Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-07-23 / 58. szám

munkálja. És pedig azzal, hogy megindítja a lelket az üdvösség útjára vagy abba a lélekbe, hol az élet célja és rendeltetése felöl sötétség, homályosság borong: világosságot visz és eloszlatja a lelki sötétséget. Abban van az irgalmasság lelki gyakorlása, hogy a gyermeknek vagy felnőttnek lelkében Isten képmását, a krisztusi tökéletességet, magát Krisztust alakítja, képezi ki. Oh, mily nagy, fönséges gondolat, örök eszmény, erő és hatalom van kifejezve e szavakban: a léleknek Isten képévé való kialakítása. A legnehezebb, de egyszersmind a legszebb, legboldogabb munka, hivatás ez, mely nektek Krisztus jegyesei, hivatásotok egyik feladatául jut: az iskolában. És minden téren, ahol munkakörötökben megfordultok. Ahol a lelkeknek szegénységével, sötétségével, vigasztalanságával, vergődésével, meghasonlásával találkoztok. S ahol csak az embereknek lelki vigasztalásra szükségük van, ott helye van az irgalmasság lelki cselekedetei gyakorlásának.

De a mi Üdvözítő Jézusunk nemcsak a lelkeket kereste. Nemcsak tanított. Krisztus Urunk példát adott az irgalmasság testi cselekedeteinek gyakorlására is. Hiszen az ember a földi életben inkább érzéki életet él. Testi fájdalmaink, szenvedéseink özönónek épen ebben a jelenségben van forrása. Az ő irgalmassága, melyet kiontott vérével a földre hozott, a mi testi életünkre is kiterjed. Krisztus Urunk betegeket gyógyított. Azért ti is, kik az ő jegyesei akartok lenni, ti gyakorolni fogjátok az irgalmasságnak testi cselekedeteit is. Az ő nevében, az ő akarata szerint. Es soha másképen. Ti elmentek a kórházakba, a betegekhez. És minden betegben magát Krisstust lássátok e's öt ismerjétek. Mintha csak magát a szenvedő Jézust ápolnátok, gyó- gyitnátok. Es Krisztusnak jegyesei, ha igy leszen : akkor az a kéz, mely a betegnek homlokához simul, hogy verejtékét törölje, sohasem lesz súlyos. Könnyű, gyógyító és eny2

keresztül. Egyszer csak elóbük szökik egy irgalmas néniké. Fiatal arcú, eleven és mégis komoly nő. Éveinek száma már az 50-ik esztendőn túl jár ... de senki el nem hinné, oly fiatalos üdeség ömlik el arcán. Szeme fekete, mint a gyémánt, mely fehér keret alatt, a patyolat hó fehér fátyol alatt még tündőklőbben ragyog. A nénike megáll és néz . . . néz, szinte ráönti figyelmét az érkező leányra.

— Aranka ! — kiált fel. Ugy-e Aranka ?

— Szolgálatára tisztelendő nővér . . . Aranka kéri, legyen oltalmára és segítségére . . .

— Aranka — és átöleli az elérzékenye- dett leányt. Hiszen én mindent úgy tudok, mint ön. Nagyon várja önt a mi kedves hősünk . . . Bokrossy kapitány ur. Ha nem jő meg ma . . . már Aranka nélkül is megtörténik holnap az operáció.

— Operáció — sóhajtja a leány. Istenünk légy velünk!

— Az Isten segít. Az Isten jó. Makacs, kemény vitéz a kapitány ur. Ragaszkodott hozzá, hogy ön jelen legyen. Különben nem engedi operáltatni lábát.

— A lábát 1

— De én tudom, — és oly kedvesen mosolygott a néne arca, hogy ő nemcsak azt akarja, hogy jelen legyen. Ő Isten papja előtt akarja ismételni és esküvel bizonyítani, hogy „téged, egyedül és örökre.

Az apáca vizsgálta Aranka arcán, szemében a lelke kohójában lefolyó jelenséget. Néhány pillanatig néma maradt a leány.

— Nos édesem, ismeri-e, emlókszik-e ezen szavakra ?

— Oh igen. Én is, ő is igy fogadtuk, igy mondottuk.

