Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-09-10 / 72. szám
2 katonát. Nem jön vissza. Holnap sem, azután sem. Meghalt-e, elfogták e, vagy mi történt vele, nem lehet megtudni. Belekerül tehát a listába, az eltűntek névsorába, akikről semmi bizonyosat nem ludni. Él-e, fogoly-e, csak a jó Isten a megmondhatója. Mondjuk például, hogy az Eltűnt Józsefről van szó. Felesége idehaza rendesen megkapta a segélyt, mor- zsolgatta is valahogy csak az életet nagy keserűségében, mert f'órjeuráról semmit sem tud. Hónapok múlva az a bizonyos lista, amelybe az Eltűnt József is belekerült, meg járja a hivatalokat s az lesz a vége, hogy Eltűnt Józsefné nem kapja a hadisegélyét. Nyugdijat sem kaphat, mert a hősi halálról nincs hiteles Írás. Eltűnt Józsefnén és családján valahogyan azonban mégis segítenek. Ideiglenes segélyt, vagy nyugdijat, vagy nem is tudjuk minek nevezzük, kap. Es ezen uj segítség öt, meg tiz korona szokott lenni. Ha nagy a nyomorúság, akkor tiz korona. Ugy-e képtelen dolog? Amig nem eltűnt volt a neve, az asszony rendes segélyt kapott. Most, mikor az anyagi gondja talán csak rosszabbodott, szivfájdalma mindenesetre fokozódott, akkor néhány koronával intézzük el a sorsát. Leírjuk. Lefessük, hogy mire vezet ez? Elmondjuk amúgy magyarán? Nem tesszük, a becsületes újság tudja Dagyfontosságu háborús kötelességét. Azt azonban igenis hangoztatjuk, hogy ezen az anomálián is segíteni kell eredményesen mert, ebből sok kár háramlik az országra. Álljanak talpra a törvényhatóságok és figyelmeztessék a kormányt ennek az anomáliának megszüntetésére. Tessék elhinni ez is hadviselési érdek. Véres fejjel verjük vissza a reánk tört román hadat. Vitéz székely fiuk fiatalok és deres hajúak védik a magyar határt. Ez a háború az uj ellenséggel, a mi háborúnk. A magyarság elszánt, végsőkig menő, saját testét védelmező harca, amely nem végződhetik másként mint győzelemmel. Ellenség övez bennünket mindenfelé. De az ellenség között is legnagyobb ellenségünk ellen harcolnunk kell az utolsó lehelletig. Harcolnunk kell adddig, míg véres fejjel nem buknak el az orvul támadók valamennyien Erdély bércei előtt. Harcolnunk kell addig, mig a ma gyár határ körül vörös torony nem emelkedik véres hulláikból. A világháború elérkezett utolsó felvo násához. Talán szerep jut ebben az utolsó felvonásban a jól ismert „görög hüség“-nek is. Az antant minden igyekezete, hogy a központi hatalmak erejét megroppantsa meghiúsult. Hiába való volt az orosz tömegek mi forrásokból, viharokból eredhetnek egyeseknek félrelépései és szerencsétlenségei. De most jobban bízott, mint valaha, hogy az ő kis felesége ismét a régi lesz. A nyugodt, a megelégedett, az önfeláldozó anya, akit most egy kissé kilendítettek a háborús időknek nyerészkedő, kapzsi, pénzszomjas emberei, akik nála protekcióért járkáltak. Hiszen a városban már suttogtak; a hir már már kikelt bugójából. Nemsokára . . . kevés idő kérdése . . . röpülni fog. Nem csalódott. . . . Egy uap, szinte önmagából kikelt arocal jött haza a piacról, a hol élelmi szereket vásárolt. . . Eszter. Az ebédet alig birta megfőzni, oly ideges volt. Nyugdtalanul várta férje hazaérkezését. Egyszer-egyszer szégyenpir futott végig szép arcán. Másik percben könny szökött özemébe. Végre jött Bálint. Lassan, csendesen, halálsápadtan ment be férje szobájába. Eszter megállóit előtte egy pillanatra . . . aztán kitörő zokogásba törve, kitárt karokkal ölelte és csókolta ezt a jó, ezt az okos embert. A csodálkozásnak érzete vert hullámokat Bálint lelkében a rég remélt és várt változáson ... — Édes lelkem, szólt ellágyult hangon, milyen boldog vagyok. — Te tudtad és nem mondtad