Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-05-28 / 42. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1916. májas 28 tudomást az okszerű és tudatos gazdálkodásról s igy egyszerre tanult gazdákká lesznek. Az ilyenek részére otthonról és földről fognak gondoskodni, minek a rokkantak munka által történő nemesítésén, ismét emberré tételén kívül meg lesz az az eredménye, hogy a társadalom is hasznát fogja látni. Egy seregnyi szakszerű ismeretiekkel rendelkező kisgazdaosztály áll majd a háború után a nemzeti termelés, a nemzeti munka szolgálatába. A legenda kvarczszemei akkor is nyüzsögni, mozogni fognak, de e nyüzsgésben és mozgásban nem lesznek kidült sorok, csak barázdák, amelyekben a halál és szenvedés helyett az élet és boldogság magvai fognak kalászba szökkenni. Nagyzaiacska. Kicsi község Ung megyében, a szobránczi járásban. Római katholikus templomában négyszáz hivő papjával együtt nagypénteken délután s nagyszombaton egész nap a feitámadási szertartás befejeztéig a szent sir fölé helyezett 01- táriszentség ostyájában Krisztusnak mellalakját látta sötét árnykép formájában, a feje körül gloriolával. A vizsgálat megejtetett s az erre vonatkozó iratokat az egyházmegye irattárában mindenki megtalálhatja. Nem tennénk, szóvá az esetet ha egyik laptársunk híradása mögött nem settenkednék a kétely és a kíváncsiság, amely tőlünk várja az ügy beható tárgyalását. Hittudományi folyóiratra bizva a kérdés érdemleges megvitatását, a csodákra vonatkozó ellenvetések és czáfola- latok sorakoztatását, e helyen csak annak megemlítésére szorítkozunk, hogy az egyház a nagyzalacskai esethez hasonlót nem egyet tud felmutatni. De amint akkor nem csinált nagy dolgot belőle, úgy mostan sem. Az egyháznak nincsen szüksége erre. Természetfölötti jelenség nélkül is dogma volt van és lesz, csoda nélkül-is hiszi mindenki, hogy az átváltoztatott ostyában Krisztus lakozik. — Aki pedig nem hiszi, az a nagyzalacskai eset után sem fogja elhinni. édes, még aznap jónak látta — visszatérni az ő csendes szegényes házába. Az öreget, már mint Mártont, alig kérdezték. Immel-ámmal emlegették. Ez fájt legjobban az anyának. Ez űzte, kergette el az anyát még — aznap fia házától. És a fia kikisérte az öreg anyát a vasútra. Aztán megváltotta neki a vasúti jegyet. És elmondotta, hogy milyen nagy drágaság van. Egyebet semmit se’ mondott. Egyebet semmit se adott. Még csak nem is ígért. * Oh be nehéz volna azt a jelenetet leírni, ami otthon, Márton házában most, az asszony megérkezésekor lefolyt. Hát csak annyit mondok, hogy bizony keservesebb, nagyobb csalódás szivet nem érhet, mint a gyermekek hálájában való csalódás. . . . Még nem szívódtak fel az öregek szemében a könnyek, mikor egyszer benyit a szomorú tűzhelyre ... a legkisebbik fiú. Trézsi asszonyból az örömnek rivalgása tört ki. Mintha csak a más világból érkezett volna ez a fiú, úgy érezte. Az öreg Márton nem tudott szóhoz jutni. Ott állott az aggságnak reszkető lábain, mint valami ősz próféta. Aszott kezeit kitárta és úgy ölelte magához azt a fiút. — Apám, anyám, szólott aztán a fiú. Utazásomból megérkeztem. Hozzátok siettem. A városban már dolgoznak műhelyemben. — Fiam, édes fiam, zokogott az anya. Az öreg pedig egyszerre kiegyenesedett. Mintha egy pillanat ifjúvá tette volna. Büszkén nézte fiát és kezeivel némán veregette vállát. A fiú észrevette, hogy az öreg szemeiből nagy könnycseppek hullanak. * A magyar papság. Nem dicsőítő éneket írunk, csak a valóságot állapítjuk meg. A