Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-10-29 / 86. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1916. október 29. Nagy általánosságban semmi! Halljátok meg ti jó urak, hozzátok szólunk, szeretnénk Sokrates bölcsességével megnyerni titeket, de Jupiter kardjával közibetek vágni: ébredjetek, nyissátok ki szemeiteket, lássátok embertársaitok millióit vérezni, halljátok meg a sok ezer kilométer fronton dübörgő ágyuk szavát, a sebesültek hörgését, az anyák, hitvesek, árvák könyörgését, merüljetek deliriumba, feküdjön ágyatokba mellétek a látomány, mint csapódik a lövészárokba a gránát, és viszi ezer darabba szét a hős honvédő sereg tagjait, azokót, akik nem számolhatnak, nem kalkulálhatnak, mert védik a ti bőrötöket és a nektek még ennél is kedvesebb belső kabát zseb tartalmát. Hát ti, akik minden adósotoknak határidőre kíméletlenül a nyakára hágtok, mert fizetni üzleti tisztesség, azt hiszitek, hogy más tisztesség nincs, csak ami váltóra van Írva ? Vigyázzatok, mert erkölcsi tisztességetekről kiállított váltó a mi birtokunkban van, ez a két jegyzék az és mi nem fogunk habozni ezt a váltó a nagy nyilvánosság előtt, lapunk hasábjain leszámítolni. Készek vagyunk az emberi kötelesség teljesítésére terrorral élni, kipellengérezni s ezt meg is tesszük ! Aki ma nem érti meg a kor intő szavát az nem ember, tőlünk pedig csak emberek várjnak kíméletet ! A két jegyzék gondosan őrzött birtokában fenyegetöleg várunk! A gyermekek jövője érdekében. Á gyermekek iskolai nevelése a háborús idők alatt megnehezedett. A családi tűzhelyekről hiányzik az erélyes apai kéz. Sok gyermek csatangol az utcákon, mert több szabadságot élvez, mert iskolába sem járhat, Az ország * * * mily boldogságos könny, ami most felszökik lelkemből. * Egy hót sem telt el, a férj-uramnak elhozták uj ruháját . . . Szinte haragra lobbant. De ez a harag szent harag volt, mely boldogabbá totte az asszonyt. A gyermekek táncolva tapsoltak. Oda vetették magukat az apa ölébe és olyan örömük volt, mint az angyaloknak. Itt a földi mennyországban — a csöndes, megelégedett családban. A kis Lili a nagy leánynak komolyságával mondotta: •— Hiszen apa keresi a kenyeret. . . A fiú rászólt Lilikére: — Apa is, de mama főz. Hát most már apának is, mamának is van ruhája. Az apa pedig úgy állott övéi közt, mint a mesebeli boldog ember. Aki azonban most is arra gondolt, hogy miképen szerezhesse meg mégis az ő jó feleségének . . . az uj ruhát . . . — Tudom, miben töröd a fejedet, szólott végre a jó feleség. Az uj ruhámon ... De abból bizony semmi sem lesz. Én mondom. En akarom. Értsd meg kis öregem . . . ...A férjnek szemében boldogságos könny csillogott. Boldogságos könny a tengernyi könnyek között; a könnyek közt, amik ma a szenvedő, a remegő, a gyászoló, a reménykedő tűzhelyeken kicsordul. * Ne higyjétek, hogy mesét Írtam. A valóságot, a megtörténtet beszéltem el. tanítósága maga jajául fel ezeken a szomorú állapotokon, mert hiszen ezek az állapotok a jövőbe vetik ijesztő árnyaikat. Dicséret illeti a magyar tanítóságot, hogy országszerte megmozdul a tevékenységre, a nemzeti munkálatokra. Vidéki 1 ipokban olvassuk, hogy pl. a nagyváradi, nyitrai, pécsi tanítóság az elvadult viszonyokkal harcba szállónak. Ebeteket, darabokat sorolnak el, melyeken a gyermekek nagy számát viszik el a szülők, vagy maguk a gyermekek tesznek szert, pénzre, hogy malaekodó darabokra elun hessenek. Á mozik közönsége közt napról-napra gyerekek vannak: sokszor pedig a felnőtteknek is lartózkod- niok kellene. A dohány szivar ínség idején a cigarettázó kis fiuk mindennapi látványok. Ezek ollen és sok más elvadulna ellen a tanítóság íme felveszi a harcot. Hiszen — a néptanítónak a jövő népet kell megvédelmeznie. A tolvaj lelkiismereti megmozdult. Nem hagyta nyugodni, pedig már beleharapott a tilosba, hozzányúlt a templomban lelt és magához vett, tehát lopott pénzhez. Az első napokon csak az nyugtalaníthatta, hogyan használja fel a lopott pénzt. Nem veszik-o észre a körülötte élő emberek, hogy a szokottnál, az ő erején felül többet költ. Lehet, hogy ezen nyugtalanságát különböző kombinációkkal, leleményes hazugságokkal elcsitította. Ennek a megnyugtatásnak volt eredménye, hogy napok kellettek, inig — elhatározáshoz juthatott. Lélektaui szempontból tehát azt kell hinnünk, hogy a tol vajnak volt lel kiismerete. A mely lelkiiemerot elhagyta ama gyenge pillanatban, mikor magához vette a talált pénzt. De mikor megtudta, hogy kitől lopoít, kit károsított meg és cselekedetének mi következményei lettek: akkor ébredt fel tudatára mindannak, a mit tett és a hol tette. És lelkiismeretének