nekem. — Mit, édesem? „SZATMÁRI HÍRLAP“ meg-megujuló rohama, a franciák, angolok és szinesbörüek megismételt offenzivája nem tudta megtörni azt a fölényt, amelyet az igazság érzése, a becsület védelme megtörhetetlen páncélerődként emel közénk. Meghiúsul eddig a becstelenség minden törekvése. A háborúba beugratott Olaszország erőlködése sem tudott céljához elérni. Viseli és tűri a háborúnak minden szenvedését és még csak az elégtétele sincs meg, hogy valamelyes eredményt tudna felmutatni. Az olasz beavatkozás nem tudott változtatni a háború sorsán. A beijedt antant a sok kudarc láttára újabb aknamunkához, kezdett. Tehetetlenségében jó bolondot keresett, hogy beugrassa azt is, abba a véres haláiiáucba, amelyet már két év óta járnak őrült tombo- lással oroszok, franciák, szerbek 6a a többiek valamennyien mulatságára és szórakozására Albion népének. Valamennyi pusztul és vérzik, csak Anglia a bűnnek és becstelenségnek, az üzletnek és önzésnek őshazája nézi tétlenül a véres játékot. Románia is beleálloít. A szamár, mikor jól ment dolga a jégre ment táncolni. Már táncolnak a románok is. Ágyúink muzsikálnak nekik. Es a derék székely fiuk gondoskodnak róla, hogy nyomtalanul ne múljon ez a mulatságuk. Véres fejjel buknak el abban az eszeveszett táncban, amelybe bele- kiváukoztak. Ott vesznek, ott pusztulnak el a havasokon, vagy Erdély bércein. Egy ellenséggel több vagy kevesebb már nem számit nekünk. Leszámolunk mindannyival. Sajnálunk, siratunk sok szép magyar életet, de a magyar földből egy talpalatnyi nem sok, annyit sem engedünk át az orvtámadó, bosszúálló népnek, mig egy kato- .nája lesz sokat szenvedett szép magyar hazánknak. A jótékony Nőegylet akciója városunkban. A helyi „Jótékony Nőegyesület“ működését ismeri mindenki itt e városban. Arról most Írni nem is szükséges. De mindenki természetesnek fogja taláni, hogy ez az egyesület, mely eddig tevékenységének oly értékes jeleit matatta meg: most tétlen nem maradhat, sőt nagyobb, gyorsabb, szó- lesebbkörü akcióra készül. Hadikonyhát óhajt felállítani. Az eszme kétségtelenül megkapja az ember leikét: hiszen a menekülők ezrei rajzanak felénk és hozzánk is. Hiszen a nehéz pillanatokban oly nagy szükségek merednek majd felénk, hogy szinte félünk, vállaink elbirják-e a rémitő terheket. Mert igazság van abban, hogy közönségünk at áldozatok terén már a kimerülés felé billen. De különböztessünk és akkor a teljes, egész igazságnak birtokába jutunk. A közönségnek egyik része van csak kimerülve. A közönség egyeteme még bírja az áldozatokat, mert voltaképen alig vett — Hogy Ferencióket letartóztatták. Néma osond következett. Az a kínos csend, mikor senki sem mer szólani. Mikor a beszéd, a válasz a lelkekben zajlik, háborog, de nem bir az ajkakra jönni. Itt is férj és feleség hallgatásba meredtek. De a lélekben egymást űzték és kergették. — Most tudjuk, hogy miért kellett volua Sas Bálint nekik. Mi történt volna, ha ez a jó, tiszta lelkű ember közéjük veti magát? Ha ő maga ártatlan marad is. Most látok igazán. Most tudom, hogy az én Bálintom milyen okos, éles látású ember. A csönd végre megtörik. Eszter megfogja férje két kezét a maga két kezével; nedves szemeivel ennek az okos, jó és előrelátó embernek tekintetébe olvad és remegő hangján szól . . . — Édes Bálintom, bocsáss meg nekem, szegény, oktalan asszonynak. — Mindig enyém voltál, most még jobban enyém vagy, édes kis feleségem. * Áz nap este a két gyermek lefekvés előtt ágyuk elé térdelnek és a gyermeki léleknek csodás átérzésével rebegték: — Nem arany, nem kincs a miért es- dünk hozzád jó Istenük, megelégedést adj a kenyérhez. A szülők nézik . . . hallgatják a gyerekeket, boldogságos örömmel hallgatják ezeket a kedves gyermekeket. részt benne. A Nőegylet akcióját üieiőleg tehát mi most részletekbe nem bocsátkozunk. De az akciónak sikerét csak úgy látjuk elfogadható és helyes alapnak, ha a Nőegyesületnek sikerül minden e városban, nemcsak jótékony, de kulturegyesületet is összpontosítani: nemcsak a nők, de a férfiak egyesületeit, testületéit, olvasóköreit stb, egy hatalmas falanhxá egyesíteni. Sőt kiküldeni a jobb népszónokokat a szomszéd falvakba és ott a nép közt agitálva a vidéket is felvenni. Igaz, ez nagy koncepció, de nem lehetetlen. Hiszen annyi egyesület van itt tétlenül, tőkével, tagsági dijakkal. A haza mindenekelőtt. __Szatmár-Németi 1916. szeptomber iO. Á máramarosiak városunk vendégel. Á napokban riadalmas hir érkezett Má- ramarosból, Nyegre László kormánybiztos táviratilag értesítette a mi polgármesterünket, hogy másnap, vagy rövidesen körülbelül 3000 máramarosi polgár érkezik Szatmárra. És pedig a hadiszintérhez közei eső részéből a megyének. Természetesen itt nálunk azonnal menekülőkre gondoltak, hiszen mosta „menekülés“ idejét éljük ; könnyű azonnal a menekülőkre gondolni. Pedig a máramarosiak nem menekülnek, tehát nem menekülők, A helyzet azt kívánja ugyanis, hogy tetemes számú katonaság vonuljon fel. Ä hol ezek a polgárok laknak, néhány apró községben: ezt a katonaságot nehéz elhelyezni. Kicsi lakások, helyiségek magát a lakosságot alig fogadhatják be. Tehát szükségessé lett, hogy a lakosságot eltávolítsák a katonaság elhelyezése céljából. És hogy ez az eltávolítás nyugodtan, tervszerűen történhetik : bizonyítja az a körülmény, hogy maga a lakosság néhány ezer darabból álló jószágot hoz magával. Az intézkedések. Polgármesterünk természetesen a legnagyobb energiával látott hozzá a szükséges intézkedésekhez. Az érkezők elhelyezésére a polgármester kijelölte a Wesselényi, Kinizsi és Halász Ferenc utcai áll. el. iskolákat, a ref. főgimnázium és a ref. leányiskola tornatermét, szükség esetén a Pázmány és Irsik konvik- tusokat. A gazdasági hivatal utasítást kapott élelmezés dolgában. A rendőrkapitányi hivatal tiszti főorvost részletes intézkedésre szólította fel a polgármester. Az itten való feladatok elvégzésére bizottságot szervezett, melynek tagjai: BenkC József, Göncy Antal, Béiteky Lajosj Kovács Lajos, dr. Jordán Sándor, Göne.y Pál, Bölönyi; László, Yerócy Antal, Pethő György, Franki Mihály Ca. Mayer Károly, Klein Vilmos, Duszig Lajos, dr- Weisz Sándor, dr. Kölcsey Ferencné, Szlávy DezsCné, özv. Jékey Károlynó, Roóz Sámuelné. A gazdasági hivatalt arra is utasítja a polgármester, hogy az érkezők esetleges marha- állományát a Csonkáson és az erdei.legelőkön helyezze el és gondoskodjék a szükséges ideiglenes karámokról. A legszükségesebb kiadásokra a városi pénztárból a városi pónztárnok kezéhez egyelőre 5000 koronát utalt ki a polgármester. A máramarosiak élelmezését egyelőre saját kezelésben fogja a város kezelni. Ha lehet, akkor úgy intézik majd, hogy az érkező lakosság. — amennyiben nem továb- bittatnak innen és amennyiben keresztülvihető lesz — egyes családoknál legyenek elhelyezve és ők maguk gondoskodjanak élelmezésükről, de mindenesetre kerülni óhajtja a város azt, hogy ezt a feladatot élelmezők bevonásával oldja meg. A távirat vétele után Szlávy Dezsőnó elnöknő azonnal átvette a vasúti üditő állomás vezetését, ahol gondoskodás történt arról, hogy érkező gyermekek már az állomáson tejlel., kávéval, teával legyenek elláthatók. Áz érkezőket meleg húsétel, jó kenyér, sajt várta az üditő állomáson. A hely tét változott. Szerdán este a következő távirat érkezett a máramarosi kormánybiztostól :
