi 2400 K-ára emelkedtek fel, ha ugyanazokat akarja most fedezni, 14400 K-ra van szüksége. Mivel azonban a 20°/o-os pótlékkal csak 2880 K áll rendelkezésére, igényeit le kell fokoznia 11520 K-val s ez a tény a magyar köztisztviselő bámulatos önfeláldozására mutat. A nyomorúság elérkezett azonban a legvégső határig, megmozdultak az egész ország köztisztviselői tarthatatlan helyzetük sürgős javítása érdekében. A szatmári értekezlet az országos kongresszus sürgős megtartása mellett foglalt állást s erre a maga képviseletében kiküldötte Leitner Emiit a kir. törvényszék vizs- gálóbiráját és Figus Albert városi főszámvevőt. A segítség lényegét abban találták, hogy a háborús segélyt 100%-ban kell megállapítani s a háború utánra elő kell készíteni a fizetési osztályok állandó felemelését oly képen, hogy a legalsó fizetés 2400 koronával kezdődjék s a többi osztályokban fokozatosan emelkedjék. Az értekezlet kérelmét nemcsak a kormányhoz juttatták el, hanem a politikai pártok elnökségéhez is. Vízzé vált sokakban a katholicizmus, üres jelszavak, gyáva kibúvók mögé rejtik a nemakarásukat; megingott lelkűkben a hit; nem érzik, mennyire rászorultak Isten erősítő, vigasztaló kegyelmére ; élnek mint az állatok s fülük mellől bocsájíják a keresztény lelkiismeretnek sirva panaszkodó szavát. Mi az oka ennek ? Mi mosta el a nagy keresztény gondolatokat ezeknek a papiros- katholikusoknak a leikéből ? Ki vitte bele őket abba a gyerekes, babonás hitbe, bogy a vallás nem való müveit embernek, hogy a gyónásra a mai korban nincs szükség ? Ki irtotta ki a lelkűkből a büszke öntudatot, hogy a keresztény hit a legigazibb műveltségnek legfőbb őre, amelytől húzódozni csak a müveletlenség, vagy az elfogult gyűlölködés képes ? Ki tette ezt ? Ki más, mint az a ke- reszíényellenes sajtó, amelyet ez a közönség gyáván és gyanútlanul olvas s amelyet a keresztény gondolat ellenségei oly ügyesen terjesztenek a keresztény hitélet gyengítésére, a keresztény népelem belső erejének, öntudatának, összetartásának letörésére? Bámulatosan ügyes ez az ellenség: miközben zsirunkon- vérünkön hízik, miközben rajtunk gazdagszik, miközben leszorít bennünket a kereső pályák„SZATMAR HÍRLAP“ ról s bankjaiból gyeplőn rángatja vérbe-há- borúba népünk millióit, ahogy az ő üzleti érdeke kívánja, ugyanakkor behízelgő, alattomos, csillogó szavakkal, óriási sajtójának százkaru polipjával kiszívja népünkből a hitet, vallásunk szeretetét, egyházunkhoz való ragaszkodásunkat, ostobaságnak tünteti fel az imádkozást, a gyónást, a húsvéti kötelességet . . . Gondoskodik róla, hogy még csak rá se eszméljünk veszteségeinkre s rie vegyük észre, hogyan foszt ő ki minden testilelki javunkból. Mikor fogunk már észre térni ? Mikor fogjuk már olyan szellemi vezetőkre bízni magunkat, akik keresztény kath, világnézetünket nem meghamisítani, lerontani, hanem védeni és ápolni akarják ? Mikor fogunk csak kath. lapokat járatni ? ! 