Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-11-24 / 93. szám
XXIV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1915. november 24. / 93. szám. SZATMÁRI HÍRLAP (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 , — , Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Piros vérrel öntözik a csatatereket a mi hős katonáink. Életüket, családi meghitt fészkűket áldozzák fel, hogy dicsőségesen elvégezzék a második honfoglalást. És itthon? Piros szinlapokkal csalogatják közönségünket a színházba. A piros színnel, a mely szin ma hősöknek ömlő vérét jelenti, hirdetik szabadon az itthon maradottaknak, hogy pikáns estére van kilátás. A mi dicső hadseregeink a jéghegyeken ontják piros vérüket; a hidegtől szenvednek, fagynak: itthon mesterségesen felkorbácsolt szenvedélyek, ösztönöknek forró lázaiba invitálja népünket — a közkereset. Igaz, hogy igy volt ez már a háború előtt is. De legalább megmaradt a remény, hogy a színházakat megmentjük még a nemzeti kultúrának, az igazi művészetnek. Mikor az 1912 ik évben a kolozsvári színészek egy budapesti színházban felébresztették a fővárosi közönségben is a színházaknak nemzeti és művészeti értékét, „Az Újság“ ez. lap (1912. május 5. sz. v. ö.) vezór- czikkében igy irt: Diadala ez az igazi művészetnek és a színházak feledett hivatásának. Mert talán felébred a színmű Írókban épen úgy, mint a színigazgatókban a szeméremérzete is, ha nem is akarunk vámsoMire kell a rézmozsár? Vitéz tüzér huszár fiú érkezett haza az öreg édesanyjához; tizenötödik hónapjának napjai jöttek el, hogy mindig az ágyuk szolgálatában állott. Most egy kis pihenőre, ideg- csillapitásra hazajött öreg anyjához, a tűzhelyre . . a családi fészekbe. Sok-sok beszélgetés, estendeni mesélgetés után, az anyjuk behozta az öreg rézmozsárt, még talán a nagyanyja is törte benne a borsot, ezukrot . . mimást. Most meg ő kezelte, immár negyvenesztendei házassága és több éveken való özvegysége alatt. Régi, de szép mozsár. Remekbe készült. Büszke is volt reá, kincsekért nem adta volna. Hát bizony pedig 1 Az öreg anyjok is hallotta, hogy a rézedényeket, meg a rézmozsarakat is rekvirálni fogják, ha valaki a maga jószántából oda nem adja. Fájó gondolat, de ha már a szentegyház harangjai berukkolnak, akkor bizony a rézmozsár sem kaphat kegyelmet. Hogy harangból ágyút öntenek, az csak érthető valahogyan. De hogy ebből a kis rézmozsárból, kalács alá való tepsikből, mimásból is, azt már egy öreg, régi asszony nem igen kapiskálja. A karjaiba veszi hát a jó mámi a családi réz- mozsarat s oda teszi fia elé a vitéz tüzér huszár elé és emigyen beszél: Felelős azerKesztó : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonoe A SZ&TMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÓR. rompókat állítani a müvészimport elé . .. A malaczkodás, a szabad pikantéria se nem kultúra, sem pedig művészet. Fájdalom, nemcsak a főváros művészi érzékében csalódott a kultúra és művészet. . de a szinirodalomnak pajtás-szövetsége gondoskodott róla, hogy a piros szinlapot igénylő léha darabjaival elözönölje a vidéki színházakat is. Ne higyje senki, hogy a vidéken észre nem vettük ezt a szomorú beözönlóst. Ezt a veszedelmes irányzatot. És ne hogy valaki azt mondhassa, hogy csak mi vettük észre és csak mi a magunk felfogása és hivatásos érdeke szerint Ítéljük el ezeket a piros szinlapos darabokat . . . igyekszünk e kérdésben egészen háttérbe vonulni most és megszólaltatni azt a telivér liberális hangot, melyről mindenki tudja, hogy a maga teljes függetlenségét és felfogását szokta kimondani. A „Szatmár és Vidékében“ D jegyű vezérczikkezője, az 1912. évfolyamának 12. számában igy ir, szembeszállva a piros szin- lapu estélyek telt házával, az uj színház építésének könnyelmű tervezetével: „A mai színház, akármiként forgassuk is a kérdést, nem egyéb, mint olyan hely, a hol akarva sem lehet nemesebb szórakozást találni; de miután a közönség ilyet nem is — Mán édes fiam ezt a kis jószágot, nagyanyádnak szépséges emlékét csak mégis itthon hogyhatnák ; hát ’iszen egy-egy