Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-10-08 / 80. szám
v XXV. évfolyam. SSzatmáip~Németi, 1916. október 8. 80. szám. (HETI SZEMLE) ^ ** POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Slgész évre Félévre 30 K — f. ő , - , N*gty«*d6rre — 2 & 50 f. Egye* 0/,im ár* 8 fillér. Tanítóknak és késmfiiparosoknak agy érre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. BODNÁ K GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany Jánot-nUa 44. Ida kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, lereleket. k SZSTMÁR - EGYHÍZHcGYEI IRODAIK! KÖR. A kiaddóhÍTaiait illető összes küldemények, pénzek, hír detések stb. Pintér «Jóassof" kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdessek egyazarl kSzlése 9 kerena ----------------- Nylltíar sara 40 Silér. ----------------Me gjeleni]! minden héten kétszer: szerdán íi vasárnap Nagy időknek mindig vannak felbuzdulásai. Azok a felbuzdulások, mik a hamu alatt rejlő égő parazsból származnak, intenzív, bensőséges tettekben, megnyilatkozó felbuzdulásokban váltódnak ki. Mert kohóban voltak ezek az érzések és akarások. Megacó- lozódva kerülnek ki a letakart parázsból. Azok ellenben, melyek gyúlékony szalmából csapódtak ki és fel: azok egyszerre nagyot lobbannak, hogy annál hamarább lelohadhassanak, sőt elhamvadhassanak. A háború a ligák számát is megszaporitotta. Főleg egyet, melyet a fényűzés ellen való ligának neveznek. Mágnás asszonyaink szervezték. Szakasztott olyan lett, mint sok más társa. A „tulipánt“ liga és sok egyéb liga, egyesület. Alapszabály, tisztikar, no meg jelvény. Ez kell tulajdonképen —először. Legfőképen. Hiszen a háborúban valóságos jelvényjárvány ütött ki. Annyi jelvény született meg e két éves háború alatt, hogy a múzeumot még egyszer olyan tágra kellene építeni, ha elhelyezni akarnók. Mikor aztán a fényűzés elleni liga igy kialakult, megkezdette hivatásának megvalósítását. Példával ment elő : a fényűzésben ! Űzte, űzte a tényt, mig végre kitűzött egy kiállítást. És ebben a kiállításban mutatta be, hogy milyen ruhában nem járnak a nők, a divathölgyek. A férfiak ebből a kiállításból tanulták meg, hogy mennyi felesleges rongyot, — akarom mondani selymet — drágaságot aggatnak magukra a magyar nők. Megtanulhatjuk azt, hogy egész szépen, fessen, hogyan öltözködhetnének a mi nőink, ha Ízlésük lenne és akarnának is ízlésesen öltözködni. Fájdalom, ebből a kiállításból csak a férfiak tanulnak. Mi, akik eddig is tudtuk a leckénket. A divatnők tanulását, okulását nincs szerencsénk valami nagy körben tapasztalhatni. Mert ők a kiállítás „után is kiállításra valók lesznek. Ok, akik a háború alatt még lehetetlenebb, még képtelenebb módon öltözködnek. így hát persze reájuk nézve felesleges a kiállítás. Felesleges maga a liga is. A rubakirálynókat, a térdigérőket, a húsz méter szoknya szélesség kedvelőket, a tillrajongó- kat, a maskurázókat, a ruhabolondokat, a fényűzés — fanatikusait semmiféle ligával sem fogjuk az egyszerűség, a józanság és okosság uljára vezetni. Legfeljebb a liga jelvényét biggyesztik csaknem ruhátlan keblükre, hogy ebből is divatot csinálhassanak, Hiszen nekik az egész élet — divat. Ligával, kiállítással mire sem megyünk tehát. A férfiaknak kellene talpra államok, akik üíött-ko- pott ruhában kezdik meg a háborús harmadik esztendőt. Valami ügyes bojkott félével kellene ligázni. Hogy elég! S ne tovább! Ennek bizony azok a nők is örülnének, akik áldozatai — a túlzásoknak. Legalább lelki bókeségben élnének. Petróleum usaora. Nap - nap után újabb és újabb uzsora jelenségek merülnek fel a piaci é* kereskedelmi életben. Eddig csak élelmiszeruzsoráról, cukor és gabonakészletek elrejtéséről tudtunk, de ma már tudomást kell vennünk a petróleum-uzsoráról és petróleum készletek elrejtéséről is. Ez a jelenség csak az oláh háború kitörése után került felszínre és a petróleumuzsora tipikus képviselői valószínűién abban bizakodnak, hogy petróleum nagy keresletet fog képezni a háború további folyamán és napok óta Milyen sorsuk volt a hadifoglyoknak az ókorban? Az elmúlt évezredeknek népei úgyszólván állandóan harcban állottak egymással. Nemcsak megszokták, de sokszor valóságos kéjjel vitték végbe a legborzasztóbb kegyetlenségeket. Az ókorban az volt a szokás, hogy az ellenség legyőzése után az elfoglalt területeken lemészárolták az embereket, a nőket és a gyermekeket pedig rabságba vetették és kényszermunkát végeztettek velük. Később azonban valamivel kíméletesebben bántak a férfiakkal is : nem ölték meg őket, hanem rabszolgákká tettes:. A történelmi időszámítás kezdetén gyakran előfordult az is, hogy a diadalmas sereg a kannibálok módjára főifalta a legyőzött ellenséget, ami a vallási tévelységekre vezethető vissza. A háborúk és rablóhadjáratok minden borzalmaik mellett bizonyos haszonnal is jártak az ókori népekre, mert összekeverték és kicserélték a kultúráikat. Ha a meghódított törzsek vagy népek magasabb szellemi fejlettségüek voltak, mint a hóditó, megtörtént, hogy lassan lerázta magukról az igát és fölülkerekedett elnyomóin. A régi görögök számtalanszor föl is áldozták hadifoglyaikat, Háromezer év előtti Görögországban, Asszíriában és Babilóniában nagyon könyörtelenül bántak azokkal a szerencsétlenekkel, akiket rabul ejtettek; rendszerint kiszúrták a szemüket, kitépték a nyelvüket vagy agyonkorbácsolták őket. Salmanassar király palotájának maradványai, számtalan kép és fölirás mutatja, hogyan kínozták akkor a foglyokat. Az ő uralkodása allatt folytak le a legvéresebb háborúk. A hadjáratok alkalmával második Salmanassar seregei elpusztították és fölógettók az utjukba eső városokat, a férfiakat megölték és mindent elzsák- mányolíak, ami értékest csak találtak. Évekig folytatták ezt igy, ami azonban nem akadályozta meg a .dicsőséges“ uralkodót abban,, hogy az „istenek kedvencének“ és a „népek napjának“ nevezze magát. A föliratok, amelyek az ő idejéből maradtak ránk, tele vannak a király óndicaéreíóvel, elmondja bennük, hogy egyszer egy meghódított országban nem kevesebb mint, tizenhétezerötszáz ellenséges harcost irtatatott ki, a gabonát kilépette a földből, a fákat kidöntette, a folyókat pedig1 betömette. Á legyőzött nép asszonyai és gyermekei gyakran a halálba menekültek, semhogy foglyul essenek a „népek napjának.“ A kimberek a római hadifoglyokat föláidoz- tatták a papnőik által. Ezt nagy ünnepségek közt hajtották végre. Egy magas állványon hatalmas óreüst állt s a állvány körül fehérruhás papnők foglaltak helyet, akik kardot tartottak a kezükben. A foglyokat egyenkint az üst fölé emelték és a főpapnó egyetlen vágással elmetszette a torkukat. A rómaiak ellenben eladták foglyaikat, vagy a cirkuszokban mérkőzésre kényszeritettók őket a vadállatokkal. A hires Traján oszlop számtalan háborús képet mutat a római császárság idejéből; látható rajta, hogyan kisérik a római katonák a foglyokat és hogyan kínozzák az asszonyokat. Az asszonyok ugyanis az akkori időben elkísérték férjüket a háborúba és igy csatavesztés esetében ők is az ellenség kezébe kerültek. A Traján-oszlop egyik képe azt ábrázolja, amint az asszonyok a római katonákat kínozzák. Ezek talán a lemészárolt dákok özvegyei, akik boszuaaomjukat elégítik ki. Á legválo- gatottabb kínzásokkal végezték ki az elfogott római katonákat. Egy kép három meztelen fórfis ábrázol, hátrakötött kezekkel. Az elsőnek egy dák nő a hajába markol, egy másik pedig égő fáklyát tart a vállához; a középsőt csak ütik, a harmadiknak szintén fáklyát tartanak a vállához s a római katona fájdalomtól eltorzult arccal szenvedi a kegyetlenségeket. A középkorban már jelentékenyen jobbra fordult a hadifoglyok sorsa s lassan- kint odáig jutottak a viszonyok, hogy az ellenfelek a háború befejezése után kicserélték a hadifoglyokat, vagy pedig váltságdíj fejében szabadon boesájtották őket. Á lovag-
