Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-06-11 / 46. szám
XXV. évfolyam 46. szám Szatmár-Németi, 1916. junius 11. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI LAlP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Félévre 10 K — f. 6 . - . Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér «József kiadóhivatali főnök czimóre Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 011ér. -----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Magyar világlátásban a pünkösd talán a legszebb ünnep. A vallás lángoló lelkesedése egyesül benne a magyar föld hatalmas költészetével. A templomokban a fölvilágositó Szentlélek áldásainak földre szállását hirdetik. Kint pedig virág és zsendülő élet boritia el az anyaföldet. Nincs életkor és nincs emberi foglalkozás, a melyet át no hatna forró napsugaras költészetével, életkedvével piros pünkösd ünnepe. Istenem ! Úgy irok és úgy ön- töm lelkem érzését erről a gyönyörűséges, rózsás ünnepről, mintha feledném, hogy immár a mai világlátásunkban, a magyar földön a második pünkösdnek van egészen más képe. Egészen más világa. Más érzése. Más rózsái. Más reményei, szomorúságai, de büszke, ledönthet- len érzései is. Harangjaink országszerte meg- zugnak, megszólalnak most is, mint mikor a békességnek mennyboltja borult piros pünkösd napjára. A békesség napja mosolygott reánk. De ki tudja, hogy zúgásukban — bugásukban nem-e a bucsuzásnak hangja remeg. — Isten veletek, megyek ! Oda a harcpiezőkre. A hol nem pünkösdi, de vérrózsák kelnek, teremnek. Honszerelemért, dicsőségért. A hol nem imádságot fakasztok, de ellenséget pusztítok és kergetek. Templomainkban most is hirdetik a Szentlélek áldásainak kegyelmét, de ez áldások közül a vigasztalásra, az erősségre, a kitartásra szomjazik ezer és ezer léleknek gyásza, szive sebe, hulló könnye. Ezer és ezer kebelnek remegése, várakozása és a dicsőséges, béke után való sóhajtása. Á magyar házakban most is pünkösdi van. De hányán és hányán hiányzanak belőlük. Hányán, a kik soha vissza nem térnek. Csak szellemükkel fognak vissza-visszajárni, onnan messziről, nagyon messziről. A hegyek magasságaiból és a völgyeknek mélységeiből, hogy láthatatlan csókkal illessék árváikat. A magyar földön most is kalászba szökik a gabona. Zsendül a határ. De hiányzanak a gazdák ezrei és ezrei, a kik erős kezekkel fognák az aczélos kaszát. S a ringó kalász tengeren egy kérdés mered . Lesznek e karok, erősekké válnak e a magyar női kezek, hogy az Isten áldását idején koszoruba-kó- vókbe köthessék. Az akáczfás falvaknak nagy terein hallgatnak a pünkösdi rózsakirály ünnepek gyönyörűséges fel- kaczagásai, szálló énekei . . . Nincs magyar legény itthon . . . Az utolsó szálig mentek, elmentek és mennek, mintha lakadalomba mentek volna, mennének. Felbokrétázott pántlikás kalappal vigan rukkoltak be . . . De ne tovább ! Más kép ez; más pünkösd ez a magyar világlátásban. Es nem szomorúbb kép ; nem vigasztalanban kép. Ellenkezőleg: egy fakadó uj világnak és benne még szebb, még gyönyörüségebb és még boldogabb magyar pünkösdi — ünnepek forrása. Ez a pünkösd az erősségnek, a kitartásnak, a felénk integető dicsőséges győzelemnek pünkösdje. Tudtuk eddig is, binságos hivalkodás nélkül, hogy erő, virtus van a magyarnak ereiben. Hogy vér loccsan, kering bennük és nem viz. De arra a tudatra, hogy van Azok a rózsaszínű levelező lapocskák.. — A Szatmári Hírlap eredeti tárczája — Irta: BODNÁR GÁSPÁR A Margiték esküvője az elmúlt pünkösd első napjára'volt kitűzve. Hogy miért épen