Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-02-02 / 9. szám

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 . — .

Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér.

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár

Felelős szerkesztő :

BODNÁR GÁ8PÁR.

Laptulajdonos

A SZ4TMÁR- EGYHÁZBEGYEI IRODALMI KCR.

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér «József kiadóhivatali főnök ezimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap.

Nagy idők - nagy emberek

erre a hitre tanította nemzetünket is a magyar história. És a nemzet sohasem csalódott e hitében.

Nem kell a magyar léleknek oda szállania, hogy ezt a hitet felkeltse lelkében, a rémséges távoli idó'be, a hol a monda alkony találkozott a történelem hajnalával. A mondáknak ködébe. Végig röpülhet a századok során, s elérkezik az uj Magyarországnak határához, a hol már oly óriásokkal, nagyságokkal fog találkozni sürü rajokban úgy szólván, kiknek lehelletét még érzi a nemzet. Agyuknak ős erejét. Szivük sugárzását. Kezüknek alkotásait még maga körül láthatja. A kik bölcsességben, államtudományban, költészetben, az eszméknek nagyságában, szónoklatokban és tettekben, önzetlenségben és egyszerűségben díszei, oszlopai, dicsőségei voltak volna bármely európai előrehaladt nagy nemzeteknek. S kik főleg abban a sziklaszilárd hitben voltak erősek, megingathatat- lanok, hogy a magyar nemzetnek missziója van Európa szivében. A mely missziót a gondviselő Isten ruházta erre a nemzetre.

E nagy szellemek pedig azért hittek a nemzet jövőjében, azért hordozhatták egész korukat nemzedékeket lelkűkben, mert nemes, tiszta, nagy lelkűkben ott volt az Isten. Mert az ő törekvésüket az az akarat, az a rendeltetés sugározta be, mely az Isten akarata és rendeltetése a nemzet számára.

Körül nézünk itthon e nagy, e talán soha át nem ólt időben : itthon. Keressük az óriásokat. A bölcseket, az államtudósokat, az eszméknek és gondolatoknak nagy, hatalmas férfiait. Keressük a költőket, a kik a nemzet egyetemét egész lelkét hordozzák, lelkesítik, vigasztalják, magukkal ragadják. Keressük az itthon levőkben az ős erőt, az alkotó, a teremtő kezeket. Keressük a személyteleneket, akikben hatalmas egyéniség lakik.

Hiába keressük!

A nagy időknek fórfiai talán mindnyájan a csatatéren vannak? Küzdenek, véreznek, életet áldoznak?

Lehetlenség, hogy igy volna. A nagy, talán a legnagyobb időben nem szakadhatott gyökere az ős erőnek, termelésnek. Áz a nemzet, melyet ezer éven át mindig a hite tartott fenn; az a nép, mely a gond- viselésszerü nagy alakjait mindig látta megjelenni nemzete egén, mint időnkint zenitre érkezett üstökösöket: az a nép főleg most — nem csalatkozhatík ősi hitében . . .

El kell jönniök, meg kell érkezniük most is a nagy időkben — a nagy embereknek.

Jöjjetek is! A nemzet vár. A nemzet eped utánatok. A nemzet lelkiismeretónek és ősi erkölcseinek van szüksége — reálok. Jöjjetek hát! A

A hadi árvák és özvegyek érdekében szólalt fel képviselőházunkban Huszár Károly (sárvári) országgyűlési képviselő. Nem mint ellenzéki kívánalmat, hanem — megbízva a szövetkezeti ellenzék által — mint az egész társadalomnak kívánságát, tolmácsolja. A felszólalás jogos volt úgy szoeziális, mint tárgyi szempontokból. Hiszen éppen ami törvényhatóságunk állapította meg nem rég, hogy az állam nem gondoskodik eléggé a rokkant katonákról sem. Megállapítható, hogy ez a gondoskodás az özvegyek és árvák ’ellátásában is igen szűk marokkal mér. A mostani eljárásban (a hadi árvák és özvegyek segélyezését illetőleg) oly szembeszökő, nemcsak a méltányosságot, az emberi, de főleg a nemzeti kötelességeket, becsületet érintő ferdeségek fordulnak elő, de a logikának legelemibb törvényeivel is ellenkezésbe

.A király sir.

