Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-08-06 / 62. szám
XXV. é vf oly ara. Sasatmár-Németi. 1916. augusztus 6 62. szám Sh ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. I Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 , — „I Egyes ez ám ára 8 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egye ».ült-Államokba — egész évre 3 doüér Felelőn Szerkesztő ■ BOOM Ah Gáspár. Szerkesztőség- Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. ü&ptiyttjtioxios Ä SZATMÁR - RGYHÁZBEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóinvaiait illető összes küldemények, pénzek, hirdetések; stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetések egyszeri kOzléee B korona ----------------- Nyilttér sera 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán •> vasárnap Szörnyen kiábrándultak azok a lelkek, akik még két esztendőnek előtte szertelen rajongással voltak eltelve a francia szellemért, a francia kultuszért. Műveltségéért, világfelfogásáért és utánozhatlan emberbaráti érzéseiért. Irodalmáért is. Ezen keserves kiábrándulásnak rövid, de jellemző és egyben nagy csalódásba dőlt hangja száll felénk a francia földről, most a népek műveltségét, értékét próbára tevő időben. A Franciaországba internált Búza Barna, volt országgyűlési képviselő és jeles közgazdasági Írónak leikéből — egyszerű levelező lapokon. — Hogy rajongtam én Francia országért! — Írja. Hogy rajongott bizony itt, a mi hazánkban száz és száz ember. Lekicsinyelvén mindazt, a mi magyar, ami nemzeti talajból nőtt, magyar lélekből fakadt ki. A gentri vérből származott, tagadhatatlanul tehetséges magyar költő szinte őrjöngésbe jutott a francia kultusz és irodalom emlőjén. Magyar embereknek lelkét megtépték és elfordították a francia szellemnek szomorú elhajlásai és természetellenes kilengései. Vájjon kiábrándultak-e ezek a francia rajongói: és beismerik-e, hogy az a szellem, az az elbizakodott, fölényes és világnézeteire büszke francia kultusz tele van hamissággal, megtévesztésre alkalmas látszattal és a laikus erkölcsnek, öncsinálta világnézetnek szomorú rothadásaival. Hogy Isten nélkül emberit sem tudnak produkálni többé. Hiszen mindazt, a mit a közfelfogás emberinek, humánizmusnak ismer, mindazt a francia brutálitás, embertelenség megcsufolja. Ártatlan, fegyver nélküli internáltakat a rablógyilkosok börtönében tart. A szabadságnak minimális lélekzetét veszi el az internáltaktól. Meggyalázza bennük az intelligens szellemet, a népek közfelfogását és a művelődésnek, a lovagiasságnak legelemibb következményeit. S ezt teszi azzal szemben, hogy az itten, Magyarországon internált francia polgároktólbizonyáraértesült és értesül arról, melyszerint a lova- gias magyar nemzetnél nem remélt szabadságot és nagylelkű, az udvariasságnál több bánásmódot élveznek. A francia brutálitás tehát annál súlyosabb és az egész világ megvetésére és elítélésére provokáló. De hát . . hogy hova jut egy világvezetésre, szellemi hegemóniára hivatott nép kultusza, erkölcse, érzése és cselekedete az örök erkölcsi elveknek feldöntésével : azt megrázó sü- lyedésében hirdetik a francia nép gonosz vezetői. A bosszuállásnak nem vagyunk barátai. De valjuk, hogy az osztó igazságnak jogai vannak. A mi országunkban internált franciákkal s általán ellenséges idegenekkel szemben a magyar lovagiasságnak nincs többé helye. Keményen kell tartanunk szivünket és bűvösre váltani fejünket a szánalom és sajnálkozásnak feltörő érzelmeivel szemben. A megtorlás joga és szüksége parancsol velünk. AApró, háborús regények, A falevél — meg a