Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-12-01 / 95. szám
2 áldozataikat újra átéljék és újra letegyék a haza oltárára . . . Meg kell kezdeni ennek a csodás miinek első lépeseit, ennek a szentelt forrásnak megnyitását. Ne rohanjunk. De ne is késlekedjünk. Az eszme érik. . . érik egy bizonyos idem, igen, mint a nemes bor. De érésének is határa van. A határon túl nincs többé nemesülése, tüze, lángra gyújtó ereje. így van az eszmével is . . . Ezer felől ostromolja a közjótékonyság szivünket. Egy nyugodt óránkban nyúljunk szivünknek még érintetlen forrásához . . . Ki lesz az első, a ki e nagy eszmének gyökérszálát első adományával ,inditja a megvalósulásnak útjára ? És kik következnek sürü rajokban utána? A A czélon való túllövés gyakran többet árt, mint a lanyhán, tágabb, értelemben kezelt törvények és rendeletek magyarázata. Á mostani időkben különösen sok kárt tesz a rendeleteknek félreértése, meg nem értése vagy egyáltalán felületes megismerése. Már ott a rendeletek forrásainál kellene nagyon vigyázni a szabatos, világos fogalmazás ra, kristályos egyszerűségre, hogy a rendelet ek végrehajtói, meg a, polgárság is jól és könnyen megérthessék. És egyáltalán félre ne értsék. Hiszen az a világos és szabatos fog ».\mazás, stilus, melyet könnyen és úgy érthetünk meg, a hogyan azt a fogalmazó akarja, hogy megértsük. És azért se többet, se kevesebbet ne Írjunk, mint amennyit az érthetőség követel. Sok fogalmazás ilyen is. De a baj ott van, hogy közigazgatás tényezői — tisztelet a kivételeknek — nem vesznek időt a rendeleteknek nemcsak betű szerint, §-usok szerint való megérthetésére, de szellemének czélzatára sem. A felületesség pedig többször-sokszor túllő a czélon és nagy károkat, elkeseredéseket, késedelmeket okoznak a polgárság legelemibb szükségleteinél. Tudunk esetet, mikor egy nagyobb meny- nyiségü tengeri szállításánál tilalmat állított a közigazgajáei tényező, holott ehhez joga nem volt. És a min iszteriumnál kellett rávezetni a hatóságot, hogy nagy tévedésben van és tüstént szállítható a tengeri. Van tudomásunk egy másik esetről is, hogy sürgősen szükséges vető mag szállítását hat héten át SZATMÁRI HÍRLAP' kellett szorgalmazni. Poncziustól Pilátusig szaladgálni és a hatóságot nem leheteti meggyőzni, hogy téved. Végre is a felsőbbségnek kellett szigorúan fellépni. Hát bizony a czélon való túllövés sajnálatos, a mi szoczialis visszahatással jár. De ma? Több a tévedésnél. A minisztériumoknak elég okuk van arra, melyszerint figyelmeztessék közegeiket, hogy a rendeleteknek ne csak betűit, de szellemét is lelkiismeretesebben tanulmányozzák. A Szatxnáron engedélyezett kilen- ozedik gyógytárt mi nemcsak a szatmári viszonyokat mérlegelve Ítéljük meg. Elvégre nincs a világon olyan ügy, melynek eldöntését igy vagy úgy indokolni ne lehetne. (Az igaz, hogy ennek a kilenczedik gyógytárnak indoklása meglehetős kemény dió lehetett az indokolást fogalmazónak számára) Hanem vessíiik a maga egész komplexumában az egész gyógytár-kérdésének ügyét; állatni, társadalmi, szocziális és minden néven nevezendő más szempontból. És arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a gyógyszertárak engedélyezésének, kiosztásának kérdését múlhatatlanul szabályozni kell. Szocziálózódnia kell ennek a kérdésnek is. Hogy és hogyan magyarázható az meg, hogy valamely pályavégzett egyénnek az állam egyszerűen 40—50 ezer korona évi jövedelmet adományozzon ? Többet vagy kevesebbet az most nem kérdés. Ez a módszer szocziális szempontból tarthatatlan. Más egyetemi polgárok is keservesen végzik a maguk pályájukat. S mig csak a VII—VI. fizetési