Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-03-08 / 19. szám

XXV. évfolyam

©jRatmáip-Németi, 1916. márczius 8

(/ff fJíf

19

. szám.

SZATMÁRI HÍRLAP

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP

Ai< ' *■

I

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre Félévre

10 K — f. 5 . - .

Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér.

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár

Felelős szerkesztő :

BODNÁR GÁSPÁR.

Laptulajdonos

k SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri küzlése 5 korona ----------------- Nyilttór sora 40 fillér. ----------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap.

Belépünk

a háborús időknek második nagyböjti időszakába. És másfél éve immár, hogy érezzük, szenvedjük a világháború által teremtett — nemzeti böjtöt is.

A nemzet üdvéért, jövendő bé- keségünkért, kultúránknak tovább való fejlődhetőségeérí nélkülözünk. Lemondás, harmatos könny, önmagunkba való szállás, küzdelem és áldozat a mi sorsunk most; de amelynek méhóből reméljük, hogy kipattan — a feltámadás. A húsvéti győzedelem . . . Az igazság . ,

mely jelezni fogja nekünk : Ne féljetek ! Béke nektek! Én vagyok, itt vagyok!

Minden böjtnek, az egyházinak épen úgy, mint a nemzeti böjtnek megvoltak és megvannak a maguk kisértői. A rossz szellemek. A kísértő démonok.

Ez a kisórtő szellem, ez a diszharmónián dolgozó dómon, ott volt a puszták szent csendjében. Jézus böjtjénél is. ígért a mi Urunknak is . . egy egész világot. ígért segítséget. Kenyeret, csakhogy megvegye Krisztust és imádásra, megadásra, meghódolásra vihesse.

A Megváltó azonban nem áll szóba a kisértővel. Védekezik ellene. Elparancsolja. És győzedelmeskedik is rajta.

Oh, ez a kisórtő szellem most nem a szent csendben, de a világháborúnak félemletes morajában is jelen van. Végzi ádáz munkáját.

Jelen van az egyház böjti idejében. Csábitó munkáját végezte a háború kezdete óta. A nemzetnek nagy része érzi, hogy megpróbáltatásaink forrása a bűn. Az eltévelyedés. Büszke lelkek, kik a háború előtt eget nem láttak, csak földet: „mea kulpá“-t rebegnek. Templomaink megtelnek imádkozó, önlel- kükbe szálló hívekkel. A fájdalom, a vóráldozat, a szenvedések kókoja megtisztított millió és millió lelket.

A kisértő kígyó módjára sziszeg: Félelemből teszitek. Majd jön a béke és akkor . . leborulva engem fogtok újra imádni.

Ott ólálkodik a kisórtő a nemzet böjtjénél is . . . Hány és hány lelket hatalmába kerített, mert szóba állottak vele. A kik a nagy nemzeti küzdelemben nem csak a böjtöt

nem ismerik, nem fogadják el, de torkig jóllaktak dúsan ömlő jöve- lemmel. Százezrekkel és talán millióval is. A kik meglopják a nemzetet s mikor annyian és annyian a kenyérben is szűkölködnek: akkor ők állandóan farsangolnak és tömik pénztárczájukat, melyben a háború előtt csak az üresség és nincstelen- ség lakott.

A böjt eleven összetételei, tényezői, úgy a vallási, mint a nemzeti böjtnek feltételei— : a magasabb gondolat, a léleknek magábaszállása. A lemondás, könny, vezeklés. Küzdelem, áldozat. E feltételek nélkül: az istenségnek gondolata és a nemzetnek Isten akarása szerint való élete nélkül belső győzelem nem érkez- hetik számunkra. S hiába áldozzák hőseink vérüket, hiába hozzák dicsőséges zászlóinkat haza a békére. A kisértőket a béke idején is csak Istennek erejével, segítségével és a nemzetnek újjászületésével fogjuk teljesen legyőzhetni. Hisszük és reméljük, hogy ha valaha, most, ez a nagy tanító, a Háború, melyben külső ellenségeinket győztük le — a világnézetek harczában is győzelemre vezeti a keresztény nemzetet.

B.Z ifjuság" és a tapasz.

Irta: BODNÁR GÁSPÁR

— A Szatmári Hirlap eredeti tárczája —

Hajdantan, reges-régen a kikelő, ékeskedésre nyíló Tayasz elküldötte szószólóját a lágyan szálló Szellőt az Ifjúsághoz. Az emberiség ifjaihoz, akik hogy épen gyermekek voltak^ nem rég . ..

