Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-02-23 / 15. szám

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LA >

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 10 K — f. 1 Negyedévre — 2 K 60 f. Félévre — 5 . — , | Egyes szára ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár

Felelős szefttes?!

BODNÁR GÁSPÁR.

Laptulajdonos

A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÓR

i ■ il fin IH8/.H unlrlfunenyek, pénzek, hii- deif- k P ntér József kiadóhivatali főnök ezirnére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati nlriletesek egyszeri közlése 5 korona

Megjelenik minden béten kétszer: szerdán és vasárnap.

Őszinte szó — a maga idejében.

Irta : Egy öreg városatya.

Örömnél olvastam mind-mind, a mi e lapban a badi-árváknak gondoskodásáról, Gyermekfal várói, egyszóval mindarról Íratott, a mi a nagy nemzeti kötelességet — a mi hőseink szülöttjeinek-felkarolását illeti.

Különösen Erdélyi István városi főmérnöknek az elmúlt lapszámba Írott meleghangú, szakértő czik- kólye bontotta ki és tárta fel előttünk azt a perspektívát, mellyel ennek a kötelességnek a mi városunk, talán megelőzve a többi városokat, megyéket — megfelelni törekszik.

Öreg lelkemnek egész és fiatalos hevületével kívánom és kérem a jó Isteni, hogy — ez a mi felette jószándékunk a legteljesebb mértékben sikerüljön is.

Ez az imádságos vágy indít arra, hogy talán még a maga idejében elmondjak egy őszinte szót, a mi ielkemet eltölti. Eltölti pedig egyformán reménységgel és aggodalommal.

Megvallom, egész magyaros

őszintességgel, hogy tartok tőle, melyszerint a mi lelkesedésünk, modern érzékünk, elragadtatásunk inkább az építendő hadiárvák nevelőintézetének külső mértékeihez, in- ponáló mutatósságához tapad, mint belső, hogy úgy mondjam intenzivitásához

Jó uraim, pedig itt igazi benső életre, mélységesen benső erőkre, czélokra van valójában nagy szükség.

Ez a mi tervünknek lényege, kötelességünknek tartalma. A nemzetnek létérdeke és követelése.

Ne költsünk el mindent a nagyságra, a fényre, a mutatósságra ; még lelkesedésünket is. Hogy kívülről hirdesse fényével, méreteivel, hogy ime mit műveltünk, mit alkottunk, mink van. Hanem fordítsuk legfőbb erőnket arra a ozélra és komoly, kérlelhetlen kötelességünkre, hogy mi azokból az árvákból polgárokat akarunk nevelni, a kik betöltsék a rettenetes űrt, amit ez a modern világot csúffá tevő, emberirtó háború a mi nemzetünkben is ütött.

Hogy rövid legyek abban fejezem ki magamat, hogy mosdjanak csak azok az árvák inkább cseréptálakból, lakjanak egyszerű

házikókban, de válljanak derék, vallásos, munkaszerető, hazájukat, hitüket szerelő polgárokká. Ez a fő, ez a lényeg A vasúti internátus pompáját p dig pl. üzztik ki ebből az intézetből

J írtam én a németeknél. Láttam ott árvaházakat. Voltam is egy- ketiőben. Alig hittem, az épületről kívülről, hogy, ez vagy amaz országos árvaház. És ime mit, kiket neveltok ebbon az egyszerű házakban a németek.

Nem mondorn én,hogy máról-hó- napra építsünk. Építsünk századokra. Erősen, de egyszerűen. És ezzel azt sem mondom, hogy hát a mai tervezet már arról tanúskodik, melyszerint fényt, pompát akarnak. Csak lelkemen könny ebhitek, mikor ezeket a dolgokat elmondom és kérve kérem mindazokat, a kik döntően fognak hatni arra, hogy milyen legyen hát a mi Hadi-árvaházunk, hogy fő gondjuk legyen arra, hogy a belső czél, a belső élet, a belső siker legyen a legeslegelsőrendü feladatunk.

Lehet, hogy kézlegyintéssel fogják sokan Írásomat, őszinte szavaimat, aggodalmaimat mostan kisérni,

tusaival olyan játszi, képekben gazdag, fordulataiban meglepő dikeziót vág ki, hogy összecsapjuk kezünket és álmélkodásra nyitjuk ajkunkat.