osztályokba juthatnak: mi utakon kell átmenniök. De ha egy-egy gyógyszerésznek vannak tekintélyes pártfogói, tud eléggé okosan utána járni: aránylag fiatal korában oly forráshoz jut, melyet más életpályán nagy, bőséges érdemekkel ellátva meg sem közelithet. És éppen azzal, hogy a gyógyszerészek Közül is sokat, legtöbbet mellőznek. a kik beleöregedve a gyógyszertári provizorságba, soha önállóságra nem juthatnak : magában a gyógyszertári karban is szocziális keserűséget és az igaztalan, méltánytalanság érzetét verik fel A gyógytárak mai adományozásának módja melegágya a protekcziónak, az igazi érdemek mellőzé.sének és az annyira kirívó egyéni boldogitásnak. Miért ne lehetne a gyógyfár is a nemzeti jövedelmek forrása. Miért nem kezelhetné maga az állam a gyógytárakat és ezzel uj pályákat, elhaladásokat nyithatnának azok számára, a kik koporsójuk zártáig — kénytelenek gyógytári alkalmazottakként működni és élni. A mi a szatmári kilenczedik gyógytár engedélyezését illeti, arra nézve meg kell állapítanunk, hogy szükséges voltát teljesen elfogadhatatlan indokokkal. . . állítják he. Szerbia haldoklása. A nagv szerb álom helyett következik — a haldoklás, a vég. A mámoros sz-rb fanatikusokat a maguk lavinájuk temetik el. Alig lehetett száz éves a Karagyorgyék dinasztiája s emelkedve a disznópásztori sorból szakadatlan gyilkosságokon át, nem őrködik fölötte a mindent megtisztító borzadály, amely az atridák nemzetsége fölött lebegett. Nem emeli fel ám a sors azzal, hogy letiporja őt. Péter nem tragikus hős. Egy csúf rémregánynek alakja, akit akkor dobattak félre, amikor a sorsa betelt. György és Sándor herczegek is oda térnek vissza, ahonnan eltávozniok nem volt szabad. Az operett alakok tipusai közé jutottak. Csak a szerb népnek sorsa tragikus, Sok szép tulajdonsággal felruházva, kevés igénnyel, nagy súlyos megpróbáltatásokon edzve — nem adatott meg neki a becsületes vezetéssel való kifejlődés. A királygyilkosság után nem bünhödés, de mesés diadal jutott a számára. Nem a királyok, országvezetők uralma, es biztatása. Szabadon rabolhatta, csalhatta a szomszéd bolgárt és kapkodhatott a csillagok felé. Mit érezhet ez a nép, aki 1912. évtől állandóan mámoros harczban van ? Mit érezhet, mikor összezúzva látja álmait? Szerbia haldoklásának hörgése . . lehetellen, hogy át ne hallattszék a szomszédba és ne ismerje végre . . mit ér Nagyoroszországnak barátsága, atyai pártfogása. _____Szatmár-Németi, 1915. deczember 1. Me nnyivel tartozik már Olaszország a Szentszéknek? Az olasz ga- ranczíális törvény, mint ismeretes, a Szentszék részére évi 3,225 000 lira járadékot szab meg. Ezt az összeget eddig természetesen egy pápa sem vette föl, mert egyik sem ismeri el a garancziális-törvényt. 1871. óta 45 szőr lesz nemsokára esedékes az évi járadék. Ha csak 4°/o os kamatot veszünk, akkor a most esedékes ös-zeg kamatos kamattal 409,070 000 lira, a jövő évben pedig közel fél milliárd líra volna. Szó sem lehet természetesen arról, hogy Olaszország valaha is eleget tudna tenni e kötelezettségének, amelyről egyébként a Szentszék nem vesz tudomást. Drótnélküli táviró a hátizsákban. Nem régiben egy uj fajta drótnélküli táviró készüléket fedeztek fel, amely különösen katonai czélra kiválóan alkalmas, mert mindössze öt katona hátizsákjában elhelyezhető. Egy-egy katona 20 kilogramm terhet visz magával a készülék alkatrészeiből. 