Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-10-31 / 86. szám
XXIV. évfolyam. ©zatmáF-Mémeti, 1915. október 31. 86. szám. 'J IÁ (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP * , ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 . — . Negyedévre — 2 K 60 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁK. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető ösBzes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr*. Bakkay Kálmán kiadóhivatal, főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Tevékeny gyász a mi gyászunk, mely gyásznak köny- nyei közé a dicsőségnek napja ragyog már. Büszke gyász a mi gyászunk, melynek ölén nem a levertség, a leroskadás, az elnémulás fakad. Aszeretetnek tevékenysége, találékonysága keres és lel utat a könnyek törlésére, a sebek gyógyítására, szeretteink elvesztésének jótékony vigasztalására. S miként maga a nemzet nem halhat meg, csak egyesek hagyhatják itt a halandóság törvényei szerint a nemzetet: ngy magának a nemzetnek gyásza nincs. Csak hősei vannak, kiknek sírjára a napokban büszke lobogót tűz a kegyelet. És csak egyeseknek vannak mélységesen csendes és tiszteletre méltó gyászuk. Előttük mélyen meghaj- lunk, édes mindnyájan megértjük, melyben mindnyájan részt veszünk. Ne bántsátok a könnyeket, melyek ezrek és ezreknek szemeiből a napokban patakként ömleni fognak. Ezreknek és ezreknek vére hullott ezekért a könnyekért! Ezrek és ezrek áldoztak ezekért a gyémánt csöppekért, melyek a nemzeti élet hullámainak örök termelői lesznek minden századnak zúgásaiban. Ne bántsátok őket, a dicső veszteseket és ne csodálkozzatok, ha sirva-sirnak és még éjjel is csordulnak az ő könyeik. Hiszen Krisztus Urunk is sirt a sírnál, a ki az egész világot váltotta meg. Ezek a vjrhullások, ezek a könnyek a mi nemzetünk megváltásának könnyei és vérhullásai. Ők, a kik ott nyugszanak a hareztereken, együtt vagy külön, idegenben vagy itthon a haza földjének ölén; s a kik feláldozván őket büszke gyászt viselhetnek itthon: elvégezték nagy kötelességüket. Az Isten szeme lát. S az Isten szeme látásának mérhetetlen nyomán most s Nemzet Géniusza int felénk és kérdőre emeli büszke tekintetét, számon kéri tőlünk, a kik még semmit sem vesztettünk: megtettük e mi csak legkisebb kötelességünket is? Van-e jogunk dicsőséges csaták hírét várni? Oh azoknak a szendergő nemzeti hősöknek lelkei most e napokban eljőnek hozzánk. Bizonyosan eljőnek .. . Tevékeny gyász legyen hát a mi gyászunk. A szeretetnek, a cselekedetnek gyásza, mely könnyet törüljön, sebeket gyógyítson s utat törjön — a termelő jótékonyság forrásának megnyílására. A pápa legújabb tevékenysége — a foglyokért. Sokszor hallhattuk a világháború előtt, hogy a pápaságot elmaradottságról, a középkor feló való pillangatással vádolták. Kik? Felesleges megmondani. íme, a nagy világtragédia hullámaiból a pápasának fogalma, jelentősége, világhivatása egész erejében és szooziális hatalmában emelkedik ki. Csak a minap mondottff egy hírneves protestáns tudós, hogy az emberiség szabadságával, a népeknek szenvedésével, foglyokkal és mindazzal, a mi emberi, nem törődik senki oly önzetlenséggel és pedig vallás különbség nélkül, mint XV. Benedek. Most a pápa legújabb akcziójáról van szó. A szent atya a hadi foglyoknak vasárnapi nyugalmára veti éles szemét és atyai szivét, fejedelmi függetlenségét. Valamennyi hadviselő állam kormányához meleghangú felhívást intézett, hogy vallási és emberbaráti okokból a hadifoglyok vasárnapi