furdalásai oly erősen ostromolták, hogy többé ellön nem állhatott. Az eset nem egyedülálló. A nagyobb Ó3 megrázóbb lelkiismereti küzdelemnek, győzedelmesek és bukásoknak egész sorozata, gazdag bányája áll rendelkezésünkre. És annak bizonyságára, hogy van lelkiismeret. Hogy ott, a hol a lelkiismeretnek még van — ha hamu alatt is — legparányibb szikrája: ott még mindig felül keredhetik az ember jobb, nemesebb, bűnbánó érzése. A templom tolvajának lelkiismeretétől vártuk, hogy megkerül a lopott pénz. Hogy megsajnálja a mérhetetlen bánatba borult feleséget, anyát. Hogy látni fogja maga előtt a boldogtalan nőt tépő gondjaiban, nyomorában és Ínségében. Mikor most, e lelketlen időben látva látjuk a piacokon, a kereskedésekben, a gyárakban, a kartelekben, a pincék rejtekeiben, a raktárakban, a műhelyekben a vakmerő rablásokat, tolvajlásokat, száz csápu uzsorá- zásokat, a pénz és kincsszomjnak undorító szenvedélyeit: miért nem várunk az emberek lelkiismeretétől könyörületet, becsületességet, szánalmat, lelkiismeret furdalást ? És miért várunk mindent a kormányzástól, a maximálástól, a csendörségtöl. Mivel különbek azok a tolvajlások, a mik itt, ezeken a helyeken történnek, lelketlen emberektől vitetnek végbe arcátlanul, embertelenül. Hát ezeknek nincs lelkiismeretűk? Nincs emberi érzésük? Hát ezeknek nincs lelki látásuk arra, hogy maguk elé jelenítsék azokat a bánatba borult aébokat, melyeken az ő zsarolásuk és rablásuk kapcsán csurognak végig az inpégnek, az életküzdelemnok könnyei. Mi különb eredményt váltanak ők ki a tűzhelyeken, mint váltott az a tolvaj, a ki elvitte a templomban felejtett pénzt? Nem látják-e a gyermekeket, a kik tej nélkül sorvadnak. A kik cipő nélkül fagyoskodnak. A kik éheznek és egy kis krumplihoz is alig juthatnak. Hát Isten áldása lehet azon a pénzen, melyet Ínségesek könnyein, dolgozó apáknak verejtékkel szerzett nyomorult fizetése meg- rablásával szereznek ? Hát meghalt, megtompult az élő lelkiismeret az emberekben? Vagy egyáltalán . . mit kelljen hát gondolnunk ? ... A vizek felülről folynak lefelé. Éa a rohanó salakot, piszkot is hozzák magukkal és elborítják az alsó rétegeket. Felülről jött az elmélet és gyakorlat, a tudományos világ dobta oda a monizrnu3t és igy a lélek lelkiismeretének tagadását, értékének lefokozását és ezek szerint való óletrendszer gyakorlását az egész vonalon. A lélek nélkül való érdekszövetkezetek a háború előtt is végeztek már a lelkiismerettel. Egyes feliajdulásokat elnyomhattak. Most, hogy háború alatt a körülmények, a talaj megnyílt, felszabadult az ösztönös szenvedelmek uralma . . . egy nagy és általánosan salakos, piszkos zuhatag borította el az itthon való társadalomnak lelkiismeretét. A As elveszett arsmykor. A háború harmadik esztendejében egy angol pénzügyi kapacitás összeállította a világháború eddigi költségeit s megállapítja, hogy a háború költsége, továbbá a kár és veszteség 1914. augusztus 1-től 1915 aug. 1-ig, tehát egy év alatt, akkora összegre emelkedett, hogy ebből a páazből a világ minden államának adósságát ki lehetett volna fizetni. Százezer tonna aranyat képvisel a háborús költség egy esztendő alatt. Es az összeg négyszeresen felülmúlja a világ ösz- szes aranyának és ezüstjének készletét. Annyiba került a háború a hadviselőknek egy év alatt, hogyha az Egyesült Államok összes reália és személyes birtoka megsemmisülne, vagyis ha például egy földrengés az Unió összes épületeit összedöntenó a Csendes óceántól az Atlanti tengerig, ez a katasztrófa kevesebb kárral járna, mint a melyet a háború okozott a hadviselő feleknek. A háború egy évi költségén meg lehetett volna vásárolni készpénzfizetés ellenében az egész osztrák-magyar monarohiát, továbbá Oroszlengyelországot és az egész török birodalmat és még mindig maradt volna pénz bőségesen egész Belgium kárpótlására. A háború egy évi költségén a civilizált világ minden erkölcsi, társadalmi, gazdasági és egészségügyi reformját meg lehetett volna valósítani. El lehetett volna tüntetni az egész világon a templom, iskola, kórház, szanato- riumhiányt s általában minden olyan intézmény hiányát, amely a kultur államok igényéhez tartozik. A háború költségóu egységes lakásokat lehetett volna építeni a világ minden munkatelepón, ki lehetett volna fizetni a baleset ellen való biztosítás, minden nélkülözésnek véget vetve, meg lehetett volna teremteni az általános jólétet s emellé minden családfőnek tartalékként egy kerek összeget biztosítani. Mikor ezt olvassuk látjuk VII. Edvard és az antant bekeritósi politikájának aljasságát. Ezek az okai, hogy a kulturvilágra nézve elveszett az emberiség aranykora.