— Legyen nyugodt. Bizzunk Istenben, és a veszedelmen túl esünk.

hitő kéz lesz. Akkor az az ápolás, az az irgalmasság igazán krisztusi lesz. Csak ez az igazi irgalmasság, ez az igazi betegápolás. Mert ha valakinek keze a beteg sebeihez nyúl is, de lelke, gondolata, érzése a világ hiúságában tetszeleg vagy a maga ösztönös, egyéni érzéseit elégíti ki; az nem a betegért való irgalmasság, ápolás ... az a világért való irgalmasság.

A ti hivatástok Krisztus jegyesei, nem lesz ám azért könnyű feladat. Nem fog a ti kettős irányú irgalmasságtok simán menni . . Én, mint Krisztus urunk igénytelen szolgája most sem mondhatok mást, mint amit sz. Pál kifejezett, aki tudta és vallotta, hogy az értelem belátása, az igazság világossága és az akarás ellenére az érzéki benső tvilágban, a tagokban ellentétes erők, harcok dúlnak, melyek a lelket próbára teszik és küzdelemre hívják.

De Krisztus jegyesei 1 A hegyi nagy tanitásban, mely hozzánk a mi Urunk ajkairól hangzik, nemcsak az van, hogy: boldogok az izgalmasok. Hanem az is foglaltatik, hogy boldogok, mert az izgalmasok irgalmasságot nyernek. És már már itt e földön. Akik igalmasságot gyakorolnak, irgalmasságot, kegyelmet, erőt, segedelmet is nyernek.

Éz az irgalmasság lesz a ti erőtök is. Oh, mert nincs nagyobb erő, hatalom, fegyver, mint annak tudata, hogy a mit testünk — Istenért tesszük. Nem magunkért. Nem haszonért, jutalomért, nem a világért, hanem Istenért. Ha tehát ti is Krisztus leányai az irgalmas cselekedeteinek utjain haladtok, mindig Krisztussal, a* ti jegyesetekkel haladjatok. Vele legyetek. Krisztussal menjetek be a beteghez. Es vele jöjjetek ki, hogy irgalmasságot nyerjetek. Hogy legyőzhessétek a nehézségeket, hogy kezdhessetek, hogy uj erőt nyerjetek. Hogy elviselhessétek az üldözéseket, a méltatlanságokat, amivel találkozni fognátok. És akkor igen, irgalmasságot nyertek, segedelmet, hogy fogadalmatok____„SZATMÁRI HÍRLAP“

— Most még ne menjünk be. Keressük fel a tábori lelkész urat, a ki a mi hősünkkel egyszerre ért a kórházba, mert ő is könnyű sebet kapott.

— Sebet ?

És haladtak . . tovább a folyósokon.

A nénike súgta: — A mi hősünk már meg is gyónt.

Aranka arcát glóriás fény övezte. Olyan is volt utazó ruhájában, mint egy földre szállott angyal. Megragadta az apáca kezét és megcsókolta.

— Ez az ón legnagyobb örömöm, boldogságom és megnyugvásom.

A tisztelendő néne lehajtotta fehér fátyolos fejét és mélyen hallgatott.

A tisztelendő katonapap úgy fogadta szintén Arankát, mint ismeretlen tismerősét.

— Azonnal kész leszek ... És akkor rendelkezésükre állok.

Dél rolt. Ragyogó szép nyári nap.

— Talán még kis ideig várjunk.

— Tisztelendő néne — tette össze kezeit Aranka, nem birom a várakozást .... Kö- nyörgök . . menjünk be azonnal, ha ez egyáltalán lehetséges . . .

— De talán egy kis ebédet ?

— Étkeztem — az utón. Semmi ételre nincs szükségem.

A jó nénike azt hitte, hogy az étkezés alatt elkészítheti a kis menyasszonykát a következendőkre.

De tervét feladta. Megfogta a leány kezét, bámulta lélekjelenlétét . . . hallotta a sóhajt . . . Istenem . . . Szűz Anyám segíts .... és bevezette egy tiszti szobába, a hol a hős kapitány magában feküdt.

Ott találták az orvost is.

hoz híven, mig ezt a fátyolt viselitek ti is, mint lelkiatyátok, mint századokon keresztül elődeitek és most a ti testvéreitek — teljesítsétek az irgatmasságnak cselekedeteit.