Most azonban már nem a Kaszás, sem a doktorok határozták el, hogy neki mennie kell. Az Ur hívta magához oltárszolgálatának hatvanadik esztendejében. S amilyen csendes, szelíd volt egész élete, olyan volt elmúlása is. Az ég angyalai leszállottak hozzá láthatatlanul a szentségek kegyelmének képében . . . s lassan, szelíden szakították erős, szívós életének szálait, hogy lelke — elszállhasson.

*

Soltész Imre nem volt nagy egyéniség. De közönséges ember számba sem vehető. Azok sorába tartozik, akik egész szakadó életükben ott, töltik be hivatásukat, ahova őket a Gondviselés rendelte és a kormányzat küldötte. De aztán ezt a helyet, ezt a hivatást minden erejükkel igyekszenek betölteni.

Asztalomon, előttem vannak életpályájáról szóló adataim. Nézem, nézem s lelkemben szinte felfakad az a kialakuló életjelenség, hogy az emberek millióinak életében, csaknem mindig megtaláljuk a praeludiumot. Ez a mozgás, ez a váltakozás egy állandóságra való törekvés. íme, Imre bácsi ott születik a hamis Ung partján. Eljő életének legszebb tavaszán ide, a szőke Szamos partjára kispapnak. Az élet első lépése megint visszaviszi a rakonezátlan Latorcza partjára,

Munkácsra káplánnak (1856) Innen az ország túlsó szélére, a kies fekvésű, még akkor virágzó bánya városba, Felsőbányára rendeli püspöke (1858) Itt egy fordulat következik. Katonalelkész lesz s mint ilyen öt évig szolgálja a császárt. Következik rövid időre Papos, majd Mérk. Végre jő (1878) érkezik az állandóságnak munkatere Kálmánd, ahol egy folyásba szakadó 88 éven át látja nemcsak az idők futását, hanem a generáczióknak felváltásait. Apát, fiút, unokát és dédunokákat. S járja a templomot napról-napra ; a temetőt is gyakrabban-ritkábban. Iskoláit látogatja ; híveinek ügyes-bajos dolgait hordozza, néha napján betér a városba, ahonnan alig vágyik vissza otthonába.

íme a falusi pap élete, Az ő egész világa. Olyan kis világa.

Úgy hiszi, ezt hiszi az emberek nagy sokasága. Pedig pedig legeslegtöbbször mily csalódásban vannak a városokban futkosó emberek.

Az igazi, müveit falusi pap kis világában ... ott van nemcsak megyéje, memesak szeretett hazája, nemzete. Lelkében hordozza az egész világot.

Ilyen müveit pap volt a mi Imre bácsink is. Nemcsak szépen, helyesen kialakult 'világnézettel rendelkezett; tanultsága, olvasottsága, gazdag tapasztalata megszerezte számára azt a széleskörű perspektívát, mely lelkét érdeklődéssel töltötte el az emberiségnek, világegyháznak, a külföldnek, a nemzetnek, az egyházmegyének, a politikai vár| Soltész Imre

1833—1916.

Néhány sorban jelezhettük csak vasárnapi lapszámunkban, hogy Soltész Imre szentszék! ülnök, ez. kanonok, kálmádi arany- misés plébános meghalt.

Nemcsak az egész nagy és szép egyházmegyénkben, de itt a politikai Szatmár vármegyében is oly tiszteit, tekintélyes és kiválóan kedves, értékes egyéniség volt Soltész Imre, hogy a róla való szélesebb körű megemiékezest nem csupán kegyeletnek, de kötelességnek ismerjük.

*

Mikor legutóbbi betegségéről hallottunk, szinte vakmerő bizakodással mondottuk : újra győzedelmeskedni fog.

Életének utolso szakaszaiban ugyanis többször ólálkodott körülötte a Kaszás. Érdemes életéről nem egyszer mondottak le a tudós doktorok, hogy szinte azt gondoltuk: Imre bácsi ujfent csúffá teszi az orvosi tudományt. Á Kaszás megint elsompolyodik ágya mellől. Hívei ott látják majd templomában, melyet oly igazán és forrón szeretett. Bemutatja az egek Urának gyémánt-miséjét az oly közelfekvő márczius 25-én. S mi üdvözölni fogjuk őt egy újabb jótékony alapítványáért és ő fürgén, elevenen, mosolygó piros orczá- jával, Ízesen hunyorító szemeivel, eleven gesz-