Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-11-21 / 92. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP“ Szatmár-Németi, 1915. november 21. Oh, tisztelt „mi tudós“! ez a kellemetlen csalódás csak úgy érhette az elméleti diadalosokat, hogy . . . mert a mi nemzetünk, a mi hős katonáink minden egyes vitéze, bár nem is tudósok, mégis tisztában vannak a háború okaival. Tisztában vannak azzal, hogy nem a kereszténység, nem a pápa, nem a mi békés agg királyunk, nem is az orosz, franczia, angol és olasz Keresztény nép erőszakolta ki ennek a háborúnak borzalmait. Oh nem. Hanem azok, a kik most tüzet kiáltanak, holott maguk gyújtották fel Európa békességét. A kik tolvajt űznek, holott maguk akarták meglopni, rabolni a mi hazánkat és szentelt földeinket. És önök . . . még e borzalmas, véres háború után is harczot ígérnek és háborút akarnak ? A megtépett, a diadalokban is is vérző lelkek háborúját? Állunk elejükbe 1 S szent meggyőződésünk, hogy diadalmas hadseregünk óriási százalékát önök szembe fogják találni magukkal. Azokkal a vitézekkel, a kik a harczban megtalálták Istent. Megtalálták a nemzetet. És megtalálták az ellenséget. S rájöttek arra, hogy ki volt hát oka Európa borzalmainak. És azt' is megtapasztalták, hogy a homály, a sötétben való bujkálás csak a gyanús és gonosz emberek munkája lehet. A fenyegetés pedig a gyáváké. Az igaz ügynek nincs szüksége fenyegetésre . . . sem sötétségre. Hanem világosságra. Ez a világosság pedig már dereng a nemzet lelkében. És akkor önök, mi tudósok — újra odújukba bújnak . . . Kénytelenek lesznek oda bújni. Mert az a hadsereg fogja leverni önöket, a melyik megverte a mi külső ellenségeinket. Borzalmas részleteket tárnak elénk a czenzurán átment hirek, hogy a vad szer- bek mint kegyetlenkednek foglyainkkal. Jobb lett volna talán hallgatni ezekről a vadságokról; hiszen a foglyainkért szenvedő anyák, feleségek, gyermekek, családok úgy is tisztában voltak vele, hogy ott, e barbár, ember- evő nép közt csak szenvedhetnek, pusztulhatnak a mi foglyaink. Azért mi nem ismételjük e borzalmas híreket. Nem döfjük a tőrt újra, a tövist a szenvedő és vérző itthoni szivekbe. Sőt felemeljük vigasztaló, erősítő szavunkat, hogy legalább a részvét enyhítse azokat, kik most mérhetetlen fájdalommal a nagy bizonytalanság tövisei közt nyugtalankodnak, sőt vergődnek. A hadviselés vis majorjai, kényszerűségei és megtorlásai a hadviselés szempontjaiból érthetők. Hogy toroljuk meg a szerbeknek foglyainkkal való kegyetlenkedéseit, miután a semleges államok nemzetközi képviselői utján a legkomolyabban figyelmeztettük a szerb kormányt, hogy emberségesen bánjanak foglyainkkal, különben külügyi kormányunk könyörtelenül fogja alkalmazni az ellenrendszabályt — az igazságszolgáltatásnak joga. És meg lesz e büntetve e bűnös nemzet egyes, talán nem is bűnös szerb fogolynak elítélésével ? Oh ... az ész talán megnyugszik, de a történet igazságszolgáltatása nem ezt kívánja. Azt kívánja, hogy egy nemzet, mely ily embertelenségre vetemedik, ily vadságra képes: nem jogosult önálló nemzeti, állami életre. Ez a nemzet, ez az állam eltörlendő a föld színéről. Hit és háború. A Baranyai Kálvinista Lobogó hasábjain egy levelet olvasunk, amelyet a harcztérről küldött egy katona lelkipásztorának. Igazán sajnáljuk, hogy ezt az írást nem lehet olyan nagy nyilvánosságra hozni, mint amilyent megérdemel. Elmondja e levél Írója, hogy ott a harcz- téren mennyire világosan látják ők, hogy a mi legnagyobb erősségünk az Isten, amely az ellenségek egész tömegével szemben a magyarnak nyújtja a győzelem pálmáját. Kérjük Nagytiszteletü urat — Írja a