hadilevél. — A Szatmári Hírlap eredeti tárczája — . . • Irta: BODNAR GÁSPÁR A Bandi legényt se az első, se a második, de még harmadik sorozásra sem vették be katonának. Vézna volt a legény és gyenge, hogy akár egy erősebb szél is elfujhatta. Ügy ment hát haza a falujába, hogy kalapja mögül hiányzott a piros cédula. Az ajkától meg a nóta. 0 nem merte kinyitni a száját, nem vegyült a falubeli legények kur- jantásaiba .. . Csendesen, észrevétlenül som- polyodott haza, mert hát nem köllött se a királynak, sem pediglen a császárnak. A falubeli lányok ei is nevezték „asz- szonyanyám katonájának. Á ki se katonának nem kell. Aki szegletes, mint a tégladarab. Aki, ha néha napján, — akkor is ugratásra — táncolni mér, olyan kegyetlenül ringatja ide-oda a táncosnőjét, mintha krumplis zsákot tartana a karjai közt. Nem maradt hát a Bandi legénynek se anyja, se testvére, se leány pártfogója. Az apja meg elment Amerikába, óvek óta se hirót, se hamvát nem hallhatta. * Igen ám, ez az állapot, amiről eddig la szó van . . még a háború előtt való időből volt. De jött a világfergeteg. Bezzeg bevették most a Bandi legényt is. Ott piroslott a kalapja pántlikájánál a piros cédula, országvilágnak hirdetvén, hogy — alkalmas. Nem kérkedett vele; most is olyan csendesen, nesztelen ment haza, mint akkor, mikor kivetették a királynak, meg a császárnak is szolgálatából. De büszke dacnak parázsa lángolt fel lelkében. — Majd lesz a’ még másképpen is ! Majd megmutatom én, kicsoda-micsoda az az anyámasszony katonája. Mikor aztán megérkezett a „behívó“ : akkor se’ vegyült a többi legények közzé. Egyedül, csupán árvaságával indult el, vissza vissza nézve a falura, a falunak sugár tornyára ... Csak egyetlen leánnyal találkozott. Árva Zsuzskával. A szólította meg olyan szépen, olyan résztvevőén. — Hát az Isten áldjon meg Bandi. És védelmezzen. — Isten áldjon téged is, mondotta a legény s mikor kezeltek . . vette észre, hogy Zsuzsikának megnedvesedett a szeme. Talán még egy könnycsepp is rezgeti benne. Olyan jól esett ez a bucsuzás a legénynek. Hogy ő sem megy el a falujából bucsut- lan-bucsuzással. * Égy esztendő sem telt el . . . már a fronton harcol a Bandi legény. Micsoda köz- vitéz katona vált belőle. Megizmosodott. Megbámult az arca. Megacólosodott a karja. Nem is panaszkodott a jó Istennek. Életét, egész sorsát ő reá bízta. Csak mégis- mégis, egyszer-egyszer rossz, sőt fájdalmasan busongó napjai támadtak. Akkor, mikor úgy pihenőkor megérkeztek a ^frontra . . a badilevelek. És csaknem mindenkinek érkezett. Mindenki érezte az otthonról érkezett üzenet boldogságát . . . Csak ő nem 1 Csak neki nem jött soha egy sor írása sem . . . Ott állott hadilevél- osztáskor, mint egy száraz fa. Hej pedig ebben a száraz fában, már mint aminek ő látszott, szív dobogott. Érzés lakott, vágyódások éltek . . . Egy levélosztáskor aztán akaratlanul is kicsúszott a száján . . . — Hát nekem nincs levél ? — A tiéd — kötekedett vele a hadi- postás — a falevél. Mint a mellének röpült golyó, úgy találta vitéz közbakát, a Bandi legényt ez a felelet : — A tiéd a falevél I Oda is vetette szemét a lombos fára. Amúgy odavetette. Aztán úgy elgondolta a lelkében: — Hál ’iszen úgy van 1 Ki is írna nékem levelet. Árva vagyok, senkim sincsen. Az enyém csak a falevél. * Hanem hát a szive nagyot dobbant. Sose dobbant ilyen nagyot, ilyen hangosan. Az ajkán meg egy hangos szó fakadt. Röpült. Sose szakadt a leikéből ilyen hangos szó. Egyetlen szó : — Zsuetika! Mostantól fogva aztán ágyudörgések, puskaropogások és véres harcok között ia mindig hangzott ez a szó:
