Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-09-06 / 71. szám
SZATMÁRI HÍRLAP alatt adják meg nekik a hadisegélyt. Vagy aki okosabbat tud, mondjon okosabbat, de valamit tenni kell. Mert nagyon igaza van Szegény Jánosné jegyzőjének: igy jutalmazni a hősi halált nem lehet és nem szabad. 2 ____ _____ Tetőpontján a világkrizis. Az ántántnak sikerült Romániát beugratnia a há bomba. Elhitette vele, hogy most már aztán hamarosan végezni fognak, legfeljebb kót- három hónapig tarthat az ádáz küzdelem. A románoknak hízelgőit a dolog, hogy ők fogják eldönteni a világháborút és beugrottak. Pedig állítólag nincs több muníciójuk, mint 3—4 hónapig. Ezzel az eseménnyel párhuzamban próbálják megnyerni Görögországot. Az utolsó eszköztől sem riadnak vissza a négyesszövetség diplomatái és hiv9i, hogy a görögöket, akik kézzel-lábbai tiltakoznak a háború ellen, amely egyáltalán nem érdekük, szintén beavatkozásra kényszerítsék. Anglia ismét pénzzel dolgozik úgy gondolkozván, hog3’ még mindig olcsóbb, ha vesztegetéssel szervez hadsereget, mintha saját magának kellene ilyet kiállítani. A görög királyi ezer presszióval próbálják megfélemlíteni. Konstantin egyelőre tartja magát, noha a Reuter már azt koholja róla, hogy elmenekült Athénből. Ma már nyíltan azzal fenyegetődzik az ántánt, hogy más királyt küld a görögöknek, aki „nemzeti óhajt“ respektálni fogja. Az ántánt nyomása közben nem csökkent hévvel fordult az északi országok ellen is. Hollandiában, Dániában dolgozik ujult erővel az ántánt, mintha tudná, hogy a román helyzet tisztulása után aligha fog itt boldogulni. Svédország sajtója is panaszkodik a nyomás miatt és világos célzásokkal árulják el, hogy a svédeknek nem sokáig fog sikerülni megtartani férfias semlegességüket. Hogy a svéd fenyegetés ki ellen irányul, világos. Oroszország sürgősen lövőszárkokat ásat Finnországban, az Aland szigetek környékén pedig aknákat helyez el a svéd partokig. A svéd sajtó inkább mint valaha, sürgeti végre az A land-probléma megoldását. A vilógbonyodalom most éli legkritikusabb óráit. — Milyen tévedés! — Ez nem tévedés, lelkem. Akár milyen diadalmas béke idő következzék : én nem tudnám lelkemben hordozni az ölő gondolatot, hogy ebben a bőkében nekem csak annyi részem van, melyszerint meggazdagodtam és százezret tettem zsebre, mig mások vérüket ontották ezért a békésebb és boldogabb időkért. És a mint ismerlek édesem, te hasonlókép járnál. — Én? — Igen, igen te, édesem. S a férfi szerető boldogsággal ölelte át feleségét. De Eszter kibontakozott meleg karjaiból és szemrehányóan mondotta. Élesen, szegesen : — Élhetetlen voltál mindig. Ez a baj. Ez az oka, hogy nem akarod gyermekeid boldogságát. Szó, szó után . . . egyszerre olyan csetepaté, sőt vihar tört ki a csendes, eddig megelégedett családi fészekben, hogy talán húsz éves házas életük folyása alatt nem is volt több ilyen. A feleség elnémult. Szavát nem hallotta a férfi. Szeme tekintetét sem vetette reá. Ebédnél, vacsoránál mindig akadt künt dolga a feleségnek. Szomorú lehangoltság, némaság borult erre a mindig derült házra. A gyermekek nem tudták mire vélni a dolgot. Hiszen ilyen világ még nem volt az ő szüleiknek házában. Bálint hideg vérrel tűrte a szomorú változást. Fájt nemes lelkének ez a tarthatatlan állapot. Sajnálta gyermekeit. De utóvégre férfi . . . hát nem lehet gerinctelen ember. Meg aztán remélhette, hogy az ő okos kis felesége csakhamar észre tér. Á szatmári színtársulat memeküiése Nagyszebenből. A fővárosi lapok röviden megemlékeztek már róla, hogy Kiss Árpád, a szatmári színház igazgatója a román hadüzenet után elmenekült társulatával Nagyszebenből. A menekült társulat megbízásából Szat- márra érkezett Szalai Pál, a társulat tavalyról ösmert. lírai szerelmese, aki a következő érdekes részleteket mondja el a menekülésről : A társulat augusztus 27-én, a román hadüzenet napján érkezett meg Nagyszebenire, ahol a két hónapos őszi szezont akarta tölteni. Gyulafehérvárról, ahol a szezont már befejezték, már Szebenbe érkezett a díszlet, a ruhatár és a könyvtár. A hadüzenet hire nagy izgalmat keltett, a városban, ahol már 28-án, hétfőn hivatalosan kiadták a jelszót, hogy mindenki meneküljön. Ugyanezt az utasítást Kiss Árpádnak és Andorfi Péternek, a társulat uj főrendezőjének a főispán, akihez nevezettek tanácsot kérni felmentek. Ekkor már általánosságban elkezdődött a menekülés a városból. Mindenki igyekezett vonatra ülni. Pod- gyászt sem lehetett hozni, csak annyit, amennyi mindenkinek a kezében elfér. A marhakocsik is menekülőkkel voltak tele. Kiss Árpád nejével és a pénztárosnővel