negyedik hadikölcsönre 270.000 korona jegyzést gyűjtött hívei között egy káplán. Ez a közgazdasági rovatban szerényen meghúzódó hir élénken bevilágít abba az önfeláldozó munkába, amelyet a magyar papság fiatal tagjai a háború alatt kifejtenek. A káp- láni kar és parochus3Ínk ügybuzgósága mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Lelkes buzgalommal állanak a háború alatt községeik rendelkezésére. Az elárvult falu lelki gondozásán kivül a hadbavonult tanítók helyett tanítottak. A kötelező vallástanitáson kivül tanították például a földrajzot: merre van Sabác, Uzsok, Limanova ? Kezükbe vet ték a kórházak vezetését, a jótékony gyűjtések, szeretetadományok ügyét. Leveleznek a hozzátartozók nevében a hadifoglyokkal. A genfi Vöröskereszt a megmondhatója, hány magyar pap levele fordult meg nemzetközi irodájukban, akik mind az itthonlevő aggódók üzenetét közvetítették messze idegenbe. Szükségesnek tartottuk a háború 22-ik hónapjában ezt megállapítani, mert sokszor tétlenséggel szokás a papságot vádolni, hogy nem veszi ki részét a háborús terhekből s éli a háború előtti idők nyugodt életét. Nos, aki ezek után is tétlenséget és nyugodt életet hangoztat, az nem tudja mi az ezer ág- bogu tevékenység, hacsak a saját untaug- lichsága megkívánta lótást-futást s a kávéházi virrasztást nem tartja annak. Az olasz árulás. Május huszonhar- madikán volt egy éve annak, hogy egykori szövetségesünk felhasználva szorongatott helyzetünket és bizva a könnyű sikerben, ellenségeink mellé állott és hátulról akarta tőrét orgyilkos módjára belénk döfni. Jól emlékszünk arra a napra, hisz a világtörténet legnagyobb vakságával megvert nép éppen Pünkösdöt, a Szentlélek értelmet megvilágító ünnepét választotta a hadüzenet időpontjául. A nemzet Janusként egyik arczá- val a gorliczei áttörést követő páratlan eseményeket figyelte, inig a másikkal az Olaszhon felől tornyosuló sötét felhőkre szegezte aggódó tekintetét. — Másfelé voltunk akkor elfoglalva s máig kellett várnunk az alkalomra, mely az erkölcsi világrend nevében a megtorlást követeli. Maga Frigyes főherczeg adja meg az árulás évfordulójára hadseregX városban a kisebbik fiúnak, már mint Márton gazda fiának első lakatos műhelye van. Az öregek birtokát megmentette. Az adósságot letörlesztette. A gazdálkodásra felügyelt. Szüleit a régi jómódba helyezte. A két öreg sokszor töltött egy-kél hónapot felváltva a kisebbik fiúnál. Már mint a lakatosnál . , . . . . Egy ily alkalommal kocsi érkezik a műhely elé. Elegáns úri dáma ugrik ki. És kérdezi, itt lakik-e — a sógora. Már mint Márton kisebbik fia. — Itt lakik, szólott büszkén Trézsi mama. Ez a nagy ház, meg ez a nagy műhely az övé. De amint jobban megfigyeli az uriasz- szonyt, szinte megrázkódva kiált fel. — Hiszen te vagy az gyermekem, a Jóska felesége. És keblére szorítja. Bevezeti a szobába. Ott összecsókolja. Jön a kisebbik fiú is. Azon surczosan. És fürösztik tejbe, vajba. Mikor aztán az est megérkezett ... a vendég, a Jóska felesége kitört . . . — Tönkre vagyunk téve. Lefoglaltak mindenünket. Ha valaki nem segít ... végünk van. Végük van a gyermekeknek. A részvényesek, a spekulácziók, a parczellázá- sok. Az anya kisebbik fiára nézett. Oh milyen volt ez a nézés. Oh mennyit rejthetett magában ez a tekintet. * Másnap a kisebbik fiú bátyjához utazott. A nagyobbik fiúhoz. parancsában a lesújtó választ, és a történelem meg nem másítható ítéletét. így megtudjuk, hogy Olaszország árulását régóta tervezte és pontosan előkészítette; hogy