— A Szatmári Hírlap eredeti tárczája. —

Irta: BODNÁR GÁSPÁR.

Sötétéjfélnél is feketébb gondolatokba merült a király.

Hogy nehéz lelke kissé könnyebbüljön, szép, verőfónyes tavasznak délutánján sétára indul királyi palotáját körülvevő erdőbe.

Észre sem veszi, hogy már mélyen bejut az erdő bensejóbe. Itt egy kis fiúcskával találkozik. Szegényes, kopott a ruhája. Sápadt az arczocskája. De szeme kék, -mint a tavaszi ég mosolya. Értelmes, mint a természetnek ébredése. Hátacskáját már egy rőzse száraz galy hajlítja, lelkét a közelgő férfias alak riasztja.

— Kinek szeded a galyakat kis fiam ? kérdezi szelíden a fiú előtt teljesen ismeretlen király.

A szelíd hang bátorságot önt a fia leikébe és feleli:

— Szegény jó édesanyámnak.

— Hát ti szegények vagytok ?

— Nagyon szegények I

— Apád ól?

— Már meghalt.. . mondotta a fiú és bánatos hangja szinte reszketett.

— És mi volt édesapád ?

— Szegény ember . .

— És te mi leszesz, édes fiacskám ?

A fiúnak arcza szinte derűbe ömlik és olyan természetesen feleli :

— Hát szegény ember. Olyan, mint éd’es apáin volt.

— És nem szeretnél más lenni?

Kedves kék szemét ráveti a királyra

és kis szünet után bevallja:

— Hát szeretnék !

— És mi szeretnél lenni édes fiacskám ?

Megint szünet következik. De a király

nógatására kis fejecskéjével arra, a királyi palota felé int és keresetlenül mondja ki a nagy szót:

— Hát. . hát. . király.

— Ah I Ez nagyon szép, édes fiacskám — mosolygott Ízesen az uralkodó, de mondd meg nekem igazán, őszintén: miért szeretnél te éppen királynak lenni.

A fiú úgy elgondolkozik, de csakhamar megszólal:

— Mer’ hát annak van a világon leges- legjobb dolga. Se’ gondja, se’ baja. Úgy ól, mint egy király.

Az uralkodó ajkáú mély sóhaj lebben, elfátyolozod s ikmegrezzen szemében a könny.

— Szegény gyermek — mondja a király önleikében, még ő is azt hiszi, hogy a királyok rózsás ágyban nyugszanak.

E pillanatban érkezik a király vadásza. Parancsot kap, hogy ezt a kis fiút másnap hozza fel a királyi palotába . . .

Évek . . hosszú évek múlnak, tűnnek el. A deli királynak fejét fehér hó hamvazta be. Czedrus alakja meghajlott. ‘Agyát, lelkét azonban megedzették a szenvedéseknek tüz- próbái. Szivét át és átjárták a káiváriási fájdalmak. Rémitő világtapasztalattal látta népének, országának gyors átalakulásait. A forrongó lelkeknek izzó levegőjében, a politikai viharoknak villámlásai és mennydörgései közt szilárdan állva sejti, tudja, hogy neki a gondviselés miért enged nagy patriarkális kort. Szinte várja, hogy érkezzék a leszámolásnak nagy, megrázó ideje, melyet még nekie népével, országával elérnie kell.

És jött. . és érkezett ez a nagy, nehéz idő. A kezdet, melynek móhében világrengés forrong, lázong.

Ott térdel imádságos zsámolyán. Hófehér fejét alázattal lehajtva, öreg szemeit behunyva, ránezos kezefejót imádságra kulcsolva;

És egyszer csak feláll. Kiegyenesedik, mint egykor, mikor még Európa legdelibb uralkodója volt. Mintha bölcs öregségének