Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-04-23 / 31-32. szám

Szatmár-Németi, 1915. április 23. .SZATMÁRI HÍRLAP 3 okozott az, mikor a nap mutatta órát átala­kították müóra szerkezetűvé (6-tól — 6-ig). Vissza kell állítani az időt, a napmutatta órát — úgymond. Mert a gazdaságot „órá­hoz, óraszámhoz kötni“ annyi, mint a gazda­sági sikert elejteni. Maradjunk az ősi szor­galom mellett, cseréljük vissza az időt és akkor pótolni fogjuk a hiányzó erőket is és megnyerjük a föld lelkét is. Szeretet és gyűlölet. Mily sokan vannak még most is, e föl­det rázó időkben, a kik Krisztust, egyházát az ő látható országát, a kereszténységet, a ke­resztény világnézetet üldözik, gyűlölik. Pedig a mi kultúrájuk, a mi társadalmi czivilizá- cziójuk vau a kereszténység emlőjéből kapták. Tagadják bár, de történelmileg onnan kapták. Am ha jól körül nézünk, bizony a hitet valló, Krisztust szerető és a keresztény vi­lágnézetben élő emberek milliói óriásilag töb­ben vannak. Hogy a Krisztust gyűlölők olyan nagy számuaknak tűnnek fel, hogy vezető szerepet visznek a népek, nemzetek életében is, azt csak lármájuknak, a magasabb, vezető he­lyeken való eszközeiknek, merészségüknek és tolakodásuknak, no meg élelmességüknek köszönhetik. Krisztus meg is mondotta, hogy a vi­lág fiai serényebbek, élelmesebbek, szentsé- ges ajkain csakhogy ki nem szaladt a szó: vakmerőbbek, szemtelenebbek. A mindennapi életben is tapasztaljuk, hogy bizonyos Ítéletekről, szeretetről és gyű­löletről azt mondják : — Az egész világ ítélete, felfogása, gyű­lölete és szeretete, És ha számon kórnők, hogy hát hol van az az egész világ, kikből, mikből alakul az a közvélemény, a számok nagyon letom­pulnának, összezsugorodnának és kisülne, hogy azt az egész*világot a nagy lármák, rekla- mirozás és vezető helyekre való törtetósek teszik. így van ez Krisztussal, az Egyházzal, a hittel is. Ma is vannak lármázó, törtető, veze­tésre törő elemek. Százan, ezren vannak. És ezzel szemben mit látunk ? Hogy óriásilag többen vannak a Krisz­hazajött volna. A szive még mindig feszült a dacztól. Berukkolt bucsutlan bucsuzással és daczos engesztelhetlenséggel. A harczban, a csatákban úgy küzdött, mint az oroszlán. Kitüntetés kitüntetést ért. Büszke, hatalmas mellén az érdemkereszt­nek, érmeknek koszorúja ragyogott. De végre a hős sem — kivétel. Meg­sebesült és kórházba került. A szép, hatal­mas izmu ember megtört. Arcza beesett, szemének villogása kialudt. Az orvos azon­ban bízott felépülésében. Haza vágyódott 1 Most már forró, lecsil- lapithatlan érzés támadt lelkében — az ott­hon után. Szabadságát meg is kapta. Öreg anyja sietett elébe. Leirhatlan a megérkezés percze. Az öreg asszony szótlanul ölelte, csókolta. A hősnek szemében könnyek ragyogtak. . . — Édes jó anyám . . kedves jó anyám, csakhogy kebleden nyugodhatok mégegyszer. Aztán körülnézett . . . s mintha ke­resne valakit, kérdezte: — Hát Zsuzsika miért nem jön, hiszen én már feltámadtam. Az öreg asszonynak nyelve egy-kettőre megeredt. Hogy Zsuzsika mily hűséges. Ő volt vigasztaló angyala. Fia helyett édes jő leánya. Hogy szeret az téged most is. Forrób­ban, mint valaha. — Hát miért nem jött ki elém? — Tudod fiam — okoskodott az öreg — ő hitte, hogy te feltámadsz, de nem lehet. Aztán a falu. Lehorgasztotta fejét a hős katona. És e néma csendben most megszólalt az öreg harang hangja. Mily másképen hallja most ezt a bus érczet. Levette katonasipkáját és áhitatos lélekkel az égre tekintett. Az öreg asszony látta fiának átszelle- mülését. tust szeretők. A hívők. A vallásukat becsülő emberek. Sokkal jobban szeretik Krisztust ma, mint valaha. Sokkal több, hitét visszanyert lélek van ma, mint bármikor. Milliók térdeltek a nagyhéten is a gyón­tató szék zsámolyán. Milliók öntözték köny- nyeikkel a szent sírnak Krisztus vérével meg­szentelt keresztjét. Millión és millión hirde­tik, vallják a feltámadást. A szeretet erősebb, hatalmasabb ma, mint a gyűlölet Krisztus iránt. És azért nem mondjuk, hogy az egész világ hisz. Főleg azok nem, a kik keveseb­ben vannak és nem hisznek. Spektátor. Dzsok. Feledni mily könnyű, mondja a régi dal is. Hányán és hányán feledték talán már azt a titáni harczot is, amellyel óriásaink megmentették hazánkat az orosz csordának beözönlésétől és pusztításától. E hó 24-én, te­hát hétfőn lesz egy esztendeje, hogy az uzsoki szorosban véget ért ez a rettenetes küzdelem a mi győzelmünkkel. Ez alkalom­mal a túrjai egyházkerület gör. kath. lelké­szei híveik nevében is üdvözölték a hős Szur- may altábornagyot, aki Fenczik Endre túrjai egyházkerületi esperesnek válaszolt, megkö­szönvén a bensőséges üdvözletét. A hős al­tábornagy megnyitja szivét ez írásában és tömören rajzolja azokat a borzalmas csatákat, melyek meghozták a mi győzelmünket s ki­űzték ellenségeinket, kik országunkat pusz­tító fúriákként elárasztani törekedtek rette­netes túlerővel és mindent elsöprő hullámok­kal. Az a kép, melyet Szurmay, a katona fest az uzsoki harczokról megfagyasztja az ember lelkét, még ma — egy esztendő után is. Csak egy-egy vonását adjuk a rettenetes harcznak és azon Istenbe vetett hit bevallásá­nak, mely a hős tábornok lelkét ma is el­tölti, hirdetvén, hogy csak egyedül Isten a nagy és hatalmas nemcsak a béke idején, de a földet, hegyeket rázó csaták tüzében is. A Had­sereg Arany könyvében — amelyben a leg­vitézebb tettek leírásai találhatók — a legelső lapra kell írni Szurmay altábornagynak ezt a levelét, melyben a katonának és hivő em­bernek lelke olvad össze: — Édes fiam, ugy-e tudod, hogy ma fel­támadás estéje van . . . — Tudom, édes anyám. Csak azt nem tudom, elmehetek-e ón a — templomba ? Az öreg asszony összecsapta ránczos kezeit, aztán csodálkozva szólott: — Hiszen a jó Isten vár. Vár, bizony. — Akkor elmegyünk. Ha fólholtan is elmegyünk. Hiszen én megtanultam a har- czokban, hogy van bizony feltámadás . . . — Ugy-e édes fiam. — Bizony van. Én is feltámadtam. Istenhez tértem. Krisztushoz imádkoztam. Nem félelemből. Oh, ezt tudja minden har- czos. Ez bizonyítja ... — mellére mutatott. . . . De megtanított a háború, hogy a fel­támadás, az örök élet hite nélkül még a hős katonának sincs érdeme. — Ugy-e fiam . . . * Támadásra menet találkoztak Zsuzsi­kával és családjával. Micsoda találkozás volt ez, édes Istenem. Nem érzelegtek. Nem beszéltek sokat. Csak a lélek bensőjében láthatatlanul értették át e megrázó pillanatokat. Csak a szemek csillogása, egymás tekintetének forró talál­kozása mutatta, hogy micsoda uj, tiszta bol­dogság gyűlt fel itt. Mikor a templom ajtóhoz értek, egy­másnak közvetlen közelébe jutnak. A leány oda hajlik a hőshöz: — Ugy-e van, feltámadás . . . ? — Igazad volt Zsuzsikám. — Ugy-e hálát ad az Istennek ? — Leborulva zokogom: Hiszek a fel­támadásban. ... És e hit nem volt hiábavaló, hasz­talan. Báty Laczi és Zsuzsika még e hábo­rús idő alatt egymáséi lettek . . . Mester. Április hó 6 tói kezdődően, amikor azi első nagy, minket elsöpréssel fenyegető hul­lám, a 8—10 zárt sorban támadó ellenség gyengén megszállott védővonalainkat érte, április hó 24-ig a muszkák erőlködése utolsó hatalmas feilobbanásának és letörésének nap­jáig éjjel-nappal folyt a harc változó heves­séggel, de mindig úgy, hogy alig volt nap, amelyen csoportunk hosszú arczvonalának egyik-másik helyén reánk nézve váltságos helyzet ne állt volna elő. Mindezeket derék csapataink mindenütt szerencsésen, a legna­gyobb hősiességgel kivédték, pedig közbeesőén oly borzalmas tél szakadt reánk április má­sodik harmadában, amely a fokozottabb erő­vel folyó muszkatámadás mellett végelpusz- tulással fenyegette derék és vitéz csapatain­kat. EzidŐben a gerinczen levő csapatainkat a hideg orkánszerü hóvihar árkaikban és hógödreikben percek alatt eltemette, a mé­lyebb helyeken, például Wolosk és Sianki vidékén levő vitézeink pedig, akiket erők hiányában felváltani nem lehetett, nyolczvan órán keresztül éjjel-nappal harczolva, félméteres fagyos vízben állva, meggémberedve védték ár­kaikat. Nehéz és emberfeletti feladatunkat csak úgy tudtuk megoldani, hogy a hatal­mas túlerővel szemben hadseregcsoportom minden egyes tagja a kötelességtudásDak, kitartásnak, önfeláldozásnak, lemondásnak és vitézségnek oly tanujelét adta, dicsőséges és küzdelmes múltúnkban is alig találjuk annak párját. De sikeresen megoldottuk ezt a fela­datot, meggyőződésem szerint nemcsak azért, mert vitézeink az említett erényekkel voltak és vannak megáldva, hanem belső meggyőző­désem szerint azért is, mert Istenbe vetettem bizalmunkat; soha egy perezre nem veszítettük él és ebben velünkszületett erkölcsösségünk és vallásosságunk mellett derék katonapapjaink is, valláskülönbség nélkül, az egész hadjárat folyamán — ha kellett magában a tüzvonal- ban — elévülhetetlen érdemeket szereztek. Főtisztelendő Uram 1 Mindig istenfélő, jó keresztény kathólikus voltam, de katonáim­mal együtt csak a harctéren tanultam meg igazában Isten hatalmát, jóságát, igazságszere- tetét becsülni. Megtanultuk valamennyien azt, hogy sokszor, igen sokszor, midőn az emberi erő fogytán van és a mérhetetlen szenvedés szinte csüggedtté teszi az egyént, csak a Min­denhatóba vetett hit és bizalom adhatja meg az emberfeletti erőt, mely nehéz válságokon átsegíti. Hittünk, bíztunk a jó Istenben mindig, aki ve­lünk volt és meg is segített. Naponta hálálko­dunk érte! Az elmondottak alapján Uzsok és az Ung-völgy szerencsés megvédésének évfor­dulóját én ünnepélyes szentmisével az összes csapataimnál április hó 24-én, a támadás végleges letörésének évfordulóján ünneplem. Akkor imádkozunk ott elesett vitéz baj tár­saink lelkiüdvéért is. Tudom, érzem hisz szives sorai tanúskodnak amellett, hogy Ön és egyházkerületének derék lelkészei is lelki szükségét érzik annak, hogy hálát adjanak a Mindenhatónak otthonuknak a háború bor­zalmaitól történt megkiméléseért. Az alkalmatlanok sorozása, A hi­vatalos lap minapi száma hozza a honvédelmi miniszter rendeletét, amely országosan meg­állapítja az alkalmatlanoknak talált népfel­kelésre kötelezettek újabb összeírásának és bemutató szemléjének idejét. A rendelet sze­rint az összeírás május 3 ikáig befejezendő. A népfelkelósi bemutató pótszemlék az 1897—1878. évben született egyénekre nézve 1916 május 16-tól legfeljebb junius 24-ig, az 1877—1866. évi születésű egyénekre nézve 1916. augusztus 21-től legfeljebb szeptember 21-ig terjedő időben lesznek megtartva. A bevonulás ideje későbben lesz megállapítva. Azok, akkik eddig a szemléken nem jelen­tek meg, kötelesek az újabb bemutató szem­léken megjelenni és ha alkalmasnak talál­tatnak, azonnal bevonulni. Mai számunk nyolcas oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents