Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-07-16 / 56. szám

Xl¥a évfolyam SMtmár«Mémeíi, 1916, Julius 16. 56, szám. 4­91617/ (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAMP ¥ * I3T •»' #i ELŐFIZETÉ81 ÁRAK: Egész évre 10 K Félévre — 5 , f. Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Peieiös szei'Kesztó BODNÁ R GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. Lapbiu&jtiuiiofe i SZATHÁR -EGYHÁZBEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir­detések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona . ------------- Nyllttór sora 40 fillér. ------------­Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap A magyar lélek erejéről egyetlen egy nagy történeti ala­kunk sem volt kétségben. Csak Zrínyitől, a Zrinyiász költőjétől ve­gyük a sort és meggyőződhetünk a rendíthetetlen hitről, a mivel a magyar léleknek feltámadását, ere­jét és értékét hirdették és val­lották. Egy népnél sem vagyunk alább- valók írja Zrínyi. Ne bántsd a ma­gyart, mert megkeserülöd szól tüze­sen és felháborodva. A nagy regenerátor Széchenyi István, hogy sok másokat az előbbi századok folyamán ne is emlitsiink, egész titáni küzdelmének, reform­jának alapgondolatává tette, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. A mit Széchenyi politikai és nem- zetgazdászati téren, reformjaiban hirdetett: azt jósolta, azért mozgatta lantját a nemzeti költészetnek lige­teiben a költő király Vörösmarty Mi­hály. Az imádságos „Szózat“ a ma­gyar léleknek erejében való hit szózata. Zalán futása nemcsak eposz, tehát költemény; hanem — mint Toldi, a magyar irodalom történet atyja irta: politikai, értékes tett is. Mert egyik kezével félre húzta a nemzet fátyolét, a másikkal a nem­zet jövőjére mutatott. Deák Ferenc, a haza bölcse, a magyar lélek erejének nagy isme­rője a magyar léleknek egyéni tu- tulajdonságán épitette a nemzet jö­vendőjét. Kossuth Lajos, a magyar nép atyja, a nemzet erejét az illúziók­nak koszorújával vette körül és a nemzet jövőjében a száműzetésnek, a hazafájásnak keserveivel hitt a magyar jövőjében. Hittek mindazok, a kik szabad­ságuk — harcunkban elvérzettek, vagy hordoztak / rabláncot s ülték a vak börtönöir szomorú eszten­deit. Mit szóljunk a legújabb Magyar- ország már elhunyt vagy még élő nagy alakjainak hitéről. Csak egy nyilatkozatra hivat­kozom, melyet Walasics Gyula a szombathelyi kultur ünnepen tett 1908-ban. — Egészen bizonyos, csalhatat­lanul hihetjük, hogy a XX. század elején már újra meg kell nyilatkoznia a magyar lélek erejének. Újra bizonyságot fog tenni ez a nemzet arról, hogy van lelki ereje, hogy rendelkezünk az uj kor követelményei között is még azokkal a faji képességekkel, amelyekkel e föld testületébe ma­gyar lelket leheltünk, állammá fej­lesztettük és fenntartottuk. Fenn fogjuk tartani mindvégig. A világháború igazolta a nem­zet nagyjainak a magyar nép lelki erejében való hitét. Erősítsük hitün­ket, lelkünket, acélozzuk akaratun­tunkat, hogy ezt a lelki erőt tartsuk meg a dicsőséges háború után is, mikor a pacifikációnak nagy mun­káját végezzük majd. Az újjászületésnek ne csak gon­dolata foglalja el a mi egész lé­nyünket, hanem a tettekre való buzdulás és energia valósága indít­son a munkára, a nagy okulásokra és tanulságokra, miket a nagy, ön­védelmi és világharc oly gazdagon el éhünk tár. A­Apr éj háboríts v eg’ény ek< Téged, egyedül és örökre . . . Irta: BODNÁR GÁSPÁR Ili. Arankának kezében volt már tanítónői oklevele. Kitűnő oklevele. Á sok munka, házi teendő és gond nem akasztották meg abban, hogy a tanulást a legfelső színvona­lon tartsa. Ahogyan kezdette, úgy végezte. A leányok arcán ősöm reszketett. Aranka komoly volt . . . Egészen érett leány lett, akinek az élet gondja már régen ráborult a vállaira ős aki már hordozta azokat a súlyo­kat, melyeket az élet iskolája akaszt a déli- bábos jövőnek szárnyaira. Haza vitte oklevelét s úgy gondolta, hogy édes anyjának egy kis örömöt visz haza. Odanyujtotta a nagy karosszékben ülő anyjának az oklevelét: — Édes anyám megsegített a jó Isten. Máskor diadalmas fény vette körül az anya arcát, ha az ő Arankája kitűnő bizo­nyítványt hozott haza. Most mozdulatlan arcvonással, szinte hidegen futotta át a szép ragyogó jegyeket. Es ő is csak annyit modott: — A jó Isten megsegített. Es aztán . . . bágyadt tekintetét ráön- tötte leányára, mintha e tekintetben ott ra­gyogna a bus érzés : — Szegény jó leánykám nem is sejted, mi vár reád. Kebeléből sürgönyt vett ki az anya és egyetlen, de egyetlen szóval nyújtotta át Arankának : — Erős . . . többet nem szólhatott. Még igy sem bírta kimondani . . Lányom erős légy. Aranka villámgyorsan futotta át a sür­gönynek tartalmát. — Bokrossy az * . . kórházban fekszik Ezt diktálja : Kívánja, kéri, utazzanak tüstént ide. Anya és Aranka. Aranka keresztlevele hozandó. Líra hatósági bizonylat. Tábori püspöktől minden dispenzáció készen. Az utazás sürgős. Tábori lelkész. A szegény leány mindent megértett. Megcsordult a szeme könnye, de oly komoly maradt a lelke, mint egy szelíd tó. Reá ve­tette tekinietót édes anyjára, aki őszülő fe­jével bólongatott: — Bekövetkezett . . . mondotta. Menj teljesítsd utolsó kívánságát. Siess. En nem mehetek menj magad. Okleveles érett leány vagy. Nyugodtan eresztelek. — De édes anyám, hogy hagyhassam anyámat magára . . . — Aki a mezők virágairól és a vere­bekről gondoskodik . . . engem sem hagy el. A leánynak szive most kezdett sebeseb­ben dobogni; vert . . vert mindig gyorsab­ban, hangosabban, mint a vetőlő. A szép leány- fejét felvetette az égre, aztán kezét forró homlokára tartva mondja: — Elmegyek az ón jó igazgatómhoz, az ő tanácsára van szükségem. Az anya ismét bólintott . . — Jó ember . . igen helyes gondolat, hogy tanácsát kikéred. Aranka megcsókolta édes anyja kezét és útnak indult, * Álig távozott kopogtatást hall Aranka anyja. Szinte összerezzent. Vájjon nem-e az az ő leányának jó barátnői közül jön valaki látogatóba. Hiszen azok mindent megtudnak, Nincs egyetlen lépés, nincs az ő családjának fájdalma, hogy erre a fájdalomra ők is sú­lyokat ne vetnének. Csalódott . . . Tisztes matróna lépett be. A nagymama. Aki a munkadélutánokon . . egyedül . . védte és pártfogásába vette az árva Arankát. Oh, a magukra hagyatott lelkek köze­lednek egymáshoz. Felismerik a rokon szive­ket. Azokat a keveseket, akik számukra maradtak. Nagymama régi ismerősük. Rit­kán látogatja meg Aranka családját, de mi­kor eljő; boldogságot, vigasztalást és meg­nyugvást hoz magával. Mert nagymama is végig járta a Kálvária lépcsőit. Fájdalom és az élet tövisei közt csavarodott télbe az q

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents