Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-09-10 / 72. szám
XS¥. évfolyam* isaímár-Némeíi, 1916. szeptember ÍO. r tej 72. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI Á'ÍÁR^ SSgéaz évre 10 K — f. Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 , — , Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak ős kézműiparotoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany János-utea 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiaddóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetéseit egyszeri Közlése 5 korona ----------------- Nyllttár sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Sajgó fájdalommal eltelten tekintünk parlamentünkre. Nem kételkedünk egy pillanatra sem, hogy ott a hazafias, a felszabadult indulatok, a keserű tapasztalatoknak haragja tombol, tör ki a telkekből. Az a szent harag, mely féltve félti hazáját, nemzetét. De a nemzetnek épen a nagy veszélyek, meglepetések idején, pillanataiban van szüksége a csudás lelkierőre. A higgadtságra. Bizonyos fájdalmaknak, keserűségek élő nagy súlyának a leiekbe való tartására. Azzal a lobogó indulattal, a magasra törő szenvedelemmel a dolgokat, az eseményt sem el nem hárítjuk, sem meg nem történtté nem tesszük. Sőt, hogy kicsinyben való hasonlattal éljünk, úgy teszünk, mint az egyszeri magyar, a kinek háza kigyult s indulatában a ház minden táját felgyújtotta, hogy hadd égjen hát egészen. Hadd gyönyörködjenek ellenségei az ő háza pusztulásában. így van ez nagyban egészben, a nemzet, az országnak életében — védelmében is. A mit Tisza mondott, hogy a parlamentben kiejtett szavak, nyilatkozatok a külföldre is, messze . . . ellenségeinknek felénk tartó füleihez is elhangzanak... nem azért igaz, mert Tisza mondotta, hanem azért, mert erős, benső és rettenetes súllyal intő igazságot tartalmaz. Mikor a háború kitört, a mi parlamentünk, mely szinte megdöbbenő viharokat állott ki annak előtte egyszerre lecsendesedett, mint a tenger, mely imént még bőszülten hánykolódott. Ellenségeink számítottak is ama viharra, mikor megrablásunkaí elhatározták. De ime döbbenettel csodálják, hogy egy parancsszóra egységes lett a magyar képviselőház. Leomlottak a pártbeli, nemzetiségi és minden másnemű határok. Most nem irigykedő döbbenettel, de kéjes kárörömmel látják, hogy két esztendő elmúltával mégis sikerült felgyújtani a mi törvény- hozásunkat, a mi nemzetünknek képviseletét. Nem uraim ! Nem az a legerősebb és hatalmasabb nemzet, melynek hite van arra, hogy megbirkózik ellenségeivel. Hanem az a nemzet, mely elsőben önmagát győzi le, hogy aztán ellenségeit tiporhassa le. Azt a lobogó tüzet, mely ott, önök közt kitört — vigyék ki onnan a nemzet számára. A nemzet leikébe. Az aggokba és fiatalokba. A honleányok leikébe, hogy teljesen összefogva, agyunkat, szivünket, akaratunkat a nemzetnek nyújtva induljunk a tüzoszlopok felé, a hol támadnak, a hol elrabolni akarják a mi ősi hazánkat. A Ess még1 képtelenebb. Szegény Jánosék esetét már tárgyaltuk és kimutattuk, hogy micsoda helytelen intézkedés az az elbánás, amelyben a hősi halottak bátramaradottai részesülnek. Folytassuk csak tovább ezt a témát, lássuk ma az Eltűnt Józsefné históriáját, amely szintén naponkint ismétlődik. Harcol tehát a katona a fronton, ki északon, ki délen, mindegyiken kemény a dolog. Könnyű az életet otthagyni. Annál nehezebb azonban az itthonmaradottaknak. No dehát segít rajtuk az állam. Adja a hadisegélyt. Nem sokat, de mégis valamit Egy kis munkával szorgalommal ki lehet egészíteni annyira, hogy megél belőle az asszony gyerekestül. Mondjuk például járőrségre küldik ki a Apró,háborús regények. A megelégedés. — A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. — Irta: BODNÁR GÁSPÁR 11. A némaság nem tarthatott sokáig. Képtelenség az, hogy a gyermekes családban férj és feleség sokáig a nagypénteki harangok módjára elnémuljanak. Éles kötekedések közt történt az ajkak megszólalása, de azontúl még sokáig tartott az a bizonyos hidegség, mely sokszor még kínosabb, mint — a hallgatás. A férj mostanában huzamosabb ideig otthon volt. Nem akadt dolga a birtokon. Többet foglalkozhatott gyermekeivel. Eszter asszony egyszer csak figyelni kezd, mire tanítja, oktatja gyermekeit a férje. A kis leány apja térdeire kúszott; a fiú nagy komolyan mellette áll és szinte kimereszti szemét, úgy hallgatja apját. — Lássátok gyermekeim, mikor ón ilyen korban voltam, mint ti, az én jó apám — Nagyapuka . . . ugy-e nagyapuka — vágta el a szót a kis leány. — Nagyapuka. Az én jó édes apám egy szép kis imádságra tanított engemet. — Milyen imádságra, szólott bele a beszédbe újra — a kis leány. — Ha megígéritek, hogy ti is megtanuljátok, elmondom. — Megígérjük, mondotta mind a két gyermek egyszerre. — Hát halljátok. „Nem arany, nem kincs amiért esdünk hozzád Istenünk; megelégedést adj a kenyérhez“. — Milyen szép, szólott a fiú a felnőtt ember komolyságával. — Én már tudom is, dicsekedett a leányka. Es csakugyan utána mondotta az apuka szavait szóról-szóra. A fiú azonban kérte apját, mondja el még egyszer. Apuka elmondotta. — Most már én is tudom. Az asszony a másik szobából hallgatta. Szemébe könnyek szöktek. Majd felállott és csaknem zokogva jött be férjéhez és gyermekeihez. Szinte rábámultak a zokogó asszonyra mind a hárman. A férj felállott. . . feleségéhez közeledett és a léleknek közvetlenségével, a szívnek melegségével kérdezte; — Mi bajod van, édesem ? — Mamukát ki bántotta, kérdezte a kis leány kipirult arccal. A fiú hallgatott, de látszott arcán a megdöbbenés. Az asszony még egy fuldoklást végzett, aztán mint egy királyné kiegyenesítette szép termetét és mintha elébb nem is zokogott volna : beszólt... — Az az imádság nem a jó Istennek szól. Nekem van szánva. Tőrnek, fulánknak. Mert én nem vagyok elégedett. Pazar vagyok. Kikapó vagyok. Könnyelmű vagyok. Tönkre teszem a családomat. Bálint úgy állott az asszony előtt, mint az érc szobor. Arcán egy izomzat sem mozdult meg. Hagyta beszólni a feleségét . . . mikor aztán elhallgatott, a férfi szerető komolyságával mondotta : — De Eszter 1 A jó Isten szerelméért, mit beszélsz, hova gondolsz ? — Tudom én, hogy te hova gondolsz. — Meglátod, nemsokára világos lesz előtted, hogy hova gondolok. Nagy tanulságok fognak arról meggyőzni, hogy hova gondolok. A két gyermek meghúzódott a szoba sarkában levő kereveten . . és némák maradtak. Az elhidegülés még jobban fokozódott. Bálint férfiasán viselte a családjába betolakodott viszályt . . de nem szólott. 0 soha soha nem vitte be a tűzhelyére a város eseményeit, az embereket ért csapásokat vagy a szerencse fordulatait. Addig mig teljes bizonyságot nem szerzett arról, hogy amit híreinek, pletykáznak bizonyos, való: sose szólott róluk. Kímélte embertársait, mert nemes lelke tudta, hogy hányszor és hányszor ártatlan embereket érne a megszólás. Es hogy csak Isten lát az emberek leikébe,