15 perez alatt fel lehet szerelni az egész állomást — hatástávolsága 25—40 km. közt váltakozik aszerint, hogy milyen terep esik közbe. — Mi baja van? — Semmi, Rozina. — Meglepetése lesz. Ilyen darabot még nem látott Erzsiké nem kérdezte, miért ? Miféle darabot játszanak. Hanem mint más este . . indult Rozinával — a színházba. Béla már ott volt, rendes helyén. A függöny felgördült és a meglepetés csakugyan következett .. mindjárt az első felvonásban. Erzsikének arcza lángba borult a jelenések szemléletére. Ülő helyét beljebb húzta, hogy úgyszólván nem is tekinthetett a színpadra. Égy pillanatban pedig találkozik tekintete újra a Béla tekintetével. És észre kellett vennie, hogy a fiatal ember nyugtalankodik, izeg- mozog. Egyszerre felugrik, észrevétlenül kioson a színházból. * Haza tért. Alig várta, hogy otthon lehessen. Mi következett most ? Egy ideális, egy fehér lélek vergődése. Teát főzött. De micsoda szórakozottsággal. Aztán gyors lépésekkel mérte szobájának hosszát. És mo- nologizál: — Ez hát az ideális lelkek sorsa. A rettenetes kiábrándulás. Mit tartsak én egy, bim- bófakadásból most virággá lett leányról, a ki ezt a darabot végig nézi. Ezeket az ocsmányságokat. Ezeket a malaczkodásokat.Ezt a gyalázatos férfi vétkezést, melyet a paraszt fiú, a természet gyermeke sem cselekszi meg a ház fehérnépsége előtt. Mi van már Írva ennek a leánynak, Erzsikének lelke tiszta fehér lapjára, ha ő élvezetet talál ez ocsmányságban. Ha ő jól érzi magát ebben a — miliőben. Nem, nem! Az ilyen szív nem hozhat a férfi számára sem tiszta érzéseket. Boldogságot, hűséget, megelégedést, kölcsönös megértést. Vége mindennek. Vége . . . vége. Ez az est teljesen kiábrándított. Viharos lelke nem is csendesedett le — egész este. Zajló, hullámzó szívvel tért nyugalomra. Oh eddig nyugodt, oly szép álmai voltak, mintha rózsákon pihent volna. Most tövisek közt hánykolódik. * Egy másik nap újra piros szinlapot talált Béla Íróasztalán. Felkapta azt a papirt és darabokra szakgatta. — Az én boldogságomnak, az én szép álmaimnak megrablója. De este felé más gondolata támadt. Mintha valami szellem érintette volna lelkét. Mintha értelme, intellektuális érzése azt mondotta volna . . . — Te igazságtalan vagy. Nem elemzed a történteket. Hát miért Ítéled el azt a leányt enélkül ? Szegény kis madárka 1 Mikor rárepül a lépves?zőre . . . gondolta-e, hogy gonosz kéz tette oda . . . Hogy foglyul ejtse. S mintha csak villanat támadt volna lelkében . . . oly hirtelen készen volt elhatározásával. Befordult a színház utczába. Jegyet vált. S meghúzódik egy hátulsó karosszékben, ahonnan jól láthatta Erzsikéék páholyát' .". . A függöny felgördült, az első felvonás már javában folyt. A pikantéria, a malacz- kodásnak magvait már hintegették. Erzsikéék páholya üres volt. Béla még várt egy ideig. De a páholynak nem nyílt ajtaja. Még most sem nyugodott meg . .. Ott sétált a színház körül. Az ég gyönyörű volt, telerakva csillagokkal. Az ő lelke pedig feszült várakozással. — Már nem jönnek, szólott maga-magának. És aztán haza tért. Milyen máskép érezte magát. Hogy megnyugodott. Mintha újra visszatért világban volna. * Az első látogatást megtette Erzsikéék- nél. Rozina bevádolta, hogy a kiasszony nem szereti a színházat. Túloz. Túlságosan óvakodik mindattól, a miben a modern leány örömét, boldogságát találja. Pedig az életben úgy is meg kell majd ismerni a színpadnak eseményeit. Jobb most azon keresztül menni, mint aztán csalódni . . . Erzsiké csak hallgatta Rozina lityi-locsogását. De Béla szúró tekintetével pirította meg a vén leány arczát. Aztán . . . Erzsiké felé vetette pillantását; azt a csodás, azt a tudósoktól soha sem elemezhető pillantást, melyet a tiszta, fehér lelkek váltanak ki, mikor megszületik ez a pillanat. Az, melyet ez a szó igy fejez ki: „Téged, egyedül — és örökre“. Ibolyka.
