Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-11-26 / 94. szám

rasa» mme szauna na k

Főp: sztoriink dp, Boroniisza Tiber a király haláláról.

Csak nemrég mintha szakadozni láttuk volna hazánk egének sötét borulását: a nehéz felhők között utat talált hozzánk egy fénysugár, a béke reménye. Milyen hamar elmúlt a csalfa derengés, hogy utána még kínosabb legyeu-a teljes sötétség, melynek fekete gyásza tegnap éjjel borult szenvedésben vonagló hazánkra !

Akik eddig is gyászban jártunk, siratva hős fiainkat, annyi testvérünket, egyszerre mindnyájan árvákká lettünk. 1916. november hó 21-én este 9„órakor meghalt Schön- brunnban 0 Császári és Apostoli Királyi Felsége

I. Ferencz József

áldásos életének 87-ik ,dicsőséges uralkodásának 68-ik évében, félszázaddal azután, hogy a magyar szent korona először övezte fejét.

A legfájóbb érzéssel borulunk térdre a legnemesebb uralkodó ravatala mellett, akinek egyénisége csaknem hót évtizedes uralma alatt szinte elválaszthatatlanul olvadt össze előttünk a király eszményével A történelem lesz hivatva hirdetni az 0 nagyságát, bölcsességét, igazságosságát, páratlan munkaszeretetét, köte- lességteljesitését, lelkének fen költ nemességét, szeretetét népei iránt és többi erényeit, amelyek a világ tiszteletét szerezték meg szániára és már életében legendás alakká emelték népünk előtt. Mi »a nagy, magasságban is közel éreztük Őt magunkhoz, — közel hozta a tiszteletnél is hatalmasabb szeletet — és a szenvedés. A Gondviselés annyi szenvedést mért reá, amennyit csak királyi lélek tud elviselni. Es a nagy király a szenvedésben volt a legnagyobb; nem roskadt össze, mert szeme hittel tudott nézni az égre, kezeit imádságra kulcsolta és szent vallásunk ereje, vigasztalása a lélek leggyötrőbb kínjain is diadalmaskodott.

Szelleme élni fog közöttünk, emlékét hálásan fogják megőrizni a nemzedékek és mi kihűlt teteménél magyar őszinteséggel teszünk hitvallást arról az érzésről, amelyet

A kiad i',htv»<»i; iliwió a^zesk idaméuyek, pénzek, hír deltsek Viutér Jó*sef kiadéhivatali főnök címért« egyházmegyei Alapi;ványi Pénztár küldendők

PA lg i.t v?,u*d«tv.öt&|H ©gysaevl íS korwn»--------------— 40 filler.--------------Ke

gjsieDtk minden héten kétszer: szorőás és vasárnap

snsifiassa -ce..- ■

ff

legmélyebben .0 vésett lelkűnkbe, becsületes alattvalói hűségünkről, amellyel életünk és vérünk árán is ragaszkodunk legmagasabb Trónjához.

Ay országos gyász, és kegyelet kifejezéséül eirendel«m, hogy

1. a temetés napjáig az esti harangszó után mindennap egy fél óráig szóljanak az összes harangok;

2. az összes egyházi és iskolai épületekre gyászlobogók tüzendők ki és maradjanak kitűzve 8 napig a temetés -után is;

3. a temetés napján, folyó hó 30 án csütörtökön reggel 7 órakor, délben és este egy- egy fél óráig, a temetés ideje alatt délután három órától négyig szóljanak az összes harangok. Ugyanaznap minden plébániai és szeizetesi templomban végeztessék ünnepélyes gyászmise Liberóval. (Missa: In die Depositionis.) A helyi hatóságok és hivatalok meghívandók.

Ha a jelenlegi forgalmi akadályok miatt egyes plébániákra nem érkeznék meg körlevelem a kellő időre, a gyászistentisztelet a lelkész ur által legalkalmasabbnak talált napon végzendő.

A székesegyházban délelőtt 9 órakor fogom végezni az ünnepélyes gyászmisét a fejedelmeket megillető absolutiókkal. Szentmise után gyászbeszéd.

Mikor a mi öreg királyunk nyolcvan éves volt.

— A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. —

Tiszteld az őszt. Hajolj meg kora előtt. Isten kiváló ajándéka a vénség. Napfény, vihar, zugó zivatarok, bizalom és csalódás, fájdalom és kevesebb öröm érlelték őt a a kései élet számára.

így beszél a bölcs a közönséges halandó tisztes koráról.

Mit szóljunk akkor az aggastyán királyról? Nagy országok uráról. Népek millióinak atyjáról?

Valóban gyönge a nyelv hullámzó érzelmeink tolmácsolására. Színtelenné lesz a toll annak elmondására.

*

* *

Egy nagy, hatalmas király élettörténetében olvasom a következő igazán kedves képet:

— Mélységes gondban van a fejede- delem. A királyi palota közelében levő kis erdőben lecsüggesztett főve! máris érzi iszonyú felelősségét.

Népének lelke nyugtalan. Csapás csapásra torlódik. Mit tegyen ő, a ki milliók gondját baját viseli ?

Amint az erdő belsejébe ér, kis fiúcskával találkozik. Galyakat szedeget.

— Kinek szeded a galyakat kis fiam ?

— Szegény öreg anyámnak, — válaszolja a fiú, kinek sajtóimé sincs, bogy a király előtt áll.

— Hát öreg édes anyád szegény ?

— Nagyon szegény.

— És te mi leszesz, ha majd megnősz ?

— Szegény ember. Olyan, mint édes apám volt.

— Hát szeretnél más lenni, mint ’des apád volt ?

— Hogyne szeretnék !

— És mi szeretnél lenni, mondd meg nekem őszint-igazán,

A fiúnak tűz gyűl a szemében. Arca egyszerre lángvörössé pirul.

— Hát király, — csúsztatta ki a szájából őszintén a vallomást.

— Szép, szép fiacskám. De már most azt is mondd még nekem, miért szeretnél éppen király lenni ?

— Miért! Hiszen annak van legjobb dolga a világon. Boldog. Se gondj», se baja. Úgy él, mint egy király.

Az uralkodó két fényes aranyat nyom a fiú felkarcolt kis kezébe.

De a király szemében gyémánt könny rezeg.

— Szegény fiúcska, — suttogja bele az erdő zsongásába. Azt hiszi, hogy boldog csak a király lehet. Azt hiszi, hogy a királynak mentelmi jogot adott a gondviselés, a fájdalom, a keserűség, a boldogtalanság ellen.

Oh, bocsásson meg nekem, szegény munkás embernek a felséges ur, ha képzeletemnek megengedem ezt a kis játékot.

Ott vagy most felséges jó királyom ős Budának várában. Nyolcvan évvel vállaidon. Csudás lelki frissességgel szivedben. És nyolcvanadik esztendődnek reggelén felséges királyom, kálváriát járt életeddel menekülsz egy percre a virágokhoz, a madarakhoz, a fák üde lombjai közé. Akik nemcsak a közönséges halandóknak, hanem a királyoknak is barátai. És hozzád az aggastyánhoz, az élet teléhez közeledik a tavasz, egy kis fiú; aki a maga naivságával azért szeretne helyedbe lenni, mert boldog vagy, talán voltál .. . Mert nics gondod. Úgy élsz, mint egy király ...

Vájjon a te szelíd, kék szemeidben is megcsillant az a gyémántcsepp ? A búcsúzó élet forrásának drága könnycseppje, amely érthetőbben beszél, mint leghíresebb történetíród ?

A rrfi felséges királyunknak .augusztus hó tizennyolcadika a nagy visszagondolás, a tüneményes emlékezés napja volt. Mint mikor a nap legfényesebb ragyogása után lemenőben, tüzet rak a fellegekben : úgy gyűlt ki e nap az ő fényes, messze lobogó emlékezetében.

A múlandóság árnyai közt ő is népével együtt rakja meg a múltba, jelen és jövőbe világitó szeretet tüzet.

(HETI SZEMLE)

POLITIKA.! ÉS TÁRSADALMI LAP