egy teherkocsinak fókperronján utazott Békéscsabáig. A színház díszletei, ruhatára, könyvtára Nagyszebenije maradt. t K'ss Árpád színigazgató kára 30 ezer korona, nem számítva hozzá a tagok veszteségét, akik minden holmijukat ott hagyták. Budapestre érkezve Kiss Árpád jelentkezett a vallás- és közoktatásügyi ininiszte- éiumban, ahol a társulat részére 300 korona gyorssegélyt utaltak ki. A minisztérium közbenjárására a Nemzeti Színház és a M. Kir. Operaház vállalkozott reá, hogy az odaveszett díszleteket és ruhatárt a sajátjából kiegészíti. Ezeket a kölcsönadott díszleteket és színházi ruhákat már vasútra is adták Szat- rnárra. Ugyanide irányította az igazgató a Pesti Hírlapban megjelent felhívás utján az elszéledt tagokat is. A társulat ugyanis menekülni kényszerülvén, elvesztette egyik legjobb állomás helyét : Nagyszebeni. Két hónapot nem tölthetnek el bolyongva, semmittevésben, mert valamiből élniük kell. Máshova, mint „haza“ nem mehetnek. Á szatmári színtársulatnak pedig Szatmár a hazája. Ide óhajtanak tehát jönni, hogy itt szombaton, szeptember 9-én megkezdjék előadásaikat. Ma mikor a legmesszebbmenő jótékonysági, segélyezési akciókat indítják az Erdélyből menekültek istápolására, nem zár- kózhatik el a társulat jogos kérésének vált- ságos teljesítése elől Szatmár városa sem és nem zárkózhatik el rideg szívvel a szinház átengedése elől akkor, amikor mindössze 6 heti és néhány napi differenciáról van szó. No felejtsük el, hogy a szintársulat a mi háborúnk áldozata lett, a színészek a magyar—román háború menekültjei és örüljünk, ha a menekültek iránt országosan megnyilatkozó áldozatkészségből mi is kivehetünk legalább ilyen csekély részt. Más vármegyékre egész erdélyi vármegyék lakossága jut, mi készséggel vállalhatjuk a szatmári szintársulat befogadását nem is eltartásra, csak arra, hogy itt keressék meg u kenyerüket. * Mint utóbb értesülünk, a sziniigyi bizottság vasárnap délelőtt tartott ülésében úgy határozott, hogy megengedi Kiss Árpádnak és társulatának, hogy előadásait a szatmári színházban megkezdje. A szombati megnyitó előadáson a Mágnás Miska fog színre kerülni. _____Szatmár-Némoti 1916. szeptember 6. Ma jd etaeiaeklálafieSi aaség1 ők is! Nincs semmi oka a dicsekvésre az oláh hadseregnek, amiért katonazeneszó mellett vonult bo Brassóba. Az a zeneszó a vérünket forralja, amiatt a zenés besétálás miatt még sok kellemetlen igazságot fognak illetékes helyen illetékes fülekbe dörögni — a békekötés után, de az oláh hadseregnek sernrnj oka sínes a dicsekvésre. Ha nem volna magyar területről szó, egyenesen komikusnak kellene mondanunk az oláh katonaság öntelt dicsekvését. Hiszen a mi hüdvezetőségünk őszintén megmondja, hogy az erdélyi szorosokat stratégiai okokból adta fel. Nem kell hozzá sok magyarázat, csak azt kell figyelembe venni, menynyire szükséges egy operáló hadsereg háta mögött a bőséges vasúti hálózat, aztán meg kell nézni a térképen Székelyföld és az erdélyi délvidék vasúti hálózatának hiányosságát és mindenki tisztában lehet vele, hogy közvetlenül az erdélyi határon hadakoznunk nem lett volna ajánlatos. A határvidéket mai állapotában a győzelem teljes bizonyossága érdekében feltótle- lenül ki kellett ideiglenesen ürítenünk épp úgy, mint a hogy a németek Í3 kiürítettek 1914. őszén ideiglenesen Kelet Poroszországot. Akkor az oroszok kürtőitek tele a világot diadalkiáltásokkal, mig a kiáltozókat és fosztogató rablókat Hindenburg a mazuri tavakba nem fojtotta. Nyugalom, kitartás és bizalom. Ütni fog a bosszú órája a balkáni betörők számára is. Látjuk az erdélyi menekülőket. A mi szemünkben a testvéri fájdalom és részvét könnye, az övékben a bizalom ragyog. Ezek nem olyanok, mint a milyen menekülőket eddig láttunk, ezek magyarok! Csupa asz- szony, gyermek és aggastyán; a fórfia mind a harctéren küzd. Ezek magyarok 1 Menekülnek, mert a betörők : balkáni oláhok. Tudják, hogy bánnak az oláhok Romániában a magyarokkal. Menekülnek a rablók elől, de tudják, hogy a rablókat utói fogja érni az igazságszolgáltatás és bizalommal néznek a jövőbe. Ezek magyarok 1 Az oláh hadsereg pedig — komikus volna, ha nem szorulna ökölbe a kezünk — ahová beteszi a boeskorát, eltiltja a magyar szót. Ma Kézdivásárbelyen, ebbsn a szinma- gyar városban, tilos a magyar beszéd! Őrülettel határos elbizakodottság — Uram Isten, engedd, hogy mielőbb kijózaníthassuk őket belőle 1 Robogjanak a katonavonatok; magyar katonák izzó lelkesedéssel, a háború első napjainak mámorával, elkeseredett dühvei rohannak a magyarság szent védbástyája, Erdély oltalmára, melyre ma ellenség tette a