5 himlő elleni védekezés, Irta: dr. GŐBL ALAJOS. A himlő kórokozója a protozoák csoportjába tartozik. Egysejtű, gömbalaku élőlény. Megtalálható a himlősbetegek himlőhólyagjainak savógeunyes anyagában, verejtékében, ürülékanyagában és vérében. E protozoa életképessége nagy. A himlősbetegi-k szennyes ruhái még hónapok múlva is fertőzőképesek. A fertőzés rendes kapui a bőr, a száj, a torokmandulák és a tápeső pórusai. A fertőzés rendellenes kapui a bőrön létrejött apró repedések, karcolások, sérülések helyei. A fertőzés pillanatától kezdve a himlőbetegség tünetei 10—15 nap múlva jelentkeznek. Á himlőnek azon alakja, a melynél a himlöhólyagokban hujszáleres vérzések támadnak, feketehimlő nevet visel. Ez föltétlenül halállal végződik. Legtöbbször csak febórsárgás szinü, savós genyes anyagot tartalmazó hólyagképződések, bőrgyulladások és súlyos általános tünetek uralják a kórképet. Ez a valódi hólyagoshimlő. Súlyos betegség. Sokféle szövődmény társulhat hozzá. Egy harmadik alakja e betegségnek az aránylag enyhe tünetekkel járó könnyű himlő A himlő ősi hazája Kina és Elß-India. Az ókori zsidók már ismerték e pusztító bajt. Marius variols (varus csomó) névvel irta le. A YI. században lues cum vesieis, pestis pustularius, morbus niger elnevezéssel illették az irók. A X században egész tartományok népíelenedtek el meg-megujuió himlőjárványok következtében. Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok egyaránt fogékonyak e bajjal szemben. Oraniai Vilmos, atyja, anyja, felesége és bátyja, I. József császár, a család 6 főhercege, 1 főhercegnő, II. Péier cár him lőben haltak el. Régi tapasztalat az, hogy azok az emberek, a kik a bőr apró sérülésein át fertőzték meg magukat himlővel, aránylag enyhe lefolyású himlőben betegszenek meg. Valószínűleg e tapasztalat érlelte meg az ókori kínaiak tudósaiban azon elhatározást, hogy járványos időben a gyermekekkel a könnyű himlőbetegségen átesettek alsó ruháit hor- datták mindaddig, a mig a himlőt meg nem kapták. Sőt Indiában, ezen úgynevezett felöltöztetés előtt a papok a siker biztosítására a gyermekek felkar és válbőróbe apró felszínes bemetszéseket alkalmaztak (inoculatio, variolatio). Az igy szándékosan megbetegitett, inoculált, variolált gyermekek rendszerint könnyebben estek át a himlőn. Európában a görögök és az örményeknél dívott az e fajta variolatio. Az angolok figyelmét 173.1-ben hiyta fel ezen eljárásra a konstantinnápolyi nagykövetük felesége Lady Monlague, a ki ezen eljárás hasznos voltáról meggyőződvén az ott fellépett himlőjárvány idejében fiát is, leányát is inocuiáltatta. Ezen esetek kapcsán I. György angol király 6 halálra Ítélt rabot inoculáltatoít. Súlyos betegek lettek, de felgyógyultak. Kegyelmet kaptak. Felbuzdulásában I. György gyermekeit is inocuiáltatta. Példáját követték Anglia legelőkelőbb csa ládjai. A variolátio létjogosultságot szerzett, mert kétségtelen lett. hogy az inoculáltak szándékosan előidézett többó-kevésbé súlyosabb jellegű betegség árán bizonyos időre 8 mentességet szereztek a valódi súlyos himlő ellen. Elterjedni azonban ez eljárás nem tudott, mert kitűnt az is, hogy az inooulált betegek megfertőzték környezetüket. Ez okból a himlő nemhogy lokalizálódott, hanem terjedt, szerte széjjel hureoltatott. Ez alapon érthető, hogy sok nagyhirü orvos óvást emelt a variolatio ellen. így például tiltakozott Mária Terézia inoeulatioja ellen a hires Van Swieten is. Ez okból Mária Terézia nem is varioláltatta magát. Később, 50 éves korában csakugyan megkapta a himlőt. Nagyon súlyos beteg lett. Felgyógyult