Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-11-21 / 92. szám
XXIV. évfolyaisi. SsaímáF-Németi, 1915. november 21. 92. szám. A (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP fí* *K •A»*’ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Egész évre 10 K — f, Félévre — 5 . — . Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. Tüzet kiabál, a ki maga gyújtotta fel a házat. Tolvajt, a ki meglopta a vásárt. És vakmerőén másra keni bűneit; ártatlanokat gyanúsít — Írja Pázmány — a ki maga a legnagyobb gyanús. A radikális szocziológia fő agitátora, a nemzeti érzéseket tapodó, fitymáló „mi tudósok“ egyike is ehhez a módszerhez nyúl. Mert világosság kezd lenni; mert bújik a szeg a zsákból; a háború okainak mélj''- ségeiből, sötét verméből tüzek törnek elő, a melyek bevilágítanak a pokoli műhelyekbe, a hol ezt a véres világháborút kovácsolták: hát a „gyanósak“ a felelősségrevonás előtt hihetetlen vakmerőséggel és vaksággal is, a háború borzalmaiért, a kereszténységet teszi felelőssé. Miért? Olvassuk csak: Mert nálunk is első sorban a nemzeti korlátokat nem ismerő vallás, névleg, a „szervezetlen nemzetközi katholczizmus“ tüzelt legjobban a háború szent kötelessége mellett, „a nemzetközi anarkiáórt.“ A hadba vonultakat papok lelkesítették. A zászlókat és a fegyvereket az Egyház áldotta meg. És mert . . . mert . . . sok összehordott zöldség következik még ezután, a melyekre nem is érdemes reflektálni. Tisza István miniszterelnök a háború folyása alatt bizonyos egyének beszédeit őrültek beszédének titulálta. Valójában azok a kijelentések, Írások, melyek itt Magyarországon is, bizonyos papirosokon a háború okairól, a mi önvédelmi harczunknak „nemzetközi anarkiá“-vá sülyesz- téséről megjelenhetnek, a fentebb jellemzett beszédekhez, kijelentésekhez tartoznak. És pedig minden józanul ítélő ember előtt. Nem tartozik a magyarság leikéhez, de még testéhez sem, a ki a mi önvédelmi har- czunkat, tehát a jogos és jogtalan háborút... egy kalap alá huzza a nemzetközi anarkiá- val. Őrült filozófia az, mely tiltani akarja egyes ember életének, házának, családjának, gyermekeinek, annál inkább egy nemzet életének, hazájának, függetlenségének önvédelmét. Á ki az öldöklést pláne annak a kereszténység papjainak tulajdonítja, a kik a katonák zászlaját, fegvvereit megáldották és a vitézeket harczra tüzelték. Nem tartozik az igaz emberek közé az, a ki a kereszténységet, névszerint a katholi- czizmust egyrészt a nemzetköziséggel vádolja, mikor e vádolásra szüksége van; másrészt azért bántja és ostorozza, mert sok más erkölcsi kötelessége mellett a honfiúi védköteleA kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bakkay Kálmán kiadóhivatal, főnök czimőre Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pályázati hirdetéseit egyszeri ltOzlése i korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. zettséget is erkölcsi kötelességei közé iktatja. De nem tartozik a rendezett koponyáju emberek közzé sem. Sőt azok sorába tartozik, igenis, a kik a nemzetnek élet és halál harczai közt a nem. zet legszentebb érdekei ellen izgatnak. S ha lefülelik azt a piaczi kofát, a ki a háború ellen kitör és a mi fiainknak ömlő vére hallatára elkeseredetten beszél, bizony nagyobb ok volna arra, hogy annak száját tömjek be és tegyék lehetetlenné, a ki tanult, a nemzet kenyerét evő és maga-magát „mi tudósok“- nak nevező ember létére nemcsak az önvédelmi háború jogossága ellen izgat, de még a háború után bekövetkező béke utánra is — harezot Ígér és barcczal fenyegetődzik. De szerencsére kicsi ember és nem is okos ember az, a ki előre fenyeget. Hangosan, dobbal, síppal hirdeti a maga harczát, harapását. A hallgató kuvasztól inkább kell félni, mint a folyton folyvást csaholótói. így tettek a mi ellenségeink is. Az ő dobjaik és sipjaik és csaholásaik is Berlint, Bécset, Budapestet. . . hirdették diadalmas utjukként. És nem is a még ködös távolban. Az első szent karácsonyi ünnepre. S az történt, hogy diadalmas ut helyett kutyaszorítóban vannak a második karácsonyra. Magyarországi szent Erzsébet és a Keresztül csillámlanak ez önérzetes kijelentéseken, amelyek sokkal számosabbak, hogysem valamennyit idézhetnék, annak a ténynek a sugarai, hogy sz. Erzsébetnek, akit cly kedves tisztelet áraszt körül, a lelki szépség és nemesség eszményi