Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-10-25 / 85. szám

A kis n&riva.

— A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. —

Egy kedves úri leányka lépeget lassan szinte elmerüiten az utca házsorain végig Több ház előtt meg-megáll s azokba a házakba, melyekben kiadó lakást hirdetnek: be-betér.

Olyan szép és fiatal leány. Szinte gyermekarc. Talán épen mostanában fakadt ki ifjúságának első bája.

A járó-kelők ráöntik tekintetüket s nem egy férfi akad, aki gyöngédtelenül fikszérozza a viruló virágot, a lakást kereső leánykát.

Nagy, modern házhoz ér. Olvassa : „Egy bútorozott szoba magános férfiúnak, vagy nőnek kiadó.“

— Talán ez! suttogja a leány.

A másik percben pedig már kétely szántja lelkét . . . aggodalom borul arcára.

— Nagy ur lakhatik itt 1 A színésznő számára nem nyílik meg ennek a bútorozott szobának ajtaja.

De mintha toppantana lábával, hogy csalt azért is! És bemegy. Félénken, a gyermekleány kedves lebegésével . . .

*

Ámint benyit egyik középső szobába . . tekintete egy tisztes matrónát, úri nőt vesz észre. Ott ül nagy karos székében, mintha a mozdulhatatlanságig oda volna szegezve. Haja hófehér. Vonásai jóságosak, szelídek, mint az áldott lelkű nagymamáké.

A kis színésznő belépése láthatólag meglepi. De lábbaja miatt nem mozdulhat.

— Bocsánat, öreg lábaim nem engedik, hogy máskép fogadhassam.

— A világért ne méltóztassók mozdulni. Nekem fájna az, nagyságos asszonyom legjobban. S közelebb lépett a matrónához.

— X . . . . Micike vagyok. A színtársulat naivája. Lakást keresek, nagyságos asszonyom.

A matrónának jóságos arca egyszerre elborult. Arcának nyugodt vonásai szinte megmozdultak. Zavar látszott szemeiben. És észrevehetőteg alig bírta megtalálni — a szavakat válaszára. Végre szóhoz jut:

— Nem, nem édes kisasszony. A színésznőnek pályája, életének berendezése nem alkalmas arra, hogy az én házamban otthont találjon.

— Nagyságos asszonyom .... az én életem olyan egyszerű, olyan pontosan berendezett, igényem oly csekély, hogy sem- mikóp nem lehetek alkalmatlan a háziaknak. Úgy vágyódom ilyen tisztes helyre, ilyen szent, ilyen jóságos milijőbe.

A matróna e kedvesen szép szavaknak hatása alatt csak nézte . . nézte a leányt. Tekintetét szinte ráöntötte. Nem tudott, nem birt feleletet adni. Mert gyöngéd volt a lelke. Kohóban megnemesedett arany volt a szive, hallgatás a gyöngédsége.

De a kis naiva nem engedte sokáig uralkodni a siri csendet.

— Jó nagys. asszonyom, mondotta ellenállhatatlan gyermeki esengéssel. Ne féljen tőlem. Árva leány vagyok. A nagy világban egyedül álló. Pályám szép, de nagyon tövises. A mint ide beléptem . . . szinte intuícióm, meglátásom támadt, hogy ón itt oltalomra, édes otthonra, jó anyára találok. Ne taszítson el. Hálás leszek, a gyermeki szívnek hálájával és viszonzásával.

Az öreg, hófehér hajú asszony szinte megremegett. Eddig elfojtotta belső érzéseinek és főleg fájdalmas, sőt tragikus érzelmeinek huilámvetéseit. Amely érzelmek a gyermekleány megjelenésével lelkében szinte lázadozni kezdettek. De mikor most látta elömleni e gyönyörű leánykában a leányság- nak minden báját, csudás termete vonalainak összhangját, hallotta ezüstcsengésü hangját, amely kór, eseng, árvaságról mesél . . szeme egyszerre megtelt könnyel és anyai érzéssé alakította át idegenségre, sőt olykor gyűlöletre is hajló lelkét . . .

Á kis naiva észrevette a változást. Az öregedő szemek könnyei őt is megragadják és bátorságra keltik . . .

— Édes jó asszonyom, ugy-e elfogad. Ugy e nem taszít el. Úgy e bízik bennem. Ugy-e hiszi, hogy csalódni nem fog. Előlegezze bizalmát, esedezem, kérem . . .

