Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-02-27 / 16. szám
2 SZAlMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1916 február 27. Az uriosztálynak, különösen a fixfizetés- ből élőknek, óriási nehézséget pkoz a mai megélhetés. Ezt el kell ismerni. És mert ennie kell, azért fordul akkora ellenszenvvel, a portékáikat nagy áron adó termelők ellen. De mig teli torokkal szidja a parasztot, nem törődik a kereskedő, az iparos ugyancsak óriási áremelésével. Ha drága a ruha, a czipő, általában az iparos munka, hát nem vesszünk és ezzel le van tárgyalva. De a korgó gyomor ilyen kezeléssel nem elégszik meg. A korgó gyomor, a megélósi ösztön verte az éket e két osztály között és ezért lettek egymásnak ellenségei a háború alatt. De hát ugyan kérdjük szeretettel, a háború előtt testvérek voltak ? Vájjon törődött-e az uriosztály akkor a paraszt ügyes-bajos dolgával ? Hol volt az uriosztály akkor, mikor a kisbirtokos osztály megmentéséről volt szó? Tudjuk, hogy hazánk agrárállam. Ge- rincze, ereje a földművelő osztály. És meg- tettünk-e mindent, hogy ezt a gerinczet alkotó osztályt talpra állítsuk 1 ? A progresszív adórendszer még mindig álom. Busás jövedelmű ügyvédek, orvosok, vállalatok sokszor kevesebb adót fizetnek, mint az aránytalanul csekélyebb jövedelmű kisbirtokos. A börze megadóztatásának nagy fájába vágta bele annak idején fejszéjét Polónyi és — megbukott. És igy tovább ... Ne csudáljuk, hogy a parasztosztály mindig bizonyos idegenkedéssel tekintett az urakra. Volt oka reá. De mindkettőnek érdeke, hogy a jövőben ne igy legyen. A sok maximáló rendeletet a háború után váltsa fel egy egészségesebb felfogás, mely nemcsak akkor áll szóba a paraszttal, ha szüksége van reá, hanem akkor is, ha segíteni kell rajta. Foglalkozzunk velük, miként már eddig is foglalkoztak velük — de kevesen. A néppárt tagadhatatlanul (már évek óta sürgeti. Foglalkozik velük az ország legnanyobb szervezete, a népszövetség. És van is látszatja. Ne csak, ha voksáról, vagy terményéről van szó, hanem akkor is álljunk velük szóba, ha őket emelni, segíteni kell. Nem szabad senkinek sem elfelejteni nálunk, hogy mindnyájunk éltetője a föld“ mondotta Mandorff a képviselőházban — mi pedig hozzátesszük: nem szabad elfelejtenünk, hogy mindnyájunk kenyéradója az életet a földből előkaparó paraszt. És levél is ment. Vitte a szomorú hirt Rózsinak. — Holnap lehullanak a csillagok. * Elérkezett a szomorú nap. Katonáéknál a lefokozás nem megy ám csak úgy simán. Egy csapat katonaság sorfalat áll. Á médium középre van állítva. Jobbról a katonaszabó — hegyes késsel kezében — balról a hornista a nagy kürttel. Egyszercsak fölcsendül a vezényszó : — Egy. Ä kürtös szomorú melódiát fuj. Ezt a fújást a katonaság lefuvásnak nevezi. — Kettő. A szabó a kést a csillagra helyezi. — Három. Trarrá trarrá I — Fitty 1 Egy csillag lehullott a káplár lába elé. — Fitty 1 a második is. így sorban a második is. Sugár Péter, mikor utolsó csillagát is lábánál látta: felnézett az égre. Holdvilágos este volt. Keresett valami fényt a lelke sötétségében. Azért nézett az égre. De hirtelen el- sáppadt. Mert nem lelte ott a fénylő csillagot. Azt a tüzes pontot. Nemsokára ismét haza járt Péter. De Rózsinak csak frissen felhantolt sírját láthatta. És síró gyermekét ölelhette. A lehullott csillagok helyett, két siró gyermekét ölelhette. Nem