Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-06-11 / 46. szám
2 bennünk kitartás, az erőfeszítésnek csudás értéke; ezt nem volt módunkban megismerhetni. A nagy világ is csak most ismerte meg. De még hogy megismerte. A magyar világlátásban a pünkösd ezután még szebb lesz. Hitben és honszeretetben hatalmasabb és erősebb lesz. /±. A tengerben bízott, a tenger volt dölyfének és pukkadásának rugója — és a tenger ölte meg. Ha Kitchener nincs — Angliának megmarad ősi higgadsága s nem ugrik bele az őrült háborúba. Ha Kitchener nincs — Anglia, sőt Francziaország is hamarább, idejében észbe kap. De ő a csaták és rémes modern gépháborúk gonosz szelleme vitte nemzetét . . Mikor a világháború kitört: fagyott lélekkel vetette oda a világnak, hogy ha húsz évig tart a háború 1 húsz évig fog tartani. A háború tart, de ő már — nincs 1 Most legutolsó beszédében is, mikor egy ki- - sebb nemzetet is lealázó vereség zudult büszke Albionnak nyakába : dölyfös nyegleséggel biztatta övéit, hogy még elég erősök vagyunk — úgymond — a bosszúra — hiszen csaJc most kezdődik a háború. A háború megkezdődött. Reája nézve be is végezte — a tenger. A melybe bízott, a melynek ura akart lenni. Az emberek azt mondják . . van végzet . . . Mi hisszük, hogy van Isten keze, mely int, figyelmeztet és sújt. Amely kéz kifürkészhetlen erőkkel jelzi, hogy . . . elég volt, elég lesz már 1 Szerettem volna meghúzódni a pápának, a békegalambjának szobája egyik zugában, mikor a nagyon viharos tengernek e katasztrófája szelíd leikéhez érkezett. Mit érezhetett ? Lassú léptekkel mérve szobájának területét ... mi gondolat, érzés szökött jóságos szelíd szemébe ? Oh, bosszú érzés nem 1 Káröröm sem ! Pedig Kitchener nem volt ember. Gépfegyverrel gyilkolta a négereket, irtotta az indusokat. Éhínséggel akarta megölni aggjainkat, asszonyainkat, gyermekeinket. Lelkében nem élt más érzés, mint vér . . vér, emberpusztitás. De ő, a pápa; a béke apostola csak egyet érezhetett, csak egyet sóhajthatott: Digitus Dei, az Isten ujja. Azt Írják az angol lapok, hogy Kitchenerrel végzett a tenger. De az ő tragikuma még makacsabbá, még elszántabbá teszi az angol népet. Anglia most már egyáltalán nem beszél békéről. „Ki tudja, még hány százezer embernek kell elpusztulnia, mig Anglia felett nyöriin, azért mosolyognának, hogy az ő esküvőjét aranyozzák be. Aztán aztán . . . újra elfutotta szemét a könny és ő menekült virágos kertjéből is. * Pünkösd ünnepe következett. A bizonytalanság most már szinte öldöklő kínnal zaklatta meg a szegény leány szivét. Rettenetes . . a bizonytalanság ! Ha tudjuk, hogy nincs remény többé . . az lesújthat. Kiapaszthatja könnyeinket. De a kétség . . fulánk, mely szúr, folyton-folyvást zaklat; hullám, mely dobál, hányja-veti a lelket. Semmi sem viseli meg a szivet úgy, mint a bizonytalanság. Csudálkozunk-e, ha Margit szinte remegett a pünkösd napjának megérkezésétől. Pedig az eljött. Pedig az megérkezett. Pompájában, virágfakadásban, gyönyörűségében érkezett meg. Margit felébredt pirosló hajnalára. Egész éjjel sirt; nem is kellett ugyan ébrednie. Párnája facsaró viz volt s szeme még most is tele volt könnyel. íme, az ő esküvőjének reggele ! Menyasszonyi koszorú helyett töviskoszoru. Örömkönnyek helyett a fájdalom tőre. Imádkozott mint egy gyermek, áhítattal, bizalommal és aztán lement a kertbe. Mikor tekintetét rávetette a gyönyörűen pompázó rózsákra, szinte felkiáltott: * — Ezek szegénykék mind, mind az én esküvőmet várják. Várhatjátok jó lelkek 1 Várhatjátok. „SZATMÁRI HÍRLAP“ rendelkezésű joggal biró kevesek arra a józan belátásra jutnak, hogy e háborút be kell fejezni.