ugyan, de hires szépsége odaveszett. Ez eset után Van Swieten kegyvesztett lett, mert ez időtől kezdve a variolatio hive, de Haen szerepel a történelemben, mint a királynő udvari orvosa. Ma sehol a világon nem gyakorolják a variolatiót. A himlő ellen való védekezés elvének reformálása Jenner Eduárd nevéhez fűződik. Jenner Eduárd 1749-ben született. Ber- kelyben. Atyja lelkész volt. Iskoláit elvégezvén egy sebészorvoshoz állott be famulus- nak. Sebészinas korában egy ismerős bérlő nejének a kezefején himlő hólyagot vett észre. Figyelmeztette a nőt. hogy himlős, menjen haza, feküdjék le, mert nagy beteg lesz. E nő azonban á szemébe kacagott és igy szólt: Ne féltsen engem Eduárd, nem lesz nekem semmi bajom, mert amit a kezemen iát, az csak tehénhimlő. Pár héttel később a sebész is, Eduárd is hitnlősök lettek. A sebész belehalt. Eduárd ragyás lett. A lábadozó Eduárdot meglátogatta a bérlő neje. Szent Isten mi lelte magát Eduárd ? Milyen csúnya lett I Lássa engem féltett és maga lett himlős. Az ám, lelelte Eduárd, hát maga miféle kenőccsel kente magát, hogy nem lett ragyás ? Ragyás vagyok én is, szólt a bérlő neje, de csak a kezem fején. Csudálom, hogy okos ember létére nem tudja azt, hogy a tehénhimlő nem bántja az ember arcát. No de sietek. Isten áldja meg Eduárd. Javulást kívánok! Bohó asszony, Isten áldja meg! Eduárd felgyógyult. Állás nélkül lóvén a bérlő tehenészetében keresett állást. Felügyelő lett. A majorba költözve észre vette, hogy a tehenek himlősök, s hogy e bajt az időről-időre érkező uj tehenek is megkapják. Nevezetesen, hogy kisebb, nagyobb láz kíséretében az uj tehenek tőgyén pár nap alatt 20—80 halvány vörös, bor- sónyi nagyságú göb képződik. E göbök lassan lassan nőnek, elhólyagosodnak, köldök- szerüen behorpadnak, beszáradnak, elpörkö- södnek és 10—15 nap alatt e pörkök feltűnő hegszövet hátrahagyása mellett leesnek. Azt is észrevette, hogy a fejő leányok is megkapják kezük fején és karjaikon e bajt, de 10—15 nap alatt ők is meggyógyulnak. Az a gondolata támadt, hogy ő az ilyen tehénhimlőn tulosett fejő leányokat a körzetben uralkodő valódi himlő ellen való védekezés céljából inoculálja. Ezt meg is tette, de nagy csudálkozására egyik fejő leány sem kapta meg a himlőt. Pár hónap múlva újra inoculálta őket, akkor sem kapták meg a himlőt. Figyelt, tanult, kísérletezett, telt az idő. Öt év múlva ismét inoculált közülök két leányt, akkor sem kapták meg a himlőt. 1798-ban Jenner Eduárd összegezte tapasztalatait s Londonban egy cikket adott ki, melyben az fejtegette, azt állította, hogy a tehénhimlőnyirk az emberbe beleoltva, megvédi az embert a valódi himlő ellen s hogy a tehénhimlőnek ezen sajátsága megmarad akkor is, ha ezt az anyagot emberről emberre oltják tovább. Ez okból az eddigi, aránylag mindig súlyos megbetegedést okozó inoculatiók nélkülözhetők, fölöslegesek. Jennernek ezen meglepő állításait legelőbb az inoculatióval foglalkozó angol orvosok támadták meg. Mindefóle utón arra igyekeztek, hogy Jenner állításait tarthatatlanná, őt magát pedig lehetetlenné tegyék. De Jenner nem tágított. Esetekkel állott elő, tanukkal bizonyított s védhimlőoltó eljárásának tanulmányozására és ellenőrzésére orvoskari bizottság kiküldését kérte.