pünkösd napjára ? Nemcsak azért, mert nagy virágkedvelő volt Margitka, a pünkösd pedig virágoknak ünnepe, a természet pompájának napja, hanem valami más oka is volt a választásnak. Margit pünkösd napján született. Volt is része az édes kötekedésben mindig, sokszor a belepirulásig. Ha a családba vendégek jöttek, ha a fiatalság együtt dóvajkodott: Dem egyszer hallhatta : Nem anyától lettél Rózsafán teremtél, Piros pünkösd napján Hajnalban születtél. Orczád rózsái Ha enyém volnának, Égő szivem mellé Tűzném bokrétának. És bizony nem is ment az az édes kötekedés amolyan csufságolás számba. Mert Margitka a jó Isten két kézzel szórta a szépségnek, a bájosságnak, a kedvességnek adományait. Szép leány, mindenki elismerheti, hogy méltó a pünkösdnek bájához és virágos költészetéhez. Nos, hát mikor aztán elérkezett az idő, hogy egy derék, ideális fiatalember komolyba vette a pünkösdi dalnak sóhaját . . és Margit kimondotta az „igen“-t: akkor a bokré- tatüzést, az esküvőt piros pünkösd napjára határozták . . . * De ember tervez, Isten végez. A háború kiütött, Margit vőlegénye, Béla már az első mozgósitáskor bevonult ... a bokrótatüzősre, az esküvőre még gondolni sem lehetett . . . Margit nem volt azért boldogtalan. Még a szomorúság sem szántott bele leikébe. Komolyabb leány lett, de nem elégedetlen és zúgolódó. A hazafias kötelességnek, a honle- ányi érzésnek teljes tudatában bncsuztak el. Tagadni nem lehet, hogy mindkettőjük lelkének mélyén fakadt egy kis erecske, mely aggodalomról és reménységről felváltva zsongott, csevegett; de jelenetet nem rögtönöztek. Büszke könny csillogott szemükben az elválásnál és hit lobogott lelkűkben, hogy Isten velük lesz. És aztán' jöttek napról-napra azok a rózsaszínű levelező lapocskák . . Tele süni Írással. Oldalt, telül, alul utóiratokkal. A virágok szinte nehezteltek reájuk. Mert mintha elrabolták volna tőlük az ő kis Margitukat. Kedvesebb ember, napi vendég nem volt a Margiték házánál, mint a levólhordó. Pru- zicska bácsi. Volt is része napról-napra sok jóban. Még a forró palacsintából is ennie kellett, ha a rózsaszínű levelezőlapot éppen akkor hozta, mikor Margit a palacsinta-sütéssel foglalatoskodott. Hanem egyszer . . . egyszercsak, be nehéz kimondani . . . elmaradtak a rózsaszínű levelezőlapok . . Egy nap, két nap, három nap. Az édes anyai vigasztalás, hogy hát komoly csaták következtek . . katonának nem lehet mindennap levelet firkálni . . még csak hatott egy ideig. Hanem aztán . . Múltak a hetek . . sőt elmúlt egy hónap is. Azok a rózsaszínű levelező lapok elmaradtak. A leáüy lelke szomorúságba borult. Pruzicska bácsi, a levélhordó ugyan be-betórt. Margit szinte lólgzetvótel nélkül kiáltott feléje ezüst csengésű hangján . . . — Ugy-e jött 1 — Ugy-e megérkezett 1 . . Úgy fájt annak a jó embernek a lelke, mikor szomorúan, csendesen újra azt kellett mondania : — Kisasszonykám . . . holnap, holnap bizonyosan. — Holnap, holnap . . . zokögta Margit . . . mindig csak holnap. De azért kétségbe nem esett a leány. Imádkozott és bizott, S úgy megszerette a magányt. Sokszor órákig elült szobájában. Élővette a rózsaszínű levelezőlapokat . . . milyen szép csomaggá gyűltek azok! s olvasta újra és újra. Játszott velük, mint gyermek a kártyákkal. Várat rakott belőlük. Ézek aztán összeomlottak, majd újra felépültek. Aztán lement a kertbe . . . bizony már 'a virágok, a rózsák is nyílni kezdettek . . . s úgy elbeszélgetett velük. És egyszer-egyszer úgy érezte, mintha azok a virágok azért nyílnának oly szépen, gyö-