derék katona — figyelmeztesse és világosítsa az otthon levőket Istennek mindezen velünk közölt javaira. Buzdítsa őket a templomba- járásra, Istenimádásra s buzdítsa, hogy imádkozzanak helyettünk, valamint értünk is. Imádkozzanak, hogy szűnjön meg ez a háború a magyarok győzelmével. Valóban hiábavaló a szabadgondolkozók minden mesterkedése, amig ilyen katonák őrzik a határt és amig ilyen katonákat nevel a magyar nemzet és a magyar iskola! Fagy a haroztéren. Emlékezetes marad sokáig az oroszok kárpáti betörése, mely örök dicsőséget hozott halálmegvetéssel küzdő hőseink homlokára, de egyúttal rengeteg szenvedéssel, nélkülözéssel, fáradalommal tette próbára a honi föld védelmének gondolatától megaczélosodott kebleket. A gyilkos golyónál is gyilkosabb, alattomosabb ellenség, a kegyetlen téli hideg, sok derék emberünk kezéből ütötte ki a védő fegyvert. Sokan nyilván azt hinnék, hogy a fagy okozta veszteségeink nagysága egyenes arányban állott a hőmérő alacsonyságával s hogy legtöbb emberünk a karácsony táján tapasztalható zordon időnek lett az áldozata. Annál meglepőbb egy gyalogos tisztünk nyilatkozata, mely pontos megfigyelések és személyes tapasztalatok eredménye s a mely szerint éppen a kezdő hidegek idején, október és november hónapokban fagytak meg a legtöbben. Ennek oka nyilvánvaló: em béreink nem edződtek még hozzá, nem ismerték a hidegség veszedelmét, nem tudtak ellene védekezni, nem is vették nagyon komolyan. A szomorú tapasztalatok felvértezték hőseinket a fagy ellen is ; a fagyási halálozások száma örvendetesen leapadt s manapság már úgyszólván minden baka tudja, hogy mikor Dem szabad a szabadban elaludnia és mikor nem lehet megfagyni az embernek. Egyik olvasónk Írja lapunknak : Ha jól tudom Papp Géza polgármestersége alatt s talán épen az ő kezdeményezésére meglehetős költséggel állították fel a Deák-téren és más utczákban a gyümölcs és egyéb árusok számára az árubódékat. Felállították, hogy a várost megmentsék attól a bántó Ízetlenségtől és a rendezetlen kis városok, nagyobb községek utczai piszkától, mely a mi „szépen fejlődő városunk“ arczulatát is elronditotta. A hiba csakhamar kisült, hogy t. i. a bódék csinosak, de szűkre vannak szabva. Egy pár helyen tehát kibővítik, kinyújtják; a kifogás azonban megmaradt ... a kibővített bódék sem voltak elegendők az árusoknak. Eredménye pedig az lett, hogy évről-évre szaporodtak a ronda, primitiv, Ízléstelen sátrak s ma már legtöbb árubódé üres, de körülötte egész tréntáborok keletkeztek Deák-terünk csuffátételére. Itt, ez esetnél csakugyan elmondhatjuk, cseberből feneketlen dézsába estünk. Csak a Rooz vaskereskedése előtt, a Deák-térnek délnyugati sarkán terjeszkedő sátornak tarka, rossz házi asszony rendetlen kamaráját is csuffá;silányitó áru-sátort kell tipikus példányként felhoznunk. Micsoda kép, micsoda bántó Ízetlenség tárul elénk forró nyárban épen úgy, mint télen. A többi sátrakat, telepeket említeni is fölösleges. A házépítésnél rendszabályok nyűgözik a boldogtalan tulajdonost. Kerítéshez nem lehet nyúlni a szabályrendelet kegyessége nélkül, csak ti boldog sátrasok, ti felüthetitek tanyátokat ott, a hol sasszemetek kiszemeli a boldog kényelmet a jövedelemre épen úgy, mint a múlandóságnak és rothadásoknak forrásaira. S ha már éppen ez a gyorsan és szépen fejlődő város szivszaggató fájdalom nélkül nem tud megszabadulni a régi Szatmár sátoraitól még a modern bódék mellett sem ; ha önön- raagának nem ötlik szemébe ez a rondaság, ez a piszok, rendetlenség a sátrak védelme alatt, legalább piruljunk végre valahára az idegenektől hallható, de méltán kiérdemlőit megjegyzésekért, Ítéletekért. Hogy