magaslatán kellett tündökölnie. Azok az erények és érdemek azonban, amelyek alapján a németek sz. Erzsébetet egyik legnagyobb dicsőségük gyanánt hirdetik és magasztalják, más népek körében is előfordulnak. Feltaláljuk azokat mindenféle nemzet kiválóbb tagjainál. Nem hiányoztak az Árpád-ház dicsőségét növelő más szentek életében sem. Az ősök, akiket az egyház oltáraira emelt, oly erények fényárában úsztak, melyeket annál könnyebben sikerülhetett sz. Erzsébetnek utánoznia és gyakorolnia, mivel életével, szivébe-lelkébe oltva örökölte azokat 1 Németországnak azt a törekvését, amelynél fogva sz. Erzsébetet a magáénak óhajtja, egy körülmény látszik indokolni. Az, hogy ott ólt és hatásosabban fejtette ki ott befolyását, mint máshol. „Hétszáz éve — Írja idevonatkozólag egy német szerző — hogy Magyarországon egy királyi gyermek született, aki oly szorosan forrt össze népünkkel, annyira át- és áthatotta szellemünk és a tökély oly magas fokára emelkedett, hogy nemzeti szentünk gyanánt tisztelhetjük.“ Krukenberg Elzleth szerint a thüringiai herczegnó a német protestáns nő eszményképe. Párhuzamot von szent Erzsébet és Krisztus Urunk között. Valamint az Üdvözítő, úgy sz. Erzsébet sem kereste a hatalmat. Mégis határtalan módon gyakorolta. Émlókét nem halványította el az idő. Képe bevésődött a szivekbe. Meghódolnak a szelíd fényéből kisugárzó ellenállhatlan hatás előtt még azok is, akik félreismerik. A csodálat azon érzése elől, amely sz. Erzsébetnek a Schwindt ecsetét dicsérő wartburgi képek által elénk varázsolt kedves alakja iránt ébredez a lélekben, még azok a protestánsok sem zárkózhatnak el, akik élettörténetét lapozva, gondolatban talán inkább Lutherrel enyelegnek, aki szintén Wartburg lakója volt. Mintegy magyarázatul azt a meggyőződését hangoztatja egy másik iró, hogy sz. Erzsébetnél a legkiválóbb, a legnemesebb emberi és keresztény erények oly szoros frigyben egyesültek, aminőre példa csak a legritkább esetekben található. Hasonló nézetnek hódol Wegele is, aki szemlét tartva a sz. Erzsébet dicsőítésére óvenkint megjelenni szokott nagyszámú kiadványok felett, igy kiált fel: „Nem a vallási őrület, az elragadó csodálat, vagy szerzetesi buzgalom mesterséges szüleménye e jelenség. Valami mélyebb, szilárdabb, általánosabb alapokon kell nyugodnia. Különben alig lenne elképzelhető, hogy a legkülönbözőbb korszakok, a legellentétesebb világnézetek, amelyeket nem ritkán áthidalhatlan szakadékok választanak el egymástól, önkénytelenül találkozzanak a thüringiai her- czegnő méltánylásában és tiszteletében.“ Nem rajong a csodákért. Folytatólag mégis azt állítja, hogy az a győzelem, melyet az alázat és lemondás hősnője összes ellenei felett aratott, igen nagy csoda. Ellenségei — kivétel nélkül — meghajolnak előtte. Konrád, aki üldözője volt, bámulója lön. Fülöp tartományi gróf elragadtatva a hitújítás heve által, 1539-ben szótszóratta sz. Erzsébet földi maradványait. Három évvel később azonban a Haina város számára épített uj kórházban emlékszobrot állitatott tiszteletére, amelyen egy betegnek táplálékot nyújtva ábrázoltatok. Ilyen módon igyekezett leróni háláját ősének áldozatos jótékonysága iránt. Midőn Auguszta császárné Wartburg falai között tartózkodott, nem csekély előszeretettel foglalkozott távoli ősének emlékével. Nem is lehetetlen, hogy számtalanszor bebizonyított jótékonyságának és könyörületónek szellemét ott végzett elmélkedéseiből merítette. A hódolat azon megnyilvánulásai, amelyeket a protestánsok ma sz. Erzsébet lábai előtt felhalmoznak, komoly elégtétel gyanánt tekinthetők a sérelmekért, amelyekkel elődeik sz. Erzsébet ereklyéit illeték, valamint azon kísérletekért, amelyekkel emlékét a feledés homályába elhantolni akarták. A földi dolgok kedvező fordulatának, vagy még inkább az isteni Gondviselés ki- fürkészhetlen müvének lehet tulajdonítani, hogy meghódolnak ma a protestánsok annak személyisége előtt, akit egykor bántalmaztak. Csodálattal adóznak annak, akit rágalmakkal árasztottak el. Nevével díszítik fel 'a jótékonyság intézményeit. „Erzsébetieknek" nevezik csaknem mindenütt Németország, Ausztria és Magyarország területén azokat a jámbor, áldozatkész nőket, akik a szenvedők gondozása terén igyekeznek nyomdokait követni. Akik egész életüket a betegek ápolásának és vigasztalásának hozzák áldozatul.