. . . Gyönyörű, szinte megrázó kép zárja be a Főpásztor fiatal hévvel, a meggyőződésnek szent, izzó forróságával előadott beszédét . . . Krisztus jegyeseit, a fogadalomra, illetve beöltözésre készülő ifjú leányokat a mártírok világába vezeti. Amikor szüzek és ifjak, mint mosolygó virágok, imádkozva és énekeket zeogedezve várták epedve, hogy Krisztusért szenvedhessenek. Amikor e gyenge lényeknek szeretető oly izzó volt, hogy nemérez- ték, melyszerint testüket a tűz égeti. A Kolos- seumba. Ahol a vad tömeg tapsai közt a vadállatok vérengző ösztöne lehellette reájuk a legborzasztóbb halált, mely elé Krisztus ifjai és leányai mosolyogva, imádkozva és énekelve tekintettek.

Vajha sikerült volna legalább halvány vonásokban visszaadni ezt a főpásztori lélekből fakadt remek beszédet, melyről (de melyekről is mondhatjuk) nyílt meggyőződéssel valljuk, hogy örök kára marad a magyar szónoklati irodalomnak, hogy teljes és hü szövegében megörökítve sohasem lesznek.

*

A sz. mise folyamata alatt megfelelő szertartások és imádságok között áldotta meg a Főpásztor a fátyolokat, a szerzetesi ruhákat, kereszteket azok számára, akik beöltözködtek, illetőleg a szerzetesi ruhát felvették és pedig a következők. (Uj novitiák :) Farkas Anna — M. Oliva; Kora Aranka — M. Josefa ; Márkus Margit — M. Glarintia; Morent Mária — M. Eufémia; Járotovits Anna — M. Marga- ritha; Kapcsa Matild — M. Róza; Riedler Ilon — M. Justitia.

Oda térdeitek mind a heten az oltár elé. Hófehér menyasszonyi ruhában, fejükön koszorúval. Akár esküvőre mennének. Arcuk is olyan vidám volt, mint a boldog menyaszo- nyokó. Hiszen azok is ők. Krisztusnak jegyezték el magukat. Szabadon, bátran boldogan. A főpásztor kérdezi is tőlük : „Mit akartok leányaim ?“ Es ők felelik : Krisztus leányai, szerzetes nők akarunk lenni. Es pár percek múlva már szerzetesi ruhában jelentek meg újra Isten oltára előtt.

Aztán jött uj sor, újabb csapatja szent Vince leányainak. Azok, akik most már uj fogadalmas nővérekké lesznek És pedig számszerűit 37-en A névsor következő :

Buber M. Colombieris; Speigl M. Rolan- dis ; Takács M. Fidelissa ; Russay M. Aranka ; Plavits M. Fremióta; Müller M. Ancira; Mánc M. Glemenza ; Pavluszkieviz M. Aréza; Gábriel M. Georgia-, Tornai M. Evódia; Ga- mauf M. Henrietta ; Orlay M. Palmira ; Kos- sik M. Andeola; Cier M. Gemma; Gier M. Herold ; Tempfli M. Tarsitia; Mártin M. He- liána; Herceg M. Irinella; Sindler M. Pasz- kalina ; Nagy M. Lonella: Haris M. Orielda; Ludescher M. Magda; Popovitcs M. Tomata ; Popomajer M. Bona; Gyulay M. Veronia; Fazekas M. Baldomóéra : Szabados M. Rozella ; Hierák M. Szilárda; Resch M. Anastásia; Wollrab M. Teréza; Audrejka M. Viventia : Strbina M. Viborata; Szarnák M. Melinda; Szarka M. Lujza; Kimer M. Sofrónia; Hrab- csák M. Orsolya ; Lócsa M. Relindis.

A sz. mise tovább folyt, végeztével a szép, felemelő csöndes ünnep is véget ért.

A

_________Szatmár-Németi 1916 julius 23.

Te

hát uj párt! Határainkon titánok küzdenek ; ontják vérüket a mi hőseink, hogy a vad csorda beözönlésétól megmentsék hazánknak legtöbbet szenvedett részét. Szivszo- rongva ébredünk és fekszünk, mit hoz a holnap learatott földeinkre, verejtékkel összerakott kévéinkre és a Károlyi Mihályok uj politikai párt létesítésével akarják megmenteni a nemzetet; becses személyüknek galvanilázá- sával próbálkoznak éket verni a nemzeti gondolat, érzés, óhaj és egységes várakozás nagy, fólemlőtes világba. Személyi szempontok, szereplési vágyak . . most . . most e nagy,