rőzmo- zsár mit sem teszen a mi győzelmünkben. Vitéz huszár-tőzér megfogja aczólkezé- vel a rézmozsarat és megtapogatja, akár a hareztóri ágyukat. Azután szó nélkül ráborul az öreg édesanyjára, majd szinte tüzbe-lángba borulva kezd magyarázni: — Dehogy nem tesz, dehogy nem tesz édes .. ez a rózmozsár a mi győzelmünkben. Hallgasson csak meg édes jó anyám: — Ezek a mozsarak és más háztartási fémtárgyak a municiógyártásban kerülnek földolgozás alá. A mozsarakból például készül a patronhüvely s úgy lehet, hogy a most besorozott öreg népfölkelő annak idején tölténytáskájába olyan patronokat rak be, amelyek hüvelye az ő rózmozsarából készült. Megtörténhetik továbbá az is, hogy előkelőbb sors jut ki a mozsárnak s készül belőle lövedék-hüvely, avagy alkatrész — azokhoz az óriás ágyumozsarakhoz, amik 30 és feles néven már jól ismertek és dicsőséges hírük bejárta az egész világot. Egy-egy háztartásbeli mozsár átlagos súlya három kilogramm. Tekintettel pedig arra, hogy egy főfegyver patron hüvelye csak tiz grammot nyom, igy egy rézmozsárból cirka 500 patronhüvely készül, számításba véve természetesen, hogy a rezet más fémmel keverten, mint ötvözetet dolgozzák fel. Tehát lássa édesanyám 500 patron 1 Vagyis éppen annyi, a mennyit teljes erővel A kiadóhivaialí illetó összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. llalikny Kábnim kiadóhivatal, főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pilyintl hirdetések egyszeri közlése I korona ----------------- Nyllttér sors 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. keres, amit pedig keres, azt ott megkapja, közszükségletet elégit ki; azonban ez a közszükséglet nem olyan természetű, a mi a városra kötelezettségeket róhatna. Nemcsak a piros szinlapon hirdetett darabok, de általában az egész irányzat olyan, a mi az erkölcs ellen dolgozik és kivétel nélkül az érzékiséget szolgálja; nem hasznára van tehát a közönségnek, hanem kárára; annyira nem a kultúrát terjeszti, hogy egész bátran kultur- ellenes intézménynek mondhatnók. Különösen óriási a pusztítás, amit a fiatalság és a gyermekvilág lelkületében véghez visz, lóvén a mai kornak egyik nagy bűne az is, hogy az egészen fiatal nemzedéket a színházba hurczolja. Már pedig amit egy este ront a fiatal lelkeken, azt egy hónapi iskola sem fogja helyrehozni. Egy szóval a dolog úgy áll, hogy a város tulajdonképen akkor járna el helyesen, ha nem hogy uj szinház építésére gondolna, hanem addig mig ez a léha, frivol és erkölcsellenes irányzat meg nem változik, a régit is bezáratná.“ Emlékszünk e czikknek hatására. Százan és százan aláírták volna az első szóra. Nyíltan dicsérték a bátor, az igazságot kíméletlenül kimondó nyilatkozatot. Az uj színháznak terve a néma hallgatásba fűlt. S még azok is, a kik a szabad, igazánba’ a szabados művészetnek, valójában pedig a malaczkodástüzelve egy lövész egy nap alatt elhasználhat és kilőhet az ellenségre. Mivel pedig a hadistatisztika tanúsága szerint naponta átlagosan négy és fél millióra rug a patronszükséglet, igy naponta 15.000 darab konyhamozsár szükséges ahhoz, hogy a napi patronszükséglet hüvelye előállítható legyen. Tehát a miénk is, a másé is szükséges. Készülhet azonban a rézmozsárból három darab nyolez centiméteres tábori ágyúhoz való lövedókhüvely is, amennyiben egy- egy ilyen hüvely súlya 1.1 kilogramm. A mi 30 és feles mozsaraink lövedókhüvelyóhez azonban már hat darab rózmozsár szükségeltetik, tekintettel arra, hogy ez lövedék hüvely kerek 17 kilogramm súlyú. * * * Hallgatja, csak hallgatja az öreg mámi, édes egyetlen huszár-tüzér fiának a nagy okosságát. Szinte belecsudálkozik. Aztán mikor azzal végezte ez a naggyá, híressé, hőssé nőtt gyerek, hogy hát bizony igy vagyon az édes anyám .. akkor az öreg mámi is megszólalt : — Hát fiam, én keveset értettem meg a te ágyú tudományodból. Csak azt az egyet értettem meg, hogy a hazának szükséges az én réz mozsaram is ... Hát lelkemből oda adom. A fiú, vitéz huszár-tüzér felugrott. Átölelte az öreg édes anyját és megcsókolta. De úgy megcsókolta.