“ — Bízzanak, bízzatok ti kevesek 1 A bosszú erejénél van nagyobb erő. A mely elébe áll még a végtelenségnek látszó erőnek is. A mely szempillantással, egy isteni gesztussal végez: Elég . . . elég .! Ne tovább ! Az „azt mondják“ tábor katonái már megint kezdenek előbujni gondtalan, zavartalan lövészárkaikból. Most, hogy „a hegyről-hegyre“ űzött talián-sereg megköny- nyitésére az orosz újra egy csordát ereszt reánk Bukovinában, kezdődik a rémlátás, a gyáva, férfiatlan bizalmatlanság és képzelődés itthon. — Azt mondják, hogy már tiz helyen áttörték frontunkat. — Azt mondják, hogy tiz századunkat elfogtak. — Azt mondják, hogy már itt, meg ott, meg élelamott úgy hallatszik az ágyú szó, mintha csak ... na mit'is mondjak . . újra menekülni kellene. — Be is fog következni. Azt mondják. Igenis, azt mondják. Sürgöny is jött . . . Azt mondják . . . És mondják ezeket akkor, mikor a hatalmas német császár törhetlen diadalmunkat hirdeti, mellyel az „olaszokat hegyről-hegyre kergetjük“. Tagadhatlan, hogy rettenetes a küzdelem, mellyel a bősz csordát vissztart - nunk kell; de hiszen nem volt e már része a mi dicső hadseregünknek hasonló, rettentő küzdelemben? Hadseregünk most is tele van bizodalommal, vezéreink felemelt fővel hirdetik, hogy nincs erő és hatalom, mely többé győzelmünk zászlaját kiragadja kezeink közül s mi félnénk, mi lennénk gyáva nyulak, reszkető, sirdogáló anyámasszonyok, kik ha egy ágyuszót hallunk vagy hallanánk, ha egy okos és szükséges hátrálásról beszélnek, ha egy benyomulás hire érkezik, ha menekülteket látunk: mindjárt elvesztjük hitünket és lélekjelenlétünket és feledünk mindent, a mi történeti csuda történt s a mi dicső tettet vitt végbe ez a törhetetlen hadsereg ? Hát hol van a világon háború, a hol csak akkor lehet szó sikerről, győzelemről, ha soha balsors nem éri a harcolókat. Az offenziva kezdetben mindig elérvalami futó siker . Hol van harctér, a hol kiüríteni, menekülni nem kell, a hol a municzió soha el nem fogyhat és ki nem apadhat. A hol erő, kitartás, erkölcsi főlény csak nagy és hatalmas akcziók után vívják a sikereket. Bizzunk Istenben, a ki eddig is látható módon segített. Bizzunk a magyar virtusban, melyet a félvilág bámult meg. És ne tegyük tönkre a lelkekben azt a bizalmat, ... A domboldalra veti tekintetét. Fehérruhás leánykák sietnek, kezükben virággal, fejecskéiken koszorúval az Isten házába. Ma bérmálás lesz, suttogja maga magának. Es úgy elgondolja . . . mikor még én is ilyen fehérruhás kis leányka voltam ! Mikor virággal kezemben én is a templomba siet tem. Bérmálkoztam. Es azt fogadtam, hogy mindig hinni fogok. Hogy erős leszek az én Jézusomban. Mi is lenne most velem, ha nem tudnék hinni. Istenben bizni . . . Hiszek Uram — suttogta. Aztán körülnézett. Nincs-e valak', aki láthatná, zavarhatná. Egy liliombokor mellé térdel. Hófehér kezeit összeteszi, nefelejtskék szemét a pompázó égre veti: — Hiszek uram, erős leszek — suttogta — adj erőt, hogy panaszos szó ajkamra ne jöjjön. Legyen meg a te akaratod 1 Mondotta és úgy érezte, megkönyebbült. Mintha valami láthatatlan kéz szivére simulna és láthatatlan angyal fájdalmára irt öntene. „ * * O is elment a bérmálásra. At akarta élni életének ezt a boldogságát. Még egyszer, És csakugyan oly édes érzéssel merengett el a fehér ruhás kis leányoknak során . . . mintha ő is köztük lenne . . . De mi ez ? Mi történik leikével ? Egyszerre, mintha látománya támadna. Mintha az idő keze kiragadná őt a kis leányok sorából. Mintha nem a bérmálás