félmilliónál több, védelmi erejét nyolcszorosán meghaladó katonával állott határainkon. Az ő nagy bűne a háború meghosszabbítása. A betolakod- takat ki fogja verni a megszállott területekről egy erkölcsi felháborodásában haragvó nép diadalmas hadserege s a monarchiának délnyugaton is meg fogja teremteni azt a határt, amelyre jövőbeli biztonságáért szüksége van. Kemény, hadvezóri szavak ezek, amelyek vérrel Írattak a harezmezőn s ezreket állítanak csatasorba, hogy bizonyságot tegyenek azok valódisága mellett. Hogyan élünk aratásig? Még két hónap mulva lesz csak az uj aratás és körülbelül három hónap fog eltelni addig, mig uj kenyér lesz. Van-e elegendő készletünk addig? Magyarország kenyór-és lisztellátása tekintetében, a legkritikusabb időpont a tavaszi hónapokra esik, a midőn az előző év termése már fogyatékán van és az uj termés behordására még várakozni kell. A háborús állapotok alatt különös fontossággal bir, hogy a múlt évi és a reméltnél jóval gyengébb termés elegendő lesz-e az ország fogyasztásának kielégítésére és különösen az aratási hátralévő három hónap szükségletének fedezésére. Ä helyzet mindenképen megnyugtató és a most következő hónapokban aligha lesz szükség a kenyér pótló-anyagok igénybevételére, vagyis a kevert lisztfajták és kuko- riczalisztes kenyér forgalomba hozatalára. A központi szervezetnél bejelentett és még igénybe nem vett, de már legközelebb elszállításra kerülő gabonamennyiségek teljesen elegendők lesznek arra, hogy az ország egész szükségletét augusztus hó végéig kielégítsék. Figyelemmel már most arra, hogy az idei termés kedvező időjárás folytán minden valószínűség szerint legalább két héttel ko- rábbaufog rendelkezésünkreállani, kétségtelen, hogy emlitésreméltó készletet takarítunk meg az aratás utáni időre. A mi pedig a jövő évi szükségletet illeti, e részben is igen örvendetes, a mit eddig tapasztaltunk. A vetések ez idő szerinti állásából következtetve ugyanis, ha csak váratlan katasztrófák nem jönnek közbe, kitűnő termésre van kilátásunk. A osztrák területeken is reményteljesek a várakozások. Az okkupáit területeken, úgy északon, mint délen, hála a hadvezetőség előrelátó gondoskodásának, rendkívüli nagy területek vannak bevetve és megmunkálva és a kilátások ezekben az országrészekben is igen kedvezőek. Németországban — talán felesleges is kiemelnünk — szintén minden területet bevetettek s reménnyel teljesek az aratási kilátások. Reméljük tehát, hogy az uj aratás bőségesen fedezni fogja a központi hatalmak szükségletét, sőt talán behozatalra is ke- vésbbó lesz szüksége, mint edddig. A vármegye közgyűlése május 25-én zajlott le, amelynek ünnepélyes jelleget adott Csaba Adorján főispánnak üdvözlése abból az alkalomból, hogy 0 Felsége a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. É kitüntetés felett érzett örömüknek küldöttsé- gileg adtak kifejezést: A vármegye tisztikara, Nagykároly tisztikara és képviselőtestülete, a római katholikus, evangélikus, református és izraelita hitközségek, magánosok és a törvényhatóság egyes tagjai számosán. Ez alkalommal hajtjuk meg mi is elismerésünk zászlóját a főispán közhasznú és minden zajos ünneplést kerülő tevékenysége előtt, amely pártatlanságával, emberszerete- tóvel és igazságosságával legfelsőbb helyen is méltánylásban részesült. — Az alispán elparentálta Jeszenszky Sándor és Szőke Dezső bizottsági tagokat s jelentése kapcsán a közgyűlés mintegy 206 pontot tárgyalt le, amelynek nagy része mind háborúval kapcsolatos ügydarab.