nyugalma biztositassák. Valamennyi kormány készségesen hozzájárult a javaslathoz Szellemóra. Halottak napja. Sírok, kripta mélye Nem úszik már rőt mécsvilágú fénybe. A kegyelet adója már leróva, Mindenki alszik, elment nyugovóra. A földön árnyak, késő est homálya, Azurivén a hold a fényt szitálja. Itt-ott egy tépett, éjszin felhörojt, Mely imbolyogva csillagokra ront, Fényét kioltja ég száz tűzszemének És leplet hint a temetői népnek . . . A sírok hantja, (mintha mindig élnél) Mozdulni kezd a nagy varázsütésre, Halál harangja amit éjfélt ad S konditja földre szálló égi had: Angyalsereg nem látott légiója. Kikéi a holt, a sárgult utat rója, Lepelt ragad, cherubok táncát járja, Készülve a nagy légi utazásra. „Zokogj föl tar gally méla sípja te, Kövess ős.puszta siró szellete! Halottid mennek messze, siri tájra, Kutatva, merre késő unokája A búkert nyüzsgő szellemárja igy, A sírjuk nyitva, üres lesz legitt. Egy gondolat a Kárpát, Beszkid széle, Kilejtnek holttal dombolt peremére S Oalicia-bejárva ködlö éjjel, Bolyongva szállnak ráncolt, sápadt képpel. „ Vitézek föl! A szellő szárnya vér, Csatázik újra mindenegy rögér.’ Hősök porának sírja itt legyen, Hol bősz ellenség dúlt a tereken ? Vitézek föl, a szűzi magyar honba, Ma van a holtak mécsvilágú torja!" Kiált a sok-sok halvány szellemajk 8 hol leng, a földre száll és térdet hajt. Kihűlt poruk ahogy száz másat éré, Mozdulni kezd a terhelt földnek mélye, Kiszáll a holtak szótlan serge mind, Kik ott vesztek sok bősz nap harcain. Nehéz kezük a másik vállát fogja. Ott állnak törten, bénán, imbolyogva, Tíz kör, tiz másik fáradt körbe téved Szemlélve igy a fürge honi népet. „Sebed’ hadd lássam, én-én hadd kötözzem“ — Pereg a szó az ajkról dús ötönnel — „Nem fáj e nagyon? Óh a kard, a lándzsa, A szivet durván hogyan általjárta! És ime itt egy, feje hogyan véreik, Szeme kilőve, halántéka kéklik 1“ „Ezt én viszem el!“ — szól, kiált a másik — „Hadd lássam anyja képe vérirásit 1“ „Jertek ti mind, óh vérbuzogva jertek, Benépesítve honn a temetői kertet. Könnyebben száll majd a gyász halk imája Eöl a Hadak mennydörgő trónusára. Rideg e hely s mi messzire ez ország, Hő vérüket hol annyian kionták------Kö zel az éllen, ártó minden lépte, Nehéz von itt a holtak szent emléke.“ Szól s kél a had az ismert honi tájra És mindenikkel ott a halott társa. Rajokba mennek némán, szótlanul, {Ha egy-egy völgyre leplük árnya hull,) Amely mikéntha volna felhő szárnya, Vagy lenne hó, gyűrt vásznak havazása. Lassan betel a sírok mélye mind, Van oly is, honnan száz holt arca int, Honi temetőn uj temető épül És kincs lesz, drága kincs a föld rögébül. S ha emlékezni kell és sir az őszi szél, A hősök sarja vándorútra kél, A hantra hull és elzokogja súgva: „Ott ... arra .. . vitt a szellemeknek útja.“ Bakkay Béla. Sirvirágok .. , — A Szatmári Hírlap eredeti tárczája. — A békességnek idejében is volt minden esztendőben egy nap, mikor azok a hantok megállítottak egy napra bennünket. Egy estére. Oh, azok a hantok, igen, melyeknek erejét mindenki érzi attól a pillanattól, a mint egy-egy koporsó fölé domborulnak.. Azok a hantok ebekben a napokban mintegy megmozdultak. Eletet lehellettek az ősznek bus szellőjü levegőjébe. Beszélni kezdettek. Kértek, intettek, esedeztek. Sőt parancsoltak. őszi hervadáskor, mikor az utolsó virágoknak mosolyával maga a természet is halódásra készül, izenetet küldöttek az el- költözöttek — az élőknek. Úgy képzeltük,, hogy minden hervadt falevélről egy-egy ha-
