Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-10-17 / 82. szám
XXIV. évfolyam Szatmáp-Németi, 1915. október 17. (/ V ^Uvt h íj 82. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — L Félévre — 5 - — . Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bakkay Kálmán kiadóhivatal, főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pályázati hirdetések egyszeri kOzlése S korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Mit gondolunk? ha a magasságos égből váratlanul leszállana a békesség angyala a szenvedő, a vérben küzdő harczte- rekre és azt kérdezné az elcsendesedett, a dicsőséges béke hírét halló vitéz katonáinknak sokaságától: — Mit kívántok, óhaj ttok, vártok legfőbbkép, visszatérőben? Mit gondolunk, mi választ kapna a megnyílt szivekből, az elcsendesedett hősök legtöbbjének ajkairól? Ugy-e, azt mondjátok, édes jó Istenünk, ki tudna erre a kérdésre felelni. Hiszen ebből a kérdésből csodálatos rajokként szabadulnának fel a lelkeknek elnyomott, csak ritkán és mégis sokszor felviharzott gondolatai, érzései, vágyai, tanulságai, visszaemlékezései és főleg a múltat a jövendőre értékelő Ítéletei. És mit gondoltok továbbá, ha ez a békességnek angyala aztán ide is elszállana, mi hozzánk. Az itthon maradottaknak tűzhelyeire. Az üres házakba, ahonnan oly régen hiányzik az apa, a fiú, a testvér . . . ahol a dicsőséges békéért naponkint imádkoznak, sóhajtanak, vájjon itt., ezen tűzhelyeken mit felelnének a békesség angyalának arra a kérdésére: Mit kívántok, mi után sóvárogtok, hogy ime a tieitek visszatérőben vannak. Mit felelnétek? Segítünk mi nektek a boldogság elemeinek összefolyásában, fel nem elemezhető egységes tudatában. Úgy hisszük, lelkűnknek egész hitével és tudatával hisszük, hogy a sok-sok milliónyi feleleteknek tömegéből az az egyetlen vágy, só- várgó hang, felelet váltódnék ki ott, a hazatérő táborban és itthon a várakozásnak reszkető örömében: első és legnagyobb vágyunk, hogy újra édes otthonunk legyen. Minden áldozataink, miket hoztnnk, minden szenvedésünk, a mit átéltünk, minden jutalmunk, a mit várunk, abban a valóságban olvadjon fel, hogy visz- szatérjen a mi édes otthonunk. A csendes, a boldog, a régen feldúlt édes otthonunk. Békességek idején is drága és becses volt az otthon. A családi tűzhely, az otthon... Oh hányszor mondottuk igy. De nem éreztük és nem értékeltük úgy, mint ez a nagy, mérhetetlen érték megérdemelte. Oh, nem, nem. Most tudjuk már, hogy mi ő — az ember, a társadalom — az ég és föld számára. Most értjük már, miért alkotta meg a világ rendjében az Isten keze az otthont, a családi életet. Most érezzük, mit vétettünk hosszú, békés időkön át a családi élet, az otthon ellen; most, mikor oly régen nem éreztük melegét és olyan régen üres volt a fészek., a család. A lelkek — család nélkül. Most ismerjük el, hogy az emberiségnek, a társadalomnak, a lelkeknek azok a legnagyobb ellenségei, a kik kíméletlen kezekkel a családnak, a családi otthonnak szét- rombolásán működnek. A kik a hitvesi hűséget nevetség tárgyává tették és teszik. És az eskü szentségét a közönséges érzéki megegyezéssel akarnák pótolni. Balgák, őrültek. Oh ... a békesség, a mi igaz békességünk ott lesz . . a mi jutalPénz-penz penz . . — A Szatmári Hírlap eredeti tárczája. — Régi és történetinek tartott hadvezéri mondás, hogy — A háború viseléséhez három kellék kell. Első a pénz. Aztán is a pénz. És a harmadik is csak — a pénz. Kétségtelen, hogy a modern államok is tudatában vannak annak, hogy a modern háborúnak is feltétlen alapja, s iné quanonja a pénz, mely nélkül mozdulni, se mozduljon egyetlen állam hadviselése. És pedig nem százezrekről van szó itt. Milliókra menő hadseregek sem elégségesek, ha