S már ott volt közvetlen közelében a hófehér hajú matrónának. Ráncos, öreg kezeit megcsókolta. A matróna pedig megsimogatía a leány dús, hollófekete haját, amely gyönyörű termetét szinte megkoronáztad

— Gyermekem, — ellágyultan beszólt

XXV. évfolyam.

(HETI

POLITIKUSI ÉS

LAP

sz évre 10 K — f. félévre — 5 „ — ,

Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 8 fillér.

Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár.

íí'ek'ifts szerkesztő :

ROniSTÁ R GÁSPÁR.

Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket.

os

á 8MTMÁR - EGYHÁZBEGYEI IRODALMI KOS.

A kiaddőhivaialí illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Pintér Jóiesot' kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályásat! hirdetések ogyas®ri feitalése S korosa ------------ Nylíttér sora 40 fillér. ------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap

A lassan vagy gyorsan hervadók

számát a háboru nagyban szaporította. Még nincs vége a háborúnak* De a tapasztalat a íüdőbajosokkal már készen van. Cáfolhatatlanul.

Eddig is fájó sebe volt a nemzetnek a tüdővész romboló hatalma. Most oly erővel mutatkozik ez a gyilkos betegség, hogy veszélyezteti azokat a szerény eredményeket is, melyeket hazánk tuberkulózis ellenes küzdelme mintegy két évtized alatt el tudott érni.

De ne jajgassunk!

A jajgatással mire sem megyünk, sőt a bajba beljebb megyünk.

Újra fel kell vennünk a küzdelmet! A legnagyobb eréllyel fel kell vennünk ezt a harcot is — minden irányban. A tüdővész elleni harcot.

Hiszen nemcsak azoknak megmentéséről van szó, a kiket a háborúk viszontagságai vetnek a gyilkos betegségnek ölő karjaiba. (Sok ezren vannak és lesznek ezek is.) Hanem azokról is van szó, azok megmentésére is törekednünk kell, a kik még egészségesek. De a kiket a tüdővész réme mégis fenyeget. A sok ezer hazatérőket.

Fájdalmas érzés fogja el szivünket, mikor tapasztaljuk, hogy népünk még most sem ébredt tudatára az őt pusztitó veszedelmes bajnak. A bajnak magának veszedelmére sem, következéskép sem a prevenciónak, sem a küzdelemnek, mellyel a vészt közös, válvetett erővel leverbetnők.

A baj lappangását sem ismerik fel. Nem ijeszti őket az a fólemle- tes pirosság, a tiidővószt megelőző rózsák az arcon. A fertőzésről sem akarnak meggyőződni. Hihetetlenül hitetlenek.

Csak akkor, mikor jönuek már a szomorú napok! A bucsuzásnak napjai. Az elválás és a rettenetes elmúlásnak ideje, akkor kapnak észbe.

Keresnünk kell tehát a módokat, az eszközöket, amikkel a bajt a néppel megértethetjük. Hogy itt

nemcsak egyesek szomorúságáról, gyászáról, vesztesség éröl van szó.

A nemzet élete van megtámadva. A nemzet gyásza, fájdalma és rettenetes vesztesége kiált felénk. Mikor minden ember élete tiz ember életének értékével mérkőzik — akkor ébredjünk legalább fel.

Ki kell az ifjúságot oktatni már a népiskolákban e bajról. A népet a szabadtanitások alkalmával.

A templomok szószékéről kell hirdetni, hogy Isten parancsa az élet védelme és megbecsülése A templomi szószékről hangzó igék nem tévesztik el hatásukat. Kétszeres súllyal hullanak ott az igék a hívőknek leikébe.

A papság sokat tehet. És tesz is. Naponkint járnak a haldoklókhoz, a betegeknek ágyához. Ók látják legjobban e gyilkoló bajnak pusztítását. Esetekről tudnak, eseteknél vannak jelen, mikor szavukat felemelhetik, atyai intésüket a nemzet, az egyház számára értékesíthetik. Fent és lent, palotákban és kunyhókban egyaránt.

Minden vallás papja, lelkésze — a nép embere. A nép védője.

Természetesen védői voltak eddig is, kötelességüket teljesítették. Most meg kell kétszerezni ezt az apostoli buzgőságot.

De az államnak, a kormányzatnak is egy nagy intést ad a háború. A háboru tüdős betegek ezrei.

Ha azt akarják, hogy a nemzet erős és életképes legyen — úgy el-