Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-03-01 / 9. szám
XXVI. évföl jam Szatmár-Néineti, 1917. március 1. 9. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. I Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 „ — „ | Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparoeoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egéar évr» ? de'lfir. Felelős szerkesztő Dr. ÜHL KAROLY. Laptulajdonos k SZMTíAB- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. I)r. Lnhocisliigzky Béla kiadóhivatali főnök címére Hunyadi-utca 18. sz. a. küldendők. Pily.uti blrd.téaeit egyszeri kSilés* I koroat ----------------- Nyllttór sora 40 Aller. ----------------Me gjelenik minden csütörtökön. A. korminy és a gfazdak. (*) Fogyasztóközönségünk, különösen a városokban, szentül hitte, hogy a háborúból a gazdaközönség húzza a legtöbb hasznot. Terményeit, jószágát eddig hallatlan áron értékesíthette, konyháján pedig ismeretlenek voltak a háborús megszorítások. Ezért irigykedtek reá. Másfelől kereskedő és iparos, kofa, favágó és közvetítő, — mind azzal indokolta hétről-hétre emelkedő árszabását, hogy a gazdák nagyon felemelték terményeiknek az árát. Ezért meg haragudtak rájuk. Legfeljebb a magyarság őszinte barátai örültek — magukban, hogy végre már ez a legértékesebb, legbecsületesebb, legmagyarabb és legtöbbet áldozó rétege nemzetünknek is megtalálja a sok viszontagság után számadását s a kivezető utat adósságainak tengeiéből. Mikor azután a kormány rávetette magát a gazdákra az ármaxi- málással, a központok a rekvirálás- sal, a hatóságok a legszigorúbb büntetésekkel, mikor a gazdasági termékek alig ötven percentes drágulásával szemben az ipari cikkek és gyári termékek árát öt meg tizsze- resére hajtották fel, akkor kezdett kinyílni a közönség szeme. Kezdte belátni, hogy a drágaságot nem a gazdák csinálják, hogy a milliós jövedelmeket nem ők vágják zsebre, hanem azok, akik lármás hazudo- zásaikkal, fizetett sajtójukkal folytonosan a gazdákat támadták, hogy magukról a figyelmet elhárítsák. Akik ennek igazságában még kételkedtek volna, azokban minden kétséget eloszlatott a legutóbbi gaz- dagyülés. Eltekintve a nehéz közlekedési viszonyok ellenére is nagyszámban összegyűlt gazdák izzó hangulatától, amely elvégre merőben szubjektív tünet is lehetne, — a tanácskozásokon olyan megtámadhatatlan tényeket állapítottak meg a gazdák kijátszásáról, a bankok és gyári üzemek szervezett uzsorájáról, a központok visszaéléseiről, főleg pedig a kormánynak minősíthetetlen gazdasági politikájáról, hogy e tények izgató hatása alatt fel kell forrnia a iegpetyhüdtebb vérnek is. Bebizonyult, hogy a maximálás, a rekvirálás mindig akkor és úgy történt, hogy a terményeket kivegyék potom áron a gazda kezéből s horribilis nyereségszerzésre a bankoknak és nagyüzemeknek juttassák. Mikor azután ipari feldolgozás alá került a termény, amiből már csak a gyáraknak, malmoknak és bankoknak volt hasznuk, akkor szédületesen emelkedtek az árak. Bebizonyult, hogy a legjövedelmezőbb gazdasági ágakat, a minő pl. a sertéshizlalás, a rekvirálások- kal lehetetlenekké tették a gazdáknak és átadták — a bankoknak és nagy váy óknak. Bebizonyult, hogy a központok sok ezernyi felmentett személyzettel, drága pénzen, a legrosszabb munkát végzik. Bebizonyult, hogy a gazdáknak keserű panaszai a legborzasztóbb igazságtalanságok ellen a kormánynál síiket fülekre találtak. Kitűnt, hogy az ipari cikkek árának maximálását, jóllehet az ország lakosságának kilenc tizede követeli, jóllehet az a legelemibb méltányosság követelménye s a ter- ményrekvirálásnál százszorta köny- nyebben végrehajtható volna, jóllehet azt már csak azért is meg kellene valósítanunk, mert az osztrák ipar kizsákmányolása ellen ez az egyedüli védekezésünk — a kormány nem fogja az ipari cikkek árát maximálni. Ha eddig azt hittük, hogy tehetségtelen, kapkodó kormányunk nem tud az országos bajokon segíteni, csalódtunk. A kormány nem akar segíteni. A visszaélések, a kizsákmányolások egy gyenge kormány alatt nem ölthetnek ilyen mérveket. Ez csak egy szemethúnyó, függő viszonyba jutott kormány égisze alatt történhetett. Kormányunk bűnös lelkisme- retét mi sem bizonyítja fényesebben, mint a gazdák gyűléséről való távolmaradása. Itt cselekedni kell. Mikor euró- paszerte a mezőgazdaság erősítését fontosabbnak tartják a harctéri készültségnél, akkor Magyarország nem tűrhet meg tovább egy hónapig sem olyan kormányt, amely eddig szédületes sikerrel dolgozott mező- gazdaságunk — tönkretételén. A somogyi határostat. A háború folyamán eladásra kerülő vagy bérbeadó minden földbirtokra az államnak, a községeknek, a hitelszövetkezeteknek s a volt úrbéres gaz- daközöuségnek elővételi jogot kell biztosítani. Ez a lényege Somogy-vármegye közgyűlési határozatának, amelyet gróf Széchenyi Aladár nagybirtokos indítványára nem régen hozott és hozzájárulás végett minden törvényhatóságnak megküldött. Sokkal fontosabb ez a vármegyei határozat, bogysem szó nélkül elmehetnénk mellette. Abban a jövendő Magyarországról van szó ; reakciója az a keresztény magyarságnak az uj pénzhatalmasságok fenyegető terjeszkedésével szemben a földbirtokszerzés terén. Meg akarja akadályozni, hogy az elárvult, vagy egyéb okok miatt eladásra kerülő kis és nagybirtokok olyan idegen merkantil és bankkörök, kezébe jussanak, amelyek a háború mérhetetlen szenvedéseiből és vél áldozataiból úgy vették ki busás részüket, hogy azokat csengő pénzzé változtatták s igy összehalmozott millióikkal most a magyar földet akarják hatalmukba keriteni. Ehhez a földhöz azoknak van joguk, akik azt megvó- dolmezték minden ellenséggel szemben, akik künn vérzőnek most is a frontokon, nem pedig azoknak, akik posztó- és bakkancsesalá- sokkal a fronton harcolók erejét, élelmiszer- uzsorájukkal pedig a frontmögött dolgozók ellenállását gyengítették. A magyar földet a magyar földműves nép számára kell megmenteni s aki ebben a munkában közreműködik, az a jövendő Magyarország erős megalapozásához hordja a téglát. A Magyar Gazdaszövetség legutóbbi közgyűlésén tüntető lelkesedéssel csatlakozott Somogy megye határozatához. Elvárjuk, hogy az ország északkeleti vármegyéi is egyöntetűen magukévá tegyék azt; hiszen az idegen elemek térfoglalása épen nálunk érezhető a legerősebben. Érdeklődéssel várjuk azt is, hogy radikális népbol- dogitóink vájjon moBt is olyan buzgalommal fogják-e támogatni a földóhes paraszt igényeinek kielégítését, araikor véletlenül nem hitbizományi és holtkézi birtokokról van szó, hanem a bankárok és uj honpolgárok kiszemelt prédájáról. Ä mit tudnunk kell. Már bárom éve viharzik körülöttünk a világháború döbbenetes forgataga. Arányaiban nem hogy fogyott volna, de már három világrész recseg bordázatában a vihar vad rohamának földrengető támadásai alatt. Hogy múlásra és pusztulásra van kárhoztatva sok minden, hogy a kartographusoknak uj térképeket kell majd rajzolniok, hogy egyes országokra és nemzetekre ezamfödól borul — erre az emberiség történelmi múltja eléggé rávilágít. Az is bizonyos a történelmi érzékkel látók előtt, hogy e gigantikus arányú, pusztító örvónylés n8m ember-tervek munkája, de a láthatatlanul mindeneket irányitó, örök törvény rendelkezése. A mint a kosmikus világban a kiégett, élet táplálására már alkalmatlan égitesteket darabokra zúzza és meteorokban löki szét a világűrbe az az életet gondozó örök törvény, mert már hasznave-