Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-03-05 / 18. szám
/ u> UM XXV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1916. márczius 5. 18. ssánns. V’ .f ^’1 / ^ o (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ■ * . x' A. N ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kózmöiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos i SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér «József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. Meliés idők. Irta : Erdélyi István városi főmérnök. A véget nem érő világháborúnak már a kezdetén, minden felsőbb jóváhagyást nem nyert beruházás foganatosítása belügyminiszteri körrendelettel beszüntetvén és a város közönsége a költségvetésileg előirányzott munkálatok közül is mindazoknak elhalasztására hivatván fel, a melyek a város vagy magánosok károsodásával nem járnak: a városi tanács az összes vállalati és házi közmunkákat beszüntette és az egyes hivatalokat ezen intézkedésnek szigorú betartására utasította. A miniszteri rendelet és hatósági intézkedés folytán a városi közmunkák közül csupán a halasztást nem szenvedhető munkálatok teljesittettek ; egyébként pedig minden építő ipari munka szünetel városunkban. Sőt még a magánosok körében sem volt tapasztalható a háborús állapotok alatt semmi említésre méltó mozgalom az építkezési hajlandóságra; a melynek legfőbb oka a munkás kezek hiánya mellett a nagy arányú anyagdrágulásban s a méreg drága fuvarozási viszonyokban kereshető és található fel. Vájjon volt-e valaki, a ki elgondolni is tudta volna, hogy ily sokára fog eljönni a kezdet után a vég? Vájjon ki képzelte volna, hogy még 18 hosszú hő elteltével is nem a világot megrengető háború okozta sebeknek begyógyitásán fog munkálkodni a hatósági szervezet és polgári társadalom, hanem a másodszor nyíló tavasz még mindég vérrózsákkal hinti be a szomjas földet s hősök rohanása, sebesültek nyögése, árvák és özvegyek siralma töltik be az ágyuk dörgésétől, puskák ropogásától és repülőgépek berregésétől összekuszált levegőt! A harcztereken nem az építő, hanem a romboló munka folyik. S nem békés lakóházak alapgödrei ásóinak, hanem lövész- és futóárkok feketél- lenek. A háború által megkímélt területeken a hadviselés ügyével kapcsolatos közigazgatási működés köti le a megfogyott erőket. Építő művészeink nem az emberiség békés haladását hirdető köz- és magán épületek s templomok tervezésével, hanem lelkesedéssel és buzgósággal a hősök emlékét megörökítő tervek készítésével s az elpusztított városok és falvak újra építésével foglalkoznak; mig nemes szivü asszonyaink és leányaink a házi gondok mellett a jótékonyság s betegápolás terén és a nagy küzdelemben fáradhatatlan harczos fiaink helyzetének elviselhetőbbé tételén munkálkodnak. A hosszú háború nehéz időket hozott reánk. Olyan napokat élünk, a mikor csak az állami és katonai kivánalmaknak lehet és kell érvényesülniük és csupán ezek nyerhetnek kielégítést. A törvényhatóságok szerfelett sinylik a vasúti szállítás megszorítását és némely igen szükséges anyagok s felszerelésekhez alig vagy egy általában nem lehet hozzájutni. Pang az építő ipar. Vállalkozóink ezen a téren nehéz helyzetbe kerültek s meglevő tőkéik fogyasztására vannak utalva. Városunknak ingatlan jövedelmei minimumra szálltak alá és a vámbevételek is visszamaradtak, mert Ha majd kitavaszodik. — A szatmári kis és nagy leányoknak figyelmébe. — Még hullanak a hópelyhek. Még olykor jégvirágos az ablakom; s bennt a barátságosan pattogó tűz mellett én mégis a tavaszról álmodom. Igen ! Ha majd kitavaszodik 1 Ha megjön a várva-várt tavasz, ezernyi virágaival, megannyi reményeivel, s hozzá tehetem, soksok kötelességével 1 Mert nagy időket élünk. A nagy idők pedig nagy kötelességeket rónak reánk, magyar asszonyokra — magyar leányokra! Erős térti kezek lettek munkaképtelenné s az elvesztett munkaerőt most a nő gyöngéd keze van hivatva — némileg pótolni. Munkálkodjunk is serényen. Hiszen nagy küzdelmeink vannak az élettel; nekünk itthon kell megvívni a csatát. Es nekünk is győznünk kell ! Én hiszem, hogy nem halt még ki a Dobó Katiczák, Zrínyi Ilonák faja, csakhogy most más eszközökkel szolgáljuk a hazát . . . * Yetemónyezzük be kis virágos kertjeinket hasznos főzelékfélével, éppen úgy mint a múlt évben. Sőt még jobban 1 Arra most is nagy szükség lesz; legalább némileg függetleníteni tudjuk magunkat a piaczi árusoktól s lenyomjuk az árakat, ha magunk tudunk egy és mást előállítani. Oh, de a munkálkodás nem ölheti ki a lélek poézisát sem. A virágokat nem lehet egészen száműzni a nő életéből. Hiszen már a költő is megmondta: „Szeresd a virágot, és ne féltsd szivedet, mert ki ezt szereti, rossz ember nem lehet.“ Méltó helyet találunk azért kedves virágjaink számára is: ültessük őket hőseink sírjára. Hozzátok szólok, minden szépért, jóért lelkesülő szatmári kis és nagylányok, asszonyok, vegyétek gondozástokba a hősök sírját. Válasszatok egy-egy sirt magatoknak s gondozzátok azt azok helyett, kik a messze távolból csak könnyeikkel és sóhajaikkal áldozhatnak az ő emléküknek. Gondoljátok meg, hogy akik itt porladoznak, azok közül a legkisebb is többet tett, mint mi itthon maradottak. Hiszen a neki legdrágábbat, legbecsesebbet — életét — adta a hazáért 1 Értetek ! Miórettünk. * Öreg anyóka szólított meg az elmúlt nyáron a temetőben való bolyongásomban. Vál- lain kis batyu, távol vagy közel vidékről jött; nem kérdeztem. A bősök sírját kereste. Készséggel vezettem odáig, ahonnan megmutathattam azokat a sírokat. De közel nem mertem menni. Égett az arczom. Pirultam azon sírok elbagyatottságán s csak távolról néztem, hogyan roskad le hangos zokogással a sir mellett. Hogyan öleli-csókolja az egyszerű keresztet idomtalan papirkoszoru foszlányaival. Körötte mindenütt magasra burjánzott fü 1 S mikor ezt láttam: megfogadtam, hogy jövőre egy sirt gondozásra elvállalok. Jöjjetek kedves leányok, legyetek segítségemre! Hiszen könnyű azt mondani, hogy gondoztassa a város! Csakhogy a városnak jelenben nagyon is sok gondoztatni valója van. Nem rideg paragrafus, hanem egy nő szive, gyöngéd szeretete kell ide, hogy ne maradjon a bősök sírja gondozaüanul, hogy ne piruljunk többé a 'bősök hozzátartozói előtt. * Az idő még messze, de az előkészületet meg lehetne tenni. Elsősorban is fel kellene azokat a sírokat bantoltatni, ami a mai horribilis munkadijak mellett kissé költséges. Ám, amit egyesek nem tehetnek, azt megtehetik többen. Gyüjtsetek a sírok felhantolá- sára filléreket. A fillérekből lesznek a koronák; talán a kedves szerkesztő ur lenne oly kegyes kezelni a begyült összeget, amíg eljön az ideje, hogy felhasználjuk. (Kiadóhivatali főnökünk szívesen vállalja, az ő köréhez tartozik. Szerk.) És a miniszteri biztos ur talán adna orosz foglyokat, akikkel a munkát elvégeztethessük 1 ? Szép volna, ha oly arányú lenne a gyűjtés, hogy ne csak a hidontuli, hanem a többi temetőben nyugvó bősök, sírjait is lehetne belőle rendezni. És aztán nem kérek tőletek drága virágokat. Ültessetek rá évelő növényeket. Ültessetek téli zöldet; az örökké üde, zöld marad, mint ahogy az ő emléküknek sem szabad elbervadni soha. De mintául vehetjük az irgalmas nővérek sírjait is, nemes egyszerűségükkel. Jó lenne talán mindegyik fejfához egy-egy fenyőfácskát ültetni; idővel egész kis fenyőfaliget lenne s ezen emlókfák regélnek majd a késő utódoknak a mostani nagy időkről és a szatmári hölgyek nemes leikéről, hálás kegyeletéről. Egy öreg asszony.