És szállt a fakadó berkeken keresztül a tavaszi Szellő, hogy elvigye a kikelő, rügybontó Tavasznak üzenetét.

— Ifjuság, emberiség fakadó virágai, a Tavasztól hoztam nektek üzenetet.

— Beszélj — mondotta az ifjuság szószólója, ki már a férfikor határmesgyéjén állott. Beszélj, mi örömmel meghallgatunk.

— Szeretette] üdvözöl benneteket a kelő, ébredő Tavasz. Fogadjátok el testvéri jobbját. Hiszen úgy együvé tartoztok. Reménnyel vagytok eltelve mindketten. Erőtől, élettől duzzadoztok. Virágot hoztok és örömöket az emberek számára. Legyetek testvérek.

— Jól mondod, helyesen beszélsz oh Szellő, a Tavasz kedves hirelője. — Csak egy a különbség köztünk. Az Ifjuság és Tavasz közt — szólott elszomorodva, világfájdalmas hangon az Ifjuság szószólója.

— Miért lettél olyan szomorú, oh ifjú, kérdezte kimondhatatlan részvéttel a Tavasz hirdetője — a Szellő. Es mi lenne az a nagy különbség ?

— Oh szellő bár látom, hogy nagy lelkesedéssel vagy irányunkban, azt én neked el nem mondhatom. Azt csak a Tavasznak magának tudnám elmondani.

Visszaszáll a Szellő az üzenő Tavaszhoz és mindent elbeszél . . . amit hallott.

A Tavasz pedig nyomban útnak indul. Lépése nyomán mindenütt bimbó, kelő virág fakad .. . Játszi napsugarak, madárdalás üd- vözlik itt is, ott is. Megérkezik. Találkozik az emberiség Ifjúságával.

— Miért nem fogadjátok el a testvéri jobbomat, szól azonnal a Tavasz. Hiszen nem tagadhatjátok meg, hogy mindenben hasonlók vagyunk.

— Mindenben — válaszol az Ifjúság szószólója. Még abban is, hogy a korai fagy mindkettőnknek tönkreteheti díszét, virágát. Mindkettőnknek örülnefe az emberek, sokat is várnak tőlünk .. .

— Ugy ebár és ti mégis idegenkedtek I

— Nem, nem 1 Csak eszünkbe szökik, hogy ti mégis boldogabbak vagytok mint mi.

— Hogyan ?

— Ti elmúltok és aztán reátok borul az öreg Tél pánczélja. De csakhamar megrázkódik az alvó föld. Ledobja bilincseit. . . és ti újra és újra ... esztendőnkint feltámadtok. És megint virultok. Ujfent ifjak vagytok. Virág hinti be utaitokat, szellő csipdesi tüzes arczotokat.

— És ti ?

— Mi ? Ha mi egyszer ifjak lenni megszűnünk számunkra több tavasz nem virul. A ti akáezfátok kétszer is nyitik . . . nekünk csak egy nyitásunk, egy tavaszunk van — az is elvirul. És mi hamar.

Mondotta az Ifjuság szószólója és szemében a múlandóság könnye rezgeti . . .

— Nincs igazad. Szárazd fel csillogó könnycseppedet óh Ifjuság. Titeket az Isten jobban szeret, mint minket. Igaz hogy ifju- ságtok elszáll, mint a füst, mint a pára. Reátok borul az élet gondja. A tisztes férfikor és öregség után megtértek a föld ölébe, hol rajtatok borong a hideg enyészet. Porrá lesztek, mint ahogyan az ember porból lett. De eljő az idő . . . mikor a sírok is lerázzák a bilincseket ... a föld megnyílik és ti feltámadtok . . az örök tavaszra, a halhatatlanság örök életére. Oh ez nem átkos sors, hanem boldog megnyugvás. De mi, mi ? Mi elmúlunk. Napja Isten haragjának, véget vet a világnak. Es itt e földön nem lesz több tavasz . . . nem bizony.

Szólt a Tavasz és homlokon csókolta az ifjút. Aztán sebesen szállt. . . mert már intett feló ... a Nyár. A természetnek munkás, erős kora. Mikor a Napnak, földnek akarata, ereje izzó pörölyre kerül. Tavasznak áldása; munkás nyár folytatása. Munkás nyár érlelő Ősznek forrása. Szép öregség mindeniknek ajándéka. S mikor a Nap leme- menőben, uj élet integet az egekben.