tartom a magyar parasztot annyira érzéketlennek, hogy a vele való jótörődésünkre, bajai iránt való érdeklődésünkre ne nyújtaná oda testvéri jobbul kérges tenyerét A háború előtt nem tettük, próbáljuk meg a háború után. Spe/ctátor. Szatmár vármegye közgyűlése. Csütörtökön volt a vármegye közgyűlése, melynek tárgyait már a múlt számunkban jeleztük. A törvényhatósági ülésnek középpontját tette: az alispán jelentése, mely szólott a hadiügyekről, a közélelmezésről, árvaszéki ügyekről és a közegészségi állapotokról. Megemlékezik az alispán a m. kir. 12. honvédgyalogezred népfelkelőinek dicső fegyvertényéről, a cs. és kir. 5 gyalogezrednek uj zászlójáról, melyet ő felsége adományozott és arról, hogy a vármegyében az 1915. évben 44234 egyént állítottak elő és a szemlék kedvező eredmónyüek voltak. A közélel- mezés sok gondot adott a vármegyének, de a hatóság éber figyelme megakadályozta, hogy a lakosság válságos helyzetbe jusson. Az árvaszék kiváló gondot fordít a hadba- vonultak árváinak felkarolására és a családi körben is gyakran felkeresi a hadbavonul- tak gyermekeit. Sokan vállalkoztak már hadiárvák tartására, esetleg örökbefogadására is. Hadikölcsönjegyzést tett a vármegye a gyámpénztári tartalék alap javára : 106.250 K-át. A vármegye egészségügye elég jónak volt mondható az előző időkhöz viszonyítva. Az úgynevezett kimondott „háborús betegségek“ vármegyénkben nem vagy csak szórványos esetekben fordultak. A kolera ugyan járványkép lépett fel, de a szigorú és erélyes prevenció intézkedések útját állották. A közgyűlés az alispán jelentését tudomásul vette. A kuliurnemzsíeknek az a része, amely még nem vesztette el az igazságérzé- két, sem pedig lelkének egyensúlyát: hallgatagon bár, de bensőjében szégvenli, hogy az angolt, francziát valamikor is szellemi vezérként és a szaoadság, függetlenség példájaként tekintő. Gyönyörű felszabadítói a népeknek, tisztelői a függetlenségnek és a szabadságnak! Lehet-e valaha is többé becsült neve annak a nemzetnek, mely népek és nemzetek kiéheztetésével akarta magának a győzelmet és uralmat biztosítani ? ILehet-e a a szabadságnak és függetlenségnek képviselője valaha is az az entente, mely beitatja magát abba a semleges Görögországba, melyet felszabadítani, megmenteni akart s melyet ma már egészen karmai közé kaparitott. Eteti mintha ketreezbe volna zárva az a görög nép. Ha semleges marad, kap enni, ha nem és mocczanni mer — éhen veszti, vagy rabigába görbeszti. Szegény Görögország. Bizony nem hihette, hogy az ő sorsa lesz az ententenak egyedüli sikere. Mert az olasz hitszegés — az nem sikere az ententének. Sőt- Franczia és angol lapokban nyűgnek tartják és szemtelennek. Hiszen oly kirívó a haszonlesése és gálád játéka, hogy a szövetségesek szeretnék kitessékelni, mint szövetségesükre hivatkozni. És a balga Belgium ? Most eszmélhet igazán, pedig eddig is lehetett benne része bőven. Most tűnik ki, hogy a kalmár angol, ha czéljai úgy kívánják feláldozza a belga népet is. Elhárít magától minden felelősséget azon bajokért, melyeket az ellenség okozott Belgiumnak. Holott kézen fekvő dolog, hogy az ellenséget az anglus vitte, kényszeritette a belgákra, akik most elismerik, melyszerint lovagias és nemes ellenséggel van dolguk. Nem, nem; a népek és nemzetek ítélni fognak a harezoló felek szabadság és kultur érzékén és ez az ítélet nem a középponti