t. i. Szatmár arczulatához, nagyvárosi öltözetéhez, büszkélkedő haladásához nem illenek, sőt komikusak a szennyes, ronda, rég ki nem mosott csipkék, azok a bántó sátrak, melyeket minden önérzetes kisváros már igyekszik „szabályrendeletileg“ meghatározott árubódékkal helyettesíteni. Ismételten kérjük azon olvasóinkat, akik előfizetési dijukkal hátralékban vannak, szíveskedj ettek e hátralékukat postafordultával kiegyenlíteni, mert nekünk a nyomdával szemben sürgős kötelezettségünk van. Elhagyta-e a pápa a Vatikánt? Ismét meg fogja járni e kérdés a világsajtót, mert egy baseli távirat szerint a Giornale d’Italie azt Írja, hogy a pápa elhagyta a Vatikánt, amennyiben elment a Szent Anna templomba. A bir természetesen ezúttal is hiób hírnek fog bizonyulni és minthogy már második eset, nem is fog annyi port felverni. A félreértést pedig az okozza, hogy Rómában több Anna-templom van. Amelyiket a pápa meglátogatta, az a Borgo Pion lehet, a ehiese Sancta Anna dei Palafremieri is még teljesen a vatikáni épületek közé van építve. A ga- rancziális törvény pedig nyíltan -azt mondja : „a pápa a megállapított javadalmazáson kívül folytatja a vatikáni és lateráni apostoli paloták használatát, valamint hozzávaló és vele összefüggő épületével, kertjével és telkével és minden vele kapcsolatos hozzátartozósá- gával“. Tehát maga az úgynevezett garanczi- ális törvény és a vatikáni palotákkal összefüggő épületekről és a vele kapcsolatos hoz- zátartozóságról beszél. — XV. Benedek pápa tehát most sem tett egyebet, mint mikor a Sancta Marta kórházat meglátogatta: a vatikáni területen levő templomot látogatta meg, amit ha elődei nem is tettek meg, még a garancziális törvény értelmében is teljesen a maga szuverén területén mozgott. Két milliárd a harmadik nemzeti kölcsön jegyzése. A nemzet harmadikszor is megtette tehát' kötelességét itthon, mint megtették a mi dicső katonáink kötelességüket a hareztereken. S meg fogja tenni a nemzet még ezután is. Mert az a nép, mely tudatában van annak, hogy ha mindenét oda adja is, még akkor sem tett annyit, mint tettek azok, kik életüket áldozták fel a hazáért, a kik tizenöt hónapon keresztül minden nap élet és halál közt élik át a háború borzalmait: az a nemzet megállani nem fog kötelességének teljesítésében — igazságának diadala előtt sem. Szatmáron III. hadi kölcsönre 6 (hat millió K körül jegyeztek.) A Szatmárnémeti kir. kath. Tani- tóképzőintézet Vörösmarty- Önképzőköre 1915. november 19-ét diszgyüléssel ünnepelte meg, mely ünnepnek műsora volt: „Szent Erzsébet“ Szepessy L.-től. Szavalta: Geng István II. é. „Ünnepi beszéd.“ Mondotta: Tóth József a kör vezető tanára. „Szent Erzsébet napjára.“ Vargyas E.-től, Szavalta: Jakkel I. III. é. „Három könnycsepp“ Szász Bélától. Szavalta: Szabó J. II. é. A tanítójelöltek ünnepét megelőzte a gyakorló iskola növendékeinek emlékünnepe. Halálozás. Polity János a Szatmári Takarékpénztár Egyesületnek 40 éven át volt pénztárosa, életének 75-ik évében meghalt. Temetése pénteken volt. Katonák eskütétele. A65gye.XVII.-ik marschbataillonja ma teszi le katona esküjét a Ferencz József — laktanyában, d. e. 9 órakor. Szerbia leverése felé közeledünk. Meghódítása a befejezés határainál van. Az úgynevezett Nagyszerbia csaknem egészen a szövetséges magyar, osztrák, német és bolgár csapatoknak kezében van. A mi területet még a szerbek magukénak mondhatnak alig nagyobb egy magyar vármegyénél. Vasútja, vízrendszere is birtokunkban. Szerbia leverése, meghódítása a közeli események sora. De milyen lesz aztán helyzetünk a Balkánon az ott partra szállított angol, franczia, esetKörséták.