szent szertartása felynék most e templomban. Mintha az orSzatmár-Németi 1916 junius 11. azt a reménységet, azt a hitet, melyet a mi dicső hadseregünk oly erős gyökérszálakkal ültetett immár a háborús idők harmadik esztendejének barázdáján a magyar nemzetnek szivébe. Gondolják meg az óbégatók, az azt mondják, katonái, hogy a nagy kárpáti har- czok után is mennyire szégyelhették magukat, mikor elvesztvén bizalmukat, sötét jóslásokba tévedve, nemcsak maguknak okoztak kint, félelmet, hiábavaló rettegést, hanem másokban is meggyengítették a hitet. És az Isten megsegített, a mint rendithetlen a hi tünk, hogy most is meg fog segíteni. Szur- may, a hős kárpáti vezér vallja a világ előtt, hogy mikor már az emberi erő mit sem tehetett: az Isten segítsége érkezett és diadalra vitte a mi seregünket. Mit féltek, óbégattok tehát ti, anyámasszony katonái az „azt mondják“ hadseregének ? Sorozó bizottság elé állítják a czigányokat, — Körlevél a törvényhatóságokhoz. — Érdekes körlevél érkezett a törvényhatóságokhoz és a csendőrséghez. Elrendeli a városok és a vármegyék területén található összes czigányok összeírását, sorozóbizottság elé állítását és hatósági felügyelet alá helyezését. A rendelet a többi között hivatkozik arra, hogy a kóbor czigányok a béke idején sem igen felelnek meg az állampolgári kötelezettségeinek és főleg a katonáskodás és adózás alól vonják ki magukat. Épp ezért szigorú intézkedéssel kell gondoskodni arról, hogy a kóbor czigányok a haza védelméből és a közérdekű munkálatokból kivegyék a maguk részét. A rendelet mindazokra a czigányokra kiterjed, akiknek állandó lakóhelyük nincs, tekintet nélkül arra, hogy tudnak e igazolni valamely foglalkozást, vagy sem, vagy hogy rendelkeznek e a megélhetésre szükséges anyagi eszközökkel. Á községi elöljáróság, illetve a rendőrkapitányok kötelesek a kóbor czigányokat. rendőri karhatalom igénybevételével előállítani és lovaikat elfoglalni. A hatóságok lehetőleg családok szerint nyilvántartást kötelesek készíteni róluk és másodpéldányát a statisztikai hivatalhoz kell beterjeszteni. A hétéven alóli gyermekek állami monhelybe adandók, a tizénnyolcz-ötven éves férfiakat pedig sorozás elé kell állítani és mindegyiküket orvosi vizsgálat elé kell állítani. Mindegyik czigáuy, aki tizenkettedik évét betöltötte, a hatóságtól czigányigazol- váriyt kap. gona csudás hangja őt kísérné végig a templomon. Jegyesének Bélának karjain —- a szent oltárhoz. A gyertyák az ő esküvőjén lobognának. A kis leányok fogadalmi karbe- szóde helyett ő mondaná térdelve az oltárnál: — Szeretem .„. . Holtomiglan. Soha el nem hagyom . . . Őt. . . egyedül . . örökre. . . . Összerezzent. Érezte, hogy láza volt. Hogy elragadtatása volt. Hogy illúzió ragadta ki a való világból. Szemrehányást tett maga magánák, amiért engedte, hogy Isten házában ily gondolatok uralkodjanak lelkén és visszatért imádságához. Add uram, hogy erős legyek. Ajkam zúgolódásra ne nyíljék. Bízok benned uram. Legyen meg akaratod. * Haza érkezett . . A Bodri kutya vicz- kándozva fut eléje. A czicza hízelegve simul mellé. Mi ez? kis jószágaim. A mint a szobába belép Pruzieska bácsinak, a levélhordónak aiakja szökik elé. Úgy vigyorog az arcza, mint a ki a milliós osztálysorsjátékot megnyerte. — Itt van, szinte kiáltja. Megvan 1 S kezében lobogtatatja diadalmas gesztussal a rózsaszínű levelező lapot . . . — Él . . . egy ellenséges kórházban feküdi ...............de már jön .... S a jó embe r nem veszi észre, hogy a boldog menyasszony szinte tépi — ragadja barna kezéből a rózsaszínű levelezőlapot . . .