szövetségesek rovására fog eldőlni. Mi keddje ? Írja egy előkelő úri asszony azokra a sorokra válaszul, melyekben a kopogtató uj divatokra, a hosszú uszályu ruhákra és a többiekre nemzeti érzés és sok más kérdés szempontjából szerény véleményünket elmondottuk. — Szóról-szóra aláírjuk mindnyájan, akik erről a czikkről együttesen beszélgettünk, de elénk meredt a félemleíes kérdés, hogy ki kezdje ? — Igaza van Riporternek, kapjuk válaszul egy másik női lélektől ... Mi nem eszünk húst csak hetenkinl kétszer; gyermekeimtől kell megvonnom, hogy magunkra ne is gondoljunk. És nekem mégis meg kell csináltatnom a drága divatruhát az idén is. Mert ha én egyedül fognék kilépni az utczára egyszerű, régi, divatot múlt öltözékben, akkor . . akkor volna még csak! Különcz vagyok! Elhanyagolom magam 1 Az uram nem gondol velem. Vagyonilag a tönk szélén állunk ... Oh nem . . . nem ! A papiroson lehet, kell küzdeni a divat ellen. A bolond lelketlen, zsarnok divat ellen . . De a valóságban, az lehetetlenséggel határos . . . — Én toppantottam lábammal, hogy csak ezért se csináltatok uj ruhát, mig a mostani tisztességes, jó és megfelelő. De szegény jó uram, a ki a háború alatt három ember helyett dolgozik, tiltakozik ellene. Mert őt Ítélnék el és az ő anyagi existenczi- ájáról suttognának hivataltársai. Szegény jó uram 1 Már kopott ruhában jár. Soha olyan téli öltözetet nem hordott, mióta együtt vagyunk. A czipőjéről nem is szólok. A szivar járói se, a minek árát leminimálta a végsőkig, csakhogy én megvarrathassam uj, rettenetes áldozatot zsaroló ruhámat. Folytathatnám tovább. És ne tessenek azt hinni, hogy ezek a sorok itt költöttek. Az én pennám szárából szaladtak ki. Nem. Hü másolatok. Hozzájuk csatolhatnám még azokat az élő szavakat is, melyeket a múltkori, bizony kissé erősen őszinte soraim váltottak ki sok-sok nő-lélekből. Pedig igazán kissé tartottam tőlük. Hogy lapunknak ártok. Nem, nem ! Most látom. Nem ártottam. A legnagyobb valóság, hogy ezek a mi nemesen érző hölgyeink nem tiltakoznak, zúgolódnak, mikor az igazságot jóságos szemükbe mondjuk. Érzik az igazság erejét. Megértik ujjának intését. Szemének esdő tekintetét . . . Lelkűkben viszhangra találnak . . . S mi ez a viszhang ? Fájdalom, mely befelé sir. Könny, mely befelé folydogál. Érzés, melyet nincs ki megkönnyebbitsen. Csak azért, mert hiányzik, aki az első lépéseket, merészet, nagyot, bátrat, biztost és követésre méltót megtegye. Aki elkiáltja a hatalmas szózatot: — Utánam ! Oh hazám hölgyei 1 Hát azt hiszitek, hogy azt a mai bokor-ugró, kurta bő szoknyát pl. egy egy egész világ, egy egész ország, egy egész női perlament — kezdette. Hogy most már egy-két levélhullás, hó olvadás, ibolyanyitás, után jőni fog, útban van az uj divat, pl. a hosszú uszály (ne hogy a kurta bő szoknyából átalakítható legyen) ezt is egy félvilág, egy ország . . . egy női országgyűlés kezdette. Egyszerre, együttes elhatározással ? Nagy, de milyen nagy tévedés ! Kezdi egy spekuláns. Kezdi egy üzlet. Kezdi egy üzlet konzorczium ... És ők is mosolyognak. Befelé nevetnek. Kezüket dörzsölik : — Milyen bolond is a világ 1 És kész az uj divat. Mert — olvastam — az első fecskéket, divatruhákat grátis, ingyen szabditják rá a nő világra. A reklám- hölgyekre . . . Igenis, mert élnek, vannak — reklamhölgyek is. Nem csak reklám divatlapok. A viszontlátásig! Riport.