milliárdokkal nem rendelkezik valamely állam a felfegyverkezésre, a mozgósításra — egyáltalán a háború viselésre. Mikor az angol kormány 1900-ban megindította a burok ellen való háborút a „TFar- officze“ a háború költségeit 250 millió koronára becsülte. Szentül hitte, hogy a hadviselés hat hónapig fog tartani. Nem ismerte a nép létkérdéses harczát. Rettenetes szívósságát. Nem fogta fel a Krüger apóknak csodás varázserejét. A valóság megmutatta, hogy a háború két és fél évig tartott. És 5 és Vé milliárdba került. Miként tehát nem lehetett meghatározni legtöbb esetben a háború idejének tartamát: úgy lehetetlen meghatározni a háborúnak költségeit is. Nagy jelentősége van a történeti mondásnak: — Pénz, pénz, pénz. Az orosz japán-háborúban az oroszok veresége három és fél milliárdba került. De a szerencsés japánok éppen annyit fizettek győzelmükért. Nem érdektelenek e tekintetben az 1870-iki franczia-német háború költségvetési adatai: A francziák az 5 milliárd hadisarcz beszámításával elköltötték közel tiz milliárdnyi összeget. Mig a németek költségei két és egy negyed milliárdra rúgtak. íme, ezek az adatok elég tájékoztatást nyújtanak arra, hogy elgondoljuk: mit költenek a hadviselő felek. Olvashatunk erre vonatkozólag is adatokat. Ezek azonban még meg nem állapodott és kikristályozódott számok. Féltve őrzik, pecsét alatt még a hiteles kimutatásokat. Egy 1909 (decz.) hónapban irt czikkre akadtam, mely adatokból az akkori időben igy írtak: A német statisztikai adatok szerint Németország szárazföldi és tengeri hadereje három millió emberre rúg. Ha egy katona napi költségét hét és fél koronában számítjuk, az egész hadsereg egy napi költsége huszonkét és fél millióra, egy havi költsége hatszázhetvenöt millióra és egy évi költsége nyolcz milliárd kétszáztizenkét millió koronára rúgna. Természetes, hogy ez a rengeteg összeg nem egyszerre szükséges, de Reisser berlini egyetemi tanár „A háború előkészítése“ czim alatt megjelent munkájában mégis három milliárd márkára becsüli ezt az összeget, mellyel Németországnak rendelkeznie kellene abban a pillanatban, mikor valamely nagyhatalomnak üzen háborút. Hol állnánk ma? A mozgósítás maga rengeteg pénzbe kerül. Hihetetlenül sok pénzbe. De hát uramfia honnan veszik az államok ezt a rengeteg pénzt. Termésetes, hogy ez a kérdés csaknem minden hadviselő államnak a maga privát titka. Mit lehet azonban, főleg ma már eltitkolni ? Köztudomású dologként él a lelkekben, hogy minden államnak van annyi előre látása, hogy hadi kincstárát gyarapítja. Olvastam, hogy a németek az 1871-iki békekötés óta őrzik az 5 milliárd hadisarcz egy részét. De háború esetén legtöbb állam arra is számit, hogy az évi költségvetésben felvett, a belföldön nagyobbára kulturális czélokra szánt, de háború esetében nélkülözhető ösz- szeg, a háború csatájára szolgál. Németország e tekintetben Oroszország példáját követte, mely az orosz-japán háború idejében költségvetéséből háromszázharmincz milliót elvont, melyet a háború czéljaira fordított. A Reichsbank pénzkészlete több mint egy milliárd márkára emelkedett, mely mozgósítás esetére szintén a kormány rendelkezésére áll. Most már természetesen változott a pénz- piacz egész rendszere. Azóta egész más világ tárul elénk a pénzvilágnak. A franczia bank például az államnak az 1870. német-franczia háború idején 1 és V* milliárd frankot hitelezett. 1909-ben már a nemzeti bank pénzügyi helyzete oly pompás volt, hogy minden nehézség nélkül, a legrövidebb idő alatt öt-hat milliárdot kölcsönözhetett volna az államnak. Leroy-Beaulieu Paul, a hires nemzetgazda, e kérdésben nyilatkozva, kijelentette, hogy Francziaország hitele oly nagy, hogy semmiféle előzetes külön háborús tartalékra nincs
